2022. december 24., szombat

L. J. Shen: A szégyentelen

     Az első L. J. Shen olvasmányomban, A szívtipróban kellemeset csalódtam, így természetesen nagyon szerettem volna elolvasni a Bostoni bikák soron következő részét, A szégyentelent.

Kiadó: Álomgyár 
Sorozat: Bostoni bikák #2
Műfaj: romantikus, erotikus, new adult (NA)
Oldalszám: 496
Eredeti cím: The Villain
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2020) 
Fordító: Ladányi Klára
ISBN: 9789635703852


     Cillian Fitzpatrick kegyetlen és hidegvérű. Hadész, Brioni öltönyben.
A média szerint ő A Szégyentelen.
Számomra viszont az a férfi, aki (vonakodva) megmentette az életem.
Most pedig egy újabb, „aprócska” szívességre lenne szükségem tőle.
Csakhogy Cillian csak úgy nem osztogatja a szívességeket.
A szabadságom kell neki.

Én lettem a legidősebb Fitzpatrick testvér játékszere. Amivel játszhat, amit meggyötörhet, amit tönkretehet.
Azt hiszi, megrogyok a kis pszichológiai hadviselése súlyától. Azonban hamarosan megtudja, hogy a leghalálosabb méreg egyben a legédesebb is.

L. J. Shen Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző. A Bostoni bikák-sorozatának második részében egy új Fitzpatrick testvérrel ismerkedhetünk meg, aki lehengerlően szexi és kétségkívül hataloméhes.

2022. december 21., szerda

Maddison Michaels: A gyalázatos herceg

     Az Álomgyár kiadványai egyre inkább magukra vonják a figyelmemet, nem csoda, egyik-másik regényük nagyon szemrevaló. Így történt, hogy pár hónapja felfigyeltem az akkor még készülőben lévő Szentek és Szélhámosok trilógiára, Maddison Michaels-től. Az írónő neve számomra ez idáig ismeretlen volt, de a borítók annyira csábítóra sikeredtek, hogy nem tudtam ellenállni a köteteknek. A fülszövegre rá se néztem, amint megérkezett hozzám az első rész, inkább belevetettem magam a regénybe.

Kiadó
: Álomgyár 
Sorozat: Szentek és Szélhámosok #1
Műfaj: történelmi romantikus 
Oldalszám: 480
Eredeti cím: The Devilish Duke
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Farkas Melinda
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2018) 
ISBN: 9789635705320

     „Fondorlatok, humor és egy csipetnyi veszély.” – A The Reading Café

Szerelemben mindent szabad

Devlin Markhamnek, Huntington hírhedt hercegének kell egy feleség. Nem is akármilyen! Ha nem tudja egy hónapon belül elcsábítani a környék egyik legszeszélyesebb kékharisnyáját, búcsút mondhat a nehezen megszerzett vagyonának. A herceg mindig is úgy gondolta, a szerelem elfecsérelt érzelem, a házasság pedig a legjobb esetben is kényelmetlenség. Azonban úgy tűnik, Lady Sophie Wolcottra nem hat a jóképű nemes vonzereje…

Amikor Sophie megtudja, hogy szeretett árvaháza veszélybe kerül, bármit megtenne, hogy megmentse. Még egy kegyetlen, kéjsóvár férfihoz is hozzámenne, aki mindig megszerzi, amit akar, mind a szerelemben, mind az üzleti életben. Ahhoz a férfihoz, aki megtestesít mindent, amitől eddig rettegett, mégis az egyetlen esélye lehet a nehéz helyzetben, és akihez vonakodva bár, de tagadhatatlanul vonzódni kezd. 

Azonban az érdekházasság még több bonyodalmat szül, mert Devlin sötét múltjából felbukkan egy gyilkos, aki Sophie-t veszi célba. Rá kell jönniük, hogy nem csupán az életük forog kockán, hanem a szívük is.

Maddison Michaels, a Ruby Awards díjas írónő egy szenvedélyes és intrikákban gazdag romantikus történelmi könyvsorozattal mutatkozik be a magyar olvasóközönségnek. Első kötetében két, egymástól merőben eltérő karakter érzelmekben és izgalmakban bővelkedő kalandjait követhetjük nyomon.

„Tele szellemes incselkedéssel, sziporkázó kémiával és egy jól felépített rejtéllyel.” – Erin Knightley, USA Today bestsellerszerző

„Elbűvölő romantikus regény.” – Randee Green

2022. december 16., péntek

Vi Keeland & Penelope Ward: Heat Notes - Adok-kapok

     Az ismét erotikus-romantikust akarok olvasni időszakomban akadt meg a szemem az Adok-kapok Vi Keeland, Penelope Ward történeten, főleg, hogy a molyok csupa jó véleménnyel voltak róla. A fülszöveg is tetszett, gondoltam adok neki egy esélyt, hátha kapok tőle egy kellemes szórakoztató történetet, pláne, hogy korábban már mindkét írónőtől olvastam (Legdrágább mostohabátyám, Hívatlan vendég, Kockázatos kaland), tetszettek is a történetek, úgyhogy gondoltam nagy baj nem lehet.

Kiadó
: Könyvmolyképző 
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös 
Műfaj: romantikus, erotikus, new adult (NA) 
Oldalszám: 368
Eredeti cím: Hate Notes
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Kereki Noémi Valentina 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2018)
ISBN: 9789635971046


      Ez ​volt a leggyönyörűbb szerelmes levél, amit valaha olvasott. Bárcsak neki írták volna!

Minden egy esküvői ruhába varrt titokzatos kék üzenettel kezdődött.

Valami kék.

A sosem viselt menyasszonyi ruhámat mentem eladni egy használtruhaboltba. Ekkor találtam meg egy másik menyasszony „valami régijét”. Egy lélegzetelállító, tollas, egyedi tervezésű ruha bélésébe volt tűzve a legszebb üzenet, amit valaha olvastam: „Köszönöm, hogy valóra váltottad minden álmom.”

A kék levélpapíron dombornyomással a Reed Eastwood név szerepelt, aki nyilvánvalóan a földkerekség legromantikusabb férfija lehetett. És mint kiderítettem, a legvonzóbb is. Bárcsak itt véget értek volna az igaz szerelemmel kapcsolatos képzelgéseim! Mert azóta megtudtam egyet s mást Mr. Romantikáról. Arrogáns, cinikus és lekezelő. Én aztán tudom! A sors fintorának köszönhetően ráadásul még az új főnököm is.

De ez nem fog megakadályozni abban, hogy kiderítsem, mi a története az utolsó szerelmes levelének. Annak a szerelmes levélnek, aminek nem a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” lett a vége. Az a történet azonban semmi ahhoz képest, ami köztünk van kibontakozóban. Egyre forróbb, csábítóbb és meglepőbb – őrjítőbb, mint bármi, amit el tudtam volna képzelni.

Valami új.

De fogalmam sincs, hogyan fog végződni…

Hagyd, hogy magával ragadjon!

2022. december 10., szombat

Ali Hazelwood: A szerelem képlete

     Ali Hazelwood A szerelem képlete című sikerkönyve körüli hype engem is elért, főleg, miután a Facebook oldalamon egyre többen olvasták a "Milyen könyvvel töltöd a hétvégét?" poszt alatt, valamint a szívélyes ajánlások is sokat nyomtak a latba, így végül megvettem a könyvet.

Kiadó: Maxim 
Kiadói sorozat: Dream válogatás 
Műfaj: New Adult (NA), romantikus
Oldalszám: 400
Eredeti cím: The Love Hyphotesis
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Steir Ágnes
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2021)
ISBN: 9789632618432


     Harmadéves ​doktorandusz hallgatóként Olive Smith nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban, de a legjobb barátnője igen, és emiatt kerül ebbe a helyzetbe. Ahhoz, hogy Anh-t meggyőzze, hogy randizik és jó úton halad a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” felé, többre van szüksége néhány kézlegyintéses Jedi-trükknél. A tudósoknak bizonyítékok kellenek. Úgyhogy, mint bármelyik magára valamit is adó biológus, Olive pánikba esik és megcsókolja az első férfit, akit meglát.
Ez a férfi nem más, mint Adam Carlsen, a fiatal, menő egyetemi tanár, aki közismert seggfej. Ezért Olive teljesen padlót fog, amikor a Stanford ügyeletes labor-zsarnoka beleegyezik, hogy titokban tartja a színjátékot, és a kamupasija lesz. De amikor egy nagy tudományos konferencia félresikerül, és Olive karrierje Bunsen égőre kerül, Adam újra meglepi határozott támogatásával és még határozottabban… kockás hasával.
Hirtelen a kis kísérletük veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy lángra kapjon. Olive pedig rájön, hogy egy szerelemmel kapcsolatos hipotézisnél csak az bonyolultabb, ha a saját szíve kerül a mikroszkóp alá.

2022. december 9., péntek

Őszi olvasónapló #3


     Halihó!

Úgy tűnik maradok az évszakos olvasónaplóknál, de nem baj, amilyen keveset olvasok (sajnos) mostanában, ez a lista sem lesz túl hosszú. Igaz néhány könyv karcolgatta a 800 oldalt, úgyhogy nem olyan nagy csoda, hogy egy-egy könyvvel hosszabb ideig tartott az olvasás.

2022. december 3., szombat

Vincze Ágnes: Kárrendezés

     Lana Millan az Athenaeum kiadó egyik magyar szerzője. Debütáló regényét, az Átkozott Hannah Brownt el is olvastam tőle, nagy kedvencem is lett, aztán jött Raziel, az angyalos paranormális sorozata, majd az írónő hosszabb időre eltűnt. Gondoltam, talán alkotói szabadságra ment, de pár hónappal ezelőtt végre hallatott magáról, ám a viszontlátás koránt sem szólt csupa boldogságról. Az írónő egy posztban elmesélte, hogy az életét tragédiák sorozata árnyékolta be, kezdve a saját betegségével, majd párja elvesztésével. Hogy mindezt valahogy feldolgozza, az íráshoz fordult, amiből végül megszületett legújabb regénye a Kárrendezés, amit civil nevén, Vincze Ágnesként publikált. Az írónőnek köszönhetően pedig alkalmam nyílt elolvasni a regényt, amit ezúton is köszönök szépen.

Kiadó: Athenaeum
Műfaj: kortárs
Oldalszám: 304
Kötés: keménytáblás 
Megjelenés: 2022
ISBN: 9789635432219


     Ismered a viccet, amiben a negyvenes szingli nő megismerkedik egy pasival, majd mellrákot diagnosztizálnak nála, és alighogy meggyógyul, a pasi rákos lesz, aztán kilenc hónap múlva meghal? Nem? Nem csoda, mert ez nem vicc.

Azt mondják, a legjobb történeteket az élet írja, kérdés, hogy ez vajon egy jó történet? Lehet jó, egy olyan sztori, ami azzal kezdődik, hogy az egyik főhős meghal? Fel lehet dolgozni egy daganatos betegséget, a hűtlenséget, a párunk halálos diagnózisát, majd a gyászt? A Kárrendezés a szerelem és a búcsú regénye, kíméletlenül őszinte, megható és felemelő.

Vincze Ágnes regényei eddig Lana Millan írói álnéven jelentek meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. Amikor a szerző beteg lett, épp egy fantasytrilógián dolgozott. Ha nem szól közbe az élet, vagyis a halál, most ennek a sorozatnak a befejező részét tartanánk a kezünkben, nem a Kárrendezést.


2022. november 22., kedd

Leda D'Rasi: Új nemzedék

     Leda D'Rasi Boszorkánydinasztiájával évekre visszamenőleg tart a kapcsolatom, aminek nagyon örülök, mert imádom az írónő paranormális romantikus sorozatát, és mindig lelkesen vetem magam bele a bűbájos banyák legújabb kalandjába.

Ismét az a nagy megtiszteltetés ért, hogy nyáron előolvashattam az ötödik, Új nemzedék című kötetet, amibe nagyobb izgalommal vágtam bele mint valaha, ugyanis ez a rész a bohókás nőszemélyt, Lunát tette meg főhősnőjének... legalábbis azt hittem...

Kiadó
: Mogul 
Sorozat: Boszorkánydinasztia #5
Műfaj: urban fantasy, paranormális romantikus 
Oldalszám: 460
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2022
ISBN: 9786156170545


     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Seuso, ​királya parancsára Prágában kutat a lidérc hordában rejtőzködő árulók után. Nyomok helyett azonban egy nőre bukkan, és olyan történik, aminek nem lenne szabad: érezni kezd. Ami a legrosszabb, hogy egy halandó iránt!

Healy azt hitte, az európai álomnyaraláson álomférfit is talált. Az illető viszont gyorsan összetöri a reményeit, nem sokkal később pedig ismeretlen alakok veszik üldözőbe. Csakhogy nekik nem ő kell. Hanem a gyermek, aki a rejtélyes idegentől fogant.

Közben három halhatatlan faj képviselői sorsdöntő csatában zárják le a boszorkányok életét megkeserítő évszázadokat… Legalábbis ők így gondolják.

Ha a kedves olvasó azt hitte, a Dinasztia története véget ért, nagyobbat nem is tévedhetett volna! Mert lehet, hogy az Ítész vezér halálával a legádázabb ellenség eltűnt a színről, viszont ezzel egy időben a legősibb úgy dönt, hogy előbújik a színfalak mögül, és új szintre emeli a játékot.

Azt a játékot, amely évezredekkel ezelőtt kezdődött, és amely sok titkot tartogat még a boszorkányrajongók számára.

2022. november 14., hétfő

Leda D'Rasi : Egy boszorkány naplója

     Ha most valaki megkérdezné, ki vált olvasói létem alatt a legkedvencebb karakteremmé, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy a boszidinasztiás Luna. Elképesztő karakter, nimfomán jellemével, pikáns vicceivel túltesz minden regényes bikán, de amíg a férfiaknál az ilyen típusú szereplők legtöbbször bosszantanak, Lunánál egy kis plusz báj a világ egyik legszerethetőbb karakterévé avanzsálta. Ezért is, meg mert egy igazán titokzatos szerelmi háttértörténet morzsáit hintette el róla az írónő, baromi kíváncsi vagyok a saját könyvére. De amíg ezt megélem, addig Luna naplójának első részével is beérem... egy darabig. 

Kiadó: Mogul 
Sorozat: Boszorkánydinasztia #4,5
Műfaj: urban fantasy, chick-lit 
Oldalszám: 200
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2022
ISBN: 9786156170446

     A Boszorkánydinasztia sorozat írónője most egy hiánypótló kötettel jelentkezik: elhozza a közönségkedvenc szereplő, Luna naplóját!

A holdboszorka legemlékezetesebb kalandjai elevenednek meg a lapokon, a tőle megszokott kendőzetlen, szókimondó – és persze agyament – stílusban.

„Una évszázadok óta vezeti a feljegyzéseit. Egyszer beleolvastam. Dög uncsi volt! Gondoltam megmutatom, hogy kell ezt csinálni! Mert bocs, de én még egy halálosan snassz dolgot is úgy tudok előadni, hogy mindenki dől a röhögéstől. Azokról a sztorikról már nem is beszélve, amikről Una nem is tud…”

A rekeszizmokat kéretik alapállásba helyezni, mert ezek itt a Luna-féle sztorik, és aki egy kicsit is ismeri a holdboszorkát, az tudja, hogy ez mit jelent:

Az őrület garantált!


2022. november 11., péntek

Nyereményjáték #4 - még egy kis segítség

 


     Sziasztok!

Ahogy ígértem, kaptok még egy kis segítséget a nyereményjáték fejtörőjéhez. :) 

Ezúttal képrészleteket adok meg:

2022. november 9., szerda

Nyereményjáték #4

     Sziasztok!

Ugyan az ígérttel ellentétben egy picit csúsztam, de szeretném meghirdetni az oldal negyedik nyereményjátékát. És, hogy mit lehet nyerni? Dobpergés, az előző játékhoz hasonlóan ismét két könyvet, méghozzá egy-egy példányt Leda D'Rasi Boszorkánydinasztia sorozatának Új nemzedék című részéből. Ne zavarjon senkit, hogy ez a széria ötödik könyve, mert önállóan is tökéletesen megállja a helyét, ugyanakkor bőségesen meghozza az ember kedvét az előzményekhez.


A köteteket ezúttal is egy magyarországi és egy kárpátaljai nyertes közt "osztom" szét. Na de mi is a játék? 


2022. november 5., szombat

Ami böki a csőrömet #6

     Hjaj nem akartam én ebbe belemenni, de nem bírom magamban tartani. Az utóbbi időben kicsit zavarossá vált a víz a bloggerkedés kapcsán. Felütötte a fejét egy kis irígység, meg tovább lett fűzve egy kis okoskodással, ami engem is elgondolkodtatott a bloggerségről és a könyves tartalomgyártásról.


2022. november 2., szerda

Csalamadé Book Tag


      Nagyon szeretek book tageket kitöltögetni, csak lusta vagyok rögtön válaszolgatni a kérdésekre. Így esett meg, hogy hű kihívómtól, Nikitől, az elmúlt hónapokban több felkérés is összegyűlt, amit most úgy gondoltam ömlesztve tárok elétek ebben a... mondhatni "50 kérdés book tag" második részben. De ahogy a címben láthatjátok, frappánsan csak elkereszteltem, mert hát a csalamádéban is van ám mindenféle jóság. :D

2022. október 20., csütörtök

L. J. Shen: A szívtipró

     Ahogy kezdem magamnak felfedezni az Álomgyár kiadványait, úgy csöppenek vissza régi kedves zsánerem, az erotikus romantikusok világába. A kiadó hatalmas kínálattal büszkélkedhet, én pedig soha nem fogok tudni felzárkózni és behozni a lemaradást, viszont nem bánom, hogy van miből szemezni, így amikor lehetőségem nyílt két recenziós kötetet bezsebelni, rögtön tudtam, hogy a Kockázatos kaland mellé L. J. Shen-től A szívtipró című kötetet szeretném még.

Kiadó
: Álomgyár
Sorozat: Bostoni bikák #1
Műfaj: romantikus, erotikus, chick-lit, new adult (NA) 
Oldalszám: 472
Eredeti cím: The Hunter
Kötés: puhatáblás
Fordító: Ladányi Klára
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2020)
ISBN: 9789635703838


Hunter

Nem terveztem, hogy egy szexvideó főszereplője legyek, okés?
Egyszerűen csak megtörtént.
Erre az én utálatos apám fél év cölibátusra, piamentességre és totális unalomra ítél a legstréberebb, szűzike, Sailor Brennan társaságában.

Sailor

Nem vágytam erre a melóra, oké?
De annyira jó ajánlat volt, hogy nem mondhattam nemet.
Amúgy sem kell félni attól, hogy belezúgnék ebbe a gyönyörű, karizmatikus, csilliárdos agglegénybe.
Nem. Ellenállok Hunter Fitzpatrick vonzerejének.
Még akkor is, ha elveszítem mindenemet.
Még akkor is, ha odavész a birodalma.

Az Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző L. J. Shen új, Bostoni bikák-sorozata nem okoz csalódást a szenvedélyre és érzékiségre vágyó olvasóknak.

Vi Keeland: Kockázatos kaland

     Vi Keelandtől már volt szerencsém olvasni a Hívatlan vendég című kötetet, ami tetszett is, szórakoztató olvasmány némi drámai fordulattal, de nem rántott be annyira mint az olvasók többségét. Aztán az Álomgyár még több kötetet adott ki az írónőtől, a címekből pedig a Kockázatos kaland szinte azonnal megfogott: a borító is, a fülszöveg is, plusz a molyos százalékok is csak arra bíztattak, hogy kezdjek csak bele nyugodtan. Én pedig hallgattam a bíztató jelekre.

Kiadó
: Álomgyár 
Műfaj: romantikus, erotikus 
Oldalszám: 476
Eredeti cím: The Spark
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Márton Andrea 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2021)
ISBN: 9789635703500


     Már ​akkor tudtam, hogy Donovan Decker milyen méretű cipőt hord, mielőtt megismertem.

Annyira rohantam a reptéren, hogy nem a saját bőröndömet kaptam le a futószalagról.

Felhívtam a bőröndcímkén található számot, és a vonal túlsó végén egy mély, bársonyos hang szólalt meg. Szerencsére nála volt a csomagom.

Donovan és én egy kávézóban találkoztunk, hogy megejtsük a cserét. Ott kiderült, hogy nem csupán a hangja szexi, hanem ő maga is, és emellett okos, vicces és meglepően normális ahhoz képest, hogy hétszáz dolláros cipőt visel. Meghívott egy kávéra. A kávéból vacsora lett, a vacsorából desszert, a desszert után pedig az egész hétvégét együtt töltöttük.

Nyilván mindez túl szép volt, hogy igaz legyen. Az életem túlságosan bonyolult ahhoz, hogy közel engedjek magamhoz egy ilyen szuper pasit. Ezért kámforrá váltam. New Yorkban nyolcmillió ember él – mennyi volt az esélye, hogy egy év múlva újra összefutunk? Amikor épp elkezdtem járni a főnökével?

Vi Keeland a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Kötetei több millió példányban keltek el világszerte. Az írónő ismét egy szenvedélyes és fordulatokban gazdag romantikus történettel készült az olvasóinak.

2022. október 9., vasárnap

Dallamtapadás #1


     A napokban kipattant a fejemből, hogy kreálok egy Dallamtapadás nevű rovatot, ami végül is a Zeneajánló kistesója, de nem hiába tapad az a dallam a dobhártyámhoz hosszú hónapok óta! Ezért arra gondoltam, ezeknek a szuper fűlnyúzó daloknak külön posztot szentelek, kezdetnek pedig jöjjön öt olyan nóta, ami - klisésen fogalmazva - megfogott és nem ereszt... ne is eresszen, kívánom magamnak, hogy még sok ilyen zenés élményben legyen részem.

2022. szeptember 29., csütörtök

Csillagmánia Book Tag

     Molyon egyik figyeltem, Evelena volt olyan kedves, hogy kihívott a Csillagmánia Book Tagre, ami most tudatosult bennem, hogy két hónappal ezelőtt történt! Atyagatya, ezzel jól megcsúsztam, ezúton is elnézést, Evelena. Na de akkor most csapjunk bele a "legújabb" kérdezzfelelekbe.


2022. szeptember 23., péntek

Gregus Gábor: A gyilkos tündérek városa

     Gregus Gábortól korábban már olvastam a Megjelölve című regényt, ami sajnos nem igazán nyerte el a tetszésemet. De az író még nyáron felkeresett, hogy lenne-e kedvem elolvasni legújabb, A gyilkos tündérek városa címen futó urban fantasy történetét is, ami bevallom, meglepett. Nem gondoltam volna, hogy az író ad még nekünk egy esélyt, de bolond lettem volna visszautasítani ezt a kedves gesztust, a fülszöveg elolvasása után meg főleg, merthogy rögtön elöntött a Tündérkrónikák feeling.

Kiadó
: Olvasni Menő
Műfaj: urban fantasy
Oldalszám: 382
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2022
ISBN: 9786156094209


     Mit tehet az egyszeri pesti polgár, ha egy napon kiderül, a körülötte lévő világ több, mint amit eddig érzékelt belőle? Ha rájön, hogy a város lakói között különleges teremtmények rejtőznek, akik régi időkből származó hatalommal bírnak? Ha megtudja, hogy a Gellérthegy mélyén egy elfeledett birodalom központja húzódik, és épp ő kerül e titkos birodalom sötét alakjainak célkeresztjébe?
A félszeg tanársegéd egy világraszóló régészeti lelet kapcsán keveredik a misztikus események sodrásába. Hogy rettenthetetlen hőssé, vagy lidércek és szörnyetegek által üldözött remegő ronccsá válik, az kiderül ebből a fordulatos, olykor humoros, máskor borzongató történetből.

2022. szeptember 18., vasárnap

Nyári olvasónapló #3

      Sziasztok!

Csúfosan leszerepeltem magam előtt ezzel az olvasónaplós posztolással, ugyanis rendre elfelejtettem hónap végén kitölteni... ismét. Mindegy, nem mentegetem magam, úgyis az olvasmányok számítanak, amiből a nyáron volt bőségesen. 

2022. szeptember 12., hétfő

Marissa Meyer: Cress

     A Holdbéli krónikák előző két része lenyűgözött, nagyon örülök, hogy az ifjúsági irodalom eme gyöngyszemére olyan sok idő után végre rászántam magam.

     Cinder után Scarlet is bejött, pláne, hogy egyre nagyobb a tét, így természetesen alig vártam, hogy folytathassam a sorozatot.

Kiadó
: Könyvmolyképző 
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös 
Sorozat: Holdbéli krónikák #3
Műfaj: ifjúsági, fantasy, disztópia 
Oldalszám: 600
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Szabó Krisztina 
Megjelenés: 2020 (eredeti megjelenés: 2014)
ISBN: 9789634578376


     Még a jövőben is akadnak bajba jutott hölgyek…
(Mert néha még a legerősebbeket is meg kell menteni…)

Cress mindent kockára tett azért, hogy figyelmeztesse Cindert Levana királynő gonosz tervére; még úgy is, hogy gyerekkora óta egy műholdba zárva él, netmonitorok társaságában. A rengeteg képernyő előtt töltött idő alatt Cress zseniális hackerré vált. Csakhogy parancs érkezett Levanától, hogy keresse meg Cindert és az ő jóképű tettestársát.

Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik. Cress végre kiszabadul, ám ezért súlyos árat kell fizetnie. Mindeközben Levana királynőt semmi sem állíthatja meg abban, hogy feleségül menjen Kai császárhoz.

Lehet, hogy Cress, Scarlet és Cinder nem önként vállalkozott arra, hogy megmentse a világot, de talán egyedül ők képesek rá.
Vajon megtalálják a kiutat a legreménytelenebb helyzetekből?

2022. szeptember 9., péntek

Marissa Meyer : Scarlet

     Én kis balga azt hittem, hogy ha van is egy fő vonal, akkor is minden részben egy-egy páros jön össze a végén, de ez ettől komplikáltabb. Itt a sorozattal szép sorban kell haladni, mert egymás folytatása. Így nem csak Piroska és a farkas kifacsart történetét ismertem meg - ahol a piros kapucnis lány keresi a nagymamáját, farkasunk meg ketrecharcosként tevékenykedik -, hanem tovább kísérhettem figyelemmel Cinder kalandjait is.

Kiadó
: Könyvmolyképző 
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös 
Sorozat: Holdbéli krónikák #2
Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági (YA) 
Oldalszám: 470
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Bujdosó István, Szabó Krisztina 
Megjelenés: 2019 (eredeti megjelenés:2013) 
ISBN: 9789634575740


     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Még a jövőben is óvakodj a farkastól…

Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál a cellájából, de még ha sikerrel is jár, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.

Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő utcai harcossal, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel.

Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…

2022. szeptember 8., csütörtök

Marissa Meyer: Cinder

     Marissa Meyer Holdbéli krónikák sorozatát még az alexandrás pályafutása alatt kezdtem beszerezni. Akkoriban már a Scarlet is napvilágot látott, majd be is fejezték a sorozat további köteteinek kiadását, de mikor jó hat évvel ezelőtt barátnőmnél, Tatabányán nyaraltam és megláttam az első részt potom pénzért, nem bírtam otthagyni azt a keménytáblás, védőborítós csodát. Majd barátnőmnek köszönhetően a második részhez is hozzájutottam, a Könyvmolyképzőnek hála pedig nemrég a Cress-hez is.

Ez a poszt akár beillene egy Polctörlésnek is, olyan régóta porosodott a polcomon a Cinder. Kicsit tartottam is tőle, hogy talán már nem fog el úgy a varázs, mint mondjuk hat éve elkapott volna, mert az ifjúsági irodalom egyre inkább távolabb kerül tőlem, főleg hogy itt még retellingről is szó van. Hamupipőke történetét pedig annyiféle képen olvastam és láttam, hogy akár unhatnám is. Mondjuk bevallom, ezt nem unom, mert egyik kedvenc mesetörténetem. Marissa Meyer pedig olyat csavart a történeten, ami felrázta szunnyadó kíváncsiságomat. Egy olyan Hamupipőke aki majdnem félig gép, ráadásul futurisztikus környezetbe helyezve? Új Peking? A jól ismert alapot olyan friss és izgalmasnak tűnő elemekkel turbózta fel, ami miatt muszáj volt hajnalban belelapoznom.

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös 
Sorozat: Holdbéli krónikák #1
Műfaj: ifjúsági (YA), fantasy, disztópia 
Oldalszám: 448
Kötés: puhatáblás
Fordító: Bujdosó István, Szabó Krisztina 
Megjelenés: 2018 (eredeti megjelenés: 2012)
ISBN: 9789634574804


     Százhuszonhat ​évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.


2022. augusztus 30., kedd

Chris Carter: Kivégzés

 Chris Carter A keresztes gyilkos című könyvének már a fülszövege is meggyőzött, hogy érdemes elmerülni a brutalitástól nem mentes Robert Hunter krimisorozatában, úgyhogy bátran nyúltam a következő kötethez, a Kivégzéshez.

Kiadó
: General Press 
Sorozat: Robert Hunter #2
Műfaj: krimi, thriller 
Eredeti cím: The Executioner
Oldalszám: 384
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Őri Péter 
Megjelenés: 2021 (eredeti megjelenés: 2010)
ISBN: 9789634525479


     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Robert Hunter és Carlos Garcia hajnalban érkeznek a tetthelyre. A helyszínelőszalagok mögött egy fehér templom húzódik meg a lámpák fényében. Képeslapra való látvány így, karácsony előtt. Ami azonban az épületben várja a két nyomozót, cseppet sem az: mindenhol vér, összefröcskölt padló, vérben ázó oltár és egy holttest reverendában, kutyafejjel a nyakán. Ki és miért változtatta mészárszékké a katolikus templomot? Mit jelent a holttest mellkasára festett szám? Nem ő lenne az első áldozat, netán újabbak következnek?

A Hunter-Garcia-páros egy brutális sorozatgyilkos nyomába ered, vállt vállnak vetve, sokszor feletteseik parancsa ellenében haladnak előre megállíthatatlanul, hátha valakit még megmenthetnek a rémálomtól. A gyilkos ugyanis nem mást akar, mint valóra váltani az áldozatai rémálmát – mert ismeri a múltjukat, a titkaikat, a legnagyobb félelmüket, és tudja, hogyan fokozza még tovább a rettegést. A végsőkig.

2022. augusztus 29., hétfő

Elizabeth Hoyt: A vágy hercege

     Sóhaj... ismét elértem egy újabb kedvenc sorozat zárókötetéhez, de a szomorúságomat némileg kompenzálja, hogy egy szép hosszú széria minden egyes darabja napvilágot látott a magyar piacon. Már csak az a kérdés, mikor kapnak utánnyomást az első részek, hogy végre beszerezhessem a hiányzó darabokat. De addig is belevetettem magam Elizabeth Hoyt fantasztikus Maiden Lane sorozatának tizenkettedik részébe,  A vágy hercege című kötetbe.

Kiadó
: General Press
Kiadói sorozat: Romantikus Regények 
Sorozat: Maiden Lane #12
Műfaj: történelmi romantikus 
Eredeti cím: Duke of Desire
Oldalszám: 304
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Ács Eleonóra
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2017) 
ISBN: 9789634526087


     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A kifinomult, kedves és intelligens Lady Iris Jordan a rettegett bűnszervezet, a Káosz Urainak fogságába esik. A szabadulásához a segítség pedig onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé sem várná. Dyemore hercegének legfontosabb célja, hogy beépüljön a Káosz Urai közé, és belülről pusztítsa el a szervezetet. Nincs ínyére, hogy az értékes idejét hölgyek megmentésével töltse. Most azonban, hogy a nagyurak mindkettőjüket meg akarják ölni, úgy gondolja, az lenne a legbölcsebb, ha feleségül venné Lady Jordant. Azzal azonban nem számol, hogy a végső szabaduláshoz nemcsak a gonosztevőkkel, hanem a saját démonjaival is meg kell küzdenie.

2022. augusztus 27., szombat

Marie Lu: Batman - Az éjszaka rémei

     Marie Lu már régóta a radaromon van Legenda című sorozatával, de még mindig halogatom. Mit tegyek, ezek az érdekfeszítő újdonságok kikészítenek. Viszont a DC legendák sorozatba ő is írt egy sztorit egyik kedvencemről, Batmanről,  amit a Maas és Bardugo féle hőstörténetek után mindenképp elakartam olvasni.

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Sorozat: DC legendák #3
Oldalszám: 320
Eredeti cím: Nightwalker
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Szabó Krisztina
Megjelenés: 2021 (eredeti megjelenés: 2018)
ISBN: 9789634575597

Olvass bele! 

     Vakmerő ​srác, aki hajlandó áthágni a szabályokat
egy olyan lányért, aki talán a legádázabb ellensége.
Mielőtt Batman lett, Bruce Wayne volt.

Az Éjszaka Rémei rettegésben tartják Gotham Cityt, és a következő célpontjuk Bruce Wayne. Egyesével kivégzik a város elitjének tagjait, miután fogságba ejtik őket. Mindeközben Bruce betölti a tizennyolcadik életévét, megörökli a családi vagyont és a Wayne Vállalatot, ami által hozzáfér minden egyes kütyühöz, amiről valaha álmodott. Csakhogy összetűzésbe keveredik a rendőrséggel, és a büntetésül kirótt közmunkát kénytelen a hírhedt Arkham Elmegyógyintézetben ledolgozni, ahol a város legkegyetlenebb gyilkosai ülnek rács mögött.

Madeleine Wallace páratlan gyilkos… és Bruce egyetlen reménye. Az Arkhamben megismerkedik a zseniális lánnyal, akit rejtélyes szálak fűznek az Éjszaka Rémeihez. Mit titkolhat? És miért egyedül Bruce-szal hajlandó szóba állni? Sikerül vajon kifürkészni a titkait, vagy éppen hogy olyan információkkal látja el, melyek segítségével a lány leigázhatja a várost? Az Éjszaka Rémei egyre közelednek, Bruce pedig sötét penge élén táncol.

Nincs szükség szuperképességekre ahhoz, hogy valaki szuperhőssé váljon.
De túléli-e vajon ezt a feszült, ármánnyal, lélegzetelállító fordulatokkal
és döbbenetes átverésekkel teli játszmát?

Szegődj mellé az igazság nyomában!

2022. augusztus 19., péntek

Leigh Bardugo: Wonder Woman - A háborúhozó

    Mindig is szerettem a DC hőseit, de inkább Batman és Superman, a legnépszerűbbek voltak az igazán favoritjaim. Aztán a DCEU mozifilmek felhívták a figyelmem a többi herora is, a 2017-es Wonder Woman filmmel pedig Diana Prince felsétált a kedvenc szuperhőseim piedesztáljára. Gal Gadot kisugárzása és játéka hamar megkedveltette velem a themüszkirai hercegnőt, úgyhogy alig vártam, hogy újabb és újabb filmekben láthassam a karaktert. Természetesen amikor idővel szembesültem a DC legendák könyvsorozattal - aminek mindegyik részét más szerző írta-, és Maas Macskanője után Leigh Bardugo Csodanője is befutott, tudtam, hogy a Háborúhozót mindenképpen elakarom olvasni.

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös 
Sorozat: DC legendák #2
Műfaj: kalandregény, ifjúsági 
Eredeti cím: Wonder Woman: Warbringer
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2020 (eredeti megjelenés: 2017)
Fordító: Fazekas Sándor 
ISBN: 9789634578130

Olvass bele! 

     „Harcos ​nővértársam, pajzsod és kardod vagyok.
Amíg én élek, az ellenségeid számára nincs menedék.
Számíthatsz rám az utolsó leheletemig, a te ügyed az enyém is.”
– AZ AMAZONOK ESKÜJE –

Diana, az amazonhercegnő leghőbb vágya, hogy kivívja legendás hírű nővérei elismerését. Amikor azonban dicsőséget szerezhetne magának, nem él a lehetőséggel, hanem a száműzetést kockáztatva megszegi az amazonok törvényét, és megmenti egy halandó életét. Ám ezzel az egész világot végveszélybe sodorja.

Alia Keralis csak egy rövid időre akar elmenekülni folyton atyáskodó bátyja elől a tengerre. Nem sejti, hogy az életére törnek. Ellenségei úgy vélik, már a puszta létezése kirobbanthat egy világháborút. Amikor Alia hajóján bomba robban, egy rendkívüli erejű, rejtélyes lány menti ki őt a vízből. Hamarosan szörnyű igazsággal kell szembenézniük: Alia Háborúhozó, a hírhedt trójai Helené leszármazottja, akinek az a sorsa, hogy elhozza a világra a Vérontás és Szenvedés korát.

A két lány egy seregnyi ellenséggel találja magát szemben, akiknek eltökélt szándéka elpusztítani a Háborúhozót. És csak együtt van esélyük megmenteni a világaikat.

New York Times bestseller

Vajon a jó most is győz, vagy ezúttal a világ pusztulását okozza?
Élvezd a történetet!

„Tetszeni fog ez a könyv, akár a Wonder Woman-képregényekért rajongsz, akár a mozifilmért, akár Leigh Bardugóért, vagy ha egyszerűen csak szereted a Young Adult regényeket.” – Hypable

2022. augusztus 6., szombat

Gayle Callen: Botrányos portré

     Amióta belekóstoltam a történelmi romantikusokba, azóta a zsáner rajongója vagyok. Először Sarah MacLean okozta a vesztemet, aztán Elizabeth Hoyt, Julia Quinn és Lorraine Heath is rátett egy lapáttal a rajongásomra. Lisa Kleypas-tól ősidők óta szeretnék már olvasni valamit, de neki még mindig várnia kell, mert per pillanat Gayle Callen Botrányos portréja első pillantásra megfogott borítóstól, fülszövegestől.

Kiadó
: Vinton 
Kiadói sorozat: Arany Széphistória 
Sorozat: Gátlástalan hölgyek #1
Műfaj: történelmi romantikus 
Oldalszám: 384
Eredeti cím: In Pursuit of a Scandalous Lady
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2010)
Fordító: Kovács Ágnes 
ISBN: 9789635404551 


     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

London legféltettebb titka hamarosan lelepleződik!
Mostanában minden úriember azt találgatja: ki lehet a szépség, akinek botrányos aktképe London egyik legdivatosabb férfiklubjában van kifüggesztve? Igaz, hogy az arisztokrácia tagja? Ki lehet ennyire merész, ennyire vakmerő? Julian Delane-nek, Parkhurst grófjának van egy tippje. Méghozzá olyan jó tippje, hogy fogadni is hajlandó rá, hiszen felismeri a Botrányos Hölgy nevű, szív alakú gyémántmedált a modell nyakában.
Csakhogy nem csupán a fogadás sikere forog kockán…
Julian, aki tisztázni szeretné a családja nevét egy olyan botrány árnyékától, amely az apja életébe került, szentül meg van győződve róla, hogy az elbűvölő modell elvezeti őt a válaszokhoz. A talpraesett, kalandvágyó és kissé vadóc Rebecca Leland azonban elszántan kibújik a keresztkérdései alól. Amikor aztán Juliannek végül sikerül sarokba szorítania, rádöbben, hogy Rebeccáért megéri mindent kockára tenni…

2022. augusztus 2., kedd

50 kérdés Book Tag

     Kedves ismerősöm, Niki, ismét kihívott egy könyves tagre. Na de ez most olyan eszméletlen hosszú, amilyennel eddig még nem találkoztam. Bizony, a cím nem hazudik, úgyhogy vágjunk is bele.


2022. július 26., kedd

Lorraine Heath: A csábítás művészete

     Lorraine Heath munkássága és köztem A herceg szeretője című történet olvasása közben lobbant lángra a szerelem, ami A havishami ördögfiókák trilógia után a Botrány és szenvedély széria csak tovább tüzelt. Utóbbi hat részes tömény szórakozás, ami az előző történetekhez hasonlóan igazi szenvedélyes romantikus rejétyekkel, izgalommal, drámai pillanatokkal és  jobbnál jobb főhősökkel teletűzdelve. 
Az első öt kötet nagyon élvezetes volt, így alig vártam, hogy az utolsó rész is végre napvilágot lásson, ami A csábítás művészete címen pár hónappal ezelőtt meg is történt. Alig vártam, hogy az ígéretes fülszöveget olvasva végre kézbe vehessem a kötetet, de kicsit nehéz a szívem, mert egy újabb kedvenc sorozat záródik le. De Beast történetére már az első rész óta kíváncsi voltam, úgyhogy hamar rávetettem magam a könyvre. Majd pár év múlva úgyis nosztalgiázom egy újraolvasással.

Kiadó
: Vinton 
Kiadói sorozat: Arany Széphistória 
Sorozat: Botrány és szenvedély #6
Műfaj: történelmi romantikus 
Eredeti cím: Beauty Tempts the Beast
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2020)
Fordító: Kovács Ágnes 
ISBN: 9789635404322


     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Leckéket ​akar venni csábításból

Althea Stanwick tökéletes úrihölgy, akinek az volt a sorsa, hogy egy gazdag nemesemberhez menjen feleségül, amíg egy árulás miatt el nem szegényedett a családja. Miután elvesztette a barátait, a vagyonát és a tiszteletreméltó státusát, Althea botrányos tervet eszel ki. Ha kitanulja a csábítás minden csínját-bínját, hatalmat szerezhet a férfiak fölött, és a saját feltételei szerint térhet vissza az elit társaságba. Azt is kigondolta, ki lenne a legmegfelelőbb tanár. Egy férfi, akinek a becsületessége és a vonzó külseje meghazudtolja a becenevét: Beast.
De a mindent elsöprő vágyat nem lehet tanítani
Benedict Trewlove talán nem tudja, honnan származik, azt viszont tudja, hová tartozik – London sötétebbik felébe, ahol védelmet nyújthat annak, akinek szüksége van rá. Csakhogy még egyetlen nő sem állt elő olyan vérlázító kéréssel, mint ez a titokzatos szépség. Althea nem tartozik a bűnös világhoz, még akkor sem, ha olyan szemérmetlen kísértést kínál, amelynek a férfi nem tud ellenállni. Amikor a származása titka végre napvilágra kerül, csak szenvedélyes, vad szerelem képes legyőzni a múlt árnyait.

2022. július 19., kedd

Lorraine Heath: Lányok a felhők felett

     Lorraine Heath az egyik dobogós romantikus szerzőm, így nem volt kérdéses, hogy idővel szeretném elolvasni minden egyes magyarul megjelent kötetét. Viszont meglepődtem, hogy nem csak az egyik kedvenc zsáneremben alkot, hanem kiadott ő már a keze közül 2. világháború ihlette történetet is. Mit mondjak, jelenleg nem igazán rajongok a háborús történetekért, de ezt a kötetet a kedvenc írónőm miatt muszáj volt elolvasnom. 

Kiadó
: Vinton 
Műfaj: romantikus, történelmi 
Oldalszám: 416
Eredeti cím: Girls of Flight City
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2022
Fordító: Vas Krisztina 
ISBN: 9789635404513

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1941-et írunk, az Egyesült Államok még nem lépett be a háborúba.

A tehetséges pilóta, Jessie Lovelace azért küzd, hogy ismerjék el végre a férfiakkal egyenrangú oktatóként. A texasi kisvárosban működő polgári repülőiskola titokban brit pilótákat képez ki a Királyi Légierő számára, ám a feladat nem veszélytelen, a sorsuk zuhanás és halál is lehet.

Rhonda Monroe ugyan nem a levegőben kápráztatja el tudásával a kadétokat, ám a repülésszimulátorban is lehet izgalmas perceket okozni. A lány talpraesett, vakmerő, és mindent kockára tesz egy tiltott kapcsolatért.

Az ártatlan és életvidám Kitty Lovelace, Jessie húga imád táncolni a sármos, kedves angol újoncokkal, és túl későn veszi észre, milyen veszélyt jelent ez a szívére nézve.

Ahogy a háborús helyzet egyre súlyosabbá válik, Amerika is bekapcsolódik a harcokba, és a repülős lányok mindent megtesznek a győzelemért. Az emberek életét mindeközben szerelmek és tragédiák sora változtatja meg az Atlanti-óceán mindkét oldalán…

2022. július 7., csütörtök

Félévi összegző

     Sziasztok!

Kis kihagyás után ismét könyves kérdéssorozatot töltögetek, amire ezúttal egyik molyos figyeltem, Evelena hívott ki, amit köszönök szépen itt is! :) 



2022. június 30., csütörtök

Mia Sheridan: Leo és Leo esélye

     A legutóbbi Polctörlés kiszemeltje Mia Sheridan érzelemgazdag NA sorozata, A szerelem csillagjegyében volt. Jó ideje terveztem az olvasást, hát mit mondjak, nem siettem el, mert a terv kezdete óta már hat kötet is napvilágot látott, sőt sajnos már el is kaszálták a sorozatot, több kötetet nem terveznek magyarra fordítani. De legalább az vígasztal, hogy a sorozat részei nem kapcsolódtak úgy egymáshoz, mint ahogy azt megszokhattuk más szériáknál. Itt tényleg a csillagjegyek köré épültek a történetek, nem pedig egy család vagy baráti társaság érzelmi hullámvasútja köré.

Mia Sheridan 

Mivel a történetek közül nem mindegyik jár kéz a kézben, ezért a harmadik és negyedik kötet önállóan is olvasható, viszont a hatodik kötet az ötödik folytatása, az első és második rész pedig ugyanaz a történet, csak az egyik női, a másik pedig férfi szemszögből. Kicsit kaotikus egy széria ez, de nem rossz megoldás. Lássuk hát, mit adott az első két rész.

Kiadó
: Könyvmolyképző 
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös 
Sorozat: A szerelem csillagjegyében #1
Műfaj: romantikus, erotikus, NA
Oldalszám: 254
Eredeti cím: Leo
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2015 (eredeti megjelenés: 2013)
Fordító: Margittay
ISBN: 9789639708433

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Evie és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták, ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.

Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle.

Nyolc évvel később, történetünk idején Evie már nehéz körülményei ellenére is kialakította az életét. Van munkája. Vannak barátai. Elégedett. Ekkor egyszer csak feltűnik az életében egy férfi, aki azt állítja, hogy a lány rég eltűnt szerelme, Leo küldte, hogy kutassa fel őt. Tagadhatatlanul vibrál közöttük a levegő. De vajon megbízhat-e Evie a vonzó idegenben? Vagy lehet, hogy az titkol valamit a Leóhoz fűződő kapcsolatáról és a srác sok évvel azelőtti eltűnéséről?

2022. június 14., kedd

Áprilisi és májusi olvasónapló #2

 Sziasztok!


     Ismét egy múltbatekintős bejegyzéssel érkeztem, nem is lopom tovább a szót, jöjjenek az áprilisban és májusban olvasott könyveim. 

     Az áprilist egy szuper jó könyvvel kezdtem, mégpedig Christina Lauren szerzőpáros Nem mézes hetek chick-litjével, amiről a Gyűlölök és szeretek c. regény tehet. Utóbbi annyira tetszett, hogy szerettem volna egy hasonló "utállak, de aztán megszerettelek" féle romkomot olvasni, Laurenék könyve pedig olyan amire vágytam, plusz tavasszal az egyik nagy újdonság volt a piacon, úgyhogy belevetettem magam. Jól tettem, eszméletlenre röhögtem magam, a romantikus részeken olvadoztam, de azért voltak pillanatok, amikor bepipultam... férfiak...


2022. május 20., péntek

Kerge Kérdések Book Tag

     Kb két hónapja hívott ki molyon @Niki a Kerge Kérdések Book Tagre, amit addig halogattam, amíg el nem feledkeztem róla. Tegnap véletlenül eszembe jutott, hogy vár rám egy rövid kérdéssorozat, amit aztán jó szokásomhoz híven itt szerettem volna megválaszolni. Ezúton is köszönöm szépen a kihívást! :) 


2022. május 6., péntek

Marilyn Miller: Suttogó vágyak

     Az Álomgyár kiadó az utóbbi években elég szépen kinőtte magát a magyar könyvpiacon. Rengeteg érzelemgazdag történetet raktak le az asztalra, de ez idáig elkerültem a kiadványaikat. Ez nem volt tudatos, csak így alakult. Viszont mindig is árgus szemmel figyeltem őket és kiváncsían bújtam a repertoárjukat, aztán egy nap elhatároztam, hogy végre ideje lenne megismerkednem az íróikkal. 

Elsőként egy Vi Keeland kötetre tapadt a szemem, aztán pedig az egyik magyar szerzőjük, Marilyn Miller Suttogó vágyak című történetére. Évek óta terveztem mindkettejüktől olvasni, és most, hogy végre beérett a dolog, mi több, a Hívatlan vendég sikeresen vette az akadályt, így nagy reményeket fűztem a közönségkedvenc, Marilyn Miller regényéhez is. 

Kiadó
: Álomgyár 
Műfaj: erotikus, romantikus 
Oldalszám: 428
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2021 
ISBN: 9789635701032


     Meg merem tenni… Minden vágyam…

Anya vagyok és feddhetetlen arisztokrata feleség. Mindenem megvan, amire egy nő vágyhat, én mégsem vagyok boldog, mert a bennem lakozó nőiesség szép lassan megsemmisül a tökéletesnek látszó életemben. Egy nap a legjobb barátnőm magával csábított egy olyan helyre, ahová egy magamfajta nő soha nem lép be. Fekete és fehér. Rideg maszkok. Fülledt erotika.

Egy zárt világ, ahol felerősödnek a bennem lappangó vágyak és suttogni kezdtek, pontosan úgy, ahogy a vonzó idegen tette a sötét álarc mögött. Szabadságot és gyönyört ígértek azok az ajkak, amelyek belém csókolták a sóvárgást.
A tiltás ellenére többet akartam. Őt. De szabályok kötöttek, amit a társadalom hozott.
Feleségként, anyaként felvállalhatom azt, aki legbelül lenni akarok?
Aztán kiderült, hogy semmi sem volt valódi, csupán egyetlen dolog: a suttogás…

Marilyn Miller, a népszerű sikerszerző tabudöntögető erotikus regényével egy misztikus, zárt világba vezeti olvasóit…

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...