Amennyire nem tetszett az első
Bridgerton könyv a 8+1 részes sorozatból, annyira kedveltem
Daphne és Simon történetének adaptációját. Nem mondom, az máig fájó pont, hogy amit
A herceg és én című regényben mégis értékeltem, azt a készítők vagy incifinci jelenetté gyúrták, vagy nemes egyszerűséggel átléptek rajta és egy elbagatelizált jelenettel pótolták. Kár, hogy nem jár egy rugóra az agyunk a kedves fejesekkel, vagy legalább gondolatátvitelre lehetnék képes. Végül szemet hunytam az engem zavaró apró negatív dolgok fölött, mert összességében mégis szerettem az első évadot, így bezsongva vártam az új fejleményeket a folytatástról,
A vikomt, aki engem szeretett című történetről, ami a második kedvenc könyvem a sorozatból.
Anthony és Kate története az adok-kapok játékuk miatt üdítő és szórakoztató volt, amit a köztük lévő izzás és lassan kialakult bizalom, barátság, valamint egyre jobban elmélyülő szerelem helyezte a legkedvesebb történelmi romantikusaim listájára. Tudom, hogy egy adaptációt ésszerű lenne külön kezelni az alapműtől, de most komolyan, melyik könyvrajongó tudna ilyet tenni? Én sem szeretném ezt bemesélni magamnak, mert imádtam a könyvet és reménykedtem, hogy jó alapanyagból csinálnak egy jó adaptációt, és már lelki szemeim előtt láttam megelevenedni a kedvenc jeleneteimet, de aztán jött az első pofon, hogy Sheffieldék (oké, végül is szerepelt ez a név is, de nem úgy) helyett Sharma-ék lesznek. Nem vagyok rasszista, komolyan, csak na... igyekeztem lenyelni a békát, próbáltam megbarátkozni az egyik kedvenc főhősnőm megszemélyesítőjével, Simone Ashley-vel, aztán azért drukkoltam, hogy nehogy még több változtatást csináljanak és nehogy kigyomlálják a sztoriból a kedvenc részeimet. Öhm... jobban kellett volna drukkolnom.
Innentől kezdve a bejegyzés spoilert tartalmaz!
