2015. május 24., vasárnap

Ami böki a csőrömet... #2


     Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést. Vannak dolgok, amik idegesítenek, egyikük a magyar kiadók kussolása, aminek hangot adtam az első ilyesfajta bejegyzésemben. Ez azóta sem változott, hisz a beígért sorozatok továbbra is valamelyik fiók mélyén lapulnak, és már egyáltalán nem látok arra esélyt, hogy valaha is megjelenjenek magyarul. Igen, elsősorban most a Cor Leonisra gondolok, azon belül is a Tündérkrónikákra. De hagyjuk a kiadót, unom őket szapulni. Az Ulpiusnál legalább hamar megtudtuk, hogy kaput, finító, ennyi volt. A sorozataik félbemaradtak, néhány paranormál romantikus és történelmi romantikust megszavaztatott a Könyvmolyképző Kiadó, hogy melyiket is vegyék át a becsődölt Ulpitól. Halkan megjegyzem, remélem mindegyiket átveszik, mert érdekelnének. Meg különben is, a Cat és Bones-ból már csak két rész maradt, azokat már igazán kiadhatta volna az Ulpius, de ha már így alakult, akkor remélem, a KMK lecsap a sorozatra rendesen, spin-off részekkel együtt. És ha már szóba jöttek a sorozatok. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem baromira idegesítenek. No nem épp az, hogy szinte minden könyvről az derül ki, hogy több részes, azt azért nem vetem meg, de az piszkálja a csőrömet, hogy a kiadók sokszor több sorozat kiadásába is belekezdenek. Ezzel tényleg nem lenne baj, de azzal meg pláne nem, ha húsz sorozat helyett inkább feleannyit futtatnának egyszerre, és több hónapos, netán éves szünetek helyett inkább egy év alatt adnának ki mondjuk egy trilógiát. Nem egy olyan széria van, amit nagyon szeretnék olvasni és megvenni, de annyira bosszantó, hogy vagy semmi, vagy alig van hírem a folytatásról. És ha ne adj Isten még rá is kérdezek a kiadónál a (pl) harmadik részre, nehogy már válaszoljanak, mert még jólesne. Csak azért nem húzom fel az orrom még jobban, mert más rákérdezett arra ami engem is érdekelt, és láss csodát, az illetőnek válaszoltak, úgyhogy tudom az infót - lehet nem jött be a pofázmányom, vagy a stílusom, pedig kedvesen, illemtudóan megfogalmazva érdeklődtem.

2015. május 21., csütörtök

A. O. Esther: Gombnyomásra III.


     Ismét vége egy korszaknak. Újabb sorozatra mondhatom azt, na ezt is kivégeztem. Vérzik is érte a szívem. Ismerős érzés, ugye? Valamennyien magunknak tudhatunk egy, vagy akár kettő, esetleg sokkal több olyan sorozatot, ami szívünknek kedves, aminek újabb részét úgy várjuk, mint kisgyerek a Mikulást.
Eszter könyvei hála Istennek, nem évenként röppennek hozzánk a nyomdából, annál sokkal hamarabb, de valahol mégis gondom van ezzel, mert túl hamar bekebelezem a történeteit. Ahogy a történetei is engem. Jelen esetben pedig gondolkodás nélkül kijelenthetem: ajj, de kár, hogy a Gombi trilógia...


     Miután a vadászok megtisztították a mutánsoktól a körzetet, a Hobbs-birtok lakói többnapos ünneplésbe kezdenek. Dylan és Stella szerelme is végre kibontakozhatna, ám az ördög nem alszik…

Kommandósok csapnak le közéjük, és elrabolják Stellát, hogy visszavigyék annak, aki „jogos” igényt tart rá… Miközben a csapat a megmentésére siet, a missziójukról sem feledkezhetnek meg, ami Manipura megváltása a zsarnokoktól. Arra viszont senki nem számít, hogy a mutánsok a csillogó városra is rárontanak. Iszonyú vérontás kezdődik, a katonaság tehetetlen…

A Hobbs-birtokot eközben pusztító erejű terrorista-támadás éri. Liam és Mia fogságba esnek, és ketrecharcosként kénytelenek küzdeni az életükért. A lány egy régi ismerősével is szembekerül, aki most a halálát kívánja. Fullánk, az egykori ellenálló megvásárolja és magával viszi a halálán lévő Miát, mert azt reméli, vele zsarolhatja majd gyűlölt ellenségét, Talbotot.

Russel és Kristen nem kevés kaland árán a felhőkarcolók felett átívelő, égi zarándokútra érkeznek, hogy megkeressék a viking rúnakövet, amely az egyetlen esély az odalent tomboló mutánsok ellen.

Vajon képesek-e megfékezni hőseink a vérengzést és a terroristák támadásait? Képesek-e leverni a gyűlöletes manipurai önkényuralmat? És ha igen, képesek lesznek-e még valaha emberségre, szerelemre ennyi lélekölő harc és iszonyat után?

2015. május 10., vasárnap

Tara Sivec: Csábítások és csemegék


     Vannak különböző könyves kategóriáim. Például "annyi rosszat írtak róla, hogy nekem is muszáj elolvasnom", vagy ott az "annyira dicsérik, hogy tudni akarom mi ez", esetleg ott van még a "tetszik a borító, olvassuk el" is, de a Csábítások és csemegék olyan könyv, aminek borítója nagyon vonzott, meg a sok pozitív értékelés, de mégis egy negatívabb hangvételű kritika miatt döntöttem úgy, hogy nosza, olvassunk. Az ominózus kritika Szilvamagtól származik. Ezúton is köszönöm, hogy hozzásegítettél az olvasáshoz, valamint meg kell jegyeznem, ennyire egyszerű lennék, hogy tudtad, nekem ez tetszeni fog? :) Mondjuk amiket olvasok, és amennyi pontot szórok rájuk... fogjuk rá...


     Claire, a húszas éveiben járó, egyedülálló anyuka szeretne annyi pénzt összeszedni, hogy elindíthassa a saját vállalkozását, hogy a mocskos szájú, de (amikor alszik) imádnivaló kisfiának jobb életet biztosíthasson. Ezért kelletlenül beáll a legjobb barátnőjéhez, hogy segítsen szexuális játékszereket eladni.

Egyszer csak felbukkan a városban Carter, Claire hajdani egyéjszakás kalandja, aki örökre megváltoztatta az életét. És bár egyedülálló csokoládéillatán kívül semmire nem emlékeszik Claire-ből, a lány gondoskodik róla, hogy ezúttal mély nyomot hagyjon a fiúban.

Carter leplezetlen döbbenettel veszi tudomásul, hogy van egy négyéves kisfia, Claire pedig attól pánikol, hogy álmai férfija rögtön menekülőre fogja majd, látva a terhességről árulkodó jeleket a bőrén és a nullához közelítő hálószobai tapasztalatát. Ám semmi ilyen nem történik. Ketten együtt mindent megtesznek, hogy eljöjjön számukra az „örökkön örökké”.

Az élet olyan, amilyenné teszed. Ha a tiéd vodkából, csokiból és vibrátorokból áll… hát legyen!

2015. május 3., vasárnap

J. Kenner: Kínzó vágy


     Az Őrült vágy miatt olvastam el a Kínzó vágyat, ami ugye a trilógia első része lenne. Na igen. Picit megkavartam magam, amikor a másodikból már elolvastam jó néhány fejezetet, mire a fejemhez kaptam. De mégsem bánom, mert az Őrült vágy kellemes csalódást okozott, így a vonakodásomat félresöpörtem az írónővel szemben, és nagy kedvvel merültem el a Kínzó vágyban.


     A nagy sikerű Rabság trilógia szerzője újabb háromkötetes sorozattal jelentkezik. Főhőse Angelina, aki gazdag nagybátyja után nemcsak egy hatalmas házat, hanem három udvarlót is örökölt. Az egyik Evan, egy titokzatos, megfejthetetlen üzletember, akitől Jahn bácsikája óva intette, és akinek külön végrendeletben tiltotta, hogy a lány közelébe kerüljön.
Angie azonban küzd a ráerőltetett szerep ellen. Lina szeretne lenni, aki legalább annyi szerelmet tud adni, mint amennyit el akar venni. És soha, semmilyen más férfit nem képzelt el maga mellé, csak Evant…


2015. május 1., péntek

Avengers: Age of Ultron - Bosszúállók: Ultron kora


     Képregényfilmekből sosem elég, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Marvel továbbra is robog hőscsordájával a mozikba, hogy a herok rajongóinak minél több okuk legyen a rajongásra.
A Bosszúállók 2012-es bemutatkozása előtt is, után is, sok-sok saját filmet kaptunk a tagokról, de akárhogy is nézem, eddig a csapatos bemutatkozás sikerült a legjobbra, aminek második része idén tavasszal újabb kalandra csábította a mozikba a műfaj kedvelőit.


     Amikor Tony Stark egy békemegőrző programot akar elindítani a Földön, a dolog ellenőrizhetetlenné válik és hirtelen újra bajba kerül bolygónk. A Bosszúállók - akik korábban magányos kalandokkal múlattatták az időt - most újra összeállnak, hogy útját állják a látszólag legyőzhetetlen Ultronnak, akinek célja kiirtani az egész emberiséget.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...