Úgy érzem itt az idő, hogy újra elővegyem ezt a rovatot és megtöltsem az új kedvenc dalaimmal. Van belőlük bőven, de a listát most is leredukálom a nyolc legkeményebb magra.
Úgy érzem itt az idő, hogy újra elővegyem ezt a rovatot és megtöltsem az új kedvenc dalaimmal. Van belőlük bőven, de a listát most is leredukálom a nyolc legkeményebb magra.
Legutóbbi dallamtapadás című rovatom elég depisre sikerült, de hát az ember alkalomadtán ilyen hangulatba is belecsússzan, ugyebár. Viszont most egy kis lélekfelrázós gyűjteménnyel érkeztem, amire ezekben a szürke hétköznapokban nagy szükségem volt. És itt a szürkeséget nem csak átvitt értelemben mondom, mert valami piszok lelombozó számomra, hogy az utóbbi napok mifelénk csakis borongósak (oké, ma sütött a nap - végre! -, de a poszt szövegét már korábban megírtam).
Olyan vagyok, mint Superman, szükségem van a napfényre, és mivel most ritka kincs, mert a felhők úgy látszik bérletet váltottak a fejem felé, ezért dögös, nap- és csillagfényes emlékeket előhozó muzsikákat mutatok nektek.
A napokban kipattant a fejemből, hogy kreálok egy Dallamtapadás nevű rovatot, ami végül is a Zeneajánló kistesója, de nem hiába tapad az a dallam a dobhártyámhoz hosszú hónapok óta! Ezért arra gondoltam, ezeknek a szuper fűlnyúzó daloknak külön posztot szentelek, kezdetnek pedig jöjjön öt olyan nóta, ami - klisésen fogalmazva - megfogott és nem ereszt... ne is eresszen, kívánom magamnak, hogy még sok ilyen zenés élményben legyen részem.
Mostanában nem túl sűrűn garázdálkodtam a blogon, pedig elég hosszú a tervezett posztjaim listája, de mit csináljon az ember lánya, ha a szabadidejében a jobbnál-jobb zenék (is) elveszik a figyelmét?
Vannak időszakaim, amikor a könyvekért vagyok oda és egyiket a másik után falom, máskor inkább filmes estékhez van kedvem, olykor pedig éjszakába nyúlóan hallgatom a dalokat.
Néhány napja leragadtam a 80-as éveknél. Eddig is voltak abból az időből kedvenceim, de most aztán igazán rászabadultam az akkori felhozatalra, és mondhatom, igazi csemegéket találtam, amik közül sokat ismertem egy-egy filmnek vagy újabb feldolgozásnak köszönhetően, de az eredeti kópiák aztán mindent visznek. Hadd mutassak most nektek néhány rongyosra hallgatott, időtálló muzsikát.
Sziasztok!
Réges-rég elkezdtem egy Zeneajánló rovatot, amiben az aktuális kedvenc muzsikáimat mutattam be nektek, egy kis véleménynyilvánítással megfűszerezve. Sajnos ez a rovat az idő előrehaladtával háttérbe szorult, pedig azóta tömérdek kedvenc dalt tudhatok magaménak. De most úgy gondoltam, leporolom a kis drágát, ideje életet lehelni bele, úgyhogy jöjjön egy újabb zeneajánló!
Ahogy könyveknél, úgy zenével kapcsolatban is mindenevő vagyok, a lényeg, hogy nagyon tetszen az adott dal. Szólítson meg, késztessen folytonos dúdolásra, ha meghallom, fakadjak dalra vagy kezdjen el táncikálni... természetesen úgy, hogy ne halljon vagy lásson senki, nem akarok én senkit könnyekig hatni a spontán produkciómmal. Viszont vannak olyan zenék, amiket behunyt szemmel szeretek a leginkább hallgatni.
Sajnos nem játszom hangszeren, viszont van három nagy kedvencem: a zongora, a gitár és a hegedű. Ha ezeket a hangszereket meghallom, szinte transzba esem. Úgy érzem, a hangszerekből elővarázsolt hangjegyek csiklandozzák a lelkem, és amikor egy-egy dalt hallgatva eluralkodik rajtam a libabőr... az valami csodálatos.