A blogolás megnyitja a világot. Talán ez a kijelentés egy kicsit elnagyolt, de ahogy mi (egy kicsit) megismerjük egymást a filmes vagy könyves véleményeket olvasva, mások a népi ideológia által teszik ezt, különböző blogokon keresztül. Utóbbi átfogóbb, mert az a valós problémákkal foglalkozik, tájékoztat, megbotránkoztat, vagy felnyitja azon személyek szemét, akik sok évig úgy érezték, hogy valami hiányzik az életükből.
Nemrégiben az Atlantic Press Kiadó jóvoltából egy olyan könyvhöz volt szerencsém, ami egy, számomra ismeretlen... vagyis inkább olyan világba engedett bepillantást, aminek ezidáig hátat fordítottam.
Amir Ahmad Nasr
Öngyilkos merénylő vagy Al Kaida terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét. Véletleneken múlott, hogy az ő kezében a „bombát” végül egy internethez csatolt komputer jelentette.
Amir Ahmed Nasszer 25 évesen lett az arab világ legismertebb bloggere, és 27 évesen írta meg saját átváltozásainak izgalmas történetét ebben a könyvben, mely aligha véletlenül lett hónapok alatt világsiker.
Az Én és az iszlám voltaképpen az Arab Tavasz szellemi előtörténete. Lefegyverzően őszinte és izgalmas beszámoló az útjukat kereső muszlim fiatalok kétségeiről, lelki gyötrelmeiről és szabadságvágyáról. Egyszersmind behízelgően őszinte és felemelő memoár arról, hogyan nyitotta fel egy ifjú arab szemét a szélesebb világra a bloggolás és az internet.