Áprilisi és májusi olvasónapló #2

 Sziasztok!

     Ismét egy múltbatekintős bejegyzéssel érkeztem, nem is lopom tovább a szót, jöjjenek az áprilisban és májusban olvasott könyveim. 

     Az áprilist egy szuper jó könyvvel kezdtem, mégpedig Christina Lauren szerzőpáros Nem mézes hetek chick-litjével, amiről a Gyűlölök és szeretek c. regény tehet. Utóbbi annyira tetszett, hogy szerettem volna egy hasonló "utállak, de aztán megszerettelek" féle romkomot olvasni, Laurenék könyve pedig olyan amire vágytam, plusz tavasszal az egyik nagy újdonság volt a piacon, úgyhogy belevetettem magam. Jól tettem, eszméletlenre röhögtem magam, a romantikus részeken olvadoztam, de azért voltak pillanatok, amikor bepipultam... férfiak...

     Aztán fellapoztam életem első Vi Keeland regényet, a Hívatlan vendég című kötetet. Itt az írónőt övező rajongás, plusz az ínycsiklandozó borító adta meg a löketet, a fülszöveg után pedig nem volt kérdés, olvasni akarom. Jó élménnyel zártam be a könyvet, vicces is volt, romantikus is, mondjuk erotika fronton kicsit csalódtam. A drámai pillanatok számomra nem ütöttek akkorát, az egyiket hamar kilehetett következtetni, a másikkal meg találkoztam már más könyvben is, úgyhogy itt csak az egyik főszereplő sírt, én nem. De akadtak szívfacsaró és cuki jelenetek is, úgyhogy ha nem is bűvölt el maradéktalanul az első Keeland könyvem, attól még meggyőzött, hogy érdemes több kötetet is elolvasni az írónőtől.

     A Keeland regény után hazai vizekre eveztem, kézbe vettem Marilyn Miller Suttogó vágyak című kötetét, amiben egy arisztokrata asszony házassága kezd kihülni, és emiatt rövidesen kapcsolatba bonyolódik egy igazi alfahímmel, Declannel. Itt nagyon sokáig nem játszott a romantika, inkább az erotika dominált, ami merész leírásokkal rendelkezett, de nem ez volt az ami miatt éjszakába nyúlóan olvastam a könyvet. Itt inkább a főhősnő, Aspen kálváriája fogott meg, plusz az anyasággal kapcsolatos gondolatai. Mondhatni kedvenc karakterré avanzsálta magát, ellenben a főhőssel, akiben szinte semmi szimpatikusat nem találtam, és emiatt egy kicsit szomorúan csuktam be a könyvet, de az utolsó sorok kicsit kompenzáltak. Talán a folytatás, az Egyetlen című novellával kerekebb, jólesőbb történetet kapok majd. 

     Jane Austen Büszkeség és balitélet című klasszikusa könyvmolyságom kezdete óta üldözött, a manókönyves kiadásnak pedig nem tudtam ellenállni, úgyhogy megadtam magam a regénynek. Lassan haladtam vele, de nem azért mert nem tetszett volna, sőt nagyon is szerettem,  csak gyakran megzavartak olvasás közben. De igyekeztem mindig hosszabb-rövidebb időt szakítani rá, egy kávé vagy tea mellé pedig tökéletesen jólesett olvasni néhány fejezetet. 

     Lorraine Heath Lányok a felhők felett című kötetét ki nem hagytam vola, ugyanis szeretem a 2. világháború ihlette történeteket, valamint az írónő történelmi romantikusaival már beírta magát a kedvenc szerzőim közé. Az alaptörténet ígéretes volt, a szereplők is szimpatikusak voltak, a velük történtek is megérintettek, csak a cselekményvezetésnél éreztem bibit, eleinte túl lassú, a végefelé pedig túlságosan kapkodósra sikerült, ezért nem okozott olyan extázist, mint amilyet Heathtől elvártam volna.