Ha most valaki megkérdezné, ki vált olvasói létem alatt a legkedvencebb karakteremmé, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy a boszidinasztiás Luna. Elképesztő karakter, nimfomán jellemével, pikáns vicceivel túltesz minden regényes bikán, de amíg a férfiaknál az ilyen típusú szereplők legtöbbször bosszantanak, Lunánál egy kis plusz báj a világ egyik legszerethetőbb karakterévé avanzsálta. Ezért is, meg mert egy igazán titokzatos szerelmi háttértörténet morzsáit hintette el róla az írónő, baromi kíváncsi vagyok a saját könyvére. De amíg ezt megélem, addig Luna naplójának első részével is beérem... egy darabig.
Sorozat: Boszorkánydinasztia #4,5
Műfaj: urban fantasy, chick-lit
Oldalszám: 200
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2022
ISBN: 9786156170446
A Boszorkánydinasztia sorozat írónője most egy hiánypótló kötettel jelentkezik: elhozza a közönségkedvenc szereplő, Luna naplóját!
A holdboszorka legemlékezetesebb kalandjai elevenednek meg a lapokon, a tőle megszokott kendőzetlen, szókimondó – és persze agyament – stílusban.
„Una évszázadok óta vezeti a feljegyzéseit. Egyszer beleolvastam. Dög uncsi volt! Gondoltam megmutatom, hogy kell ezt csinálni! Mert bocs, de én még egy halálosan snassz dolgot is úgy tudok előadni, hogy mindenki dől a röhögéstől. Azokról a sztorikról már nem is beszélve, amikről Una nem is tud…”
A rekeszizmokat kéretik alapállásba helyezni, mert ezek itt a Luna-féle sztorik, és aki egy kicsit is ismeri a holdboszorkát, az tudja, hogy ez mit jelent:
Az őrület garantált!
"Előre szólok, hogy kávé nélkül nem lesz velem egyszerű a nap."
Mit is mondhatnék erről a rövidke naplóról... először is hálás vagyok, hogy a könyv gerincén ott virít az 1-es, mert így a későbbiekben sem maradunk Luna-féle sztorik nélkül. Másodszor a borító elképesztően hangulatos, odavagyok a színekért, a modell kacér tekintetéért (még akkor is, ha ő nekem mindig is Dög lesz - meg amúgy is ő inkább ördögi szépség mint angyali, ahogy Luna eredetileg fest. De ez legyen a legnagyobb bajom!).
"... ha a mi időnkben divat lett volna több nevet adni a gyereknek, a Luna után minden bizonnyal pont azt a hármat adta volna nekem jóanyám, amivel a fogadós az imént a karnevált jellemezte: vad, féktelen, erkölcstelen. Talán nem pont ebben a sorrendben, de amúgy a három tökre stimmelt."
A külcsín bejött, na de a belbecs sem maradt ám el. Igazi szórakozás volt minden apró kis sztori, egyiken jobban kacarásztam mint a másikon. Előfordult, hogy annyira rám jött a röhögés, hogy csak sípolt a tüdőm. Az írónő nem okozott csalódást, Luna naplója egy finom szeletke a Boszorkánydinasztia világ tortájából.
Az előző kötetek ismerete nélkül én bele sem vágnék a naplóregénybe. Persze háttérinfó nélkül is bele lehet lapozni, de nekem úgy volt az igazi, hogy túl voltam a nagy sorozat első részein, és ismertem az előzményeket. De így, Luna által kibontva lett teljes az élmény. Plusz, az árulkodó morzsák után száz helyett ezer százalék, hogy Luna azzal az illetővel szürte össze a levet úgy istenigazán, kb 400 évvel ezelőtt, akire az első minutumban gondoltam. Egek, annyira várom már, hogy ismét felkavarodjon körülöttük az allóvíz, és jöjjenek a privát odacuppantós esetek, valósuljon meg a holdboszi számára is a tündérmese és mondjanak egymásnak olyan szavakat, hogy mindörökké. Nagyon várom, hogy pattogjanak köztük a szikrák, de amíg ez eljön, nagy nehezen, de beérem a kis falatka sztorikkal is. Csak nehogy a nagy várakozás közben nekem is ezüstre váltson a hajam, amíg jön a nagy lakoma. De üsse kő, mivel szeretek a Dinasztia akciódús, bűbájos, átkokkal teli, érzékiséggel fűszerezett romantikus világában elmerülni, ezért nem is csipogok tovább.
"... ha azok a dolgok, amiket Una csinált akkor este (hozzáteszem, hogy egyetlen egy este és aztán soha többet) örök kárhozatra juttatnak , hát akkor részemről "kezeit csókolom, Kárhozat, tessék mutatni, hol lesz a szobám?"
"... ha már sztori, akkor nem maradhatott ki az sem, amit egyszerre próbálok eltitkolni, miközben annyira imádtam, hogy nem maradhat ki a memoáromból: az eset, amikor apáca lettem."
Ó, Luna naplója egy kis kincs. A rövid naplóbejegyzések mindegyike kicsikart belőlem néhány mosolyt, felröhögést, ami a könyv olykori lerakása után sem hagyta el a pofikámat. Párom nézett is rám összeráncolt szemöldökkel, hogy mi bajom, de én csak a könyv felé mutogattam. A történetek közt akadt galád rúzsfoltos fiaskó, amit aprólékosan megmunkált márványszobrok voltak kénytelen elszenvedni, de Una egyetlen bormámoros estéje is részletgazdagabban volt tálalva, ahol Luna vette át a vezetői szerepet. Sütött a lapokról, hogy a felelősségvállalás mennyire nem az ő kenyere, ezért vele együtt én is megkönnyebbültem, amikor Una kijózanodott. Aztán ott volt a kalózkapitányos eset, ami újdonság volt. Kapott komoly és jópofa pillanatokat is. De ami miatt felcsillant a szemem, az a Mindörökké 2-ben szereplő zárdai rész bő lére eresztett változata. Már akkor poén volt, hogy az írónő egy zárdába tuszkolta a szemérmességet körberöhögő Lunát, és én nagyon bírtam azt a nüansznyi szerepet amit ott eltöltött, de hogy most, a regény majdnem fele azzal foglalkozott, hogy ő miként próbált ott boldogulni... az felért egy szülinapi ajándékkal. A Frászkarika kommandós esetek voltak a kedvenceim, főleg az, amikor SPOILER két ministráns a misebort szerette volna megdézsmálni, de üveg helyett az ördöggé pingált Lunát találták a szekrényben kucorogva. Még most is mosolyra görbül a szám, hacsak rágondolok. A répaszoborról meg ne is beszéljünk.
Szívesen olvasnék még arról a helyről és az ottani ciki kalandozásokról, ujjaim keresztben, és remélem, az írónőnek még sok hasonlő történet van a tarsolyában.
Összesítés: Luna naplója azt adta, amit vártam: egy végtelenül szórakoztató olvasmányt, amiben kedvenc hősnőm rendre hozta jól megszokott formáját. Soha nem hazudtolta meg magát, még visszafogottan is hozta azt a karaktert ami ő maga: a csintalan nőszemélyt, aki akarva-akaratlan vonzza a bajt, de valahogy mindig sikerült belőle jól kijönnie. Persze ez nem akadályozza meg a hozzá közelállókat, hogy a mesterkedései vagy szövege miatt ne kapjanak majdnem agyvérzést, de hát ez engem cseppett sem zavart, sőt.
Imádtam ezeket a röpke naplóbejegyzéseket, mohó vagyok, kérnék még sok-sok ilyet! Ha szabadna kívánni, a zárdai jelenetek után lehetne a fókusz kicsit a szodomai és gomorai kalandozásokon is. *.*
A kötettel kapcsolatban még annyit, hogy óriási meglepetés volt a legújabb készülő regényből származó exkluzív részlet, amire csak annyit reagálnék hűűűhaaa...
AJÁNLOM
A könyvet köszönöm Leda D'Rasi írónőnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése