Évek óta ismerősen csengett Lorraine Heath neve, de mindaddig nem olvastam tőle, amíg tavaly decemberben a következő szöveggel fordultam férjemhez "ugye nekem is hoz valamit a Mikulás? Mondjuk három könyvet? " Így csakhamar hozzám került A havishami ördögfiókák trilógia, amihez jó ideig nem nyúltam, így bekerült a poctörléses példányok közé.
Természetesen azóta elolvastam, és uhhhh... új kedvenc könyvsorozatot avattam! De, van azért egy kis bibi...
Ez a könyv szintiszta csábítás!
Amennyire szenvedélyes kívül, annyira belül is.
Kiadói sorozat: Arany Széphistória
Sorozat: A havshami ördögfiókák #1
Műfaj: történelmi romantikus
Eredeti cím: Falling Into Bed with a Duke
Oldalszám: 320
Kötés: puhatáblás
Fordító: Alföldi Zsófia
Megjelenés: 2017 (eredeti megjelenés: 2015)
ISBN: 9789634072720
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hat balsikerű báli szezon után Miss Minerva Dodger úgy dönt, hogy vénlány marad, mert elege van a hozományvadász udvarlókból. Ám hála a Nightingale Klubnak, legalább része lehet egy csodás éjszakában. Ezen a hírhedt helyen a nők álarcot vesznek fel, mielőtt szeretőt választanának. A szemérmetlenül jóképű Ashebury hercege készségesen teljesíti a titokzatos hölgy kívánságait, és Minerva egyre szenvedélyesebb és bensőségesebb viszonyba bonyolódik vele...
A figyelemre méltó képességekkel megáldott Ashe hamar rájön, hogy egyéjszakás kalandja nem más, mint a társadalmi konvenkciókra fittyet hányó Miss Dodger. Érdeklődését felkelti a lány éles elméje és merészsége, ezért elhatározza, hogy annak rendje és módja szerint udvarolni fog neki. De hogyan tegye a szépet egy nőnek, akit már elcsábított? És miként bizonyítsa be neki, hogy a féktelen szenvedély csak kezdete az életreszóló boldogságnak?
A történet főszereplője Minerva Dodger, aki azonnal eszembe jutatta A csábítás kilenc szabályának Calpurnia Hartwellét. Nemcsak béna nevük miatt van köztük hasonlóság, hanem személyiségben és sorsuk egyes állomásaiban is. Mindketten vénkisasszonyok, akik nem túl szépek, de a pénzükért szívesen elvennék őket a hozományvadászok. Emiatt betelik náluk a pohár, kezükbe veszik az irányítást, és elhatározzák, belevetik magukat a szenvedélybe. De ameddig Callie csak csipeget, addig Minnie teljesen bele akar merülni, ezért elmegy a Nightingale-be, ami a nemeseknek fenntartott swinger klub. Itt pillantja meg a fehér selyembe öltözött és álarcot viselő hölgyet másik főszereplőnk, Ashebury hercege.
"Ekkora hozománnyal nagyon jók a férjhez menési esélyei. De ő nem férjet akar. Hanem egy férfit, aki szereti."
A férfi még gyermekkorában elveszíti szüleit egy vonatszerencsétlenségben, majd többedmagával egy őrgróf gyámsága alatt nevelkedik fel. Felnőttkorában nagy kalandorrá válik, de az utazás és felfedezések mellett nagy szenvedélyévé válnak a nők és a művészi fotózás. Minervában, álnevén Lady V. - ben pedig azonnal meglátja a pluszt, ami miatt szeretné megörökíteni magángyűjteményébe. És ettől kezdve kezdetét veszi köztük az évődéssel meghintett macska-egér játszma.
" - Vegye le az álarcot. - utasította a férfi, és az ajka forrón simított végig a nyakán.- Nem.Ez az éjszaka a fantáziáé, egy csúnyácska leány álma, aki még nem ismeri a szenvedély hevét, aki még soha nem érezte szépnek magát. Aki azt hitte, érdekházasságra rendelte a sors, amíg úgy nem döntött, inkább vénlány marad, mint hogy fejet hajtson egy olyan férfi előtt, aki nem szereti. "
Akárcsak a kedvenc történelmi romantikusomat, úgy ezt a könyvet is bizsergő gyomorral olvastam az első oldaltól az utolsóig. Ezt az érzést pedig csakis a számomra legtetszetősebb történetek okozzák.
Minerva fantasztikus karakter: erős a jelleme, magabiztos, van véleménye amit el is mer mondani, és pont ezen tulajdonságok miatt tartottak tőle a férfiak, hisz legtöbbjüknek csak egy szép baba kellett csinos hozománnyal, aki csakis hölgyeknek illő (teázás, hímzés, gyereknevelés stb.) dolgokkal foglalkozzon. Habár Minerva hozománya nagy volt, de a szája is, plusz nem volt olyan szép mint amire a másik nem többsége vágyott, de Ash meglátta hősnőnkben a pluszt, a kisugárzást, amivel csakhamar megnyerte a szívét. Ó, de ne gondoljátok, hogy ez a történet bájosan zajlott le, mert Heath többször is csavarintott a cselekményen, amivel fenntartotta az érdeklődésem. Az utolsó fejezeteknél főleg Ash miatt ugrott meg a vérnyomásom, aki miatt viszketni kezdett a tenyerem. Volt, hogy kiröppent a számon egy-egy piszok disznó, de ismerjük már a fajtáját: a jóképű szoknypecér, aki összezavarodik a komoly érzelmektől, továbbá valami egyéb problémája húzódik a háttérben. Ez a kombináció pedig tökéletes táptalaj a BAJhoz. Na, ebből a történetből sem hiányzott.
Összességében nagyon bírtam a macerás karakrereket, és a kliséhegyeket tartalmazó, mégis iszonyat jól működő történetet, amit az írónő rittyentett köréjük. Amit jól megpakolt szenvedéllyel, és most nem csak a hálószobai részekre gondolok, az egész sztori az volt, főszereplőkkel együtt.
Pompásabb sorozatindítót el sem tudtam volna képzelni, gyöngyszemet találtam!
10/10
Hát, ez elég szájbarágósra sikerült.
Kiadói sorozat: Arany Széphistória
Sorozat: A havishami ördögfiókák
Műfaj: történelmi romantikus
Eredeti cím: The Earl Takes All
Oldalszám: 400
Kötés: puhatáblás
Fordító: Kovács Ágnes
Megjelenés: 2017 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789634481393
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy fülledt nyári éjszaka Edward Alcott enged a kísértésnek, és a sötét kertben megcsókolja Lady Julia Kenney-t. Sosem érzett szenvedély ébred benne, de elfojtja magában, amikor a hölgy nőül megy az ő ikertestvéréhez, Greyling grófjához. Aztán szörnyű tragédia történik, és Edward ígéretet tesz haldokló fivérének: úgy fog tenni, mintha ő lenne Greyling grófja, míg várandós sógornője világra nem hozza elsőszülött gyermekét.
Julia úgy találja, hogy a férje nagyon megváltozott, miután hazatért. Bátrabb, vakmerőbb, ridegebb, és kerüli a meghitt együttléteket. Ő ennek ellenére napról napra szerelmesebb belé.
Edwardban is egyre jobban lángol a régvolt éjszakán felizzott szenvedély. Leghőbb vágya, hogy igazi férje lehessen Juliának. Közben folyton attól retteg, az asszony rájön a csalásra, ráadásul az angol törvények tiltják, hogy valaki feleségül vegye testvére özvegyét. Végül kockára tesz mindent abban a reményben, hogy így elnyerheti a boldogságot...
Történetünk alapja elég drámai. Egy tragédiába torkollt utazás alatt a nemes ikerpár közül az idősebb, Albert életét veszti, ami miatt a lelkiismeret furdalással küzdő, gyászoló Edwardra száll a nemesi cím és a vagyon, valamint bátyja veszélyeztetett terhes feleségének megóvása. Edward ezért Albertnek hazudja magát, amíg Julia életet nem ad gyermekének. De meddig lehet ezt a fájdalmas színjátékot játszani, ha a nő, a testvére felesége folyton hozzá akar bújni, akit ráadásul évek óta szeret?
" Kérlek, ne hagyj el többé!Nem foglak. Soha.Mi a kénköves ménkű ütött belé, hogy ilyen ígéretet tett? "
Ennél a könynél valami igencsak félresiklott. Túl hosszúnak éreztem, kissé unalmasnak és rettenetesen kiszámíthatónak. Persze nem akarok álszentnek tűnni, ismerem a jól bevált happy enddel záruló klisét, amit ez a történet sem vetett meg. Csak valahogy... valami nem igazán akart működni, nem volt meg a könyv és köztem a kémia. Bezzeg a főszefeplők közt.
Olvastam már hasonló történetet, névszerint Julia Quinn-től a Rossz kor-t, és ha összehasonlítom őket, akkor a Mindent egy lapra alulmaradt.
"A lelkük és a szenvedélyük is ösdzekapcsolódott."
Edwardban tetszett, hogy a tivornyázós múltja után nagyot változott: erősebb lett, határozott, előtérbe kerültek a belső értékei.
Juliával nem volt különösebb bajom, pedig adott rá okot. A benne feltörő nyuszi, akiben annyi az elfojtott vágy.... jó, semmi baj ezzel, de úgy éreztem ez valamelyest a karakter rovására ment, mert például a kislányával való kapcsolata nem kapott annyi figyelmet, mint a benne tomboló szenvedély folytonos kinyilatkoztatása. Mintha a gyermeke, akire annyira vágyott, már nem lenne a számára olyan "érdekes", hogy napi félóránál több időt töltsön vele. Na ez számomra a nagy bibi, amiről fentebb említést tettem. És ez a gyerkőchöz való hozzáálás rontott az olvasási élményen.
Jobb lett volna olvasni több családias pilanatról, mint a szereplők bakzós jeleneteiről. Semmi bajom a szenvedéllyel, sőt szeretem amikor a szereplők közt tombol a kémia, de itt túl sok volt.
Röviden, ami még tetszett:
- Julia reakciója Albert halálára
- Edward hozzáállása a szüléshez, Allie-hez és a beteg falusiakhoz
- Julia igazságérzete Angliában
- az Őrgróf és Havisham
Amit túlzásnak éreztem, az az epilógus volt.
Szomorú vagyok, hogy nem fogott meg annyira a könyv, mint ahogy számítottam rá. Az arányokkal gond volt szerintem. Elvitte a kéj.
7/10
A Könyv, ami teljesen beszippantott.
Kiadói sorozat: Arany Széphistória
Sorozat: A havishami ördögfiókák
Műfaj: történelmi romantikus
Eredeti cím: The Viscount and the Vixen
Oldalszám: 432
Kötés: puhatáblás
Fordító: Kovács Ágnes
Megjelenés: 2018 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789634483298
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A szerelem néha őrületet szül. Locksley vikomtja legalábbis erre a következtetésre jutott, miután az apja megháborodott imádott hitvese halálát követően. Ám amikor az idős férfi feleségül akarja venni a lángvörös hajú, szerencsevadász Portia Gadstone-t, Locke drasztikus lépésre szánja el magát, és nőül kéri a lányt. Egy kölcsönös előnyökön alapuló házasság tényleg kényelmes lehet... amíg semmiféle zavarba ejtő érzelem njncs a képben.
Portia csak kétségbeesésében egyezett bele, hogy hozzámenjen egy őrülthöz, a megállapodás ugyanis védelmet biztosított volna a számára. Legalábbis ő ebben bízott, amíg a márki jóvágású fia el nem olvasta a megállapodást, és átnem vette az apja helyét. Ennyit a nyugodt - és ami még fontosabb, biztonságos - házaséletről, amelyre Portia számított.
Miközben a lány kezd beleszeretni vonzó férjébe, a múlt sötét titkai a felszínre törnek, és azzal fenyegetnek, hogy mindkettőjüket tönkreteszik - hacsak Locke nem tesz kockára mindent, és nem nyitja meg a szívét a szerelem előtt...
A kissé csalódást okozó második rész után felemás érzésekkel vágtam neki a sorozatzáró kötetnek. Tartottam attól, hogy ez sem fog maradéktalanul lenyűgözni, de bíztam is benne, hogy mégis imádni fogom. És imádtam, minden egyes betűjét!
Adva van egy vikomt, akinek anyja belehalt a szülésbe, amit apja sosem tudott feldolgozni, és ezt a keserű őrületet látva a férfi elhatározza, hogy sosem lesz szerelmes, és ha valamikor nősülésre adja a fejét, csak olyan nőt vesz el, akibe sosem szeretne bele.
Egyik nap, egy kocsi áll meg a ház előtt, utasa pedig egy vörös hajú hölgy, aki Locke apjához, az Őrgrófhoz jött házasság céljából. A nő bosszantó, lerí róla hogy szerencsevadász, pont olyan, akit sosem szeretne... csak, feleségnek.
"A férfi Portia Gadestone-ra emelte a tekintetét, és most először annak látta a nőt, aki valójában volt: egy haszonleső címvadásznak, aki bármit megtesz azért, hogy följebb kapaszkodhasson a ranglétrán, egy korosodó úriember kihasználását is beleértve. Olyan nő, akit sosem tudna szeretni, akinek sosem tudná odaadni a szívét.Tökéletes!- Én fogom elvenni. "
Ez a könyv roppant szórakoztató volt! Amikor Portia bezötyögött a postakocsin Havishambe és csakhamar szópárbajba került Locke-al, én ott dőltem a nevetéstől. Mondanom sem kell, azonnal szívembe zártam a regényt, és átadtam magam az olvasottaknak. Nagyon sodort a történet, élveztem minden sorát. Kezdve a komikus alapszituációtól a főkarakterek szenvedélybe mártott, egyre komplikáltabb kapcsolatán át. Miközben jót nevettem Portia és Locke összezördülésein, vagy épp olvadoztam a kedvesebb jeleneteik miatt, a háttérben mindig ott volt egy Portiához kapcsolódó fekete függöny, ami mögé szerettem volna belesni. Persze a sorok előrehaladtával belestem, majd amikor Heath nemes egyszerűséggel lerántotta a függönyt, lefagytam a meglepetéstől. Bevallom, nem számítottam rá, viszont nagyon tanulságos eleme volt ez a regénynek - számomra a feltétel nélküli szeretetről, az elfogadásról szólt ez a titok.
Nem csak a történetet szerettem nagyon, de a karaktereket is, a főszereplők mellett különösen az Őrgróf lett a szívem csücske. Nem volt ő olyan őrült mint aminek hittem, csak fájt a szíve imádott felesége után. De nem csak a szomorúságról szólt az élete. Az öregúr nagyon humoros is tudott lenni, valamint odaadó és jó hallgatóság, de okos tanácsokat is tudott osztogatni. Olyan személyiség, akivel szívesen leülnék beszélgetni... bármiről.
"... Ha kíváncsi vagy valamire, hát kérdezd meg őt. Beszélgess vele! Flörtölj!A férfi az apjára meredt.- Az ember nem flörtöl a feleségével.Marsden úgy nézett rá, mintha valami botrányos dolgot mondott volna.- Ne butáskodj, fiam! Dehogynem flörtöl.- Minek? Már megszerezte magának.- Azért, hogy úgy csillogjon a szeme, mint a legritkább drágakő. Hogy kipiruljon az arca. Hogy mosolyra húzódjon az ajka. Hogy becsesnek és különlegesnek érezze magát, akiért érdemes harolni. Hogy egy kicsit még jobban beleszeressen a férjébe."
10/10
Összesítés: örülök, hogy rátaláltam erre a sorozatra, mégha a második résznél picit ki is lóg a lóláb, de mégis boldog vagyok, mert nemcsak hogy új kedvenc sorozatot avattam, de Lorraine Heath is favoritommá vált. Tetszik az olvasmányos stílusa, az erős személyiséggel rendelkező karakterei, a bonyodalmakkal megtűzdelt történetei, a szenvedélyes jelenetei és a humora. Az hétszentség, hogy olvasni fogok még tőle, a Botrány és szenvedély sorozatának eddig megjelent részeit be is szereztem. De kicsit még várok az új szerzeményekkel, mert velük szeretném kezdeni az új évet. Addig pedig csak annyit tudok mondani, ha történelmi romantika rajongók vagytok, olvassátok el A havishami ördögfiókák sorozatot, mert bitang jó! De ha már túl vagytok rajta, akkor nyugodtan írjátok meg kommentben, hogy tetszett? Kíváncsi vagyok! :)
U.i.: a borítókról el is felejtettem áradozni. Annyira, de annyira tetszenek! Nagy borítófan vagyok, igaz néha a kevésbé csinos könyveket is megveszem ha a történet jó, de ha a külső elcsábít, akkor gyorsabban rábólintok a beszerzésre. A havishami ördögfiókák pedig nagyon csábító külsőt kapott (mint ahogy egyre több történelmi romantikus). Viszont az én könyveim borítóképei kicsit homályosak, amit fájlalok, de a történetek bőven kárpótolnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése