Chris Carter A keresztes gyilkos című könyvének már a fülszövege is meggyőzött, hogy érdemes elmerülni a brutalitástól nem mentes Robert Hunter krimisorozatában, úgyhogy bátran nyúltam a következő kötethez, a Kivégzéshez.
Sorozat: Robert Hunter #2
Műfaj: krimi, thriller
Eredeti cím: The Executioner
Oldalszám: 384
Kötés: puhatáblás
Fordító: Őri Péter
Megjelenés: 2021 (eredeti megjelenés: 2010)
ISBN: 9789634525479
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Robert Hunter és Carlos Garcia hajnalban érkeznek a tetthelyre. A helyszínelőszalagok mögött egy fehér templom húzódik meg a lámpák fényében. Képeslapra való látvány így, karácsony előtt. Ami azonban az épületben várja a két nyomozót, cseppet sem az: mindenhol vér, összefröcskölt padló, vérben ázó oltár és egy holttest reverendában, kutyafejjel a nyakán. Ki és miért változtatta mészárszékké a katolikus templomot? Mit jelent a holttest mellkasára festett szám? Nem ő lenne az első áldozat, netán újabbak következnek?
A Hunter-Garcia-páros egy brutális sorozatgyilkos nyomába ered, vállt vállnak vetve, sokszor feletteseik parancsa ellenében haladnak előre megállíthatatlanul, hátha valakit még megmenthetnek a rémálomtól. A gyilkos ugyanis nem mást akar, mint valóra váltani az áldozatai rémálmát – mert ismeri a múltjukat, a titkaikat, a legnagyobb félelmüket, és tudja, hogyan fokozza még tovább a rettegést. A végsőkig.
"- Nem számít, hogyan élted az életet - folytatta a férfi, tudomást sem véve a vérző alakról. - Az sem számít, mekkora vagyont harácsoltál össze, mit értél el, kiket ismertél, vagy mit reméltél még. A végén mindannyiunkkal ugyanaz történik: mind meghalunk."
A kezdet bizony nem piskóta, és bár nem vagyok az a nagy zabagép, olykor szeretek csipegetni olvasás közben, de itt már a prológustól rögtön elment az étvágyam.
" - Nagyon beteg ez a város. Tele van erőszakkal.- Az egész világ beteg, haver."
Hunter és Garcia, a megállíthatatlan duó újbóli bevetése ismét egy izgalmas, lebilincselő krimitörténettel kecsegtetett. A cselekmény pörgött is rendesen, folyamatosan fent tartotta a figyelmemet, egyik fejezet jött a másik után, egyre több részlet derült ki a nyomozás alatti ügyről, de az író nem feledkezett meg karaktereiről sem. Ismét bepillantást nyerhettem Hunter magánéletébe, aki vonzza a nőket mint a mágnes, és egy-egy röpke bári iszogatás alatt leteszi a jelvényt és lepedőakrobatának áll hogy kieressze a gőzt, miközben tudat alatt gyötri a múltja, addig Garcia házasélete a munkájával járó stressz miatt kezd egyre bonyodalmasabbá válni. Kettejük közül most utóbbi magánélete érdekelt jobban, érzem a jövőben lesz itt még párkapcsolati szenvedés, de remélem Anna és Carlos ebből csak jól fog kijönni. Mellettük a kapitányság új főnököt kapott, Barbara Blake-et, az ambiciózus, kemény, de emberséges amazont, aki imádja rágni a beosztottjai fülét, de mellette megértő is tud lenni. Vele remélem később a terepen is találkozhatom majd, nem csak kiskosztümben, a kapitányság épületén belül.
A karakterek után most térjünk át az igazán lényegesre, a bűnügyre.
"A templom és Fabian atya gyilkosságának képei úgy peregtek a fejében, akáregy gyötrelmes, végtelenített film."A kezdő sorok után egy másik helyszinen is lecsapott gyilkosunk, elég kreatív a lelkem, sosem szeretnék magamra haragítani egy hasonló személyiséget. Kutyafejes pap, körülötte minden vörös, és egy vérrel teli kehely a peremén maszatos ajaknyommal... brrr... garantált a borzongás. Ami tudott még ettől is brutálisabbat mutatni, és nem csak a gyilkosságokat illetően. Idővel kaptunk még egy kulcsfontosságú személyt, a tinilány Mollie személyében, aki menekül múltja elől, közben médiumi képessége is kínozza, amivel végül Hunterék hasznára válik. Ezért a lányért már a kezdetektől fogva nagyon izgultam, és szerintem nem mondok semmi ördöngősséget ha elárulom, hogy volt miért.
"Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel, és érezte, hogy kirázzaa hideg. Winston doktor szótlanul bólintott.- Most viccelsz velem, doki?"
A fentihez hasonló részlet fogadott szinte minden egyes fejezet végén, hát csoda, hogy nem bírtam letenni a könyvet? Közben egyfolyában kattogott az agyam és igyekeztem összerakni az ügyet, amiről azt hittem a közepén sikerült is. Köpni-nyelni nem tudtam. Azonnal leborultam Carter zsenialitása előtt, hogy ezt így ki tudta találni, aztán meg próbáltam uralkodni a rosszullétemen, amit még nem is a bestiális gyilkosságok okoztak, igaz az sem volt elhanyagolható, sőt. Itt perpillanat a bigott vallásosság verte ki a biztosítékot, amit Carter egy másfajta testi-lelki erőszakkal kutyult össze. Rettenetesen felzaklatott ez az elegy, mert én vallásos vagyok, számomra a hit erőt, reményt, szeretetet, vígaszt ad. De amikor azt látom, hogy valaki a vallással takarózik és tetteivel megszentségteleníti azt, dühös leszek. Néha reményvesztett is, igen. Van, hogy a borzalmas cselekedet miatt én is megkérdőjelezem a hitem, és az égre nézve kédezem miért? De itt, te jó ég! Itt. Ebben a könyvben. Olyan undor kapott el!!! Mi a jó fészkes fenéért nem bírja megütni a guta azokat a bizonyos haddnemondjamkiket, mielőtt a puszta gondolat is megfogalmazódik a mocskos fejükben? Miért? De a cselekmény itt nem állt meg, sokkal több meglepetést tartogatott, amire csak mégjobban rácsodalkoztam. Tökéletesen illet rám a pislogtam mint hal a szatyorban mondás. Volt ám adrenalinfröccs rendesen, de ezen pillanatok mellett akadt bőven nagyon szomorú is, ami rettenetesen lehangolt.
"Azt remélte, hogy ha egy ideig egyedül maradhat a két bűncselekmény helyszínén, az talán segíteni fog, hogy megérthesse a brutalitás, a düh és a harag mögötti okokat. Ha az ember képes volt olvasni őket, a tetthelyek többsége olyan volt, akár egy szemtanú. Titkokat árultak el az áldozatról, az elkövetőről és arról, ami történt. Senki nem tudott úgy bűnügyi helyszínt olvasni, mint Hunter."
Összesítés: Chris Carternek a második kötetnél is sikerült tartania a színvonalat, hisz ismét egy izgalmas, feszült hangulatú regényt rakott le az asztalra. A Kivégzés az előző részhez hasonlóan rendelkezett szaftos bűnesetekkel és érdekes cselekményvezetéssel, a karakterei továbbra is tele voltak lehetőségekkel, gonosztevői pedig kellően megszorongatják az ember gyomrát és szívet is, a Hóhér okait pedig valahol meg is lehet érteni.
Az író ügyesen terelgette a cselekményt és a gyanút is a feltűnt karakterekre, akikből nem volt kevés, néha még soknak is éreztem. De közülük a médium lány, Mollie kitűnt, aki miatt többször elkeseredtem, de a SPOILER végén csak nem kellett elmorzsolnom miatta egy könnycseppet, max a megkönnyebbüléstől. SPOILER vége
Carter nem csak vizuálisan tudott rám hatni, hanem lélektanilag is. Többször elgondolkoztatott az emberek egymás iránt való viszonyulásáról, ami leginkább elkeserítő volt, viszont a végén adott egy csöppnyi reményt, egy pozitív pillanatot, ami miatt nem kellett depressziósan bezárnom a könyvet.
AJÁNLOM
A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése