Lana Millan: Átkozott Hannah Brown

     Korábban említettem már, hogy nem vetem meg a különböző műfajú könyveket. Valahogy mindegyik ad valamit - érzelmek tömkelegét, amik közül leginkább a sírva röhögős a kedvencem. Ezt az érzést pedig a chick-lit könyvek adják meg, s a napokban az Athenaeum kiadónak köszönhetően elolvashattam egy ízig-vérig humoros történetet.

     Hannah Brown televíziós szerkesztő, aki, ha nagyon muszáj, műsorvezetőként is megállja a helyét. Makacs, akaratos, többnyire magával is elégedetlen, esendő nő. Időnként fenemód kritikus, a barátaival is kíméletlen, mégis jószívű, és gondoskodik azokról, akiket szeret.
A boldogság keresése nehéz feladat, főleg, ha az ember a saját vágyaival sincs teljesen tisztában. Hannah botladozó, gyakran elbizonytalanodó, ám a céljait és a szerelmet kitartóan kereső, szerethető figura, aki gyakran bajba kerül, de kimászik belőle, hogy a gyökerei kutatásának kellős közepén egyszer csak magát és a társát is megtalálja.
Ismerős a helyzet? Lányok, vigyázzatok! Ez a hol fanyar-humoros, hol keserű, hol édes, de mindenképpen izgalmas lányregény veletek is megtörténhet.
Nem biztos, hogy egy szép napon a kezében karácsonyfatalpat szorongató, félmeztelen szexistent találtok az erkélyeteken, de jobb, ha nyitva tartjátok a szemeteket, mert bármelyik kanyarban rátok kacsinthat az élet egyik pajzán kihívása vagy öröme.
Kinek-kinek a magáé. 

 "– Bezárkózott a szerelem előtt, de a szerelmet nem verheti át, mert az mindenképpen megtalálja a magához vezető utat. Váratlanul oson az életébe, és onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé várja."

"Jó volt azt hinni, hogy Clive és én egy pár leszünk - annak ellenére, hogy ez az elképzelés több ponton sántít."    

     Ez a könyv valami hihetetlen - a külső és a belső is. A fülszöveget csillogó szemekkel olvastam, ezért is esett erre a történetre a választásom, és nincs is bennem semmi megbánás, minden pillanatát élveztem, de be kell valljam, valami ultra gagyi a borító. Egy könyvesbolti túra során, kétlem, hogy levettem volna a polcról. De tegyük félre a felszínes ítéleteket, foglalkozzunk inkább a beltartalommal.

A történet egy Hannah nevű nőről szól, aki csonka családban nőtt fel, de ennek ellenére határozott, céltudatos, és megverte a sors két zizi barátnővel, egy fojtogatni-való főnökkel, kedves és nem kedvelt munkatársakkal, valamint egy viszontagságokkal teli szerelemmel. Ezt a nagy csokor szereplőhadat öleli körbe egy nagy adag élet annak minden édes és keserű cseppjével, valamint kismilliónyi humoros helyzettel, beszólással.

Hannah az a fajta szereplő, akit rögvest a szívembe zártam, mert egy kicsit felismertem magam benne, és szerintem sokan ugyanígy vannak/lesznek vele. Több olyan kijelentése is volt, amivel mélységesen egyetértettem:

"Megígérem magamnak, hogy a jövőben több időt töltök testedzéssel, amit igazából nem lesz nehéz betartani, mert a semmit viszonylag könnyű túlszárnyalni."

A testedzéssel sajnos ugyanígy vagyok, de mit nem adnék, ha egyszer én is kapnék egy hasonló bókot:

"– Maga szép nő, csak szörnyen sápkóros – mondja határozottan. – Sovány, akár a sáska.
Hogy én, sáska? A lelkem legmélyén most határtalanul büszke vagyok. Még sosem hasonlítottak sáskához. Londoni viszonylatban már plusz size vagyok."

Ironikus, kemény, de legbelül mégis egy kislány, aki szomjazza a szerelmet, és miközben a történet cselekménye próbálja egyre közelebb vinni a célhoz - ami egy régi átok miatt nehezen sikerül -, szegény csetlik, botlik, bénázik, amin annyit lehet szórakozni, amit már rég nem tettem egy könyvön.

"A csizmám a hó alatt rejtőző faágakba akad, minek következtében kitárt karokkal, arccal előrezuhanok. Akkorát csattanok, mint egy feldőlt raklap. Lépteket hallok. Felnézek, és Clive-ra pillantok, aki pont felettem guggol, és bármennyire is igyekszik, hogy titkolja, a szája szegletében mosoly bujkál. Gyűlölöm.
– Keresel valamit? – kérdezi, és minél jobban próbálja a vonásait kordában tartani, annál szélesebbre húzódik a szája. Egy ilyen pillanatban nehéz eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek.
– Mindig is érdekelt a földtan. Szerinted milyen lehet itt a talaj minősége? – Felemelem a fejem, majd a felső hórétegbe markolok.
– Fogalmam sincs – nevet. – Építész vagyok, nem geológus, de nem hiszem, hogy a fagyott föld alkalmas lenne a mintavételre.
– Igazad lehet. – Megpróbálok felállni, de olyan nehezek a végtagjaim, mintha ólmot pumpáltak volna beléjük. Visszahuppanok, mire gálánsan felnyalábol, de még mindig fülig ér a szája. Úgy érzem magam, mint egy hógolyó a pokol kapujában."

És a barátnői? Amy, aki párkapcsolati gondokkal küzd, és emiatt több bulis estét tölt Hannah kanapéján egy üveg bor társaságában mint kellene, egy nagyon butusnak tűnő lány, de aranyos, viszont nekem a nimfomániás Amanda volt a főszereplő mellett a kedvencem, mert néha pirítóan helyretett engem is, amikor az ítélkezésről beszélt.

"Olykor annyira eltelítődünk a saját kis nyomorúságunkkal, hogy észre sem vesszük, mások mekkora nehézségekkel küzdenek."

A könyv pasifelhozatala magáért beszél, mert szerepeltet egy bosszantó főnököt, aki igazából csak Hannah csőrét piszkálta, de szerettem a jeleneteiket, meg úgy az egész munkával kapcsolatos részeket.

"George bólint, és megvillantva hibátlan műfogsorát – szélesen elmosolyodik. Azt hiszi, most lehengerlő meg sármos. De szívesen bepasszintanám a tízcentis cipősarkamat a két első foga közé!"

Viszont amikor a korai kelésről volt szó, úgy bólogattam, mint akinek pattogtatják a fejét.

"Hétfő. Reggel négy óra. Kezdődik. Az ébresztő hangos csipogására megáll bennem az ütő. Kevés dolog van az életben, amit ennyire utálok, mint ezt a hangot. A hétfő és az ébresztő reménytelen kerepelése. Hát mi értelme az életnek, ha még csak ki sem alhatom magam?"

Feltűnik még egy vörös ex is, akit feltettem volna egy rakétára, de a legvégén nagyjából megbarátkoztam vele, főleg, miután elmondta Hannah-nak a sérelmeit, és az őszinteségével elérte, hogy újból magamba nézzek, és átértékeljek néhány dolgot az életemben.

Végül pedig itt volt Clive, a nőfaló macsó, akiről egyből A zöld íjász Olivere jutott eszembe, aki még a legyet is röptében, mégis megtudott maradni azon a szimpatikus vonalon (jaj, ahogy megismerkedtek, az nagyon röhej volt).

"Clive-nak olyan nehéz nemet mondani, mint ellenállni egy nagy szelet tejszínhabos csokitortának."

Egyet sajnálok vele kapcsolatban, mégpedig hogy nem tudtam úgy megismerni, ahogy szerettem volna, remélem lesz a történetnek folytatása, és igazi cukormázas véget kapok, mert arra vágyok igazán.

Összesítés: erről a könyvről nem lehet többet írni. Ezt el kell olvasni! Nem egy szokványos vicces-romantikus könyv, néhol az ember arcába csapja a fanyar valóságot, olykor pedig sikeresen elgondolkodtat. Karakterei mind a topon vannak, akik sosem hagytak mosoly nélkül, és megesett, hogy éjszaka hangosan felnevettem egy-egy jeleneten, de szerencsémre ebből a férjem nem vett észre semmit, mert elvolt foglalva a horkolással.
Kellemesen meglepett ez a könyv, igaz nem teljesen olyan volt mint amilyenre számítottam, azt hittem a szerelem nagyobb teret kap, de örülök, hogy néha komolyabbra váltott a hangulat, és az írónő bevonta Hannah családját is.

10/10

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!