Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

     Böszörményi Gyula Leányrablás Budapestene után rögtön tudtam, hogy életreszóló kedvenc sorozatot tudhatok magaménak. Az első rész a morc Ambrózy báró nyomozóval és elrabolt nővérét kereső cserfes Hangay Mili kisasszonnyal olyan kellemes és lebilincselő meglepetést okozott, hogy zokszó nélkül vágytam a folytatásra. Ami a Könyvmolyképző kiadónak köszönhetően nemrég hozzám is került.

Kiadó: Könyvmolyképző 

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Sorozat: Ambrózy báró esetei #2

Műfaj: detektívregény, szórakoztató irodalom

Oldalszám: 558

Kötés: puhatáblás, éldekorált

Megjelenés: 2015

ISBN: 9789633995426

     Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!

      1900 ősze.

Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.

Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

A Leányrablás Budapesten című, nagy sikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!

"Kicsiny szobám apró íróasztalánál kuporogva, majd – miután megsajdult a hátam – az ágyamra heverve olvastam tovább. Az összes petróleumlámpa a lehető legnagyobb lángon égett, én mégis úgy éreztem, hogy ijesztő, árnyakkal teli sötétség vesz körül.

Vér, sikoly, féktelen düh, halálhörgés, szenvedés. Megkéselt, lelőtt, konflissal elgázolt, kötéllel megfojtott, agyonvert és… jaj, szent isten!… feldarabolt holttestek kavarogtak a fejemben. Hogy lehet képes az ember ilyen borzalmakra?"

      Ez a sorozat kilenc történetet számláló részével nem az a fajta, amit önállóan olvashat az ember. Itt bizony be kell tartani a javallott sorrendet. A századfordulós történet újabb fejezete, azaz A Rudnay-gyilkosságok ott veszi fel a fonalat, ahol a Leányrablás Budapesten letette. 

"A csillagpettyes égbolt látványa balzsamként hatott a lelkemre. „Ha itt a földön annyi rútság is van, hogy már-már bele kell őrülni, odafönn a mindenség milliárd apró fénye tán vigaszt rejt magában” – gondoltam."

Az első részhez hasonlóan most is Emmára fókuszált a narrátor, akinek életútja olyan göröngyökkel van kiporciózva, amibe fáj még bele is gondolni. A kénköves pokol torkából kiráncigálva a fájdalmas gyógyulás, majd egy kis könyebbség után újra fogvatartó kezek közt sínylődve találta magát. Több fejezet is szólt róla egymás után, de mire kezdett rajtam eluralkodni az unalom és Richárdék után áhítoztam, Böszörményi olyan fordulattal zárta a nővérről szóló első fejezeteket, hogy nagy szemekkel suttogtam egy "ne már!" - t a kezdődő milis résznél. Böszörményi roppant ráérzéssel tudta kezelni olvasói agyamat, ami izgalomra áhítozott. Adott belőle bőven, de a saját tempójában, nekem pedig jókislány módjára el kellett fogadnom azt.

Richárd és Mili eközben egy rakat aktával lett gazdagabb, ami a helyi igazságosztó, Rudnay Béla kérésére került hozzájuk. Igaz először Ambrózy báró mélyedt a vérfagyasztő ügyekben, de ha már Mili úgyis megfertőződött a "nyomozni akarok" vírussal, akkor az uraság őt is bevonta, hisz több szem többet lát. 

"– Hangay kisasszony az én hiányzó karom – közölte vele Ambrózy báró, engem is meglepve ezzel a kissé morbid hasonlattal."

Hölgyikénk sokszor meggondolatlanul emelte a tétet, amikor titkon saját szakállára kezdett nyomozni, amiből vagy az lett, hogy egy sarlatán suttogta áporodott szájszaggal Mili fülébe a saját nevét, vagy pedig az, hogy a rá bízott Ambrózy rezidenciában olyan csetepatéba keveredett, ami után úgy nézett ki a kúria, mint házibuli után a szülői otthon. Csak itt sör helyett vér miatt ragadt a padló és bohóckodás helyett önvédelem miatt tört ripityára a becses váza. Vagyis, az író ezúttal sem fukarkodott az adrenalinnal, sőt még több izgalmas - nekünk, nekik életveszélyes - helyzetbe taszította főhőseit.

"A széles folyosókon senki nem járt. A cellák, vizsgálók, raktárak ajtaját zárva tartották, a kilincseket mindenhol kiszerelték, az ablakokon dupla drót- és vasrácsozat szűrte a napfényt. Minél beljebb hatoltunk e pokolbéli labirintusba, annál több homály, bántó szag és borzongató zaj ölelt körül minket. Az őrület ragadós, nyálkás miazmája szinte tapinthatóvá vált. Nem csoda hát, hogy mikor a harmadik kanyar után a főnővér váratlanul elénk toppant, majdnem felsikoltottam."

A cselekményvezetés most is megosztozott Emma és Mili, valamint Richárd részei közt, és szerencsére egyik sem volt unalmas. Új szereplők is helyt kaptak, a kurtizánságra kényszerített Annával, a mindenes Márikával és a folyton mezitláb rohangáló cigánylánnyal, Fecskával. Mindegyikük új ízt vitt a történetbe különbözőségükkel, csakhamar a szívembe is zártam őket. Ám volt itt még gonosz is, nem kevés, akik furfangosak, velejükig romlottak, amolyan igazán utálnivaló figurák voltak. Drukkoltam is a bukásukért serényen.

"– Előtted áll négy leányod, Amaro Dad Devla, nézz le ránk! Esküt teszünk, mely erősebb a hajfonatnál, a lovak istrángjánál, a sátorkötélnél, de még a kisdedek köldökzsinórjánál is. Esküszünk, hogy egymás titkait mindörökké megtartjuk, még ha tüzes vassal égetnének, ezer tűvel szurkálnának, kerék alá törnének is. Esküszünk, hogy segítjük egymást, a célt sosem feledjük, és sem pénz, sem fenyegetés, sem csalfa vágy minket árulásra rá nem vehet."

Közben Ambózy és Mili is egyre jobban belebonyolódott a köztük dúló viharos dinamikába, amibe villámcsapásként törtek be a fényszórós őzikefagyott pillantások. Persze a Rudnay aktákban lévő gyilkosságokat is igyekeztek kibogozni, hogy aztán egy marék cérnaszálat tarthassanak a kezükben, aminek végén egy olyan pillanat fogadott, ami nem csak Richárdott lepte meg, hanem könnyelfutósan engem is.

"– Báró úr, maga mintapéldánya a zseniális tökfejeknek, de ne aggódjék, mert ezt csupán az önnel egy fedél alatt élők tudják, mi viszont nem fecsegünk."

Összesítés: Böszörményi Gyula A Rudnay-gyilkosságokban olyan szépen bánt a bűnesetekkel, amin még Agatha Christie is jegyzetelve ámult volna. Viszont az író a furmányos bűntettek mellett a cselekményt olyan élettelteli karakterekkel is meghintette, akikkel örömmel töltöttem a napjaimat. Ambrózy báróval, akinek repedések látszanak morcos maszkján, Milivel, a félelmet nem ismerő lánnyal, a talpraesett Emmával és az őket körülvevő megannyi élő, figyelemreméltó karakterrel. 

A világ adott, egy puha bundában nem érezném ilyen kellemesen magam, mint a történetben életre kelt veszélyekkel és ármánnyal átitatott utcákon. A cselekmény még körmönfontabb és izgalmasabb mint az első részben, viszont a humorból érzésem szerint visszább lett vágva, de kibékülök vele, ha továbbra is olyan nagy pillanatokkal találkozom a folytatásban, amitől úgy elakad a szavam, mint ebben a részben kétszer is! 

AJÁNLOM 

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak! 

"A bennem rekedt bánat palackjának dugója azonban hirtelen kipattant, és szavaim habzó áradatként zúdultak elő" 

"Jaj, papuska, miért is kaptam tőled olyan kifogástalan nevelést? Ha csak egyetlen pillanatra is megfeledkezhetnék róla, hogy úrilány vagyok, aki soha, semmilyen körülmények között nem pofoz és nem rúg bokán öntelt ifjú bárókat, hát én úgy, de úgy megmutatnám ennek a hólyagnak…"

"– Talán látott valami érdekeset?

– Inkább a helyzet volt különös – feleltem suttogva. – Ahogy egymást követve a sárga lapok fölé hajoltunk, hogy beírjuk nevünket a könyvbe, miközben a portás figyelt, az épp olyan volt…

– Nos?

– Épp olyan, mintha egy templomban a szigorú pap előtt írnánk alá a házassági anyakönyvet.

Ambrózy báró karja, melyen a kezem nyugodott, megfeszült, ő azonban nem nézett rám, csak ennyit felelt:

– Könnyen lehet, Mili, hogy némi gyógykúrára ismét itt kellene hagynom magát a tébolydában."

"Ha mi férfiról ábrándozunk, drága barátom, akkor annak a haját, a szemét, az ajkát, arcának vonásait, a termetét, a tartását, sőt, még a hangjának színét is pontosan le tudjuk írni, ám a szájszagát… Nos, erre női álmodozásban még nem volt példa, úgy hiszem."

"– Én, kérem, nem csináltam semmi rosszat – mondta.

– Nem-e?! – bömbölte Rudnay, egyenesen a fiatal tudósító arcába, majd a fotelben ülő holttestre mutatott. – Akkor az ott kisnyúl?"

"– Az eskü szent dolog, kedves Mili, ne fecsérelje ostobaságokra [...]" 

"Így történt tehát, hogy alig telepedtem le az Ambrózy-villában, nyomozás helyett Agáta mamával mentem vásárolni, ami – valljuk be őszintén! – a leányszívnek éppoly izgalmas tud lenni, mint a gonosztevők hajkurászása." 

"– Olyan estélyit kreálok kegyednek, hogy ki abban meglátja, menten szerelmes lesz, még ha vak is– áradozott Girardi úr, miközben homlokára kunkorodó hajcsigái izgatottan remegtek.

– Nem lehetne inkább olyat, aminek hatására a vakok meggyógyulnak? – érdeklődtem ártatlan arccal. – Annak mégiscsak több haszna volna, mint hogy ki se látszódjak a szerelmes mamlaszokból, akik ruhájáról ítélik meg a lányt."

"– Legalább esernyőt hordana magával, bolond! Hiszen így hamarost lázat kap, és aztán vihetek virágot a sírjára." 

"– Beszél bolondokat, Vili! – förmedtem rá. – Az szent igaz, hogy Richárd rettentőmód haragszik magára, hisz a szertelen fellépése miatt ő elveszített egy reménybeli koronatanút, aki fényt deríthetett volna az ügyre, ám attól még nem ölné meg. Legalábbis pisztollyal biztosan nem, mivel hogy mostanság igen drága lett a puskapor."

"– Richárd végtelenül makacs, önző és rátarti alak, ám az igazi tehetséget és észbeli kiválóságot mindennél jobban tiszteli."

"– Gyűlölet és imádat – sóhajtott Agáta mama, batiszt kendőjével legyintve. – Ugyanazon tőről fakadó bolondságok. Mindkettőt szenvedély szüli, és míg a nevezett érzemény ki nem bomlik teljesen, aligha tudható, melyik is valójában." 

"– Naccságos úr, hozom a vacsoráját – szólalt meg ekkor Terka néni, aki hangtalan surrant be a konyhából.

– Nem kell – mordult rá Ambrózy báró.

– Gyenge kis bárány, puha, mint a vaj, ahogy szeretni tetszik – érvelt tovább reménykedve a szakácsnők gyöngye. – Melegen tartottam, épp csak a sütőből kell…

– Mondtam már, hogy nem vagyok éhes! – csattant fel a báró, ám rögvest meg is bánta a durva szót. – Köszönöm, Terka néni, de hazafelé jövet már ettem a Philadelphiában.

Ennél jobban a mi drága szakácsnőnket meg se bánthatta volna. Terka néni kerek arca elkomorult, ajka pengevékonnyá préselődött, háta kiegyenesedett, és mintha elektronyosság töltötte volna fel, néhány kontyból szabadult hajszála szerte meredt.

– Kávéházban evett a fiatalúr? – mordult. – Hát ha így, akkor így! – bólintott, majd sarkon fordult és kiviharzott.

– Ma este Bogi boldog kutya lesz – jegyeztem meg. – A báró úr egész vacsorája az ő tányérján végzi."

"– Aki gyilkosok után szimatol, annak mindig szemfülesnek kell lennie.

– Maga most kioktat engem, báró úr?

– Inkább tanítom, ha nem bánja." 

"– Jézus fénykoszorúval a fején… Szűz Mária, karján a kisdeddel… És nézze, Mili, ez itt szerintem Jónás a cet gyomrában, amint emészti magát!

– Ne ízetlenkedjék, Vili! – nevettem rá, majd lehajolva szemügyre vettem az apró képkiállítást."

– A naccsád száz évig fog élni – jelentette ki Fecska, ültében előre-hátra ingatva testét, épp úgy, miként az imát mormoló zsidók –, feltéve, ha megmarad bőkezűnek, és a férjétől kapott pénzmagocskát odaülteti, ahun a jövőjét kiolvassák.

– Előtted áll négy leányod, Amaro Dad Devla, nézz le ránk! Esküt teszünk, mely erősebb a hajfonatnál, a lovak istrángjánál, a sátorkötélnél, de még a kisdedek köldökzsinórjánál is. Esküszünk, hogy egymás titkait mindörökké megtartjuk, még ha tüzes vassal égetnének, ezer tűvel szurkálnának, kerék alá törnének is. Esküszünk, hogy segítjük egymást, a célt sosem feledjük, és sem pénz, sem fenyegetés, sem csalfa vágy minket árulásra rá nem vehet.

"– A patvarba! – káromkodta el magát Ambrózy báró, mivel a gázlámpák gyér fényében botladozva sikerült belegyalogolnia az első útjába kerülő tehénlepénybe."

"– Na gyöjjék, néne, igyunk egy bögre sokoládot! Az erősíti a lelket, apasztja a könnyeket és mosolyt lop az ábrázatra." 

"– Ma odafönn lesz az ozsonna – közölte Terka néni. – Vagy tán nem hallották, hogy az imént vendégek jöttek? Három csudamód puccos naccsága valami ládából vagy kaszniból, én nem is tudom, de úgy fenn hordják az orrukat, hogy idén mán nem kell többet pókhálóznunk, az biztos."

"[...] kiadós reggelit készítettem, majd tálcára pakolva mindent, lesiettem vele a birtok végében álló házikóba. Gáspár bácsi rég talpon volt, sőt talán le sem feküdt. Épp a csizmáját pucoválta, miután kitakarított a lovak alól, és kissé hökkenten pillantott fel rám, mikor betoppantam hozzá.

– Egyék jóízűen – mondtam, letéve a tálcát. – Én meg kapom magam, és megyek a fogasállomására, hogy bérkocsit fogjak.

– Aztán – sóhajtott Gáspár bácsi, miközben sietve kapcát tekert bütykös lábára, mint aki szégyell mezítláb mutatkozni egy hölgy előtt – merre lesz a hová?

– Át Pestre. Sürgősen beszélnem kell a Tarján úrral, aztán meg…

– Az aztán még messze van – állt fel az öreg, aki így vagy két fejjel lett magasabb nálam. – Előbb eszünk néhány falást a kegyed csinálmányából, aztán befogunk, és már mehetünk is.

– A grófnő kocsijával?

– Avval hát! Mire jó az a cifrangos címerrel kipingált négykerekű, meg hozzá a nyolc patkó, hanem erre? De elébb…! – Gáspár bácsi a takaros ház belső szobájába ment, és onnan két apró pohárkával meg egy üveggel tért vissza. – Kisüsti szilvórium, egyenest a tanai birtokról! István úr hozta még tegnap, hogy az isten áldja meg érte."

"Miután a villát gondosan kulcsra zártuk, és meghagytuk Boginak, hogy bárki emberfia jönne is a kerítésen belülre, azt nyugodtan rágcsálja meg, sebesen elhagytuk a Széchenyi-hegyet." 

"– Legyék mindég derűlátó, mert az a ráncokat is simítja!" 

"– Azt hiszem, bocsánatkéréssel tartozom önnek – sóhajtottam sajnálkozva.

– Azzal hát! Miért is?

– Amiért az imént lónak neveztem, pedig ez otromba tévedés volt, hisz ön, uram, sokkal inkább disznó."

"– Varjú mondja a szemedeknek, hogy csecse bogyó, hamm, bekaplak!"

"– A férfi már csak mind ilyen. Eszetlen rohan előre, nekikoppan a falnak, és aztán elvárja, hogy a könnyű női kéz meggyógyítsa a búbos fejét."

"[...] annyit sem ér, mint hullának az ágyékon rúgás."