Leda D'Rasi Boszorkánydinasztiájával évekre visszamenőleg tart a kapcsolatom, aminek nagyon örülök, mert imádom az írónő paranormális romantikus sorozatát, és mindig lelkesen vetem magam bele a bűbájos banyák legújabb kalandjába.
Ismét az a nagy megtiszteltetés ért, hogy nyáron előolvashattam az ötödik, Új nemzedék című kötetet, amibe nagyobb izgalommal vágtam bele mint valaha, ugyanis ez a rész a bohókás nőszemélyt, Lunát tette meg főhősnőjének... legalábbis azt hittem...
Sorozat: Boszorkánydinasztia #5
Műfaj: urban fantasy, paranormális romantikus
Oldalszám: 460
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2022
ISBN: 9786156170545
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Seuso, királya parancsára Prágában kutat a lidérc hordában rejtőzködő árulók után. Nyomok helyett azonban egy nőre bukkan, és olyan történik, aminek nem lenne szabad: érezni kezd. Ami a legrosszabb, hogy egy halandó iránt!
Healy azt hitte, az európai álomnyaraláson álomférfit is talált. Az illető viszont gyorsan összetöri a reményeit, nem sokkal később pedig ismeretlen alakok veszik üldözőbe. Csakhogy nekik nem ő kell. Hanem a gyermek, aki a rejtélyes idegentől fogant.
Közben három halhatatlan faj képviselői sorsdöntő csatában zárják le a boszorkányok életét megkeserítő évszázadokat… Legalábbis ők így gondolják.
Ha a kedves olvasó azt hitte, a Dinasztia története véget ért, nagyobbat nem is tévedhetett volna! Mert lehet, hogy az Ítész vezér halálával a legádázabb ellenség eltűnt a színről, viszont ezzel egy időben a legősibb úgy dönt, hogy előbújik a színfalak mögül, és új szintre emeli a játékot.
Azt a játékot, amely évezredekkel ezelőtt kezdődött, és amely sok titkot tartogat még a boszorkányrajongók számára.
Hogy melyik ujjamból szoptam ki, hogy ez a rész Lunáé azt nem tudom, mert így visszagondolva Seuso-t emlegette a Mindörökké végén lévő következő részes beleolvasó. Kicsit úgy éreztem az írónő húzza az agyam, de nem gond, egy hatalmas sóhaj után érdeklődve fordultam ezen kötet felé, mert emlékeim szerint Seuso, a lidérckirály, Litch jobbkeze nem volt egy utálatos figura. De a Lidércfényben nem tudtam igazán megismerni, na de az Új nemzedékben sikerült... ehm...
"Seuso ezt a pillanatot választotta, hogy kilépjen a kapualjból. Nagyjából tizenöt-húsz méterre lehetett. Nem támadott, nem rohant nekik, nem csapott le rájuk. Csak hagyta, hogy észrevegyék, majd végignézzék, ahogy komótosan odasétál, és minden egyes megtett méterrel felmérjék az erőviszonyokat. Kiváncsi volt, játszani fogják-e a tökös gyereket, vagy belátják, hogy számbeli fölényükkel kitörölhetik a seggüket."
A történet kezdetben a Lidércfény idejében játszódik, amikoris Seuso megment egy szimpatikusnak tűnő nőt egy lehetséges rablótámadástól, majd miután kellően összemelegednek, a férfi kap egy telefont hogy szükség van rá, ő meg szép csendben távozik is, mondván, vonzódik a szőkeség Haely-hez, nagyon, de ő nem halhatatlan, ezért biztos nem a nő az ő elrendelt párja, és különben is szólítja a kötelesség, így hát szép csendben, angolosan távozik, amíg főhősnőnk édesdeden alszik. És ezzel elkezdődött a sz*rvihar.
"Számukra csak ez a két, egymástól roppant távol álló opció létezett: futó kaland vagy öröklét."
Párratalálós lidércszokás ide vagy oda, a szemem fennakadt Seuso önnyugtató logikájától. A későbbiekben pedig egyre több ráncot varázsolt a homlokomra ez a fickó, néha stresszlabdaként használtam volna a mogyoróit. Amúgy nem rossz karakter ő, igazi jófiú típus, csak rossz irányt vett, a többi hülye döntés meg jött magától. Férfilogika, istenem, bárcsak jobban utánaszimatolt volna az igazságnak... na de akkor nem lett volna ilyen izgi a történet.
Hoppá, később esett csak le, hogy itt bizony nem csak a Lidércfény idővonalán kezdett mozogni a regény, hanem az első könyvén is, vagyis az Utolsó kívánság című köteten. Ez kellemes meglepetés volt: egyrészt felelevenítette a régi emlékeket, másrészt több részlet is a helyére pattant. Plusz jólesett ismert karakterekkel is újra találkozni, és felfedezni, hogy jé, ő már azelőtt is szerepelt. Érdekes volt ez az előző köteteken lovaglós cselekményvezetés, mégis informatív volt, tudott újat is mutatni, ugyanakkor izgalmas és érdekfeszítő is volt egyszerre. Aztán a történet másfajta vizekre evezett, parkolópályára került a tömény természetfeletti, és bepillantást engedett egy magára maradt kismama küzdelmes életébe.
"… Jane, bemutatom Angyal doki bájos asszisztensét, Matildot. Matild, ő Jane. Új nálunk.
– Jó napot – felelte félénken a lány, mire a válasz így hangzott.
– Hozta ördög.
– Máris megkedvelte! – örvendezett a kocsmáros, amit Healy kétkedéssel fogadott."
Főhősnőnk, Healy menekülni kényszerült, aminek következtében Alaszkában kötött ki, a zord hely pedig még az állattámadások ellenére is jól hangzott, őszinte lakói pedig mulattságosak, élükön a kocsmatulajdonos Sue-val.
"- Segítesz a kishölgynek, ugye?
- Úgy vigyázok majd rá, mintha a saját kölyköm lenne. Világos voltam? - kiáltott körbe, mire mindenhonnan megértő dünnyöges jött válaszul. Úgy tűnt, errefelé Sue Hammond volt a falkavezer, és ezt mindenki zokszó nélkül el is fogadta."
Olvasás közben eszembe jutott a mondás, hogy zord külső érző szívet takar, na itt a ugyanez a kisvárosra, Areckre is igaz volt. Szerettem az itt töltött fejezeteket, a lakók össszetartását, ahogy könnyedén befogadták maguk közé Healy-t és igyekeztek neki mindenben segíteni. Healy azon a helyen szinte családra lelt, miközben a saját, új családtagja miatt egyre erősébbé kellett válnia, de szinte minden akadályt könnyedén vett, hajtotta a kitartás, a bátorság, az elszántság és a védelmező anyai szív. Jó volt látni rajta a változást, ahogy szeretetre éhes nőből vált egycsapásra anyatigrissé és fúriává, Seuso pechére. De basszus, micsoda viszontlátós jelenetet kaptam, pazar volt, irodalmi Oszkárt érő, a térdemet csapkodtam a nevetéstől miközben kárörvendve motyogtam az orrom alatt "na ezt jól megérdemelted kisapám".
"– Nocsak! Úgy látom ideje leporolni a szülészeti tankönyvet. Matild! Vállalkozik-e önként egy gátvarrás-gyakorlatra?
– Csak gátmetszésre, doki. De magán!
– Nem kétlem, hogy megtenné."
Az alaszkai részeket nagyon imádtam Sue-val és a Dokival, na meg Matilddal, de amikor feltűnt a jól megszokott paranormális brigád, onnantól kezdve le sem lehetett vakarni a jókedvet az arcomról. Szükség is volt rájuk, mert Healy-ékre nagy veszély leselkedett egy új és mégis régi rosszarc személyében, aki ködösen elkottyantott egy-két érdekességet, úgyhogy minden sort kíváncsian lestem, de főleg a romokban heverő szerelmi-szálat.
Összesítés: nagyon szerettem ezt a történetet, hangyafüttynyit jobban is, mint a Mindörökké 1-et, és nem csak azért mert szépen belesimul az előző részek idővonalába, és nagyon okosan van vezetve a cselekmény, hanem mert például trükkösen vannak beleszőve az erotikus részek, eseménydús volt a sztori és sokszor marha vicces, és mert imádtam Healy-t! Talpraesett, belevaló főhősnő, kedvencem lett, a pici neonbabájával együtt. Seusot nem zártam a szívembe, pont azokért amikért az égiek nem büntették meg Haely-t a boszorkányátokkal. SPOILER Úristen, amikor a lány elpicsázta Seusot, az annyira gyönyörű volt! Eszembe juttatta az Utazók című filmet, amiben Jennifer Lawrence csapokodta meg egy baseball ütővel Chris Pratt-et. Az a filmből a kedvenc jelenetem. SPOILER VÉGE Tetszett továbbá, hogy kevesebb volt a b*zdmegelés, az alaszkai részekért ( lakosokkal együtt) jár egy cuppanós puszi, a sztori humoráért is emelem kalapom. Javarészt éjszaka olvastam, sokszor nehéz volt elfojtani a röhögést., de a Dinasztiánál ezt már megszoktam.
Egyetlen pillanatig volt hiányérzetem, szerintem egy pluszjelenetet bőven elbírt volna a történet, de ha ezt leintem, akkor majdhogynem tökéletes olvasmányélményben volt részem.
Továbbá tetszettek az elhintett titokzatos morzsák, ez az újfajta rejtélyesség ami elkezdte beburkolni a Dinasztia világot, emiatt több és izgalmasabb lett a sorozat mint amit eddig kaptam belőle, ezen plusz dolgok miatt pedig méginkább ácsingózom a következő részre!!!
A könyvet köszönöm Leda D'Rasi írónőnek!
- Még több képért kattintsatok IDE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése