A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3-4 pont. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3-4 pont. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 10., szombat

Most ezekkel a könyvekkel mit kezdjek? #2

     Nem gondoltam volna, hogy az egyszeri könyvmorzsás posztom végül rovattá fejlődik, de az a helyzet, hogy az utóbbi időben ismét sikerült kifognom néhány olyan regényt, amin szétuntam az agyam vagy felidegesített, esetleg nem fogott meg annyira és ezek miatt nem is tudok és nem is akarok róluk bő lére eresztett értékelést írni. Viszont pár mondatban szívesen megosztanám veletek a gondolataimat.



Ha valakinek esetleg pont a kedvenc könyvét fikázom éppen, elnézést, rá se rántson, különbözőek vagyunk, és az a szép az olvasásban, hogy mindenkiből más érzelmet vált ki az adott regény. És mindig a saját véleményünk a mérvadó. Az én véleményem is szubjektív.

2021. április 26., hétfő

Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság

     Abba a csoportba sorolom magam, aki előbb olvassa el a könyvet, aztán nézi meg a belőle készült adaptációt. Persze olykor meglepem magam, mert néha azért pont hogy az adaptáció hozza meg a kedvem a könyvhöz vagy könyvsorozathoz. Pont így jártam Andrzej Sapkowski Vaják regényeivel is, amihez a Netflix sorozat hozta meg a kedvem.

Kiadó
: GABO 
Sorozat: Vaják #1
Műfaj: dark fantasy, kalandregény
Oldalszám: 352
Eredeti cím: Ostatnie życzenie
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Kellerman Viktória 
Megjelenés: 2019 (eredeti megjelenés: 1993)
ISBN: 9789634069379


     Sapkowski ​magával ragadja a képzeleted!

Később azt beszélték, a férfi északról érkezett, a Kötélverők kapuján keresztül. Bár nem volt idős, a haja szinte teljesen fehér volt. Amikor levetette köpenyét, kiderült, hogy a vállán egy szíjon kard függ. Nem volt ebben semmi szokatlan, Vizimában szinte mindenki fegyverrel járt, de azért senki sem hordott pallost a hátán, mint valami íjat vagy tegezt. A fehér hajút a királyi felhívás vezette a városba; a Vizima lakosait gyötrő striga visszaváltozásáért járó háromezer oren jutalom. Ilyen idők jártak. Régen csak a farkasok üvöltöttek az erdőkben, mostanra mindenféle mocsadék elszaporodott – akárhová nézel: lidércek, strigák, ocsmány hódfajzatok, baziliszkuszok, ördegek, mifenék, vilák és vízbefúltak. Ide már nem elég az egyszerű varázslat vagy nyárkaró. Ide hozzáértő kell. És a messzi Ríviából érkezett idegen épp ilyen szakember. Ő Geralt, a vaják, a mágia és a kard mestere, egy mutáns, akit arra teremtettek, hogy megőrizze a világban az erkölcsi és természeti rendet.

2020. december 28., hétfő

Julia Quinn - A Bridgerton család

     Idestova hat éve vagyok a történelmi romantikusok szerelmese, de még mindig van mit behoznom olvasás terén. Mivel mindenevő vagyok, és könnyen elcsábulok más műfajú könyvekre is, ezért a betervezett töriromi szerzők csak úgy sorakoznak a képzeletbeli listámon. De, azért igyekszem nem csak szemezgetni, hanem olvasni is a kiszemeltjeimtől, így esett a választásom Julia Quinnre, és az ő híres-neves Bridgerton család sorozatára.



Terjedelmes sorozatról van szó, aminek első nyolc része a család egy-egy gyermekének és választottjának szerelmi kálváriájáról szól, meghintve csodálatos bálokkal, faramuci családi drámákkal, évődések és tépődések tömkelegével, szenvedélyes csókokkal és túlspórolt erotikus jelenetekkel, de a humor, az mindent visz! Ráadásnak azért van kilencedik rész is, egy mesés borítójú novellásgyűjtemény, ami... áh, erről majd a végén. Jaj, el ne felejtsem a titokzatos Lady Whistledownt sem, aki pletykalapjával tartja lázban az arisztokratákat. 


2020. október 7., szerda

J.S. Carol: Gyilkos társas


     Úgy örültem, amikor a legutolsó KMK-s szertetcsomagomban a Gyilkos társas volt az ajándékkönyvem! Főleg, amikor láttam, hogy 90%-on állt Moly-on. Legalábbis akkoriban. Most, hogy túl estem az olvasáson, picit rontottam azon a szép százalékon.

Történetünk középpontjában egy túszdráma áll, amiben Hollywood filmiparának krémjét foglyul ejti egy felfegyverzett, maszkos alak.
Az alaptörténet nem tűnt rossznak, de a megvalósításon meglepődtem.

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály Pöttyös 
Műfaj: pszicho-thriiler
Eredeti cím: The Killing Game
Oldalszám: 444
Kötés: puhatáblás 
Fordító: Károlyi Eszter
Megjelenés: 2017 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789634571117
 

      Feszült, lebilincselő, vérfagyasztóan aktuális thriller.

Jody ’JJ’ Johnson, PR-szakértő éppen Los Angeles legfelkapottabb éttermében ebédel, amikor álarcos fegyveres ront be robbanómellényben, és túszul ejti a vendégeket – Hollywood leggazdagabb sztárjait. JJ arról híres, hogy minden problémát képes elsimítani, a közönséges emberekből pedig szupersztárt faragni. Ebben a helyzetben azonban ő is tanácstalan.

Miközben híre megy a túszejtésnek, az áldozatok az életükért alkudoznak egy zavart elméjű férfival, akit semmi sem tud megakadályozni abban, hogy megszerezze, amit akar.

A bomba a fegyveres szívritmusának változásától felrobban, ezért a megölése szóba sem jöhet. Mivel csak négy órája van, hogy megállítsa, JJ-nek gyorsan megoldást kell találnia, hogy a fenyegető rémálom valósággá ne váljon.

Hány túszt ránt magával a halálba az öngyilkos merénylő?

2020. február 23., vasárnap

Whitney G.: Alapos kétely


     Ezen poszt főszereplőjét, azaz a Reasonable Doubt című könyvet néhány éve már ismerem. Jobban mondva a szép borítóit - mert eredetileg három részben látott napvilágot -, és az olvasók lelkes, pozitív kritikáit.

Két évvel ezelőtt aztán a KMK gondozásában magyarul is megjelent. Szerintem a leggyengébb borítóval, de ez a csekélység nem tántorított el az olvasástól. Bár lehet, inkább hagynom kellett volna az egészet.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös
Műfaj: new adult (NA)
Oldalszám: 382
Eredeti cím: Reasonable Doubt
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Megjelenés: 2018 (eredeti megjelenés: 2014)
ISBN: 9789634573371

     A farkamnak megvan a maga étvágya – ami nagy és igen sajátos étvágy. Olyan nőt akar, aki szőke, formás és lehetőleg nem egy kibaszott hazudozó. (Hogy miért, az egy külön sztori.)
Menő ügyvédként nincs vesztegetni való időm párkapcsolatra, ezért névtelen csevegéssel és interneten megismert nőkkel elégítem ki az igényeimet.
A szabályok egyszerűek: egy vacsora, egy éjszaka, zéró ismétlés.
Ez csak alkalmi szex. Nem több, nem kevesebb.
Legalábbis így volt egészen Alyssáig.
Ő egy 27 éves ügyvédnő, könyvgyűjtő és állítása szerint a legkevésbé sem vonzó. Elvileg jogi tanácsokat adtam neki késő esténként, és rábízhattam a heti kalandjaim részleteit.
De aztán bejött a cégemhez egy interjúra. Egy hallgatóknak kiírt gyakornoki pozícióra… És rohadtul megváltozott minden.

Az év egyik legerotikusabb könyve, amiben a forró jelenetek mögött mély lélektani összefüggések bontakoznak ki a múltbéli drámák felszínre kerülésével.
Hagyd, hogy elraboljon!

2017. január 22., vasárnap

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol


     Szépen rákaptam Gibson Hokisok sorozatára, amit sikerült össze-vissza olvasnom, hisz kezdtem a harmadik résszel, majd folytattam a negyedikkel, végül elhatároztam, ideje elolvasni az első és második részt. Az elsőt imádtam, kedvenc könyvem volt 2016-ban, így nagy lelkesedéssel vettem kézbe a megmaradt másodikat, és húúú bammeg, most már értem, miért pihentette a kiadó pár évig a sorozatot a Jane vékony jégen táncol után.

Kiadó: Athenaeum
Sorozat: Hokisok #2
Műfaj: kortárs, romantikus, erotikus, chick lit
Oldalszám: 264
Eredeti cím: See Jane Score
Kötés: puhatáblás
Fordító: Bajnóczy Zoltán
Megjelenés: 2011 (eredeti megjelenés: 2003)
ISBN: 9789632931807

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A kissé önbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában.
Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról – elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról – tudósít, éjszaka ír: álnéven „Cicamaca" botrányos kalandjait szövi… és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját.


Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön…

2016. április 30., szombat

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala


     Soha ne add fel! - mondják az emberek, valószínűleg a DC-sek is ezt mormolhatták a bajszuk alatt, amikor megirigyelték a Marvel szuperhőseinek sikereit.

2013-ban a mozinézők elé röppent Acélember, közismertebb nevén Superman, amivel a látványmogul Zac Snyder lerakta az új nemzedéknek szóló Igazság Ligája filmek sarokkövét, amit idén márciusban megpróbált megugrani, immár több hőst is fókuszba helyezve.


     Milyen hősre van szüksége a világnak? Gotham City védelmezője úgy érzi, hogy Metropolis megmentője már istenként tekint magára, senki és semmi nem korlátozza, így szembefordul vele. De a világ nem törődik velük, mert más kérdésekre keresi a választ: senki nem tudja, mit szeretne: mindenható védelmezőt, vagy függetlenséget.
Amíg Batman és Superman az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy új, minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés egyre erősebbé válik. Az emberiség még sosem volt ekkora bajban - és talán már nincs, aki segíteni tud rajta.


2015. október 31., szombat

Dmitry Glukhovsky: Metró 2033


     Mint tudjátok, néhány hete beléptem Vegazus Mini-könyvklubjába, mert nagy kedvem volt ahhoz, hogy több olvasóval egyszerre olvassak egy megadott regényt. A klub első, romantikus műfajú hajrájában nem vettem részt, de a másodikban, ahol a sci-fik és disztópiák kerültek a középpontba, már igen.
Több könyvből választottunk, mindenki arra szavazott ami a leginkább érdekelte, így a listát látva, és a fülszövegeket elolvasva, egyből kedvet kaptam az orosz Glukhovsky könyvéhez (a borító is szuper), ami egy lebilincselő, izgalmas történettel kecsegtetett.



     2033.
Az egész világ romokban hever.
Az emberiség majdnem teljesen elpusztult.
Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel.
Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.


2015. szeptember 3., csütörtök

Dennis Lehane: Viharsziget


     Elég régóta izgatta a fantáziámat ez a könyv, és ahogy szerintem sokan mások, úgy én is a film miatt szereztem tudomást a könyvváltozatról.
Előfordul, hogy ha valamilyen könyvet megfilmesítenek, akkor inkább arra szavazok, minthogy könyvet olvassak. Nem mindig, mert inkább az olvasást preferálom, de megesik. Azonban ezt a történetet először inkább olvasni akartam, mert e-mailben elég sokan kérdezősködtek erről a könyvről, így elhatároztam, hogy meglesem magamnak, mi is ez a nagy felhajtás a Viharsziget körül.


     1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Vihar-szigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott a felfegyverzett őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.

2015. augusztus 17., hétfő

Filmmorzsák #3



     Mivel egy ideje nem írtam filmekről, ezért úgy gondoltam, összehozok egy filmmorzsás posztot. Nem mondhatnám, hogy túlságosan filmajánlós hangulatba kerültök a bejegyzésem után, de azért egy-két darabot érdemes ezek közül megnézni... vagy elkerülni.
Ha pedig szeretnétek megosztani a jelen lévő filmekről a véleményeteket, akkor ne fogjátok vissza magatokat, írhattok nyugodtan. :) 

2015. augusztus 4., kedd

Dora Craiban: Fénytörés


     Vannak olyan napjaim, amikor nincs kedvem olvasni. Túl fásult vagyok ahhoz, hogy belevessem magam egy történetbe - olyankor inkább bámulom a tévében futó sorozatokat. Máskor pedig csak olvasnék és olvasnék, egynél több könyvet is bejelölök, amikhez épp kedvem támad, amiket szép lassan sorra veszek. Egyszer annyi olvasmányt bejelöltem, hogy több mint egy évig virítottak olvasatlanul a blog oldalsávjában, és eléggé idegesítettek, főleg, hogy egy idő után nagyon nem volt kedvem hozzájuk. Most csak egyet jelölök be, tutira megyek, mert nem szeretnék többet abba a hibába esni, mint legutóbb a Helena-trilógia első részével.


     A tizennyolc éves Helena, akinek már hét fiatal fiú kiontott vére szárad a lelkén, Oregon államban kóborol, új áldozatot keres. Súlyos balesetet szenved, s ezáltal sorsa váratlan és sokáig önmaga számára is érthetetlen fordulatot vesz. Az évszázadok óta titkolt képességekkel rendelkező Raven család fogadja be.
Jeremy, a Látó, még őt is képes manipulálni annyira, hogy ne úgy folytassa életét, ahogy a benne lakozó szörnyeteg kívánja. Ehhez azonban már nem elegendők a Ravenek földöntúli képességei. Kell valami más is: Helena életében először szerelmes lesz…

Engedik-e a Gyógyítók, hogy ez a szerelem kiteljesedjék, vagy megpróbálják elpusztítani Helenát? És mi köze mindennek a Gyógyítók és Boszorkányok között dúló örök háborúhoz?
Tomboló szenvedélyek, pusztító ösztönök hullámain navigálja az olvasót a Helena trilógia első kötetében Dora Craiban, aki utolérhetetlen a tizenéves érzelemvilág ábrázolásában.


2015. március 18., szerda

Lacey Weatherford: Crush – Bizsergés



     Ez a könyv tavalyi olvasás, amire először a borítója miatt figyeltem fel. Marha ocsmány - már bocsánat. El is nyerte a 2014-es legrosszabb borító díját. Nekem nagyon nemgyerebe. Másodszor egy lehúzó értékelés miatt erősödött meg bennem az elhatározás, hogy miért is ne olvassam el? Miért ne piszkálhatnám egy kicsit én is? Azért ott volt az a lehetőség is, hogy esetleg tetszik majd, és szeretni fogom, vagy legalább annyit elmondhatok róla, hogy egynek elment. Hát, egynek el is... mert volt már olyan könyves élményem, amit inkább kihagyhattam volna az életemből, de ez sem volt valami nagy húúúha. 


     Cami Wimberley-nek van egy terve, és ebben a tervben nem jut hely a fiúknak – főleg minden idők legvadabb partiállatának, Hunter Wildernek nem, mindegy milyen jóképű és karizmatikus. Cami gyönyörű, végzős, elképesztően tehetséges, jó tanuló, s mindent megtesz azért, hogy bekerüljön álmai főiskolájára, musical színház szakra. Minden tökéletes.

Hunter Wilder nem akar barátnőt – attól most csak túl bonyolulttá válna az élete. Főleg Miss Jókislányt nem akarja, de akkor miért nem tudja levenni róla a szemét? Megpróbálja tartani tőle a három lépés távolságot, de a sors mintha a másik karjaiba taszítaná őket. Régóta nyilvánvaló mindenki számára, hogy tetszenek egymásnak.

2014. szeptember 27., szombat

Sasha Grey: A Juliette társaság


     Sasha Grey nevével A szürke ötven árnyalatával kapcsolatban találkoztam. Egy lelkes rajongó őt választotta volna a mozi női főszereplőjének. Egyes jeleneteknél biztos teljes odaadással hozta volna a szerepet. :D Aki nem tudná, ő egy "nyugdíjba" vonult pornószínésznő, aki pályafutása befejeztével úgy döntött, írói babérokra tör. Amikor megtudtam, hogy könyvet ír, igaz, hogy szkeptikus voltam, de azért lelkes is, hogy elolvassam a könyvét. Gondoltam olyan tucatkönyvet írt mint a többi eromantikus szerző, de amikor belemerültem a történetébe, igencsak meglepődtem.

Sasha Grey

     Pikánsan intelligens, intelligensen pikáns.

Catherine,a film szakos hallgató, a gyönyörű nő, akinek szexualitása csak nemrég ébredt, egy titkos klubban találja magát, ahol a világ legnagyobb hatalmú vezetői találkoznak, hogy kiéljék legmélyebb, legsötétebb szexuális fantáziáikat. Ezek az új élmények nagyon erős új élvezeteket nyitnak meg Catherine előtt, ugyanakkor lerombolnak mindent, amit addig értéknek tartott.
Sasha Grey első regényében egy zártkörű, titkos, erotikus társaságba vezeti be az olvasót, ahol bármi és minden megtörténhet.

2014. július 12., szombat

Sylvain Reynard: Pokoli erény


     Még amikor divatba jött a nagy eromantikus dömping, akkor került a boltokba ez az újabb Twilight fanfic némi Dante Alighieri: Isteni színjáték beütésű történet, amiről vegyes értékeléseket olvastam, de engem érdekelt, pláne azért, mert ezt egy pasi írta. Nem olvasok férfiagy-szülte romantikával fűszerezett könyveket, de ennek adtam egy esélyt, és... áááá...

Sylvain Reynard

     Sylvain Reynard világhódító útjára indult bestsellere felejthetetlen történet egy férfi megváltásáról és egy fiatal nő szexuális ébredéséről.

Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik.
A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. A lány iránti vonzódása és kettejük rejtélyes kapcsolata azonban nemcsak a karrierjét veszélyezteti, hanem olyan útra tereli, ahol elkerülhetetlen a múlt és a jelen összecsapása.

2014. július 8., kedd

Vavyan Fable: Tündértánc


     Nagy kedvencem Vavyan Fable, főleg a tőle származó Álomhajsza, amit néhány évvel ezelőtt olvastam, amikor még csak épphogy köszönőviszonyban voltam az intenzív olvasással. A könyv nagyon tetszett, remekbe szabott volt a történet, a szereplők, amit még inkább érdekesebbé tett az, hogy két párhuzamos világról olvashattam, ami közül az egyik egy fantasy történetet mutatott be, a másik pedig egy filmforgatást és a szereplőket. Velem együtt láttatok már sok filmet, és kulisszák mögötti videót is, na a könyv pont ilyen, és akkor ezt nagyon érdekesnek találtam... még most is, így amikor megtudtam, hogy az Álomhajszának van folytatása, azonnal beszereztem, de csak nemrég estem túl az olvasáson.


     Melyik kép és melyik tükör? Melyik a hang, melyik a visszhang? Ismét film- és élet-forgatás zajlik; filmképek, életképek, vágyképek, rémképek és jelképek jobb- és baljós özöne káprázik át egymáson s ugyanígy a szerepeken-szereplőkön, írón és olvasón. Amint a tíz évvel korábban született Álomhajsza című ikertörténet (s immár azzal/azokkal is egymást trükkösen tükrözve); sodró-nyűgöző, vakító és látni tanító Tündértánc forgatagában, józan delíriumában, ihletett és ihlető bizonyosságai és bizonytalanságai közepette újólag és folytatólag a legbecsesebb és legkényesebb érték: a Szeretet számolhatatlan esélyét, lehetőségét és lehetetlenségét villantja és mérlegeli az Új Könyv is; úgymód, amint a kaleidoszkóp „anyagkészlete” mindig változatlan, ám soha egymás után kétszer azonos ábrát ki nem vet. Ami kétségtelen: érdekes is, érdemes is gyakorolni a Tündértánc-lépéseket!

2014. május 18., vasárnap

Vampire Academy - Vámpírakadémia


     A filmipar igencsak rányomult a regényekre, főleg azokra a sikertörténetekre, amik elsősorban fiataloknak íródtak. Kezdődött ez Stephenie Meyer Alkonyat vámpírszériájával, amit nem véletlenül említek meg, hisz idén tavasszal újabb vérszívók lepték el a mozivásznat, ám ezúttal Richelle Mead Vámpírakadémiájának tiniszereplői kaptak lehetőséget a nagy képernyős szereplésre. Az első teaser trailer eléggé színpompás lett, a regényt ismerők legtöbbje fel is sírt kínjában, mert az első összevágott képkockák egy eléggé lebutított filmet ígértek (még ha a vége akciódúsra váltott), plusz a film alcímét a Blood Sisters-ről átkeresztelték Nekik szívás a suli-ra, ami még inkább arra engedte következtetni az érdeklődőket, hogy ez a mozi bizony eléggé elbaltázott lesz. Bennem is felötlött, hogyha a szereplőknek a suli szívás, akkor nekem vajon a film lesz az?


     Rose (), egy zabolátlan dampyr (félig ember, félig vámpír testőr), akit mora barátnőjével, Lissával () együtt szökés közben kapnak el és visznek vissza az eldugott St. Vladimir Akadémiára. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa egy mora (halandó vámpír) nemesi család sarja, egy hercegnő, ami miatt folyamatos életveszélyben van. Mindketten az átlagos vámpírdiákok életét próbálják élni, de Lissa különleges mágikus képességei és a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem nem javít a helyzeten. 


Az iskola valószínűleg a legrosszabb búvóhely számukra, ezért Rose keményen edz, hogy hivatalosan is Lissa testőre lehessen. Addig is kénytelenek szembenézni a belső és külső támadásokkal, amit a kegyetlen strigák (hallhatatlan vámpírok) jelentenek, akiknek mindent megér, hogy levadásszák a mora trónörököst, Lissát.

2014. március 21., péntek

Cora Carmack: Összpróba


     Annyira tetszett az Szakítópróba, hogy nem sokkal a könyv után nekikezdtem a folytatásnak, ami egy aprócska novella. Először kicsit sajnáltam, hogy alig pár oldalt olvashatok Bliss-ről és Garrick-ről, de a végére összehúzott szemöldökkel kérdeztem a faltól, hogy ezt most muszáj volt?


     Garrick Taylor és Bliss Edwards sikeresen megtalálta a boldogságot egymás mellett egy kissé… khm… rázós indítás után. Ehhez képest már gyerekjáték lesz megismerkedni a szülőkkel, nem igaz?
Attól kezdve azonban, hogy a repülőgépük leszáll Londonban, újabb és újabb bökkenők jelentkeznek: egy rosszalló anyósjelölt, számos (többnyire) jelentéktelen galiba, és rájönnek, hogy talán mégsem készültek fel még annyira a közös jövőre, mint gondolták.
Mint kiderül, a szerelmet megtalálni sem könnyű, megtartani azonban még nehezebb.

2014. március 15., szombat

Karen Chance: Megérint a sötétség


     Mostanában elég sok sorozatba kezdtem bele, ami nem feltétlenül hasznos, mert a jó könyvsorozatokat kénytelen vagyok bizonytalan ideig hanyagolni, amíg egy másik, talán érdektelenebb történettel küszködök éppen. Molyon elég sok könyvet jelöltem be tavaly, amiből még mindig maradt néhány olvasatlan, köztük egy elég terebélyes sorozat (Az igazság kardja). Kicsit kezd elmenni a kedvem a sorozatoktól, nem is azért mert nem szeretek egy világról és a szereplőiről sokat olvasni, hanem mert a sok megkezdett miatt nem fejezem be őket. Néha mégis elcsábulok a könyvmolyok ajánlásai miatt egy-egy másik világba, még ha figyelmeztetnek is, hogy az első könyv nem is olyan jó... de győz a kíváncsiság. Nemrég is ez történt, amikor sort kerítettem Karen Chance Cassandra Palmer sorozatára.

Karen Chance

     Cassandra Palmer élete koránt sem átlagos. Látomásai véletlenszerűen felvillantják neki a múlt vagy a jövő fontos pillanatait. Emiatt figyel fel rá és rabolja el Tony, a több száz éves vámpír. Hatalmat akar Cassie látomásaiból – mindent tudni akar üzletfeleiről, pedig azt még nem is sejti, hogy a szellemek szintén kapcsolatot tudnak teremteni a lánnyal. Két évvel Tonytól való szökése után Cassandra halálos fenyegetést kap. Ezzel véget érnek az unalmas hétköznapok, menekülnie kell a vámpírok elől. De nem csak nevelője üldözi, nyomába erednek más vámpír nagymesterek, hadmágusok, sötét varázslók és boszorkányok is.
De vajon mit akarnak a fiatal, ártatlan lánytól? Mi köze mindennek Carcassone várának kínzókamráihoz, ahová Cassie látomásai újabban vezetnek?
Sikerül-e kideríteni, valójában mi történt pontosan a húsz évvel korábban elhunyt szüleivel?

2014. február 14., péntek

Nalini Singh: Angyalvér


     Rengetegszer találkoztam a világhálón Nalini Singh nevével, főleg könyves bloggerek oldalain, akik nagyra tartják az írót, a műveit pedig úton-útfélen dicsérik. Rögvest kedvet kaptam az írónő könyveihez, de mégis úgy alakult, hogy máshoz nagyobb kedvem támadt, így az ő történetét félretettem, amíg végül erőt nem vettem magamon, és nekikezdtem az angyalos sorozatának.

Nalini Singh

     A vámpírvadász Elena Devereux tudja, hogy ő a legjobb a szakmában – abban viszont már egyáltalán nem biztos, ez elég is lesz ahhoz, hogy túlélje legújabb megbízatását. Megbízója, a világot irányító arkangyalok egyike, Raphael fenyegetően vonzó, de az évezredes hatalom kegyetlenné tette. Elena tehát nem hibázhat, ha kedves az élete – még akkor sem, ha lehetetlen feladatot kell megoldania.
Még ha a vadászatot meg is ússza ép bőrrel, lehet, hogy az arkangyal csábító hatalmának nem tud ellenállni. Márpedig ha az angyalok játszani kezdenek, gyakran megtörik halandó játékszereiket…

2013. december 1., vasárnap

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet


     Előző bejegyzésemben említettem, hogy a Maxim kiadótól két könyvet választhattam. Az elsőről, A sötétség városáról már olvashattátok a véleményemet, most pedig jöjjön Rebbeca Donovan Csak lélegezz! trilógiájának első kötete, az Elakadó lélegzet.

 Rebecca Donovan

     Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...