Kislánykoromban ismerkedtem meg az írónő munkáival. Pontosabban a regényeiből készült tévéfilmekkel.
Egyik nap épp a közeli város könyvesboltjában vadászgattam valami értelmes könyvre, de bánatomra nem találtam szinte semmi értelmeset a Vámpírnaplók, meg az Alkonyat köteteken kívül. Járkáltam a polcok előtt, mire észrevettem egy tucat Steel regényt. Nem mondhatnám, hogy majd kiugrottam a bőrömből örömömben, de úgy voltam vele, könyvet jöttem vásárolni, üres kézzel már nem megyek haza. Nézegettem, olvasgattam a hátoldalakat, mire kiválasztottam egy rózsaszín borítós lámúrregényt.
Danielle Steel
Kezia Saint Martin a húszas éveiben járó árva örökösnő, állandóan a felső tízezerrel foglalkozó lapok címoldalán szerepel. Gyámja gyermekkorától fogva óvja, de a lány nem érzi magát biztonságban az etikett világában. Míg életének egyik részét a megkívánt módon éli: kísérőjével állandó résztvevő a pazar estéken; addig a másikat eltitkolja a kíváncsiskodók elől: a város művésznegyedében rendszeresen látogatja szeretőjét, aki mellett felszabadultan élvezheti a szabad ifjúságot.
Mivel nem szereti a megkövetelt életvitelét, ezért írói hajlamát egy pletykarovatban éli ki, amiben gúnyosan tálalja sorstársai piszkos kis titkait. A gazdagok félnek is az álnevet használó firkásztól, mert magándolgaikkal igen kényes, cikis helyzetekbe kerülnek. Ám Kezia, nemcsak egy rovat írója. Komoly dolgokkal is foglalkozik. Hamarosan kap egy munkát, amiben egy börtönviselt, börtönreformárrá előlépett férfival kell interjút készítenie. Lucas Johns-ra nagy hatást tesz a lány, ami vissza is igaz, de Kezia fél előrelépni. Fél szembenézni a gazdag réteggel, fél vállalnia önmagát, hisz a hagyományok követői többen vannak, mint az ellenszegülők. Ám egy nap a szívére hallgat, és elfogadja a viszonzott, megváltó szerelmet.
