2014. december 30., kedd

Katie McGarry: Pushing the Limits


     Régóta ismerem a borítót, könyves net-bogarászásaim alkalmával sikerült vele összefutnom. Azért megnéztem a könyvről alkotott véleményeket is, főleg a pontozásokat, amik kíváncsivá is tettek. Idővel aztán megfeledkeztem erről a könyvről mindaddig, amíg nem értesültem arról, hogy magyarul is kiadják. Nem bírtam addig várni, így felkutattam, és belekezdtem. Elöljáróban pedig csak annyit mondanék róla, hogy ez, az általam eddig olvasott YA történetek legjobbja!


     Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem tud visszaemlékezni a teljes igazságra.
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna. Valószínűleg semmi közös nincs bennük.
Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztat azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI. 


2014. december 16., kedd

A.O. Esther: Kristályfény


    Sok könyvsorozatba belekezdtem már, legtöbbjüket félbe is hagytam (egy időre). Vagy azért mert nem tetszett a kezdőkötet sem, vagy pedig mert idővel érdekfeszítőbb történetet találtam magamnak. Ritkán fordul elő, hogy azért vagyok kénytelen egy ideig elbúcsúzni egy sorozattól mert nincs meg a folytatás, de a glóriáknál ez a szitu állt fent. Egész mostanáig... és el sem hiszitek, milyen jó érzés volt újra a megszokott angyalcsapatommal bandázni.  


     Az angyalok megérkeznek a törpék birodalmába a varázsporért, de a szívük is megszakad attól, amit ott találnak.
Az anyját sirató Frídr, aki bűbájjal hatalmába kerítette Joshuát, bosszúért remeg. Elijah szemére rémálmokat küld, melyekben Sophiel más férfiaknál keresi a gyönyört. Alig várja, hogy a féltékenységtől őrjöngő Elijah megölje szerelmét, majd a varázsital bódulatából felébredve maga is belehaljon a bánatba.
A még mindig Arielről ábrándozó Machiel az Azraeltől ellopott néhány kristálykoponyával Birca szigetére menekülne, ám foglyul ejti a kegyetlenségéről híres norvég király, Harald.
A kristálykoponyák pusztító erejét tudva Muriel, az Ásványok Angyala alászáll, hogy hatástalanítsa azokat, de halálos veszedelembe kerül. A démoni megszállás alól megszabadult Gabriel siet a segítségére, és nocsak, mintha gyengéd vonzalom ébredezne köztük.
Persze, a békésebb időkre vágyakozó Sahranfer és Azura sem tétlenkednek, és bár békejobbot nyújtanak Elijahnak, ki tudja, a kristálykoponyák nem kísértik-e meg őket is újra.
Azraelék eközben a déróriások kíséretében elindulnak, hogy végső csapást mérjenek az angyalokra és a vikingekre. Soha nem látott háború veszi kezdetét, és Elijah csapata tudja, nincs esélyük ekkora túlerő ellen.
De vajon a sors miként munkálkodik? Felülkerekednek Frídr ármányán a szerelmesek? Valóban végleg Pokolra szállt Arshamon? Megbékélnek a hajdanán egymást testvérként szerető angyalok? Na és Machiel mihez kezd egy halandó király szerelmes rajongásával?
Kedves Olvasóm! Megdöbbentő válaszok és még több izgalmas kérdés vár legújabb kötetemben, a Kristályfényben.


2014. december 7., vasárnap

Markus Zusak: A könyvtolvaj


     Nem bírok magammal ha olvasásról van szó, és néha el is veszek a sok jó könyvben, olyankor észrevehettétek, hogy hozzátok fordulok segítségért. Pár hónappal ezelőtt közzétettem két szavazást az oldalon, egyik könyvekkel, amíg a másik a megkezdett könyvsorozataimmal volt kapcsolatos. Azóta (ha mondhatjuk ezt két könyv után) szorgalmasan olvasgatom Cassandra Clare könyveit, de az "egyrészes" pakkból még csak Markus Zusak könyvét sikerült elolvasnom. Amiről már rég írnom kellett volna...


     EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI

1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.

Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.

FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL: A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT

2014. november 29., szombat

The Hunger Games: Mockingjay - Az éhezők viadala: A kiválasztott part 1


     Repül az idő, amit sokszor bánunk, de előfordul, hogy nem, főleg ha olyan  várt esemény következik be, amikor a filmkedvelő közönség várva várt mozija végre újabb résszel jelentkezik. Részemről az idei év a könyvadaptációké volt, de a nagy csokorból Az éhezők viadala trilógia utolsó kötetéből, A kiválasztott címet viselő részből készült feldolgozásra voltam a legkíváncsibb. Egy év türelmes várakozás után nagy örömmel foglaltam helyet a moziban, és bár a könyvnek csak az első felét láthattam, semmi sem szegte kedvem, nagyot dobbant a szívem, amikor végre megláttam a film első képkockáit.


     Miután Katniss Everdeen másodszor is túlélte az Éhezők Viadalát, új életet kell kezdenie a 13. körzetben. Bár nehezen dolgozza fel korábbi otthona és Peeta elveszítését, hamarosan új, minden eddiginél fontosabb döntés meghozatalára kényszerül. A lázadók immár nyílt felkelést indítottak a Kapitólium zsarnoksága ellen, mely harchoz egyre több körzet csatlakozik. Katniss az, aki a forradalom vezéralakjaként reményt adhat nekik, aki megmutathatja, hogy Snow elnök hatalma megdönthető.

2014. november 22., szombat

Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?


     Van úgy, hogy egyszerre olyan könyveket tervezek be magamnak, amik ugyanabban a témában mozognak. Főleg a komfortzónámban - minden ami erotikus és romantikus. Vagy komoly témájú, de sokszor ettől a mókuskeréktől besokallok, és muszáj felcsapnom az én kis listámat, és spontán kiválasztanom valami olyat, ami inkább mókás, mint izgató, vagy pedig a sírás környékez tőle. Mondjuk a sírás nem rossz, jót tesz a szemnek és a léleknek, de nevetés közben szeretem igazán törölgetni a könnyeimet.
Sophie Kinsella neve nem ismeretlen a számomra, sok jót hallottam már róla, főleg azt, hogy a történetei nagyon viccesek. És amikor szembejött velem a Tudsz titkot tartani? fülszövege, egyszerűen sikított a könyv után a lelkem. Hát, én meg aztán befogtam a száját. :)


     Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára…

2014. november 11., kedd

Cassandra Clare: Üvegváros

 
     Amikor már teljesen elvesztem a megkezdett sorozataim között, akkor tettem ki a blog oldalsávjába egy "melyik könyvsorozatot olvassam?" modulocskát, amiben Cassandra Clare A végzet ereklyéi sorozata lett a legfőbb befutó. Magamban ennek a sorozatnak drukkoltam a leginkább, mert ha nem is vágytam vissza a világba, szerettem volna letudni az egész sorozatot (közben belevetettem magam az előzménysztori, a Pokoli szerkezetekbe is), és az, hogy megszavaztátok, elég nagy bátorítás volt. És tudjátok mit? Tök jól sült el a dolog, nem is gondoltam volna, hogy annyi kihagyás után ennyire jól fog esni visszacsöppenni az Árnyvadászok közé.  


     Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény. Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost bármilyen áron? A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.

2014. november 8., szombat

Sylvia Day: Átverve - Afterburn



     A Megigézve óta nem sok jóra számítottam Sylvia Day-től. A varázspornós könyve alaposan helybenhagyott, borzasztó nagy visszaesés ez attól a színvonaltól, amit a Crossfire-nél megszoktam tőle. Igaz már a harmadik kötet is sántított, úgyhogy jó darabig eléggé elvoltam keseredve, mert belegondoltam, hogy ha így folytatja, Eva és Gideon története elsüllyed a pocsolyában. Aztán egy nap véletlenül felfedeztem az írónő legújabb, két részben kiadott történetét. Egy kis remény, egy esély, amibe úgy kapaszkodtam mint egy kismajom az anyukájába, hogy ez a történet nem lesz olyan elcseszett, mint a mágikus zöldsége... s nem lett az!

  
     Soha ne keverd az üzletet az élvezettel! Soha ne vigyél politikát a hálószobába! Mindkét hibát elkövettem, mikor Jackson Rutledge szeretője lettem. Nem mondhatom, hogy nem figyelmeztettek...

Két évvel később újra felbukkant. Megakadályozott egy üzletet, amelynek megkötéséért keményen dolgoztam. Csakhogy Lei Young, New York egyik legbriliánsabb üzletasszonya oldalán megtanultam egyet s mást, amióta Jax kisétált az életemből. Már nem ugyanaz a lány voltam, akit egykor ismert, ő viszont mit sem változott. Az első találkozásunkkal ellentétben ezúttal pontosan tudtam, kivel van dolgom… és hogy milyen függőséget okozhat az érintése.

Jax számára csupán játék volt a csillogás, a szex és a kiváltságok, de időközben én is megtanultam a játékszabályokat. A könyörtelen üzleti világban a mindent felülíró, legfontosabb tanács: tartsd magadhoz közel az ellenséged, de még közelebb a volt szeretőd… 

2014. november 4., kedd

Eredményhírdetés!!!


     Kedves mindenki, a blog történetének első, múlthéten meghirdetett nyereményjátékának eredményhirdetésével jelentkezem. Huszonhárman jelentkeztetek, mindannyian jó válaszokkal, és pozitív visszajelzésekkel, miszerint tetszett nektek a kis képkeresős kihívásom. :) Ennek nagyon örülök, remélem lesz még alkalmunk együtt játszani, mert jólesik könyvet adni, de mély bánatomra csak egy darab regényem van, pedig szeretnék mindnyájatoknak adni. Mielőtt még lehangolódnék, inkább elmondom a lényeget, vagyis a nyertest, akinek nevét édesapám húzta ki az orra alá dugott baseball-sapkámból, aki pedig nem más, mint:

G. Orsolya Sarolta

GRATULÁLOK!!! :)) 

A nyertessel már felvettem a kapcsolatot, remélem hamar megkapja Robin LaFevers: Sötét diadal c. könyvét.

Még egyszer köszönöm, hogy velem tartottatok! Aki pedig most nem nyert, ne keseredjen el, mert ha még lesz néhány potyakönyvem, azonnal szólok. :)

2014. november 1., szombat

Terry Goodkind: Az első szabály I-II.


     A tavalyi sorozatgyőztes nálam, Terry Goodkind Az Igazság kardja könyvszériáján alapuló A hős legendája volt. Szerettem a világfelépítést, a kedves és undok szereplőket, az akciódús harcokat, meg úgy az egész kis kalandvilágot, ezért természetes volt, hogy elakartam olvasni azt a regényfolyamot, ami az egész tévésorit megalapozta. Mivel általában a könyvek jobbak mint a filmek - tudom, tudom, ezt már elfújtam párszor -, ezért elég magasra tettem a mércét, már ha a sorozat annyira kedvenc. Viszont az olvasásélmény amit kaptam, csak a második kötetnél csapott oda annak a lécnek, de a végére mégis elhasalás lett belőle.


     Richard Cypher egyszerű erdei vezető volt. Ám a sors mégis őt szemelte ki, hogy megmentse a világot Darken Rahltól, a gonosz mágustól, kinek pokoli tervei három föld népét fenyegetik. Richard élete teljesen megváltozik, amikor megmenti a messzi földről jött, szépséges és titokzatos Kahlant, egy letűnt hatalom utolsó birtokosát, aki kétségbeesetten menekül Rahl orgyilkosai elől. Egyetlen lehetőségük, hogy megtalálják az utolsó nagy varázslót. Csak ő választhatja ki az Igazság Keresőjét, azt az embert, kiben tiszta szív és kellő eltökéltség lakozik, hogy a legendás hatalommal bíró Igazság Kardját forgassa. Csak az Igazság Keresője akadályozhatja meg, hogy Rahl megszerezze Orden Szelencéit, melynek birtoklója korlátlan hatalmat szerez mindenek felett...

2014. október 29., szerda

Nyereményjáték!!!


Sziasztok!

Amint látjátok, az előző két (1,2) bejegyzésem a Maxim Könyvkiadó újdonságaival foglalkozott; jó pár könyvet ki is szúrtam magamnak. A kiadó munkatársától kapott levélben, amiben szerepelt a könyvlista, ott virított egy olyan szép mondat, ami szerint bármelyik (a még meg nem jelenteken kívül) könyvből kérhetek recenziós példány, de mivel mély sajnálatomra nem postáznak külföldre, ezért a recikönyv elúszott... számomra. Viszont kértem egy szívességet, hogy az általam választott könyvet ha én nem is, de legalább közületek valaki megkaphassa. Úgyhogy a blog történetében először (és remélem nem utoljára) nyereményjátékra invitállak Titeket, amiben a Maxim jóvoltából a fődíj Robin LaFevers: Sötét diadal című könyve.

     A XV. századi Franciaországban a Halál szolgálóleányát, Sybellát, kötelessége arra kényszeríti, hogy hazatérjen, abba a pokolba, ahonnan megszökött. Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában.

Sybella a gyásztól és elkeseredéstől félig eszét vesztve érkezik a kolostor küszöbére. A Halál szolgálóleányai készségesen menedéket adnak neki… a segítségnek azonban ára van. Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor a legveszélyesebb fegyverei között tartja számon. Ám ezek az orvgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor a kolostor visszaküldi őt abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a Halál Istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen életcélt találni a lány számára. Amikor a Halál szolgálóleánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért élni érdemes?


Itt beleolvashattok!

2014. október 25., szombat

A Maxim Könyvkiadó 2014-es őszi kínálata #2


     Mint látjátok, ez a bejegyzés is a Maxim Könyvkiadó megjelenéseivel foglalkozik, de ezúttal olyanokkal, amik csak a következő hónapban jelennek meg. Érdemes a listát átböngészni, és ne feledjétek, hogy minden kiadványt 30%-os kedvezménnyel szerezhettek be, akár postaköltség mentesen. A részleteket megint csak ITT találjátok.   

2014. október 24., péntek

A Maxim Könyvkiadó 2014-es őszi kínálata #1


     Üdvözlök mindenkit, ez itt most a reklám helye. Persze nem az az idegesítő fajta, ami (ha van olyan) kedvenc tévéműsorainkat szakítja meg állandóan, hanem érdekes és hasznos. Miért is hozom fel a tévét, hisz a bejegyzés az olvasóbarát közönségnek szól, amiben a Maxim Könyvkiadó idén ősszel kiadott könyveit láthatjátok.
Csak szólok, hogy most a kiadó összes könyve 30%-os kedvezménnyel lehet a Tiétek, akár postaköltség nélkül is! A pontos feltételekért kattintsatok IDE!

2014. október 21., kedd

Filmmorzsák #2


     Hétvégén (főleg vasárnap) nem csak az ágyat nyomom vagy a könyveimet bújom, hanem párommal nagy film- és sorozatmaratonokat is rendezünk. Mostanában leginkább a többrészes filmekre esik a választásunk, mint például a Harry Potter szériára, ami nekem a harmadik rész után kezdett egyre unalmasabb lenni, és hogy az ifjúsági vonalnál maradjunk, nemrég zavartuk le a Narnia harmadik felvonását. Inkább maradok Harry-éknél. Na de jelen esetben inkább egyéb látott filmekre koncentrálnék, melyek a következők:

2014. szeptember 27., szombat

Könyvek, amiket megszavaztatok


     Örömmel üdvözlök mindenkit, jó újra bejegyzést körmölni. Sajnos idő szűkében vagyok, a munkám jóformán felemészt, így amikor akad egy kis szabadidőm, azt alvással töltöm, vagy végzem az itthoni teendőimet. De nem is untatlak titeket, hisz ezt a bejegyzést könyveknek szántam, méghozzá azoknak, amire az elmúlt pár hét során alkalmatok nyílt szavazni az oldalsávban. Emlékeztek még? Hasonló szavazás volt nemrég a megkezdett sorozataimmal kapcsolatban, de most egyrészes könyvekre lehetett voksolni... (haha még hogy egyrészes. Inkább olyan sorozatokra, amiből eddig egy rész jelent meg magyarul, vagy csak nekem van meg a bevezető kötete) Lássuk a listát.

Sasha Grey: A Juliette társaság


     Sasha Grey nevével A szürke ötven árnyalatával kapcsolatban találkoztam. Egy lelkes rajongó őt választotta volna a mozi női főszereplőjének. Egyes jeleneteknél biztos teljes odaadással hozta volna a szerepet. :D Aki nem tudná, ő egy "nyugdíjba" vonult pornószínésznő, aki pályafutása befejeztével úgy döntött, írói babérokra tör. Amikor megtudtam, hogy könyvet ír, igaz, hogy szkeptikus voltam, de azért lelkes is, hogy elolvassam a könyvét. Gondoltam olyan tucatkönyvet írt mint a többi eromantikus szerző, de amikor belemerültem a történetébe, igencsak meglepődtem.

Sasha Grey

     Pikánsan intelligens, intelligensen pikáns.

Catherine,a film szakos hallgató, a gyönyörű nő, akinek szexualitása csak nemrég ébredt, egy titkos klubban találja magát, ahol a világ legnagyobb hatalmú vezetői találkoznak, hogy kiéljék legmélyebb, legsötétebb szexuális fantáziáikat. Ezek az új élmények nagyon erős új élvezeteket nyitnak meg Catherine előtt, ugyanakkor lerombolnak mindent, amit addig értéknek tartott.
Sasha Grey első regényében egy zártkörű, titkos, erotikus társaságba vezeti be az olvasót, ahol bármi és minden megtörténhet.

2014. szeptember 14., vasárnap

Nyrae Dawn: A játszma

 
     Egy ideje szemezgettem már a könyvvel, de a borítója miatt inkább hanyagoltam. Nem igazán tetszett. Később viszont egyre több figyeltem kattant rá a könyvre, amivel az én kíváncsiságomat is felkeltették, megsokszorozták, így végül elolvastam.


     A tizenkilenc éves Cheyenne megpróbálja tökéletesnek mutatni az életét, hogy elfedje múltja emlékeit. Amikor első főiskolás évében belefut a barátjába, aki egy másik nővel van, e tökéletes kép veszélybe kerül. A huszonegy éves Colt sosem akart főiskolára menni, és sose számított rá, hogy viszi valamire az életben, de mivel haldokló anyjának az a kívánsága, hogy végezze el a főiskolát, nincs más választása, mint úgy tenni, mintha ezt szeretné. Cheyenne-nek szüksége van egy álbarátra, hogy visszaszerezze volt fiúját, Coltnak pedig pénz kell, hogy gondoskodjon a mamájáról, úgyhogy alkut kötnek, amely mindkettőjüknek előnyös. De mi van, ha Cheyenne múltja nem olyan, amilyennek gondolja? nemsokára már egy másik játszmát játszanak - belegabalyodnak egymásba, hogy elfeledjék fájdalmukat. Minél jobban játsszák a játszmát, annál inkább érzik az egyetlen valóságos dolognak. Cheyenne is, Colt is tudja, hogy az élet sosem könnyű, de egyikük sem számít a tragédiára, amely azzal fenyeget, hogy véget vet játszmájuknak, és örökre elválasztja őket.

2014. augusztus 31., vasárnap

Könyvsorozatok, amiket megszavaztatok


     Minden könyvszerető életébe eljön az a pillanat, amikor a felhalmozott sorozatok szinte megfojtják. Tudom vannak olyanok, akik addig nem kezdenek bele másba, amíg egy könyvsorin át nem rágják magukat teljesen, de szerintem jóval többen vannak olyanok, akik ebbe is meg abba is beleolvasgatnak. Én is ilyen vagyok. A trilógiákkal semmi bajom, azokat általában elolvasom, de amikor egy széria sokkal több könyvet számlál mint a szokásos, azzal kicsit bajban vagyok. Néha elunom a történetet, belekezdek másba, aztán meg azt veszem észre, hogy a megkezdett sorozatok listája egyre inkább gyarapszik. Ennek pedig szerettem volna véget vetni, ezért is tettem ki pár héttel ezelőtt az oldalsávba egy szavazós modult, amiben felsoroltam az akkori megkezdett könyvsorozataimat, amikre szavazhattatok, és nagyon szépen köszönöm, hogy megtettétek! :)
75 szavazat érkezett, mindegyik sorozat kapott voksot, de voltak olyanok, amik jól elhúztak a többiek mellett. Úgy gondoltam az első három helyezettel foglalkozom majd, de vannak olyan sorozatok, amik egyforma kattintásszámmal büszkélkedhetnek, így úgy döntöttem, hogy a második és harmadik helyet nyugodtan megoszthatják egymással azok, amikre ugyanannyi szavazat érkezett.

2014. augusztus 27., szerda

Anne McCaffrey: Sárkányröpte


     Ezt a könyvet már jó ideje halogattam, a "kötelező" listám egyik darabja volt, amit még tavaly jelöltem be olvasásra. Wee bejegyzését olvasva kaptam kedvet hozzá, meg aztán úgysem volt még szerencsém ilyen típusú, sci-fi-fantasy-sárkányos történethez. Egyszer pedig mindent ki kell próbálni, ugye?


     Hogyan menthet meg egy lány egy egész világot?

Benden Sárkányfészek lovasainak szemében Lessza nem más, min egy rongyos szolgáló.
Fél életében azokat szolgálta, akik elárulták az apját és elbitorolták földjeit. Most azonban eljött az idő, hogy Lessza ledobja az álcát, és visszaszerezze, ami jogosan az övé.
Minden megváltozik azonban, amikor találkozik a sárkánykirálynővel. A közöttük kialakuló kötelék örökre megváltoztatja mindkettejüket, és védelmet nyújt, amikor évszázadok óta először a világukra tör a külvilági fenyegetés, amely esőként záporoz a földre, és mindent felemészt, amihez csak hozzáér. Valaha sárkányok és lovasaik óvták a Pernt a gyilkos szálaktól, de manapság alig maroknyian vannak csupán. Lesszának saját és sárkánya életét kell kockára tennie, ha meg akarja menteni a világot. 

2014. augusztus 22., péntek

Ram Oren: Gertruda esküje


     Emlékszem azokra a régi történelemórákra, amikor a tanár a II. világháborúról mesélt. Szörnyű volt arról hallani, hogy egyes hatalmi rendszerek mi mindent voltak képesek tenni azért, hogy minél nagyobb legyen a birodalmuk. Szörnyű volt a cselekedeteikről hallani, de még inkább az volt elszomorító, amikor elképzeltem, hogy az ártatlan áldozatok mit élhettek át akkoriban.

Ritkán nézek tévét, de amikor bekapcsolom, egyre többször szembesülök azzal, hogy a híradók különböző országokban dúló harcokról, háborúkról tudósítanak. Elkeserítő, hogy a mai napig milyen erőszakhullám söpör végig bolygónkon, pedig van elég bajunk a természeti katasztrófákkal és gyógyíthatatlan betegségekkel. Ilyenkor tanácstalanul állok, mert nem értem, az emberek rombolás helyett, miért nem fognak inkább össze? Mi értelme ennek a sok pusztításnak? - gyakran elgondolkozom ezen, aztán egy nap, amikor az Atlantic Press Kiadó egyik munkatársa felkeresett, hogy elolvasnám-e Ram Oren: Gertruda esküje című könyvét, azonnal igent mondtam, pedig mostanában még inkább érzékenyen érintenek a háborús történetek. Viszont ez a könyv sokkal több volt egy háborús történetnél. Igaz, hogy szólt szenvedésről, elkeseredettségről, ugyanakkor mindig ott volt a remény, az összetartás, a segíteni akarás és a szeretet.  



Ram Oren

     Ebben a könyvben a híres Exodus hajó egyetlen katolikus utasának történetével ismerkedhet meg az olvasó. Gertruda Babilinska többször is saját élete kockáztatásával mentette ki egy lengyel zsidó házaspár egyetlen gyermekét előbb a német, majd a lengyel és litván fasiszták karmaiból. 
Ram Oren ma valószínűleg a legnépszerűbb izraeli író, akinek könyveiből csak Izraelben egymillió példány fogyott eddig. Tizenhat kalandregénye után a legnagyobb sikerét otthon és külföldön mégis a Gertruda esküje című tényregényével aratta, mely egyszerre "folytatása" Leon Uris híres regényének (Exodus) és Anna Frank nem kevésbé híres naplójának. 
A Gertruda esküje szemléletében is különleges írás, amennyiben a rémkorszak legismertebb vallomáskönyvétől (Anna Frank naplója) eltérően nem a nácizmus üldözötteinek szenvedésére, hanem a zsidó nép megmenekülésére irányítja a figyelmet, bemutatván, hogyan juttatott a sors főszerepet a ma is Amerikában élő Michael Stolowitzky túlélésében egy katolikus nevelőnőnek és egy Karl Rink nevű SS-tisztnek. 

2014. augusztus 14., csütörtök

Emma Chase: Behálózva


     Valahogy mindig sikerül visszakanyarodnom az eromantikus műfajhoz. Nem tehetek róla, szeretem, és amikor egy igényesebb darab kerül a kezeim közé, annak nagyon tudok örülni. Nemrég Emma Chase: Behálózva című könyvének értékeléseivel találkoztam szinte minden nap. Az olvasók egyetlen rossz kritikával sem illették, maximum annyit jegyeztek meg, hogy a főszereplő férfi eléggé egógazdag. Erre csak egy vállrándítással tudtam reagálni, miközben azon ügyködtem, hogy beszerezzem a könyvet, mert ha ennyien szeretik, akkor rossz nem lehet. Olvasás után előre csak annyit, hogy rossz nem volt, de annál inkább idegesítő. 

Emma Chase

     Minden vágyad az, amit soha nem akartál.

Drew sokat tud a nőkről, de nem eleget. Drew Evans igazi főnyeremény. Szívdöglesztő, rámenős, gazdag, egyszóval olyan pasi, akinek mosolyáért New York legtökéletesebb alakú hölgyei örömmel ledobnák magukról a trendi kis koktélruhát, és még nagyobb örömmel hagynák el megunt férjeiket. Ő a társasági élet központja, a cég titkos reménysége, a család mintapéldánya, de egy napon eltűnik a színről, és jó oka van rá. Állítólag lázas betegen fekszik és kúrálja magát. De ugye ezt a dumát egyikünk sem veszi be?
Katherine Brooks éles eszű, állhatatos és gyönyörű. A siker érdekében mindenen és mindenkin átgázol, ha kell. Drew és Kate gyönyörű pár lehetnének. Ha nem gyűlölnék egymást minden erejükkel. Ha nem vágynának egymásra minden porcikájukkal. Vajon ki kerül ki győztesen kettőjük világraszóló párharcából? Ki engedelmeskedik kinek, ki a főnök az ágyban és ki a cégben?   


2014. augusztus 11., hétfő

Jack Ketchum: A szomszéd lány


     Nem emlékszem mikor akadtam össze a könyvvel, csak azt láttam, hogy már jó régóta ott csücsült a megkezdett olvasmányaim között. Előbb-utóbb erre is sor került, pedig inkább tologatni lett volna hozzá kedvem, mert ahogy mások véleményét olvasgattam, elég megrázó könyv. Ami ráadásul megtörtént eseményt dolgoz fel, és emiatt jobban szíven ütött.

 Jack Ketchum

     Külvárosi környék. Árnyékos, fák szegélyezte utcák, gondosan ápolt pázsit, kényelmes kis otthonok. Kellemes, békés környezet ahhoz, hogy itt nőjön fel az ember. Ez persze nem igaz a tinédzser Megre és mozgássérült húgára, Susanra. Valahol egy zsákutcában, a Chandler család sötét, nedves pincéjében Meg és Susan saját nagynénjük áldozatává válnak, kiszolgáltatva a teljes őrületbe merülő távoli rokon kegyetlen rigolyáinak és dührohamainak. Olyan őrület ez, amely megfertőzi mindhárom fiát is – végül pedig az egész környéket. Egyetlen fiú, a tizenkét éves David ütközik csak meg a történteken, tétován ingadozva a két lány és azok könyörtelen, vad kínzóinak tettei között. Ennek a fiúnak végül egy nagyon felnőtt döntést kell meghoznia… Igaz történet, amely valóságos eseményen alapul. Jack Ketchum nyugtalan, minden határt felülmúló horror-thrillerében az emberi lélek szakadékait mutatja be.

2014. augusztus 8., péntek

Judith McNaught: Álomkirályság


     Már nagyon régóta megvan ez a könyv, gondoltam egyszer majdcsak sort kerítek rá. Most jött el az az "egyszer", legfőképp azért, mert egy molyos figyeltem azt monda, ez a könyv jobb, mint A csábítás kilenc szabálya. Muszáj volt megnéznem magamnak, hogy igaz-e...

Judith McNaught

     Bár elrabolja zárdájából, az akaratos skót szépség, Jennifer Merrick nem hódol be egykönnyen Royce Westmorelandnek, Claymore hercegének. Pedig a „Farkas”-ként ismert lovag nevének puszta említése is rettegést kelt ellenségei szívében. A büszke Jennifer azonban nem sokat törődik a félelmetes angol harcossal, aki fogságban tartja őt. A jóképű, bár kissé barbár férfi tüzes arroganciával bánik vele, de ő bátran és szemtelenül szembeszáll akaratával… míg a lovag végül erős ölelésébe nem zárja, ellenállhatatlan vágyat lobbantva a lányban. És Jennifer zavaros csapdában találja magát… a büszkeség, a szenvedély, a hűség és a megsemmisítő szerelem hálójában.

2014. augusztus 6., szerda

Ami böki a csőrömet...


     Ha nem bánjátok, kicsit személyesre veszem a figurát. Nyugalom, nem kell megijedni, nem fogok zaklatni senkit a magánéletemmel, vagyis de, egy kicsit igen... ehhem még mindig nyugi, mert csak könyves témát hozok fel. :)

     Rengeted rohadt jó könyvsorozat van, és nagyon sok gagyi is, de a szarokat tegyük félre, elég annyit bosszankodni miattuk, amikor újabb részt dobnak belőlük a piacra, ne adj jó anyám a magyar kiadók vadiúj baromságokkal próbálkoznak be, amik a bevált kategóriákba tartoznak. És igen, itt most elsősorban az erotikus-romantikus bizgentyűkre gondolok. Valami elképesztő, mennyire uralják a piacot ezek a szaftos könyvek, ami nem baj, ha a jobb féléket nézzük, de amikor a gyenge, elcseszett "történeteket" tolják az orrom elé nap mint nap az oldalsávos reklámok, az több, mint kiakasztó. Nem is. Az kiakasztó, ha egy jól bevált írónő a könyvei gyarapodásával hanyatlásnak indul, és azt hiszi elég az ismert név, aztán olyan gagyiságokkal akarja vakítani a jó olvasónépet, amitől már legszívesebben az öklömbe harapnék. Szerintem akik rendszeresen olvassák a blogot, azok egyből tudják melyik szerzőre gondolok. Ámde, ha még jobban belelovalom magam, akkor tudom fokozni a kiakasztó hangulatomat, ami elég nagy elkeseredésbe vált át.

Diana Rowland: A démon jele


     Tavaly óta tervben volt a könyv, de mindig tologattam, aztán végül sor került rá, és újabb sorozatba vetettem magam - aminek folytatására 0% esély van, de ez engem annyira nem zavar. Miért? Na, nem azért mert rossz volt, de az okot lejjebb elárulom.

Diana Rowland

     Amikor a fiatal rendőrnőt, Kara Gilliant ötévnyi utcai járőrözés után előléptetik nyomozóvá, azonnal egy brutális gyilkosság közepébe csöppen. Az áldozat holttestére a helyi víztisztítótelepen találnak rá, testén a kegyetlen kínzásokra utaló ezernyi seb között rábukkannak egy művészi tökéletességgel kidolgozott és hátborzongatóan ismerős jelre. A louisianai Beaulacban azt hitték, három éve véget ért a rettegett sorozatgyilkos vérengzése, most azonban minden jel arra utal, hogy a Jelfaragó visszatért.
Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy átlagos gyilkosság, hanem egy természetfeletti erővel rendelkező démon borzalmas bűntette. Mivel Kara misztikus képességekkel rendelkezik – másik látása révén képes megidézni a démonokat –, különös összefüggésekre bukkan, és nemcsak arra jön rá, mire készül a gyilkos, de arra is, hogy mikorra tervezi mindent elsöprő gaztettének végrehajtását. Mire eljön a telihold napja, már csak a gyilkos személye kérdéses.
Kara az életét kockáztatva szembenéz a gonosszal, miközben egy természetfeletti szépségű Démon Lord kísért az álmaiban, nappal pedig egy jóképű, de gyanakvó FBI-ügynök követi minden lépését.

2014. augusztus 5., kedd

Kérdések a könyvmolynak



      Nemrég Dora Craiban oldalán láttam egy érdekes kérdőívet, amihez már akkor kedvet kaptam, és miután máshol is láttam, gondoltam miért ne írhatnám meg a saját válaszaimat. Most akadt egy kis szabadidőm, így meg is csinálom. :)

2014. július 27., vasárnap

A. O. Esther: Gombnyomásra I.


     A.O. Esther aztán nem semmi írónő. Csak úgy ontja magából a történeteit. Az első sorozatával, az Összetört glóriákkal totál meggyőzött, már a második könyv kedvencemmé vált, ugyanúgy a harmadik is. A negyediknél akadtak apró problémáim, de az is nagyon jó olvasmány, hamarosan pedig jön az ötödik könyv, és még két másik is. Szépen szaporodik a sorozat, remélem minimum tíz része lesz. De ha több, én azt se bánom. :) Sőt, Eszter nemrégiben elkényeztetett az új sorozatának, a Gombnyomásra trilógia első kötetével. Ahogy az előző könyvei, ez is nagyon gyönyörű, a megszokott minőségű, a borító pedig élőben valami csodaszép. Egyszerű, de nagyszerű. A színek, a dombornyomásos aranyfelirat mind nagyon jól néz ki, a gombot meg olvasás után nem tudom miért, de állandóan nyomkodtam. Csak egyszer vagy kétszer alkalmanként, nem is értem miért, talán a kimerültség tette velem. Ejj, de szórakozott vagyok néha. :P


     A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.


Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak.


A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem?


Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?


2014. július 26., szombat

Véleményem A szürke ötven árnyalata első előzeteséről


     Azóta vártam ezt az előzetest, amióta megtudtam, hogy film készül a könyvből. Anno nagyon odavoltam a sorozatért, főleg az első könyvért, de miért beszélek múltidőben, amikor még mindig az egyik kedvenc könyvem. Nincs nagy története, tömény erotika az egész, ami meg is botránkoztatta a fél világot, és rengetegen könyvégetést skandáltak, amin még most is nevetek. Ha ezt a sorozatot kívánták tűzre tenni, akkor az azóta piacra dobott sok soft pornot, aminek legtöbbjét tényleg kár volt kinyomtatni, miért nem égetik? Azok tényleg tűzre valóak. Na de inkább visszakanyarodok bejegyzésem eredeti szándékához, ugyanis nem én lennék, ha nem vesézném ki a várva várt előzetest.

2014. július 15., kedd

Sylvia Day: Egymásba fonódva


     Hasonló témájú könyveknél megemlítettem már, hogy Day a Crossfire sorozatot három helyett öt részesre bővíti. Ezzel még nem is lenne semmi baj, ha izgalmas terve lett volna a folytatásokhoz a szexjeleneteken kívül is, mert látszik, hogy az írónő nem így gondolta a továbbiakat, és ez a harmadik rész nem lett más, mint egy átvezetőrész, mindenféle jól kidolgozott részlet nélkül.  


     Megismertem Gideon Crosst, és abban a pillanatban éreztem, hogy van benne valami, amire szomjazom, aminek képtelen vagyok ellenállni. Veszélyt jelent, jól tudom, és hozzám hasonlóan az ő lelke is sérült. Ám ellenállhatatlanul vonz, s az élet nélküle elképzelhetetlen számomra.
Senki nem tudja, mi mindent kockáztatott értem. Ijesztő, hogy múltunk sötét árnyai elől nincs menekvés – felfalhatnak minket. Súlyos titkainktól nem szabadulhatunk, mégis megpróbáltunk dacolni a sorssal, és megadtuk magunkat leküzdhetetlen vágyunk elsöprő erejének.


2014. július 12., szombat

Sylvain Reynard: Pokoli erény


     Még amikor divatba jött a nagy eromantikus dömping, akkor került a boltokba ez az újabb Twilight fanfic némi Dante Alighieri: Isteni színjáték beütésű történet, amiről vegyes értékeléseket olvastam, de engem érdekelt, pláne azért, mert ezt egy pasi írta. Nem olvasok férfiagy-szülte romantikával fűszerezett könyveket, de ennek adtam egy esélyt, és... áááá...

Sylvain Reynard

     Sylvain Reynard világhódító útjára indult bestsellere felejthetetlen történet egy férfi megváltásáról és egy fiatal nő szexuális ébredéséről.

Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik.
A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. A lány iránti vonzódása és kettejük rejtélyes kapcsolata azonban nemcsak a karrierjét veszélyezteti, hanem olyan útra tereli, ahol elkerülhetetlen a múlt és a jelen összecsapása.

2014. július 8., kedd

Vavyan Fable: Tündértánc


     Nagy kedvencem Vavyan Fable, főleg a tőle származó Álomhajsza, amit néhány évvel ezelőtt olvastam, amikor még csak épphogy köszönőviszonyban voltam az intenzív olvasással. A könyv nagyon tetszett, remekbe szabott volt a történet, a szereplők, amit még inkább érdekesebbé tett az, hogy két párhuzamos világról olvashattam, ami közül az egyik egy fantasy történetet mutatott be, a másik pedig egy filmforgatást és a szereplőket. Velem együtt láttatok már sok filmet, és kulisszák mögötti videót is, na a könyv pont ilyen, és akkor ezt nagyon érdekesnek találtam... még most is, így amikor megtudtam, hogy az Álomhajszának van folytatása, azonnal beszereztem, de csak nemrég estem túl az olvasáson.


     Melyik kép és melyik tükör? Melyik a hang, melyik a visszhang? Ismét film- és élet-forgatás zajlik; filmképek, életképek, vágyképek, rémképek és jelképek jobb- és baljós özöne káprázik át egymáson s ugyanígy a szerepeken-szereplőkön, írón és olvasón. Amint a tíz évvel korábban született Álomhajsza című ikertörténet (s immár azzal/azokkal is egymást trükkösen tükrözve); sodró-nyűgöző, vakító és látni tanító Tündértánc forgatagában, józan delíriumában, ihletett és ihlető bizonyosságai és bizonytalanságai közepette újólag és folytatólag a legbecsesebb és legkényesebb érték: a Szeretet számolhatatlan esélyét, lehetőségét és lehetetlenségét villantja és mérlegeli az Új Könyv is; úgymód, amint a kaleidoszkóp „anyagkészlete” mindig változatlan, ám soha egymás után kétszer azonos ábrát ki nem vet. Ami kétségtelen: érdekes is, érdemes is gyakorolni a Tündértánc-lépéseket!

2014. június 28., szombat

The Edge of Always - book songlist


     A mostani bejegyzésem zenés lesz, amiben A soha határa második részében, Az örökké határában található dalokkal foglalkozom. Ahogy a könyv, a benne szereplő dalok is arra szolgálnak, hogy kellemes emlékeket hozzanak fel az emberben, mert sok az ismétlés, amiért nem neheztelek, de sokkal jobban érdekeltek az "újdonságok", amikből nincs túl sok. Lássuk a listát:

001. The Civil Wars - Tip of My Touge
002. The Civil Wars - Birds of a Feathert
003. Stevie Nicks - Edge of Seventeen
004. Bill Withers - Ain't No Sunshine
005. Dax Riggs - Night in the Notion

2014. június 25., szerda

Filmmorzsák #1


     Szeretem a filmeket, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a blogon először a mozgóképes történetekkel kezdtem el foglalkozni, majd egyre jobban a könyvekkel, zenékkel és egyebekkel. De egyre többször fordul elő, hogy nem tudok pár mondatnál több véleményt produkálni magamban egy-egy filmről, ezért arra gondoltam, hogy alkalomadtán közzéteszek egy összesítő posztot, amiben egyszerre több filmről mondok véleményt, röviden. 

2014. június 21., szombat

Könyvek - amiket vásároltam és kaptam #3


     Jó rég nem jelentkeztem már effajta poszttal. Ha nem is a ti, de az én bánatomra.
Könyvfesztivál, Könyvhét - gondolom ezeket nem kell bemutatnom, hisz sokan kijártatok egyik-másik eseményre, és valószínű, hogy egynél több könyvvel tértetek haza. Klasszak ezek az alkalmak, az új megjelenések vagy régebbi könyvek beszerzése miatt, persze jó adag akcióval. Nem szeretek irigykedni, meg amúgy is rossz szokás, de néha fújtatva nézegetem azokat a blogos bejegyzéseket, amik telis-tele vannak az események alatt szerzett szebbnél-szebb és klasszabb könyvekkel. Azért ott van a szememben a csillogás, mert örülök más örömének is, de fáj a szívem, hogy engem ezektől a szépségektől elválaszt egy országhatár. Nem azért mondom, hogy sajnáltassam magam, mert ha valamit szeretnék akkor azt elhozatom, de a valutaárak miatt jól meg kell gondolnom hogy mit veszek, főleg, hogy legtöbbször teljes árban hozzák el nekem, ami azért nem olyan bulis... főleg most, hogy a régiekkel ellentétben majdnem több mint 1000ft-tal többet fizetek egy könyvért. De hagyom is a nyavalygást, inkább megmutatom magánkönyvtáram legújabb darabjait, amikre az elmúlt pár hónapban tettem szert. :)

2014. június 19., csütörtök

Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya


     Mostanság elég ritkán fordul elő velem, hogy ne nyúlnék mellé könyvválasztásban. A legtöbb elmegy, vagy jó, sajnos sokszor beletenyerelek a borzasztóbbik fajtába, de olvasói lelkem legtöbbször kielégítetlen marad. Én szeretek rajongani. Szeretem az olyan könyveket, amik felkavarnak, amiken napokig jár az eszem. Jó pár hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az a bizonyos, rajongóian jó érzés ismét a hatalmába kerítsen, de Sarah MacLean-nek sikerült elérnie. Amiért mélységesen hálás vagyok.

Sarah MacLean

     Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfimódra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban.

Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy megszeg minden szabályt és végre élvezni fogja az életet!

De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kell egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John, Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya.

Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...