Brooke Fast: To Cage a Wild Bird – Rabmadár

Forrás

 

    A disztópia világa még az Éhezők viadala diadalmenetekor szippantott magába, ami után rendre kerestem a többi regényben a szomorú jövőképet bemutató történeteket, amikben egy csapat lázadó fiatal megmutatja a világnak, hogy elég az elnyomásból és a káoszból, ideje az emberiségnek rendet és igazságot tennie, gyógyítania a saját sebeit. A veszteségekkel és reményharccal teli történetek új "szuperhősöket" adtak, akik esendőek, nagyon emberiek, de bátrak, s ezzel példamutatóak. Aztán mikor ezen történetek után más zsánerek csavarták el a fejemet, nem tudtam ellenállni Brooke Fast debütáló, Rabmadár c. regényének, ami azzal kecsegtetett, hogy visszahozza azt a disztópikus érzést, ami fiatalabb könyvmoly koromban annyira megfogott. 

Kiadó: Álomgyár  

Sorozat: Rabmadár #1

Műfaj: disztópia

Oldalszám: 528

Eredeti cím: To Cage A Wild Bird

Kötés: puhatáblás, éldekorált 

Megjelenés: 2025 (eredeti megjelenés: 2025)

Fordító: Ladányi Klára

ISBN: 9789636831714

Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!

     KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

Küzdelem a túlélésért

Dividiumban egyszerű a törvény: ha bűncselekményt követsz el, akkor örökre Végzár Börtönébe száműznek. Egy olyan helyre, ahol a gazdagok szórakozásból levadászhatják a rabokat.

Raven Thorne Dividium leghírhedtebb fejvadásza. Azonban amikor öccse, Jed Végzárba kerül, Raven bármit megtesz, hogy megmentse. Így most egy olyan börtönben reked, ahol minden sarkon veszély leselkedik rá. És nem csak a korábban általa oda juttatott rabok jelentenek számára fenyegetést…

Valami olyan is történik vele a rácsok mögött, amelyre soha nem számított. Találkozik egy börtönőrrel, aki mélyen felkavar benne valamit. Egy férfi, akit gyűlölnie kellene. Egy férfi, akinek indítékait lehetetlen megfejteni.

Egy olyan világban, ahol a bizalom fegyver, a szerelem pedig teher, Ravennek el kell döntenie, hogy mi mindent hajlandó kockáztatni egy elnyomó rendszer lerombolásáért!

Brooke Fast disztópikus regénye nyers, akciódús és forró romantikában gazdag. Készen állsz, hogy te is belépj Végzár kapuján? De vajon ki is jutsz?

Brooke Fast

     A fülszöveg tűpontos, csodásan lefesti a történet elejének lényegét, így úgy érzem szükségtelen bő lére eresztett tárgyalást írnom. Legalább is, ami a tartalmat illeti. De ha össze kellene foglalnom: ahogy a legtöbb disztópiában megszokhattuk, itt is két részre szakadt társadalmat kapunk, azaz pórnép és gazdagok próbálnak túlélni, illetve elűzni az unalmukat. Ha valaki rossz fát tesz a tűzre, azonnal Végzárba, a helyi börtönbe csukják, ahol viszont a jómódúak tenyerüket összedörzsölve választhatják ki őket kedvenc hobbijukhoz, az embervadászathoz. Ide kerül főhősnőnk, a talpraesett, kígyónyelvű Raven, aki bajba jutott öccsét szeretné kihozni a rácsok mögül, ezért a rendszert megdönteni akaró Ellenállás téglája lesz. Ám az árnyékban nem csak testvérét és idővel barátokat talál, hanem zord szíve a szerelmet is, az egyik őr, Vale személyében. 

"Úgy véltem, a hajsza is egy függőség, akárcsak a szerencsejáték vagy az alkohol. A hatalom érzetét és az irányítás látszatát adta az embereknek egy olyan társadalomban, ami gúzsba kötötte a lakóit a végtelen számú szabályaival."

Izgalmas kis történetnek indult ez a kaland, valljuk be, az embervadászatos alapoktól sokunk bőre alatt futkározni kezd az adrenalin. Lehet izgulni a kedvencekért, azon karakterekért akik lassan belopják magukat a szívünkbe, akikkel gondolatban együtt menekülünk bajtársiasan, akikkel csapdákon gondolkodunk, lehetséges útvonalakon, menekülési lehetőségeken. És hát ott a kisördög is a balunkon ülve, aki gonoszul lesi a kreatív halálnemeket, hogy kezét rázva huhoghasson a fülünkbe. Erre vágytam, az erdőre, a csapdákra, az izgalmakra. A nagy dózisban rám szabadított adrenalinra. Az érzelmi túltöltetre, az új kedvenc, badass karakterek lehetőségére. 

Ravent Katniss után akartam küldeni a favorit karaktereim közé. De ő ott maradt ahol volt, egy lehetőségekkel teli romantikus történetben, amiben sokkal több potenciál volt, mint amit az írónő ki mert hozni belőle. 

"[…] Látom, hogy félsz, de ebből te valahogy előnyt kovácsolsz.

– Á! – Összeszorítottam a számat, és úgy nevettem fel halkan. – Évek óta meg akar ölni a világ. Nem fogok meghunyászkodni és siránkozni azoknak a gazdag pöcsöknek, csak mert az szórakoztatja őket." 

Nem mondom, hogy ez a sztori nem kreatív. A kötelező alapokkal - meghasadt társadalom, halálveszélyes "pöcegödör" ahová Isten ments kerülni, belevaló főhősnő, álompasi, diktatúra eltörlésének vágya - bőven rendelkezik, használja is őket ahogy kell, viszont az ifjúsági testvéreibe több mélység és dráma kerül. Persze itt sem volt ezekből hiány, mert volt fájdalmas veszteségekkel teli múlt minden részről, ahogy a jelenben is potyogtak a könnyek. Viszont egyik karakter sem került hozzám úgy igazán közel. Ez a láthatatlan fal pedig megakadályozta bennem, hogy teljesen beleéljem magam a helyzetükbe. Voltak persze reménysugárt keltő pillanatok - hogy na most már megkapom az igazi disztópikus hangulatot, de helyette egyre inkább belopózott a szenvedély a rab és az őr részéről, én pedig úgy éreztem, nem igazán erre a kalandra "fizettem be". 

"Mindannyiuk életében voltak emberek, akikért hajlandók voltak kockázatot vállalni, és nem csak a rokonaikért." 

Összesítés: ez a történet a régen szeretett disztópia vasútazással kecsegtetett: adva volt egy jövőbeni, keserves világ, ahol a szegények sínylődtek, a gazdagok pedig az állatok után embervadászatra váltottak jegyet. Kicsit Éhezők viadala érzetet adott az alapsztori, csak itt névhúzás helyett a vadászok választottak zsákmányt a börtön falai között, akiknek igen csekély esélyük volt az életben maradásra. A sztori jó felvezetést kapott, az első vadászatig még szépen is építkezett, ám amikor a rab és a fegyőr közt elmélyült a románc, ott a cselekmény egyre szűkmarkúbban mérte az izgalmakat és az akciót. A romantikát viszont annál erőteljesebben nyomta: a "véletlenszerű" simogatásokat, a mindenttudó tekinteteket és a merészebb tartalmakat - amik szerintem nem tettek túl jót a történetnek... elvitték a fókuszt a társadalmi problémákról és a felkavaróbb vadászjelenetekről, amit fájlalok. Ahogy azt is, hogy nem volt férfi szemszög. Sokkal tartalmasabb és teljesebb lett volna a történet. Talán majd a folytatásban.

A gördülékeny írásmód és az olvasmányos fordítás viszont kellően végigkísért ezen az utazáson - azon belül is a jól indult vadászatok, meghökkentő pillanatok, apró humor - ezért nem raktam félre egyszer sem. 

Keményvonalas disztópia fanoknak talán kissé könnyed élményt nyújt ez a történet, viszont ha nem vetitek meg a romantikát, akkor ezt a sztorit nektek

AJÁNLOM 

A könyvet köszönöm szépen az Álomgyár kiadónak! 

"– Ne becsüld alá, mekkora hajtóerő rejlik a bosszúban – sóhajtott fel Kit. – Veszélyessé teszi az embereket, meggondolatlanná."

"Melegséggel töltött el a gondolat, hogy ők ketten valami szépséget találtak egy olyan helyen, amit a kegyetlenség határoz meg."

"– Minden bűncselekmény teret enged a zűrzavarnak. A zűrzavar káoszhoz vezet, a káosz pedig háborúhoz." 

"– Az Alsó Szektorban mindenki tud valami szomorút mesélni.

– Ez nem jelenti azt, hogy a te történeted nem jelent semmit."

" Egyedül csinálni mindent sokkal kockázatosabb, mint engedni másoknak, hogy segítsenek."

" – Szeretek a közelében lenni, de nem szeretek közel kerülni senkihez, pláne, ha nem vagyok biztos abban, hogy megbízhatok az illetőben.

– Valóban van egyfajta „húzz a picsába, nem barátkozni jöttem ide” kisugárzásod […]"

" Talán nem is volt azzal baj, ha olyasvalakire vágytam, aki vigyázna rám, akihez odafordulhatok, amikor nehézzé válnak a dolgok ahelyett, hogy egyedül cipelném azt az elviselhetetlen terhet."

" Bizalmatlan gyalogosok kapkodták felém a tekintetüket, amikor elhaladtak a rejtekhelyem mellett. Valószínűleg járőrnek hittek.

Én annál rosszabb voltam.

Egy fejvadász. Egy áruló."

"– Ne is foglalkozz vele! – Kit halványan rám mosolygott. – Egy új pulóver van rajta, és most festette ki a körmét.

Yarára pillantottam, és nem tudtam nem megcsodálni a tökéletesre reszelt, levendulaszínű körmét.

– Hát, bocsáss meg, amiért ragaszkodom egy cseppnyi egyediséghez – puffogott Yara. – Lehet, hogy betartom a szabályaikat, de azt nem engedtem nekik, hogy megfosszanak a személyiségemtől vagy a divatérzékemtől."

"Ahhoz voltam hozzászokva, hogy visszavágjak a hergelésre és szidalmakra, de a hála kifejezésére nem."

"Végzárat megelőzően nem tudtam, milyen az, ha barátai vannak az embernek, és szemben azzal, amit Aggie mondott, én nem tekintettem rájuk gyengeségként."

"Pontosan tudtam, milyen érzés, ha valakihez közel kerülünk, és aztán elveszítjük."