Jack Ketchum: A szomszéd lány

     Nem emlékszem mikor akadtam össze a könyvvel, csak azt láttam, hogy már jó régóta ott csücsült a megkezdett olvasmányaim között. Előbb-utóbb erre is sor került, pedig inkább tologatni lett volna hozzá kedvem, mert ahogy mások véleményét olvasgattam, elég megrázó könyv. Ami ráadásul megtörtént eseményt dolgoz fel, és emiatt jobban szíven ütött.

 Jack Ketchum

     Külvárosi környék. Árnyékos, fák szegélyezte utcák, gondosan ápolt pázsit, kényelmes kis otthonok. Kellemes, békés környezet ahhoz, hogy itt nőjön fel az ember. Ez persze nem igaz a tinédzser Megre és mozgássérült húgára, Susanra. Valahol egy zsákutcában, a Chandler család sötét, nedves pincéjében Meg és Susan saját nagynénjük áldozatává válnak, kiszolgáltatva a teljes őrületbe merülő távoli rokon kegyetlen rigolyáinak és dührohamainak. Olyan őrület ez, amely megfertőzi mindhárom fiát is – végül pedig az egész környéket. Egyetlen fiú, a tizenkét éves David ütközik csak meg a történteken, tétován ingadozva a két lány és azok könyörtelen, vad kínzóinak tettei között. Ennek a fiúnak végül egy nagyon felnőtt döntést kell meghoznia… Igaz történet, amely valóságos eseményen alapul. Jack Ketchum nyugtalan, minden határt felülmúló horror-thrillerében az emberi lélek szakadékait mutatja be.

     Ketchum nagyon lassan adagolta a történetet. Talán megpróbált felkészíteni arra, ami a könyvben várt. Hát nem jött össze neki.

A történetet David meséli, aki visszaemlékezik gyerekkorának arra a részére, ami borzalmakkal járt. Kezdetben mesélt a feleségeiről, hogy azok milyen fájdalmas baleseteket éltek át. Én sem panaszkodhatom, voltak ám sérüléseim életem során rendesen, meg egyéb gondok, mint például amikor ovis koromban az unokatesómmal felakartunk mászni a padlásra de a létra tetejéről az a lökött lerántott, és két vagy három métert estem fejjel a betonba. Úgy két nappal később pedig a rohanó édesanyám nem vett észre, hogy a konyhapadlón játszom, és amikor berohant az ajtón, sikeresen fejbe rúgott. A fekete foltom kapott még egy réteget, plusz kórház, eszméletvesztés, egy kis vérrög, meg egy lehetséges műtét, de a védőangyalom jól dolgozott, mert magamtól felébredtem és megúsztam a műtétet. Ja, egyszer majdnem megfojtottak a manduláim, amikor annyira megduzzadtak, hogy már nyelni sem tudtam. Emellett többször összetörtem magam, főleg a bal térdem, amikor bringával versenyeztünk a barátaimmal, de ilyen sztorija mindenkinek van. Ó, és egyszer egy féltéglát is rádobtak a lábujjamra. Mégis, amikor ezt a könyvet olvastam, rájöttem, hogy az összes sérülésem és egyéb testi fájdalmam eltörpül amellett, amit Meg átszenvedett. Minden eltörpült, mert amit ez a könyv okozott, az volt az igazi, sokkoló fájdalom.

"A fájdalom kívülről befelé is működhet.
Úgy értem, néha amit látsz, az a fájdalom. A legkegyetlenebb, legtisztább formájában. Drogok, alvás, sokk vagy kóma tompító hatása nélkül.
Látod, és magadba fogadod. És akkor már te vagy az."

Annyi minden kavarog bennem, még most is az olvasás után több nappal, hogy nem tudok rendesen fogalmazni. Jönnek és jönnek a mondatok, de mégsem tudom őket egységessé tenni, hogy érthető értékelést tudjak írni. Ez a könyv lerombolt. Már az elején féltem, hogy mi vár rám. És alig tudtam felfogni az eseményeket. Sokszor voltam dühös, kétségbeesett és gyűlölködő. Sokszor nem tudtam eldönteni, kit gyűlölök jobban: Ruth-t, vagy pedig az utca és a saját kölykeit. Közben pedig furcsállottam, hogy az utcában lévő gyerekek is hogy tudnak olyan kegyetlenek lenni. Nem hittem el, hogy kiskorúak tudnak olyan szörnyetegek lenni. Hogy tudtak egy embert játéknak tekinteni? A Játék - a könyv gyerekeinek szórakozása, amiben kommandósat játszottak, és ha az egyik fél elbukott, azt megkötözték és azt tettek vele, amit akartak. Erről beugrott egy régi emlék, amikor a barátaimmal indiánost játszottunk. Egyszer én voltam a vesztes, és hozzákötöztek egy fához. A pajtásaim piszkáltak, csikiztek, beakarták kötni a szemem. Amikor megkértem őket, hogy hagyják abba, nem tették, mintha kicsit vérszemet kaptak volna, hogy megijesztettek. Játék volt az egész, de emlékszem, pánikba estem. Jó alaposan megvoltam kötözve, de sikerült eltépnem a kötelet. Többet nem játszottunk olyet. De a regény szereplői annál inkább, sőt szülői engedéllyel olyan messzire mentek, amit nem hittem el róluk. Utáltam a kis gennyládákat, és Davidet sem szerettem, mert nem értettem, hol volt a lelkiismerete akkor, amikor igazán kellett. Mielőtt még nem fajultak el annyira a dolgok.

"Idegesnek és izgatottnak éreztem magam.
Úgy éreztem, hogy át kell mennem. Mint ahogy féltem is attól, hogy mit találok odaát, ha végül átmegyek."

Ruth, az anya, egy őrült szipirtyó. Szerintem saját magát utálta mert magára hagyták a gyerekeivel, és ebbe belehülyült. De azok a tettek amiket a lányokkal művelt, felfoghatatlan. Csak bámultam a leírtakat, és azon vettem magam észre, hogy folynak a könnyeim, és emiatt többször le kellett tennem az olvasóm.
Néha félbeakartam hagyni ezt a regényt, de mégis a könyv előtt tartott a remény, hogy a végén (már ahogy) minden jóra fordul, Meg és Susan kiszabadul, és a sok szörnyűség után végre normálisabb életet élhetnek.

Ketchum szereplői közül akadtak olyanok, akiket nagyon megkedveltem. Mégpedig a testvérpárt. Nagyon rokonszenvesek voltak, főleg Meg. Ő aztán igazi hős volt. Iszonyú sokat volt képes elviselni, a végsőkig kitartott.

"Nehéz lehetett ott lógni meztelenül és ugyanakkor büszkének lenni, de neki sikerült.
Csak csodálni tudtam őt."

Én is csodáltam őt, embertelen dolgokat műveltek vele, de a húgáért képes volt mindent elviselni. Majdnem mindent.

Összesítés: csodálkozva nézem azokat az embereket, akik úgy tudnak elolvasni akár egy ilyen jellegű történetet, hogy csupán könyvként kezelik, és nem élik bele magukat olyan drasztikusan, mint mondjuk én tettem. Ennek a történetnek minden sorát átéltem. Ott voltam, néztem, és nem tudtam tenni semmit. Megakartam rázni Davidet, hogy lépjen már, szóljon valakinek. Amit végül megtett. De akkor sem kezeltem hősként, bármennyire is - ha úgy vesszük - az lett végül.
Erre a regényre nem lehet azt mondani, hogy tetszett. A pontozásom inkább arról szól, hogy mennyire volt rám hatással.

10/10

     A regényből két film is készült, mindkettő 2007-ben, The Girl Next Door (A szomszéd lány) és An American Crime (Bűnök) címmel. Az első fim meséli el igazán a regényben olvasottakat, amíg a második az eredeti, megtörtént eseményt dolgozza fel.