Van úgy, hogy egyszerre olyan könyveket tervezek be magamnak, amik ugyanabban a témában mozognak. Főleg a komfortzónámban - minden ami erotikus és romantikus. Vagy komoly témájú, de sokszor ettől a mókuskeréktől besokallok, és muszáj felcsapnom az én kis listámat, és spontán kiválasztanom valami olyat, ami inkább mókás, mint izgató, vagy pedig a sírás környékez tőle. Mondjuk a sírás nem rossz, jót tesz a szemnek és a léleknek, de nevetés közben szeretem igazán törölgetni a könnyeimet.
Sophie Kinsella neve nem ismeretlen a számomra, sok jót hallottam már róla, főleg azt, hogy a történetei nagyon viccesek. És amikor szembejött velem a Tudsz titkot tartani? fülszövege, egyszerűen sikított a könyv után a lelkem. Hát, én meg aztán befogtam a száját. :)
Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt leszbikus álmait sem felejti ki a felsorolásból. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára…
Jaj, szerencsétlen nőszemély - ez volt az első gondolatom a fülszöveg után, miközben szélesen vigyorogtam. Egyszerűen nem tudtam ennek a történetnek ellenállni, és félretettem minden tervemet, hogy azonnal belevessem magam.
"Gőzöm sincs másoknak miért sikerül minden, tudja fene, hogyan csinálják."
A főszereplő Emmában nagyon sokan magukra ismerhetnek. Én is. Emma olyan nő, aki szeretne elérni valamit az életben, de ott a szerencsétlen árnyéka, amiben folyton megbotlik, és elhasal. Nem egyszer, nem kétszer, és nem is háromszor. A történet folyamán többször, többféleképp megüti a bokáját, legfőképp a titkai miatt. Már a fülszövegben felsorolt pontoktól nevetőroham jött rám, és mindezek részletezve, totál kikészítettek. "Az egyetlen jó dolog az volt a hétvégében - teszi hozzá Katie, mikor elérjük a sarkot -, hogy befejeztem egy új pulcsit. Mit szólsz hozzá?Nemcsak a szituációk, a füllentések vagy azok következményei miatt derültem jókedvre, hanem Emma beszélőkéje miatt is. Sokszor voltak vicces beszólásai, vagy gondolatai, amivel nagyon szimpatikus karakterré avanzsálta magát. Ám ott van az a "de", mert előfordult, olykor annyira hülye volt, hogy nem kicsit felidegesített. Viszont sokszor még rajta is túltett a férfifőszereplő Jack (aki a nő minden titkát ismerő főnöke), akiről fogalmam sincs hány éves, pedig próbáltam kiszámolgatni a köztük lévő korkülönbséget. Tökmindegy, nem olyan fontos. Sokkal inkább fontosabb az, hogy Jack nagyfőnök milyen karakter. Hmm... egész jó. Csak förtelmesen pletykás... és ezzel jó sokáig elásta magát előttem. Háh még azt mondják, hogy a nők pletykafészkek. Pedig szerintem az úriemberek nagyobb (pardon, ezt lehet említettem már) fosos tehenek, mint akármelyik lepcses szájú némber. Hja hát igen... a férfiak csak megbeszélik a dolgokat. Na de Jack olyat tett Emmával, ami miatt rögtön adtam neki két gondolatnyi nyaklevest. Később azért ha úgy vesszük, tisztára mosta magát, és még én is beláttam, nem is volt olyan rossz, hogy kiteregette a lány szennyesét. Még ha nagyon égő is volt, de csupa haszonnal járt...
Büszkén leveszi a kabátkáját, körbefordul, én pedig néhány másodpercig némán pislogok rá, mert nem igazán tudom, mit is mondhatnék.
Nem mintha nem szeretném a horgolást...
Jó, legyen hát. Nem szeretem a horgolást.
Kivált a mélyen kivágott nyakú, nagy lukú horgolással készült pulcsikat, amelyek alól kilátszik a melltartó.
- Csodálatos - nyögöm ki végül. - Egyszerűen lenyűgöző!"
Eleinte izgultam kettejükért, mert Emmának ott volt az ő Ken babája, a mindenben tökéletesnek tűnő pasija. Aki egy naaagy lúzer. Nagyon vártam már azt a pillanatot, amikor kikerül a képből. Örültem is, amikor Jack került középpontba, csak nemigazán úgy alakult a helyzet, ahogy azt gondoltam. Egyrészt a pletykás viselkedésével érte el nálam azt, hogy majdnem összekarmoltam az arcom, másrészt kínos mosoly közepette figyeltem azt, ahogy próbálta az Emmával való randiját tökéletesre kivitelezni. Szegény szerencsétlen... Sokkal jobban tetszettek, amikor még csak munka és titokőrző kapcsolat volt közöttük. "- Milyen a kávé? - kérdezi kedvesen. - Jót főznek?Kinsella nem csak két-három karaktert szerepeltetett a történetben, hanem Emma teljes családját, baráti társaságát, valamint kollégáit is.
Hirtelen meghallom a saját ostoba hangomat; akárha egy magnót kapcsoltam volna be a fejemben.
"A munkahelyi kávénál fertelmesebb löttyöt nem ittam életemben, kész méreg..."
- Nagyszerű! - mondom. - Egyszerűen fenséges!
- Ezt örömmel hallom - villan meg ismét a szeme, én pedig érzem, hogy még jobban elvörösödöm.
Emlékszik arra, mit mondtam. A fenébe is, emlékszik!"
"- Hé, Jack - szól oda Nick a nagyfőnöknek pajtáskodó, mi-pasik-magunk-között hangon. - Nehogy azt higgye, nem szórakozunk eleget. Hadd mutassak valamit! - ezzel egy tangás popó fénymásolata felé int, amely karácsony óta díszeleg a hirdetőtáblán. - Máig nem tudjuk, kié lehet...A család kiborító volt. Főleg Kerry miatt, akit még elárvult tinikorában magukhoz vettek Em szülei. Az a díszpinty volt a famlília szeme fénye, a tökéletes, mindenben helytálló dög, akire legszívesebben szájkosarat raktam volna.
... Kissé beittam az utolsó karácsonyi mulatságon. Jó, most már szeretnék meghalni. Valaki legyen olyan jó, és segítsen át a túlvilágra!"
"Nála kétszínűbb tehenet nem hordott hátán a Föld."Nem tudtam elfogadni, a főszereplő szülei hogy lehettek olyan hülyék, hogy a saját gyerekük elé helyezték Kerryt (ki is használt minden helyzetet, hogy ő tűnjön a világ legnagyobb ászának). Én sosem tennék ilyet. A szülők nagyon unszimpatikusak voltak, ahogy Emma egyik barátnője, vagyis inkább lakótársa, Jemima, aki egy igazi plázapicsa. Azzal még nincs is baj, hogy jobban szereti a csicsa táskákat az embereknél, de lehetett volna kevésbé szószkavaró. Sokkal jobban szeretem az olyan "barátokat", akikre támaszkodhat a főhős, nem pedig félnie kelljen tőlük. Szóval Jemima nem volt pozitív barát, de a jól felszerelt gardróbjáért jó szemmel néztem rá, főleg, amikor Emma és Lissy előszeretettel turkáltak benne, a tulaj tudta nélkül (azok szórakoztató jelenetek voltak). Lissy az a könyves barát, aki muszáj hogy legyen egy olyan csetlő-botló karakternek, mint Emma. Aranyos, segítőkész, de voltak helyzetek, amikor őt is megtudta lepni a barátnője, és megértettem, amikor megtartotta a fél lépés távolságot... kínosan muris szitu volt...
Összesítés: nem jó, ha túl sok titkot halmoz fel magában az ember, és az sem, ha azokat valakinek elmondja. Ritkán sül el jól. Legutóbb én is inkább befogtam a számat, amikor a kollégáim ebédnél megkínáltak savanyú uborkával, és megkérdezték, finom-e. Válaszadás helyett inkább haraptam egy nagyot a szendvicsembe, és hümmögtem egyet az egyenes válaszadás helyett, és még másnak sem mondtam el, mennyire nem ízlett az ubi... csak nektek... de erről csitt, maradjon köztünk. De a könyvnél maradva... nem volt rossz. Az eleje nagyon tetszett, igazán szórakoztató volt, minden karakterrel jól kijöttem, de amikor előtérbe kerültek a nagy érzelmek, kezdtem ideges lenni. A karakterek közt volt szerethető és utálható is, ahogy a jeleneteknél is volt kedvenc és nem tetszetős részek.
Kicsit közepesre sikerült ez a találkozás Sophie Kinsellával, de nem, attól azért jobban, mert az írónő stílusa nagyon tetszett, csak a karakterei voltak néha kiborítóak.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése