A mostani bejegyzésem zenés lesz, amiben A soha határa második részében, Az örökké határában található dalokkal foglalkozom. Ahogy a könyv, a benne szereplő dalok is arra szolgálnak, hogy kellemes emlékeket hozzanak fel az emberben, mert sok az ismétlés, amiért nem neheztelek, de sokkal jobban érdekeltek az "újdonságok", amikből nincs túl sok. Lássuk a listát:
001. The Civil Wars - Tip of My Touge
002. The Civil Wars - Birds of a Feathert
003. Stevie Nicks - Edge of Seventeen
004. Bill Withers - Ain't No Sunshine
005. Dax Riggs - Night in the Notion
Mondtam, hogy nem sok, de ezek mellett feltűnik még The Eagles - Hotel California, Rolling Stones - Laugh, Nearly Died vagy a nagy kedvenc a The Civil Wars - Barton Hollow, viszont ezeket feleslegesnek éreztem feltüntetni a listában, mert az előző könyvhöz tartozó dalos-bejegyzésben megtalálhatóak.
Tip of My Touge - kedves dal, olyan kis óvatoskodó. Szép a dallamvilág, de nem lopta be úgy magát a fülembe és a szívembe, mint mondjuk a Poison & Wine. Ha pedig nagyon őszinte akarok lenni, akkor bevallom, egy idő után az énekesnő állandó "há...há...há"-zása, amikor játszik a magasabb és rövidke hangokkal, kezd idegesítő lenni.
Birds of a Feathert - két fokkal jobban tetszik mint az előző, de nem hinném, hogy gyakran fogom dúdolgatni.
Edge of Seventeen - eszméletlen ez a dal! Nekem az eredeti nem igazán szívügyem, de a mostani feldolgozásokat nagyon-nagyon-nagyon szeretem. Vicces, de ezzel a dallal először Lindsay Lohan A Little More Personal című albumán találkoztam, ami a mai napig a kedvenceim élbolyában van, de mostanában leginkább Katie Ohh előadásában hallható verzióért rajongok. Annak a csajnak szuper hangja van, és ha épp a kis koncertfelvételt hallgatom, akkor mindig behunyom a szemem, és akkor olyan érzésem van, mintha a könyv azon jelenete jelenne meg előttem. Látom magam előtt Andrewt az elektromos gitárjával és Camrynt, ahogy nagy átéléssel adja elő ezt a számot.
Ain't No Sunshine - örökzöld! Miért ragozzam tovább, egyszerűen nagyszerű ez a dal!
Night in the Notion - kicsit sötét hangulatú, de nem rossz. Szeretem a borongósabb dalokat, de ezt mégsem hallgatnám naphosszat, és az eddigiekkel ellentétben ezt nehéz elképzelnem a könyvhöz.
Összesítés: az első könyv örök szerelmem, ami tele van remek zenékkel, de ahogy a második részben, úgy a benne szereplő dalokban is csalódtam. Nem is a kapott anyaggal van bajom, hanem ahogy a történet, úgy a muzsikák adagolásával is... kevés. Nem bántam, hogy az írónő sok olyan dalt is megemlít, amit A soha határánál hallgattam, de jobb lett volna, ha nem csak öt darab "újdonságot" szúr a fejezetek közé. És az a pár darab is... ah kettő tetszik belőle igazán, abból is az egyiknek a mostani feldolgozásai.
5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése