The Hunger Games: Mockingjay - Az éhezők viadala: A kiválasztott part 1

     Repül az idő, amit sokszor bánunk, de előfordul, hogy nem, főleg ha olyan  várt esemény következik be, amikor a filmkedvelő közönség várva várt mozija végre újabb résszel jelentkezik. Részemről az idei év a könyvadaptációké volt, de a nagy csokorból Az éhezők viadala trilógia utolsó kötetéből, A kiválasztott címet viselő részből készült feldolgozásra voltam a legkíváncsibb. Egy év türelmes várakozás után nagy örömmel foglaltam helyet a moziban, és bár a könyvnek csak az első felét láthattam, semmi sem szegte kedvem, nagyot dobbant a szívem, amikor végre megláttam a film első képkockáit.

     Miután Katniss Everdeen másodszor is túlélte az Éhezők Viadalát, új életet kell kezdenie a 13. körzetben. Bár nehezen dolgozza fel korábbi otthona és Peeta elveszítését, hamarosan új, minden eddiginél fontosabb döntés meghozatalára kényszerül. A lázadók immár nyílt felkelést indítottak a Kapitólium zsarnoksága ellen, mely harchoz egyre több körzet csatlakozik. Katniss az, aki a forradalom vezéralakjaként reményt adhat nekik, aki megmutathatja, hogy Snow elnök hatalma megdönthető.

     Engedjétek meg, hogy pár szót ejtsek az ominózus mozizásról. Egyesek miért nem tudják tiszteletben tartani a színészek munkáját, miért nem tudják tiszteletben tartani azt, hogy mások nyugiban szeretnének megnézni egy filmet? Miért kell vihogni azokon a részeken ahol kezdek meghatódni, és azzal, hogy akaratlanul rájuk koncentrálok, még ha egy szúrós pillantásra is, elrontják a film okozta élményt? Miért kell olyan hangosan sutyorogni mint egy csapat patkány? Vagy közöljék egymással a mondandójukat csendesen, vagy inkább hallgassanak. Én igazán szeretek moziba járni, de az olyan nézőktől akik ilyen trehányak, és tesznek a másik emberre, felmegy bennem a pumpa. Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a pár sort, és akkor rá is térnék a filmre.

Hihetetlenül elszaladt a film játékideje, még el sem zsibbadtam a székemben, máris jött a stáblista. Majdnem minden perce lekötött, de nem hallgathatom el azt a tényt sem, hogy párszor előfordult, bizony elnehezedett a szemhéjam, és elbóbiskoltam.
Nem lepődtem meg, amikor anno bejelentették, hogy a könyvet két adaptációra bontják, hisz szinte minden kasszasiker franchise-szal ezt teszik. Arra is gondoltam, hogy hol vágják ketté a történetet, és nem is csalódtam a stábban, mert úgy is tettek, ahogy számítottam. Amikor A kiválasztottat olvastam, az első fejezeteket nem untam, pedig nem szóltak túl sok mindenről, visszagondolva már kezdett túl sok is lenni a felvezetésből, de a második felére nagyon megsebzett a történet, nagyon hatásos volt. Emiatt kicsit tartottam a filmtől, de bíztam a rendezőben, mert a Futótűzzel megmutatta, mennyire nagyágyú a szakmában. És az a film tökéletes volt, a tavalyi nagyfilmem, de ez a (fél)rész nagyon sokat rontott a hangulatomon. Igaz, hogy igyekeztek minden lényeges dolgot megfogni a történet első feléből, és megpróbálták átültetni az adaptációba, de egyes jelenetekben sokkal több potenciál volt, mint amit a filmesek kihasználtak, és ezzel kissé csalódást okoztak. Ahogy egyes szereplők játékidejének megkurtítása is. De menjünk sorjában.

Ahogy a könyvben, úgy a filmben is tetszett a 13. Körzet. Julianne Moore, mint Coin, a Körzet elnöke jó volt, a színésznő jól hozta a szerepet, de Jennifer Lawrence játéka még mindig a leg. Tetszett, hogy Effie-t nem osztották kispadra, és sokkal több szerephez juthatott, mint a könyvben. Kellemes színfolt volt a szürke körzetben, jólesett ránézni, és mulattató volt, amikor a rongyokból megpróbált egyedit alkotni. Hiába, egy kapitóliumi nem tudja magát meghazudtolni. Viszont az már koránt sem esett jól, hogy Haymitch olyan keveset szerepelt, ahogy Finnickből is többet szerettem volna kapni. Ellenben Gale több teret kapott, de ezt tudtam is, viszont koránt sem volt olyan idegesítő, még egyes jeleneteknél sem, mint a könyvben. Őt és Katniss-t jó volt együtt látni, ezt főleg az akciójelenetekre értem. Mint katonák és bajtársak, nagyon jól együtt tudtak működni, de mint egy pár, elképzelhetetlenek a számomra. Pláne, hogy Katniss folyton Peetat emlegette. Ó igen, Peeta, a jólelkű srác, akit a nép árulónak tartott, aztán amikor kiszabadították, nem volt más, csupán egy emberi roncs. Méghozzá agresszív.
Peeta karaktere ebben a részben kezdett igazán érdekes lenni. Már az első felvonásban kaphattunk egy kis kóstolót abból, hogy milyenné tette a Kapitólium, ami az egész karakter egyik legjobb része volt. Szeretem Peetat, mert kedves és önzetlen, de ez az új arca, még ha félelmetes is, nagyobb kihívás elé állítja Josh Hutchersont, ami a színésznek csak a javára válhat (már kezdett unalmas, és könnyű lenni a jófiú szerep). Katniss és a fiú közös jelenete meglepő volt, még úgy is, hogy ismerem a történetfolyamot, de az a pár másodperc volt a film egyik legmegrázóbb és legdurvább jelenete. Kár, hogy ezért a hatásért majdnem a film végéig kellett várnom. Merthogy a játékidőben túl sok volt az unalmas rész. Nem mondom, a filmesek amit tudtak azt megragadtak, de mégsem sikerült olyan jól kivitelezniük. Például Peeta és a többiek kiszabadítása. Na én azt reméltem, hogy azt a jelenetet leforgatják majd, nem csak Katniss könnybe lábadt szemeit, és aggódó arckifejezését kell majd néznem addig, amíg nem közlik vele, hogy akit kellett, kihoztak.

Nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam a kommandós Gale-t és a mentőcsapat többi tagját belopakodni a nagyvárosba, de amikor ezt a jelenetet a feszültség növelésére szinte félbevágták, majdnem mondtam egy hangos, haragos "na!"-t. Hát, feszültséget azt okozott... csak nem a jobbik fajtát. De meg kell jegyeznem azt is, hogy a 8. Körzetben való "látogatás" nagyon ott volt, remekül kidolgozott jelenet, ahogy Katniss dala is - főleg, ahogy összekötötték a lázadók gátas jelenetével. Igen, a gátas jelenet remek volt, de amikor egy másik körzetben a favágók felfutottak a fákra, a jelenet kezdeti és végi komolysága ellenére is, ott majdnem elnevetettem magam, mert erősen emlékeztettek az alkonyatos vámpírokra.

Ummm... mit is mondhatnék még. Megvan! Voltak pillanatok, amikor vagy nem kellett unnom magam, vagy nem kellett görcsölnöm a becsúszó jobb részek miatt. Ezek pedig Katniss olykori szerencsétlenkedései és a vörös macska, Kökörcsin miatt történtek. Az a macska hatalmas... minden értelemben.
Ó, és még valami, de ez már a végével kapcsolatban. Soha nem hittem, hogy úgy fogok Johanna Masonnak örülni, mint akkor, amikor megláttam a túltépázott lányt. Olyan jólesett őt újra látni, mint éhes szememnek egy falat kenyeret. Már nagyon várom, hogy újra szemétkedjen.

Összesítés: a rajongásom a sorozat iránt nem kopott meg, de ez a film sajnos több unalmas percet nyújtott, mint amit szerettem volna. Ha néhány jelenetet jobban kibővítenek, vagy több részt adnak a Kapitóliumból mint Snow kedélyeskedése a házából - itt konkrétan Peeta és Johanna jelenetekre gondolok -, akkor nem álltam volna fel annyira lesújtva, mint tettem. Persze, jól sikerült film így is, csak színvonalban nagyon elmarad az első kettőtől. Főleg a másodiktól. Talán megérte volna a filmeseknek többet költeni erre az epizódra. De a rosszallásaim helyett, inkább igyekszem a tetszetős és hatásos jelenetekre visszaemlékezni. És arra gondolni, hogy jövőre, egy igazán ütős zárófilmet kapunk, merthogy az lesz, arra mérget veszek.

7/10