Markus Zusak: A könyvtolvaj

     Nem bírok magammal ha olvasásról van szó, és néha el is veszek a sok jó könyvben, olyankor észrevehettétek, hogy hozzátok fordulok segítségért. Pár hónappal ezelőtt közzétettem két szavazást az oldalon, egyik könyvekkel, amíg a másik a megkezdett könyvsorozataimmal volt kapcsolatos. Azóta (ha mondhatjuk ezt két könyv után) szorgalmasan olvasgatom Cassandra Clare könyveit, de az "egyrészes" pakkból még csak Markus Zusak könyvét sikerült elolvasnom. Amiről már rég írnom kellett volna...

Markus Zusak

     EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI

1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.

Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.

FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL: A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT

     Áldom annak az eszét, aki kitalálta, hogy a könyveket filmvászonra kell vinni. Igaz ez sokszor rosszul sül el, de vannak kivételes filmek, amik sokkal jobban sikerültek, mint a könyvek. Ritka mint a fehér holló, de előfordul. Én most mégsem az adaptációt akarom magasztalni, mert még nem láttam (direkt, mert a könyvet elsőként szerettem volna olvasni), hanem magát azt, hogy ebből a történetből film készült. Mert amikor láttam az előzetest, nyomban kedvet kaptam a papírformához. Úgyhogy köszönet a regényadaptációknak, mert így tudomást szerezhettem erről a könyvről. A film nélkül talán sosem élhettem volna át ezt az olvasási élményt.

Háború ellenes vagyok, de nem tudom megállni, hogy ne olvassak ilyen történeteket. Olvastam én már olyat, ami a sztálini diktatúra áldozataival foglalkozik, vagy zsidó üldöztetésről és megmentésről, de most a náci Németországba csöppentem, ahol a főszereplők (egy kivétellel) németek. Rossz gondolatmenet tudom, de régen egy kalap alá vettem az összes németet, hogy milyen zsidóellenesek és gyűlölködők. Hiba volt, tudom ezt anélkül is, ha nem veszem figyelembe ezt a könyvet. Mert mindenkinek megvan a maga baja, függetlenül attól, hogy a nemzete vezetője milyen eszméket vall. A könyvben szereplők élete sem volt piskóta, hiába voltak az erős oldalon, előbb utóbb rajtuk is csattant az ostor, még ha ártatlanok is voltak. Szeretem, ha egy könyv jó sok érzelmet vált ki belőlem, és ez a történet hatott rám (ó igen, ezt a blablát sokszor lenyomtam már). Nem ríkatott meg, de nagyon szomorúvá tett, főleg Liesel miatt. A végén nagyon szerettem volna magamhoz ölelni... és vigasztalni.

A történet nagyon érdekes, legfőképp a mesélő miatt, mert az nem más, mint maga a Halál. Ilyen narrátorral még sosem találkoztam, de jó volt, tetszett, és ez adta meg igazán a könyv különlegességét.

"EGY APRÓ KIS IGAZSÁG
Nincs se kaszám, se sarlóm.
Csak akkor viselek csuklyás fekete köpenyt, ha hideg van. Az arcvonásaim pedig, hát, egyáltalán nincs az a halálfejem, amilyennek olyan élvezettel szoktatok lerajzolni.
Akarjátok tudni, hogy nézek ki igazából?
Segítek. Kerítsetek egy tükröt, miközben folytatom."

A Halál egy jópofa, és érző személy, aki néha szarkasztikus volt, de ugyanakkor nagyon őszinte... és igaz.

"Azt hiszem, az emberek szeretnek nézni egy kis pusztítás. Homokvár, kártyavár, ezzel kezdik. És egyre nagyobb dolgok jönnek - ehhez nagy tehetségük van."

Szerettem ahogyan mesélt, de azzal az őrületbe kergetett, ahogy a fejezetek elején szinte minden lényeges történést elárult. Ez főleg a szereplők esetében akasztott ki, de legalább arra jó volt, hogy a kezdeti sokkot feldolgozzam, mire elértem az adott cselekményhez. Rudy spoilere maradt meg bennem a legélénkebben, azé a srácé, aki Liesel legjobb barátja volt.

"Rudy a bolond fiú volt, aki egyszer feketére festette magát, és legyőzte a világot.
Liesel pedig a könyvtolvaj, akinek nem voltak szavai."

Aranyos volt a fiúcska, Liesellel együtt kis gazfickók voltak. Néha megdorgáltam volna őket a tetteikért, de meg is értettem, mit miért tettek. Valószínűleg a helyzetükben én is felkerestem volna egy gazda almafáját. Potenciális szerelmespár voltak ők, szinte már láttam magam előtt őket, felnőttkorukban. De ez a sztori nem a gyerekromantikáról szól, hanem a halál munkájáról... és egy lány küzdelmekkel és tragédiákkal teli életéről.
Lieselt nagyon megkedveltem. Én is olyan könyvmániás vagyok, mint ő, de ellenben vele, és sosem lopnám el másét... bár neki, főleg az első könyv, többet jelentett.  

"Persze, nem is igazán számított, hogy miről szól a könyv. Sokkal fontosabb volt az, amit jelent.
A KÖNYV JELENTÉSE
1. Az utolsó alkalom, amikor látta az öccsét.
2. Az utolsó alkalom, amikor látta az anyját."

De neki megbocsájtottam, mert ő inkább megmentette a könyveket, amíg másnak egy kis örömet okozott a jelenlétével, vagy olvasásával... a végén pedig az életét köszönhette a szavaknak.
Szegényt sajnáltam a családja miatt, de azért is, amikor szégyenben maradt az olvasási tudatlansága miatt. Viszont előfordult az is, amikor egy kicsit irigykedtem rá, amikor belépett egy minikönyvtárba.

"-Jézus, Mária...
Ezt hangosan mondta, s a szavak berontottak a szobába, amely hideggel és könyvekkel volt tele. Könyvek mindenütt! Minden falon zsúfolt, de makulátlan polcok sorakoztak. A falfestést szinte nem is lehetett látni. Mindenféle stílusú és méretű betűk a fekete, piros, szürke, mindenféle színű könyvek gerincén. Ez volt az egyik legszebb dolog, amit Liesel Meminger valaha látott.
Ámulva elmosolyodott.
Hogy egy ilyen szoba létezik!"

Maga a mennyország....

Liesel új családja nagyon szimpatikus volt. A Mamán nevetnem kellett, ilyen zsörtölődő vénasszonyt sem láttam még. Tanultam tőle pár német szitkot. A Papa pedig nagyon kedves volt. Mit nem adnék, ha ilyen rendes lenne az én apám is.
Egy biztos, Hans nem csak rendes ember volt, hanem nagyon becsületes, emberséges és szavatartó, amivel nagy bajba sodorta a családját, amikor befogadta és bújtatta a zsidó Maxot.  

"'1933-tól kezdve a németek kilencven százaléka rendületlenül támogatta Adolf Hitlert.
Vagyis tíz százalékuk nem támogatta.
Hans Hubermann a tíz százalékhoz tartozott.
Megvolt rá az oka."

Max története, és az ahogy előadta (készített egy képregényt, amiben a történetet a saját életéről mintázta), telitalálat volt. Szívszorító és megható. Liesel és az ő barátsága nagyon stabil volt, egész a könyv végéig, aminek nagyon örültem, mert az utolsó oldalakon a Halálnak nagyon sok munkát biztosított a háború. Az utolsó fejezeteket olvasva én is úgy éreztem magam, mint a lány.

"Az ébrenlét minden pillanatában ott volt fölötte az idő keze, és nem habozott őt kifacsarni. Mosolygott, megszorongatta, de életben hagyta. Mekkora rosszindulat lehet abban, ha valakit élni hagynak."

Azok a lapok megszorongattak, jól felpofoztak, aminek eredménye az értetlenség volt. Mennyit kell elszenvednie egy embernek? Mennyi veszteségen kell még elviselnie valakinek, egy gyereknek? Ezeknél a gondolatoknál voltam úgy, hogy rögtön megölelném a kislányt, miközben dühös voltam, de nem a kaszásra. Hanem a buta, ostoba, pusztító emberekre.

Összesítés: emellett a könyv mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nagyon tetszett, főleg azért, mert:
1) többféle érzelmet képes előhozni az emberből
2) a főszereplő könyvmániás
3) nagyon jó a narrátor
4) a szereplők nem papírmasék, mind remekül megálmodott karakterek
Van értelme ezt még tovább ragozni? Nincs. Inkább ajánlom nektek, érdemes elolvasni.
Most már jöhet a filmnézés...

9/10