Ez a könyv tavalyi olvasás, amire először a borítója miatt figyeltem fel. Marha ocsmány - már bocsánat. El is nyerte a 2014-es legrosszabb borító díját. Nekem nagyon nemgyerebe. Másodszor egy lehúzó értékelés miatt erősödött meg bennem az elhatározás, hogy miért is ne olvassam el? Miért ne piszkálhatnám egy kicsit én is? Azért ott volt az a lehetőség is, hogy esetleg tetszik majd, és szeretni fogom, vagy legalább annyit elmondhatok róla, hogy egynek elment. Hát, egynek el is... mert volt már olyan könyves élményem, amit inkább kihagyhattam volna az életemből, de ez sem volt valami nagy húúúha.
Cami Wimberley-nek van egy terve, és ebben a tervben nem jut hely a fiúknak – főleg minden idők legvadabb partiállatának, Hunter Wildernek nem, mindegy milyen jóképű és karizmatikus. Cami gyönyörű, végzős, elképesztően tehetséges, jó tanuló, s mindent megtesz azért, hogy bekerüljön álmai főiskolájára, musical színház szakra. Minden tökéletes.
Hunter Wilder nem akar barátnőt – attól most csak túl bonyolulttá válna az élete. Főleg Miss Jókislányt nem akarja, de akkor miért nem tudja levenni róla a szemét? Megpróbálja tartani tőle a három lépés távolságot, de a sors mintha a másik karjaiba taszítaná őket. Régóta nyilvánvaló mindenki számára, hogy tetszenek egymásnak.
"Annak ellenére, hogy mi ketten teljesen különböző társadalmi háttérből érkeztünk - ő a füvesek királya, én meg a stréberek királynője vagyok -, sikerült megmozgatnia a fantáziámat. Tényleg megtettem mindent, hogy ezt a bizsergést titokban tartsam mindenki előtt... főleg előtte."No, ez is egy olyan történet, ami nem volt rám túlzott hatással, mondjuk sokféle érzelmet sikerült kiváltania:
Érthetetlenség - akkor, amikor a váltott nézőpontnál a szereplők meséltek ott még értettem mit akartak mondani, de mikor egymásnak nyomták a szöveget, ott fennakadt a szemem. A dialógusok egyszerűen xarok voltak. Örülök, hogy ők értették mit mondanak egymásnak, de nekem olyan érzésem volt, mint amikor suliban a biosztanár próbált magyarázni. Láttam, hogy mozog a szája, hallottam, hogy beszél, de, hogy mit mondott, az nem jutott el az agyamig (ebben még az volt a szép, hogy a többiek sem értették a tanár magyarázatait, úgyhogy nem én voltam a hülye).
Röhögőgörcs - főleg, amikor a főszereplők leírják egymást. Pontos, mint a légyszar.
De irigylem a sasszemét... és ez a költői fogalmazás - elájulok. XD Az írónő stílusa a gyatra és a túlzásba vitt (nyomokban előforduló) költői vonalon mozgott. Próbálkozott, próbálkozott, de a legtöbbször nem azt hozta ki belőlem, hogy a mutatóujjammal kocogtassam az állam, miközben hümmögök egy hú de jót, hanem a jóízű röhögést."Kénytelen voltam észrevenni, hogy csokoládébarna szemeit mintha karamellcseppecskék pöttyözték volna."
"Nem tudta, mit gondoljon rólam. Láttam abból, ahogy meglepetten elkerekedtek a mézszínű szemei, s ahogy rágcsálta a sárgabarackszínű ajkát, makulátlan bőre pedig finoman elvörösödött, akár a túlérett őszibarack."
"A legjobb barátom hirtelen eltűnt, és olyasvalaki került a helyére, aki nagyjából hasonlított rá - de ennek az embernek tervei voltak velem. Nehéz volt ezt tudomásul vennem."Cami nagyon naiv lány. Hogy gondolhatta, hogy a legjobb haver, aki seperc rástartolt, és már egyáltalán nem barátként tekintett rá, tizedmásodperc alatt félredobja az iránta érzett megszállottságát, és ugyanaz a rendes cimbora lesz, mint ovis korukban? Jöhetnék azzal a jól ismert közhellyel, hogy fiú és lány között nincs igazi barátság. Köztük nem is volt. Pedig a lány először még fel is fogta, hogy gubanc van, aztán meg reménykedett, hogy a taperoló nem akar többet tőle semmi olyasmit, csak azért, mert szépen kérte. Ácsi, ilyen nincs. Tudtam volna rázni a csajt, hátha észhez tér. Gondolhatjátok. Nem tért. Még Hunter mellett sem.
"Neki álmai és céljai voltak, amelyekbe én nem tartoztam bele. Csak ránéztem, és betolakodtam az életébe, mielőtt végiggondoltam volna, vajon hogyan élt az érkezésem előtt. Megengedtem magamnak, hogy az iránta érzett vonzalmam irányítson.
De rossz-e nekem, hogy ennyire akarom? Tényleg rossz?"
Hunter lehet a rajongóké. Nekem marad a többi könyves álompasi. A srác tökéletesen összeillik Camival. Néha még jól is esett róluk olvasni. De annyi hülyeséget csináltak, hogy legtöbbször csak legyintettem rájuk. Amikor a kapcsolatuk komolyságáról kezdtek el nyavalyogni (és Cami még volt olyan hülye, hogy tovább vihogott azzal az idióta Clay-jel), vagy amikor egymás testi valójukat kezdték el csodálni. Az a karamellpöttyös szem sosem megy ki a fejemből. Giccsparádé. "A hazugság és a megtévesztés hálójában vergődtem, ahonnan nem kínálkozott könnyű kiút."Az egész történetet beszőtte Hunter féltve őrzött titka, amire volt két tippem. A végső megoldást sem volt túl nehéz kitalálni a csattanó előtt, így az állam a helyén maradt, csak azon ingattam a fejem, hogy a kezdetben butuska szerelmi história az utolsó fejezetre vett egy balkanyart, és akciódúsabb lett. Szó szerint. Nem kell ágyjelenetekre gondolni, ez nem az a könyv (vagy csak az én fantáziám túl piszkos?). Végül is, azért sikerült némi elégedettséget kicsikarnia belőlem az írónőnek, mert az a nyomi Clay kikerült a képből.
Összesítés: ez egy sorozat. A fene vinné el. El sem tudom képzelni, miről szól a másik két rész. Akarom én tudni? Meglehet. Miért is ne. Hisz azért nem volt ez a könyv olyan emészthetetlenül rémségesen rossz, bár szerintem ez a történet így volt kerek, de aki szerette, az örülhet, hogy még két könyvet átbulizhat a csodás vörös loboncos Camival, és a csókos szájú Hunterrel.
Számomra ez egy irtó gyenge szerelmes történet volt, a szokásos jó kislánnyal, és a rossznak tűnő fiúcskával, akikről sokszor sütött az értelmetlenség, de legalább megnevettettek... néha. Viszont nem hozott lázba... vagyis nem okozott bizsergést a sok romantikus pillanatuk, főleg mert rendszerint bezavart az az undok Clay (Cami még a maszkabálba (öcsém, inkább álarcos bál) is ezzel a szaralakkal ment... pff...).
Fárasztó könyv. Még ha a komoly téma, a drogok bevonásával erős történetet akart nekem eladni az írónő, akkor is.
3/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése