Cora Carmack: Összpróba

     Annyira tetszett az Szakítópróba, hogy nem sokkal a könyv után nekikezdtem a folytatásnak, ami egy aprócska novella. Először kicsit sajnáltam, hogy alig pár oldalt olvashatok Bliss-ről és Garrick-ről, de a végére összehúzott szemöldökkel kérdeztem a faltól, hogy ezt most muszáj volt?

     Garrick Taylor és Bliss Edwards sikeresen megtalálta a boldogságot egymás mellett egy kissé… khm… rázós indítás után. Ehhez képest már gyerekjáték lesz megismerkedni a szülőkkel, nem igaz?
Attól kezdve azonban, hogy a repülőgépük leszáll Londonban, újabb és újabb bökkenők jelentkeznek: egy rosszalló anyósjelölt, számos (többnyire) jelentéktelen galiba, és rájönnek, hogy talán mégsem készültek fel még annyira a közös jövőre, mint gondolták.
Mint kiderül, a szerelmet megtalálni sem könnyű, megtartani azonban még nehezebb.

     Emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt betoppant az életembe a nagy szerelem. A felhők közt éreztem magam, szerettem volna minél több időt a kedvesemmel tölteni, még inkább megismerni, sok-sok közös élményt szerezni. Persze az ember életébe a párján kívül, főleg ha komoly a dolog, akarva-akaratlan a család is jár. Az anyósoktól általában mindenki fél, ez nálam sem volt másképp, nagyon izgultam, amikor megismerkedtünk. Hamar kiderült, hogy felesleges volt görcsölnöm, mert azon kevés emberek közé tartozom, akik jól kijönnek az anyósaikkal. Bezzeg Bliss... szegény lány az Összpróbában továbbfejlesztette a szerencsétlenkedését, amivel nem tett jó első benyomást Garrick édesanyjára.

"Nem tudtam, melyik problémát okoljam azért, amikor az alkarom
hozzáért valami hideg, sima, váza alakú tárgyhoz, és meglökte. Amikor
megpróbáltam elkapni, de nem sikerült, a szextől fűtött gondolataimat okoltam.
Amikor hallottam, hogy leesik, és széttörik a földön , az alkoholt hibáztattam.
Amikor pedig felkapcsolódott a villany, és körülnéztem egy valóban hatalmas előcsarnokban, ahol mindenfelől emberek jelentek meg pezsgőspohárral a kézben, és egy elegáns, de félelmetes nő– aki csakis Garrick anyukája lehetett – rémülten meredt rám … nos, akkor már tudtam, hogy egyáltalán nem jó helyen keresem a hibát.
Mert ez mind csak én voltam…"

A történet szerint Bliss és Garrick problémáktól mentes boldog párt alkot mindaddig, amíg a srác ki nem találja, hogy az esküvő előtt visszamegy Angliába, főleg hogy menyasszonyát bemutassa a családnak. Kicsit necces az ügy, pláne hogy Garrick anyja elég kemény diónak tűnik.

"– Hogy érzed magad? Keresztbe fonta a karját a hasán, és azt felelte:
– Jól. Azt hiszem, csak… hosszú volt ez a nap. Elfáradtam. De most már jól vagyok.
– És az anyám?
– Olyan, mint egy Disney filmben a gonosz."

Főleg úgy, hogy Bliss első belépője sem megy zökkenő, vagyis inkább törés mentesen. Ezután a lánynak elég nehéz volt bizonyítania azt, hogy a látszattal ellentétben nem egy nyámnyila csaj, akinek a tanára elcsavarta a fejét, hanem olyan, aki két lábbal áll a földön és igazán szereti azt a férfit, aki hamarosan oltár elé készül őt vezetni. Innentől anyós kontra menyecske viccesre sikeredett meccseket vártam, de azok szinte két mondatban és három pillantásban le lettek rendezve, amikor Bliss a sarkára állt, helyette egy párkapcsolati megpróbáltatással kellett szembenéznie a párnak és nekem is. Gondoltam a végén babakocsi tologatás lesz, amit boldogan várnak majd, ehelyett a szereplők számba vették azt, hogy ez rájuk nézve milyen nagy felelősség lenne, ami keresztülhúzná a terveiket, és ami miatt kénytelenek lennének bemászni abba a bizonyos mókuskerékbe. Elgondolkodtató volt, és valóságosabb, mint az, amikor egy fiatal pár full örömmel várja a hirtelen jött gyermekáldást. Azért minden kétség mögött ott volt az öröm is, Garrick olykor az a határozott férfi volt, akit a Szakítópróbában megismertem.

"– Ez azt jelenti, hogy nem haragszol?– A szívem kihagyott egy ütemet.
– Ez azt jelenti, hogy szeretlek, feleségül akarlak venni, és azt akarom, hogy te légy a gyermekeim anyja. Nemszámít, milyen sorrendben történik."  

"Garrick férfi volt, és a legtöbb férfi retteg az elkötelezettségtől, a kisbabáktól és az ilyen dolgoktól. Ő azonban más volt. Olyan férfi, aki zokszó nélkül fogja a tamponomat, aki nem mérges, ha közvetlenül a szex előtt állítom le, és aki minden furcsaságom és problémám ellenére is szeret és becsül."

Igen, olykor... mert a váltakozó szemszög miatt bepillantást nyertem Garrick gondolataiba, ami nem mindig volt ínyemre. Sokszor megijedt, néha nyámnyilának tűnt, még ha oka is volt rá. Én az első könyvben megismert Garrick-et akartam, azt a kedves és valóban határozott valakit. Ehelyett néha hadilábon álltam a szereplővel, ahogy Bliss-szel is, aki a novellában sokkal csetlő-botlóbb volt, és a vázás sztorin kívül nemigazán nyújtott túl sok maradandót.

"Én voltam az, aki a nagy dolgokkal álltam hadilábon. Sosem tudtam igazán, mit akarok, amíg frontálisan neki nem ütköztem.
Vagy amíg be nem sétált az életembe egy kitalált macskával."

Összesítés: persze ez egy novella, ami rövidke, amiért egyrészt hálás vagyok, másrészt csalódott. A második azért, mert keveset olvastam erről az aranyos párról, viszont hálát meg azért érzek, mert ez a rövid angliai utazás... hát unalmas volt. Nem jöttek úgy át a szereplők mint akartam, nem fogtak meg úgy mint a nagykönyvben. Teljesen feleslegesnek érzem ezt a pároldalnyi folytatást, mert a Szakítópróbának tökéletes befejezése volt. És akármilyen kínos pillanatokkal is kecsegtető egy anyóslátogatás, ezt az Összpróba nem használta ki, a babakérdést pedig felesleges volt behozni. Így érdekesebb volt, de annyi new adult könyvben kezdik ezt ellőni, hogy lassan már unalmas lesz.

4/10