Dora Craiban: Fénytörés

     Vannak olyan napjaim, amikor nincs kedvem olvasni. Túl fásult vagyok ahhoz, hogy belevessem magam egy történetbe - olyankor inkább bámulom a tévében futó sorozatokat. Máskor pedig csak olvasnék és olvasnék, egynél több könyvet is bejelölök, amikhez épp kedvem támad, amiket szép lassan sorra veszek. Egyszer annyi olvasmányt bejelöltem, hogy több mint egy évig virítottak olvasatlanul a blog oldalsávjában, és eléggé idegesítettek, főleg, hogy egy idő után nagyon nem volt kedvem hozzájuk. Most csak egyet jelölök be, tutira megyek, mert nem szeretnék többet abba a hibába esni, mint legutóbb a Helena-trilógia első részével.

Dora Craiban

     A tizennyolc éves Helena, akinek már hét fiatal fiú kiontott vére szárad a lelkén, Oregon államban kóborol, új áldozatot keres. Súlyos balesetet szenved, s ezáltal sorsa váratlan és sokáig önmaga számára is érthetetlen fordulatot vesz. Az évszázadok óta titkolt képességekkel rendelkező Raven család fogadja be.
Jeremy, a Látó, még őt is képes manipulálni annyira, hogy ne úgy folytassa életét, ahogy a benne lakozó szörnyeteg kívánja. Ehhez azonban már nem elegendők a Ravenek földöntúli képességei. Kell valami más is: Helena életében először szerelmes lesz…
Engedik-e a Gyógyítók, hogy ez a szerelem kiteljesedjék, vagy megpróbálják elpusztítani Helenát? És mi köze mindennek a Gyógyítók és Boszorkányok között dúló örök háborúhoz?
Tomboló szenvedélyek, pusztító ösztönök hullámain navigálja az olvasót a Helena trilógia első kötetében Dora Craiban, aki utolérhetetlen a tizenéves érzelemvilág ábrázolásában.

"Ő volt a lány, akinek nem volt se otthona, se barátai, se hite. Egymaga volt a világ bosszúja, haragja, örökös vitája. S ő volt a világ minden hálája, szeretete és ajándéka is. Nem várt megértést senkitől, nem volt szüksége rá. Amióta az eszét tudta, ezt csinálta. Csinálta, mert valami azt súgta neki, hogy ezt kell csinálnia... és csak folytatta, mert remélte, hogy egyszer megleli a választ.
A lány neve Helena volt.
Ez a lány én voltam."

     A magyar szerzőkkel kicsit hadilábon állok. Nem azt mondom, hogy kerülöm őket, mert nagyon nem, és félni sem félek tőlük, csak hát hazaiak, meg minden, és tudom, hogy valószínűleg látják a véleményem. Hát igen. Kicsit tojáshéjon lépegetek, ha van rá okom.
Mostanság megeskettem magam, hogy nem fogok csúf módon nyilatkozni könyvről, akármilyen is legyen. Azért azt nem ígérem, hogy olykor nem fogok felrobbanni, mint egy bomba. De a gyalázós hangulatomat félresöpröm, most épp azért is, mert ez a könyv nem érdemelné meg a szitokszót. Viszont! Annyit nyűglődtem vele, hogy sokszor többet néztem hány oldal maradt még, mint azt, hogy épp mi folyik a történetben. Néha elkalandozott a figyelmem, és megesett, hogy fél oldal után elgondolkodtam mi volt a téma, amikor úgy döntöttem, hagyom, és olvasom tovább. Nem maradok le semmi lényegesről.

"A szörnyeteget ismét megetettem, itt az ideje, hogy pihenjen. 
Nem tudtam, hogy meddig kell pihentetnem, de tudtam, hogy nem bírom sokáig, mert a szörnyeteget életben kellett tartanom ahhoz, hogy megtaláljam a válaszokat."

A történet szerint Helenát mélyen egy éhes szörnyeteg hajtja, hogy lelkileg gyenge fiúkat magába bolondítson, majd öngyilkosságba hajtsa őket. Miután hét srácot is átsegített a túlvilágra, egy esős nap elgázolják, de az autós nem hagyja cserben, magával viszi a családi házba, ahol testvéreivel él és vigyáz a lányra mindaddig, amíg meggyógyul. Viszont elég hamar megtalálják Helena hamis iratait és fegyvereit, ami miatt a testvérek legidősebbike, Jennifer, nem szívesen engedné szabadon a lányt, így náluk lakik, sőt, idővel szerelem lobban közte és a gázoló Jeremy között.

"Olyat kívántam, amihez hasonló gondolat még soha nem fordult meg eddig a fejemben. Azt akartam, hogy... ez a fiú ne forduljon el. Azt kívántam, bárcsak itt tudnánk állni, és a végtelenségig egymás szemébe nézni."

Ám a szerelmesek nem érhetnek egymáshoz, mert ha mégis megteszik, pokoli kínokat élnek át, aminek hátterében mindkettejük családi öröksége áll, hisz a lány tudtán kívül Boszorkány, a testvérek pedig Gyógyítók, azaz egymás ellenségei. De mint tudjuk a szerelem nem ismer határt, és erre a könyv nagyon is nagy hangsúlyt tesz. Talán túlságosan is nagyot.
Ami a leginkább tetszett, az az írásmód. Szép volt, tetszett, csak rettenetesen sok volt az ismétlés - a sokadik Jeremy belefúrta a tekintetét az enyémbe szituációtól már nagyokat fújtattam -, és nem kevés helyen felütötte fejét a túlírtság.

Egyes részek túlságosan ellettek nyújtva, amitől úgy éreztem, Helena tényleg hónapok óta él a Revan házban, én pedig  hónapok óta olvasgatom életük fejezeteit. Helyenként rettenetesen untam magam, máskor pedig ideges lettem, mert a lassú történetfolyam hirtelen felgyorsult, és fél oldalba be lett sűrítve néhány hét történése, ami azért nem esett túl jól, főleg, hogy az addig magányosnak mondható gerlepár hirtelen társasági életet kezdett élni, és életre szóló barátságokat kötött, annyira, hogy össze-vissza ölelgették és puszilgatták egymást. Jobban átjött volna ez a sok barátság, ha nem vázlatosan és kész tényként lett volna tálalva. Nekem ez nem tűnt túl hitelesnek. A másik dolog pedig a szerelmi szál. Nyálas volt, de szerintem elfogadhatóan az, még ha olykor túlzásba  is esett. Mondjuk amikor Jeremy túlérzékeny lelke megsértődött, mert vett a lánynak egy új autót, és az nem akarta elfogadni, csak nagyokat pislogtam. Főleg, amikor Helena bocsánatot kért, mert a reakciójával megbántotta a fiút. Khm...

Az egész történetben a prológus, valamint a fantasy-s részek tetszettek a legjobban. A kezdés nagyon ütősre sikeredett, Helena gonosz oldalát nagyon bírtam, öröm volt olvasni, amikor boszorkány mivolta felülkerekedett rajta - például az erdőben. Továbbá nagyon tetszett ez az egész Gyógyítókról szóló história, a képességek, az, ahogyan működnek, szerintem megfelelően kidolgozott. De magukkal a testvérekkel akadtak problémáim.
Jennifer, a legidősebb, orvosként dolgozik, a családja mellett a munkája a mindene. Egy érintéssel képes gyógyítani. Eléggé szigorú lány, de szerettem, mert ő volt sokáig a legeredetibb szereplő mind közül.
Jeremy Látó, aki látja az emberek lelkét, és képes befolyásolni a tudatukat. Az ő képessége a legerősebb, mert képzeljük csak el, mire képes egy olyan ember, aki a saját akaratával tudna irányítani másokat, és amúgy is ismeri az emberek minden rezdülését? Félelmetes. De Jeremy emiatt nagyon érzékeny lélek is, sokszor túlságosan is, amit értek, csak nem fogok fel, mert ezzel sajnos nemhogy közelebb került volna hozzám, hanem taszított. Sokszor tűnt kényesnek szegény. Ám volt egy jelenet, ahol belopta magát a szívembe. De milyen kár, hogy később kilopta magát onnan. Talán a második kötetben megkedvelem, mert azért nem olyan rossz ő.
Jet a legkisebb, ő Ráolvasó, aki születésétől kezdve ismer egy nyelvet, aminek segítségével gyógyítani tud. Azzal, hogy ennek a nyelvnek a birtokosa, mellé hatalmas tudás is párosul, amit sokáig nem fedeztem fel, mert jó darabig eléggé ellenszenves volt a fiúcska. Aztán történt egy éles váltás, amikor rájöttem, ennek a tininek valóban a helyén az esze. Mondhatni, ő volt a legkedvesebb szereplőm.

Helena egy nagy hatalmú boszorkány, aki még csak próbálgatja az erejét, de azt nagyon ügyesen, tetszett, amikor a vérében lévő elemmel, a tűzzel játszadozott. Mint már említettem, nekem a rossz oldalával együtt jött be a legjobban, a pálfordulása elég hirtelen volt, több olyan jelenetet vártam tőle, amikor a benne lévő szörnyeteggel küzd. Többet szerettem volna olvasni a képességéről, és sokkal kevesebbet arról, miként örülnek egymásnak Jeremyvel, mert idővel túl sok volt belőlük, és mire a történet végére értem, igencsak eluntam a fejem a sok mézen és mázon, és már a nagy csatát sem tudtam annyira átérezni, ami ráadásul hiányérzetet is okozott.

"A halál fenyegetése mindig ott volt bennem, ott dolgozott, és profi gyilkost faragott belőlem. És akkor jött egy angyal, aki kimentett a lélekhalál kegyetlen szorításából. Azzal mentette meg az életem, hogy elgázolt az országúton."

Összesítés: adva van egy boszi, gyilkos lány, meg egy ősellenség, rémálmokkal küzdő gyógyító fiú, akik fellázadnak a természet ellen, hogy szerelmük beteljesüljön. Nem volt rossz, csak rétestésztaszerűre volt nyújtva, ami elterelte a figyelmet az érdekesebb részekről, amik hála az égnek előfordultak, és inkább azokra gondolok szívesen.
Olvasás alatt erősen előjött bennem a valamikori Alkonyat feeling, ami máig eszembe jut, sajnos. De ez a könyv egy fokkal jobb, mert voltak benne értékelhető jelenetek, és ahhoz képest, hogy az írónő mennyi idősen írta, túlzásokkal és elnyújtottsággal meg érdektelen jelenetekkel együtt, mégis elég korrekt történet. Kár, hogy nem szerkesztették megfelelően.
Végső értékelésnél eszembe jutottak az eddigi olvasmányaim, és a pontozásaim, hogy mennyivel jobb könyveket olvastam már, és ha ez a kezdőkötet nem is volt (annyira) rossz, azért a felesleges töltelék részek miatt kihívást jelentett.

4/10