Mostanában elég sok sorozatba kezdtem bele, ami nem feltétlenül hasznos, mert a jó könyvsorozatokat kénytelen vagyok bizonytalan ideig hanyagolni, amíg egy másik, talán érdektelenebb történettel küszködök éppen. Molyon elég sok könyvet jelöltem be tavaly, amiből még mindig maradt néhány olvasatlan, köztük egy elég terebélyes sorozat (Az igazság kardja). Kicsit kezd elmenni a kedvem a sorozatoktól, nem is azért mert nem szeretek egy világról és a szereplőiről sokat olvasni, hanem mert a sok megkezdett miatt nem fejezem be őket. Néha mégis elcsábulok a könyvmolyok ajánlásai miatt egy-egy másik világba, még ha figyelmeztetnek is, hogy az első könyv nem is olyan jó... de győz a kíváncsiság. Nemrég is ez történt, amikor sort kerítettem Karen Chance Cassandra Palmer sorozatára.
Karen Chance
Cassandra Palmer élete koránt sem átlagos. Látomásai véletlenszerűen felvillantják neki a múlt vagy a jövő fontos pillanatait. Emiatt figyel fel rá és rabolja el Tony, a több száz éves vámpír. Hatalmat akar Cassie látomásaiból – mindent tudni akar üzletfeleiről, pedig azt még nem is sejti, hogy a szellemek szintén kapcsolatot tudnak teremteni a lánnyal. Két évvel Tonytól való szökése után Cassandra halálos fenyegetést kap. Ezzel véget érnek az unalmas hétköznapok, menekülnie kell a vámpírok elől. De nem csak nevelője üldözi, nyomába erednek más vámpír nagymesterek, hadmágusok, sötét varázslók és boszorkányok is.
De vajon mit akarnak a fiatal, ártatlan lánytól? Mi köze mindennek Carcassone várának kínzókamráihoz, ahová Cassie látomásai újabban vezetnek?
Sikerül-e kideríteni, valójában mi történt pontosan a húsz évvel korábban elhunyt szüleivel?

