Dennis Lehane: Viharsziget

     Elég régóta izgatta a fantáziámat ez a könyv, és ahogy szerintem sokan mások, úgy én is a film miatt szereztem tudomást a könyvváltozatról.
Előfordul, hogy ha valamilyen könyvet megfilmesítenek, akkor inkább arra szavazok, minthogy könyvet olvassak. Nem mindig, mert inkább az olvasást preferálom, de megesik. Azonban ezt a történetet először inkább olvasni akartam, mert e-mailben elég sokan kérdezősködtek erről a könyvről, így elhatároztam, hogy meglesem magamnak, mi is ez a nagy felhajtás a Viharsziget körül.

Dennis Lehane

     1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Vihar-szigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott a felfegyverzett őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.

      A történet röviden, ha nem szerettek fülszöveget olvasni: a szárazföldtől "néhány kőhajtásnyira" terül el egy sziget, amin valaha egy kiképzőközpont volt, amit később elmegyógyintézetté nyilvánítottak, ahol a betegek súlyos bűntények elkövetése után kerültek.
Teddy Daniels és a társa erre a szigetre érkeznek, hogy kiderítsék, mi lett az egyik ápolttal, és ha lehet, megtalálják őt. Közben Teddy-t marcangolja elhunyt felesége emléke, amikor a nyomozás során furcsa dolgokba ütközik, és rájön, hogy az intézet nem is olyan, mint amilyennek mutatja magát.
  
Megint kifogtam egy olyan könyvet, aminél csak meghúzom a vállam. Olvasás alatt vártam, hogy beszippantson a történet, a rejtélyes eltűnés, a nyomozás.
Lehane lepottyantott erre a szigetre, én pedig együtt ballagtam a nyomozókkal, figyeltem, amikor egyik másik ápolót vagy ápoltat kihallgattak, és ahogy Teddy-nek, úgy nekem is gyanúsak voltak az ott élők. Ahogy neki, úgy volt nekem is Chuck az egyetlen mentsváram, belekapaszkodtam, és jókat mosolyogtam a pimasz megjegyzésein, okoskodásain.  

"Gonosz egy asszonyság volt, meg kell hagyni. Mindig azzal a hikori vesszővel náspángolt el engem, meg a fivéremet. Néha nem is volt rá semmi oka. Mondtam is neki, "Néném, mit csináltam má' megint?" Erre asszongya, "Nem tudom, de biztosan valami gonoszságon töröd a fejed!" Mihez kezd az ember egy ilyen nővel?
Látszott rajta, hogy a kérdésre tényleg választ vár tőlük, ezért Chuck így szólt:
- Gyorsabban kell futni."

Teddy-t viszont sajnáltam a felesége miatt, úton-útfélen érződött rajta,
mennyire megroggyant ember, aki a társa nélkül zombiként él az emberek között.

"Ebben a világban minden arra emlékeztet, amit elveszítettem, amit soha nem szerezhetek meg vissza, és amivel sosem tudtam betelni eléggé."

Szántam, sajnáltam, és elszomorított, ahogy a feleségéről beszélt. Látszott, hogy igazán szerette, hogy mennyire szüksége volt rá, és amikor kiderült, hogy a közelben lehet az aki miatt elveszítette élete értelmét, gondolatban arra buzdítottam, hogy bátran vegyen revansot.

A történet számomra két részből állt. Az első a nyomozói szál, a második pedig Teddy lelki vívódása. Nem tulajdonítottam annak nagy jelentőséget, hogy ez a két rész szorosan kapcsolódik egymáshoz, pedig sokkal jobban, mint hittem.

"Melóztam már néhány felé. De ez a hely - mondta, és hosszasan a két rendőrbíróra meredt. - Ezek itt saját forgatókönyvből dolgoznak."  

Furcsa volt ez a sziget, és a rajta történtek, és megesett, hogy az író néha összezavart, amikor nem várt lépéseket tett meg a könyv sakktábláján. És akkor most jön az a de!

Ez a könyv engem nem igazán tartott izgalomban. Ott voltam a szereplőkkel, átéltem Teddy kálváriáját, sajnáltam érte, viszont nagyon érdekelt a végkifejlet, hogy akkor most mit is csinál voltaképp az intézet vezetősége a betegekkel, mit akarnak Teddy-től, és nem tagadom, nagyon vártam a végét, mert a könyv talán a közepétől, vagy egy kicsit több oldallal odébb, Chuck elhintett egy megoldás félét, amit azonnal továbbdolgozott az agyam, és úgy hittem, a saját kis gondolatmenetem lesz a megoldás... legalábbis részben. És egy kicsit az is volt, bár hozzátenném, a nagy csavar nem hagyott hidegen, de a végére alig maradt fent az érdeklődésem, és ha meglepő is volt a vége, én valami másra vágytam. Olyanra, aminek végén Teddy újra magára talál, igazán. Ellenben a vég húsba vágó valóság volt, összeesküvéses fikció helyett. Ezzel a véggel pedig nagyon betalál a könyv, ezt el is hiszem, de engem, mint olvasót, nem fogott meg kellőképp, és talán sokan felhördülnek most, hogy nem vagyok képes egy ilyen remekművet értékelni, de nem fogok hazudni, nekem ez a könyv végül nem lett etalon, sajnos nem fogott meg.

4/10