A. O. Esther: Frigg rokkája I.

     Nehéz szívvel búcsúztam Eszter Gombnyomásra-trilógiájától. A történet nem volt túlhúzva, de annál érdekesebb és izgalmasabb volt, plusz a karakterek és a párok nagyon hozzánőttek a szívemhez. Mivel az Összetört glóriák újabb részének megjelenése kissé eltolódott, ezért hiányérzetem támadt, mert az írónőtől szerettem volna valami jót olvasni - és megjelent a Frigg rokkája!
Ez egy újabb sorozat, aminek minimum négy része biztos lesz, és remélem, mihamarabb kiadásra kerül.

 

     Valaki vár valahol, akivel összetartozol. Aki a halálnál is erősebben szeret, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld…

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…

Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

 

"Sonja zsibbadtan ácsorgott a véráztatta fűben. Ameddig a szem ellátott, miszlikbe vágott holttestek hevertek, s a lány arra gondolt, nem a középkorba, hanem egyenesen a pokolba került."

     Na szóval, ezzel a könyvvel is elég kalandos volt az út a találkozásig, mert a lakhelyem megint csak problémát okozott a postázásnál. Ez van, már megszoktam... De nem is ez a lényeg, hanem az a mámor, amikor édesanyám belépett a szobámba, és kezembe nyomta a borítékot, ami a könyvet rejtette. Bámulatos, milyen szép lett, és nem csak külsőleg, de a borító belső része is, ami Frigg rokkáját, vagyis az Orion-csillagképet ábrázolja.
Nagyon izgultam, amikor fellapoztam a könyvet, és megpillantottam az első fejezetet, ami nagyon érdekesen, és néhol tréfásan kezdődött. 

"A lány nem látta az erdősáv árnyékában lapuló két férfit, akik megigézve nézték őt.
- És ha nem is igazi halandó?  - kérdezte suttogva a világosszőke, kócos hajú, fiatal férfi.
Sötétszőke társa elfojtva felnevetett, és végigsimította rövid szakállát.
- Miért, Rikki, szerinted mi más lehetne?
- Nem tudom. De a fülei... Einarr... Nem látod milyen hegyesek? És a bőre is túl világos. A haja lehetetlenül hosszú és sötét. A földi nők nem így néznek ki. És ahogy énekel?
- Nos... valóban szépen énekel.
- De a füle?
- Nem tudom, Rikki. Még nem láttam ilyet. De nem is ez a gond. A lánynak nagyon nem kéne itt lennie...
(...)
- Hát nem - helyeselt a másik. - Ugyanakkor határon innen van, tehát be kell gyűjtenünk... Leüssem?"

Egyből szimpatikus lett a történet, gondoltam, nem történhet itt semmi hiba, mert a sztori és a szereplők érdekesek, s mivel zeneimádó vagyok, ezért Alex és a bandája is megfogott. Bárcsak hallhatnék tőlük valamilyen dalt... Bár, dalt nem, de dalszöveget annál többet olvashattam, amiket tényleg Eszter írt? Vagyis a többséget, de az egyszerű és szép szövegek nagyon hatásosak voltak. Olvasás közben próbáltam aláképzelni valamilyen dallamot. Úgyhogy zenetéren le lettem kenyerezve.
De térjünk vissza a történet további részéhez.

"Az a lány a végzetem. Az első pillanattól kezdve érzem."

Kezdem unni az instant love szerű románcokat, ami úgy tűnt, ennél a történetnél is felütötte a fejét, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, és sodródni a cselekménnyel. Aztán történt valami, amikor értelmet nyert Sonja derekán a tetkó, valamint a lidérces álmai, és a rendre megjelenő deja vu érzései, ami miatt felcsillant a szemem, hogy itt mégsem az a megszokott első látásra szerelemről van szó. Annál sokkal több, mert itt a jelen a múltat hordozza magában - hogy érthetően fogalmazzak, van itt egy kis reinkarnáció.

"- Hogy festek?
- Akár egy álom...
- De jó álom vagy rémálom?
A férfi felnevetett.
- Mint a legszebb álmom."  

Nem szívesen élnék a vikingek korában. Egyrészt el kellene búcsúznom a megszokott kütyüimtől, másrészt úgy érezném magam, mintha belecsöppentem volna az éhezők viadalába, ahol ha nem figyelek, nekem annyi lenne. Nagyon nehéz lenne egy ilyen korban megmaradnom, ahol mindig az erősebbik győz, ezért megértettem az együttes egyik tagját, Leift.

"- Leif, ezek nem irgalmas szamaritánusok! - szólt rá Alex is. - Szerinted az normális, hogy baltával és karddal a kezükben járják az erdőt? Ők tán megkönyörülnek bárkin is?
- Nem tudom, csak azt, hogy én nem akarok olyan vadállattá válni, mint ezek. örökké csak nem maradunk itt, nem? Ha pedig hazamegyünk, nem akarok azzal a tudattal élni, hogy embereket öltem."

Ez a történet más, mint a megszokottak, és nem csak azért, mert egy jövőbeli lány és egy múltbéli férfi egymásba szeret, miközben a világaik évente mindig "érintkeznek", hanem azért, mert most nincs egy hatalmas gonosz hadúr, akit meg kellene állítani, annál ha mondhatom ezt, sokkal egyszerűbb (haha egyszerűbb) a probléma, mégpedig az anyós. Hölgyeim, ti, akiknek van anyósotok, mondjátok csak, jól kijöttök velük? Én a sajátommal igen. Igazi tündér, de láttam már a másik arcát is, és juj... de amúgy jól kijövünk. Viszont hányszor hallottam már arról, hogy egyik másik anyóspajtás boszorkánnyá változik ha a menyéről van szó.

Nos, Sonja sincs könnyű helyzetben, mert az Einarr-al való szerelmüket elég görbe szemmel nézi a férfi anyja, Brenna. Meg is tesz minden tőle telhetőt, hogy a pár közé álljon, az eszközökben nem finomkodik. Miközben fiát az orránál próbálja vezetni, addig a lányt szavaival úgy megsebzi, mintha csak karddal hasogatná a szívét. Nagyon utáltam a vén szipirtyót, néha még Einarr előtt is tanácstalanul álltam, amikor nem akarta meghallgatni egyik-másik ügyben Sonját, de azért szerencsére nem ejtették a fejére, és a viking elég rendesnek tűnik. Kegyetlen az ellenségeivel, de annál kedvesebb azokkal, akiket szeret. Én mégsem tudtam megszeretni. A testvérei néhány bemutató mondat után a szívemhez nőttek, de ő már nem annyira. Nem tudom megmondani miért vagyok ennyire semleges iránta, de hát nem szerethetek én sem minden egyes főhőst. Viszont Sonja már szimpatikusabb volt, nagyon tetszett, ahogy igyekezett megfelelően hozzáállni a számára új világhoz, még ha az olyan brutális is volt, mint egy horrorfilm.  

"És soha, senkit nem engedtetek még vissza? Hiszen, ha az édesanyád minden évben elvégzi ezt a mágiát, és kilenc napon át összeér a két világ, akár haza is küldhettétek volna azt a férfit, akit szabadon engedtetek.
A férfi állkapcsa megfeszült.
- Nem érted a lényeget.
- Ne haragudj! A torokelvágás kizökkentett..."

A főhősnő igazán szerethető, de remélem, kapok tőle jellemfejlődést, mert könnyen a háttérbe tud szorulni, és nem szeretném, ha olyan lány lenne belőle, aki mindig megfélemlíthető, mert van benne bátorság, csak ki kell aknáznia.

A szerelem kibontakozása mellett megismerhettem Sonja bátyját és a zenekar tagjait, valamint olyan embereket, aki évekkel előttük kerültek a múltba. Ők valahogy sokkal közelebb kerültek hozzám, jobban megszerettem őket, főleg egy olyan lányt, akire a mai világban rossz szemmel néznék, de úgy, hogy bepillantást nyerhettem a gondolataiba, láttam milyen ember igazából, hogy a cselekedeteit amit amúgy elítélnék, most valahogy megértettem, elfogadtam. Akiről beszélek, az a valamikori modell Laetitia, igazi plázacica mindenféle műtartozékkal, de helyes lány, aki a jövőben megjárta a poklot és rengeteg viszontagságon ment keresztül, amíg a múltban megtanulta, hogy mindennek a pozitív oldalát kell nézni. Nagyon, nagyon remek karakter, remélem Eszter életben hagyja, mert eddig az "ilyen típusú" szereplőket mindig a Mennyországba küldte.   

"Alex mindig is úgy bánt velem, mintha nem csak a bátyám, de az apám és a legjobb barátom is volna." 

Ami a legjobban tetszett az egész történetben, az a testvérpár. Megfogott, ahogy kiálltak egymásért, osztoztak a sötét múlt fájdalmain, amikor Alex eltökélte, hogy megkeresi a húgát, azon a viszontagságokkal teli vidéken (jaj, az sem volt semmi, ahogy odakerültek). A szeretet, ami összeköti őket példaértékű, szinte irigykedek, hogy nekem nem adatott meg egy ilyen jó fej bátyus. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor újra találkoznak; remélem megbőget az a néhány sor.

Összesítés: nem állítom, hogy tökéletes könyvet kaptam, mert bár küllemben az, a történet imitt-amott sajnos sántít. Voltak zavaró tényezők, főleg a nyelvezetben, amikor a középkoriak úgy beszéltek, mint a mai fiatalok. Nem volt elcsépelt szleng vagy ilyesmi, az már durva lett volna, de néhány mondattal azért elszaladt a ló. Sajnálatos módon apró bakik is becsúsztak, de ezeket leszámítva a történet kellemes volt, a karakterek többsége nagyon tetszett, és tűkön ülve várom a további sorsukat.
A szerelmesek egy ideig nem vonták túlzottan magukra a figyelmet úgy, mint annak idején Sophiel és Elijah vagy Stella és Dylan, de a függővég úgy odacsapott, hogy ahányszor a könyvre sandítok, mindig az jár a fejemben, vajon hogyan folytatódik a történetük, és milyen halált hal majd Brenna? Gonosz fúria! De a mellékszereplők, őértük is nagyon izgulok, főleg a kis rockcsapatért Laetitiával bővülve, valamint Asa sorsa is érdekel, mert nagyon szeretetreméltó szereplő ő is.
Érdekes alaptörténet, jó csavarok, rühellhető gonoszkodók, "még szokom" szerelmespár, és jó sok klassz szereplő. Mi kell még? Ja igen: a folytatás!

8/10

A könyvet köszönöm A.O. Esthernek! :)