Legutóbbi dallamtapadás című rovatom elég depisre sikerült, de hát az ember alkalomadtán ilyen hangulatba is belecsússzan, ugyebár. Viszont most egy kis lélekfelrázós gyűjteménnyel érkeztem, amire ezekben a szürke hétköznapokban nagy szükségem volt. És itt a szürkeséget nem csak átvitt értelemben mondom, mert valami piszok lelombozó számomra, hogy az utóbbi napok mifelénk csakis borongósak (oké, ma sütött a nap - végre! -, de a poszt szövegét már korábban megírtam).
Olyan vagyok, mint Superman, szükségem van a napfényre, és mivel most ritka kincs, mert a felhők úgy látszik bérletet váltottak a fejem felé, ezért dögös, nap- és csillagfényes emlékeket előhozó muzsikákat mutatok nektek.
- Radio Company - Sounds of Someday
Sokszor el tudok vonatkoztatni egy-egy idegen nyelvű szövegtől, ha a dalszerelés és az énekhang felhoz bennem egy kellemes érzést, egy emléket, egy hangulatot. Ez pedig az én örök Dean Winchesteremtől (ah, de szexi hangja van ennek a Jensen Ackles-nek, huh...) és bandájától megkaptam.
A Sounds of Someday-t hallgatva ott látom magam évekkel ezelőtt, kora délután a Borzsa partján, ahogy heverészem a fűben, hallgatom a víz zubogását és a pancsikoló emberek örömhangját. Látom a magasra nőtt fák lombjai közt utat törő napsugarat, ami elől behunyom a szemem, de érzem a fényt az arcomon, meg a langymeleg szellőt, ami megsimogatja a bőrömet.
- Teddy Swims - Lose Control
Ennek az embernek imádom a karcos hangját, azt, hogy ahol más levinné, ő felviszi a hangját és olyon dögöt rak az amúgy is combos dalba, hogy libabőrös leszek.
Imádom a csillagfényes éjszakákat, ez a dal pedig ahogy az előző is, eszembe juttatott egy emléket. Amikor tini voltam és borzasztóan vágytam a szerelemre, hogy tartozzam valakihez, hogy valaki tartozzon hozzám, hogy ne érezzem a felemésztő magányt, álmodoztam. Volt egy szerelmem, de szerintem sokkal inkább magába a szerelembe voltam belezúgva mint a legénybe, viszont sok kellemes estét köszönhetek ennek az illúziónak. No nem kell huncutságokra gondolni, szimplán csak elképzeltem, ahogy rút kiskacsából hattyúvá változom, megbotlom előtte, ő elkap és rájön, milyen jó nő vagyok és belém szeret. Természetesen táncba visz a csillagos ég alatt, mert miért ne. Hmmm... most én is mosolygok ám magamon.
- Five Finger Death Punch - Under and Over It
Ezt a dalt mindig is szerettem, szeretem és szeretni fogom. A szomszédok már annyira nem, de ez már az ő bajuk.
Jó pár évvel... haha... na jó, 15 évvel (édesjóistenem, bekönnyezek, ennyi év mikor suhant el mellettem, dikk? Khm... ) ezelőtt volt egy rockos, metálos korszakom, amikor ment a farmerderékba a szegecses öv, csuklóra meg a hasonló stílusú pánt, az Iron Maiden póló meg minden, ami fekete, ha kicsit villantott idomot, az sem volt baj. Ja, és persze a szemceruza is kopott rendesen, voltak mosómedve szemek, munkahelyen meg (ha épp lehetett) ment a telefonról a jóféle rockmuzsika. Majd kollégától a kérdés "hogy lehet erre táncolni?" Csúnyán néztem ám... nem értette, hogy ez nem ám talpalávaló, hanem életérzés.
- Billie Eillish - What Was I Made For?
Ez a lány egy csoda. Emlékszem, mikor először hallottam róla, plusz megláttam a lila haját, elhúztam a szám. Utána meghallgattam egy dalát, és rajongója lettem. Azóta legbelül elcsapom a fejem azoktól az emberektől, akik szerint nincs semmi szeretnivaló ennek a lánynak a depressziós dalain. Pedig ó, nagyon kebelre lehet ölelni a muzsikáit. Új kedvencem, a What Was I Made For? hangjegyes kacsóiban tartja a szívemet. Mosolyogva simogatja a szempilláimat, hogy hunyjam be a szemem és adjam át magam a lágy dallamoknak. Amik megnyugtatnak. Elringatnak. Kicsit fájóan megbökdösi a szívemet, de mégis... mégis olyan jó... olyan jó sötétben hallgatni.
- Joel Sunny - Luminary
Erre a dalra mindig szeretettel gondolok vissza. Először instán találkoztam vele egy videómontázs alatt, majd rákerestem a teljes verzióra és a rabja lettem. Már az eleje rögtön berántott, imádom a hangszerelést. Az egész dal jó persze, a hegedűjáték csodásan életre van keltve, annyira finom, kedves, nem tolakodó. Erős ahol kell, igazi hangkavalkád. És, hogy mire emlékeztet még azon kívül, hogy az instrumentális dalok értékesek? Az újonnan született bizalmas barátságokra. ☺️
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése