Suzanne Collins: A kiválasztott

     Na ettől a könyvtől féltem. Egyszer azért, mert az Éhezők Viadala utolsó kötete, ezzel lezárul az egész történet, és hiányozni fog .Oké, bármikor újraolvashatom, mert VÉGRE megvan rendes könyvben is - ezúton is köszönöm az ajándékot ;) - de az már nem ugyanaz az élmény, mint elsőre. Másodszor azért volt parás ez a rész, mert véletlen spoilereknek köszönhetően megtudtam néhány felkavaró információt, amire nem számítottam. De az utóbbi pont miatt ültem le a monitorom elé, valamint bújtam a telefonomra felpakolt e-book-ba, mert húzott a történet, és kíváncsibb lettem a végkifejletre.

     Katniss két egymás utáni Viadalt élt túl, de ezzel nem ért véget a megpróbáltatások sorozata. Snow elnök megakarja büntetni, mert tettei miatt a Körzetek, kormánya ellen fordultak. S míg a lány Peeta fogva tartása miatt marcangolja magát egy elpusztultnak hitt helyen, addig az emberek példaképnek tartva őt, folyamatos harcot vívnak a Kapitólium ellen. De Katniss nem nézheti ölbe tett kézzel az eseményeket, ezért hamarosan ő is háborúba vonul íjjal és nyíllal a kezében Fecsegőposzátaként, a nép Kiválasztottjaként.   

     Mielőtt elolvastam volna a trilógia befejező részét, néhány oldalon láttam pár negatív hozzászólást a Kiválasztottról. Ezért nem vártam tőle akkora katarzist, mint az első résztől. Igaz, hogy nem tetszett annyira mint az Éhezők Viadala, de jobban lekötött, és izgalmasabb volt, mint a Futótűz.
Nekem kifejezetten tetszett, hogy a könyv első fele leginkább a 13. Körzettel foglalkozik. Jó volt megismerni azt a szigorú helyet, a rendszerét, és a vezetőt, Coint. Az elnöknő nekem már az elejétől fogva gyanús volt, ami a végén be is bizonyosodott. Snow elnökkel simán kezet foghatnak, mintha testvérek lennének. Amolyan csendes terroristák, nemtörődöm módon pusztítanak, bármilyen eszközzel. Azt a részt, amiben Snowt célba vette Katniss kivégző nyila, hát duplán elolvastam, mert nem hittem el. Aki kapta a találatot, az nagyon megérdemelte. Jól sikerült rész volt, ezért gratulálok az írónőnek.

Amiért viszont a mai napig haragszom rá, az a háború áldozatai. Tudom, sajnos a csaták sok halottal járnak, de miért kellet pont azokat megölni, akiket annyira megkedveltem, és főleg egyvalakit, aki miatt elindult ez az egész?
Hatalmas pofon volt ez Collinstól, és nagyon fájó. Sokkolt, először el sem hittem a hírt, de amikor felfogtam, eltörött a mécses. És egyszerre sírtam a hozzátartozókkal. Kicsit előreszaladtam, mert ez a "sokk" a történet végén van. Visszakanyarodnék egy pindurt az elejére. A történet lassan indul, de ez nem okozott gondot, nem untam. Aztán kicsit felgyorsulnak az események, és jönnek a halotti hírek, amik pár elhanyagolható mondatban voltak közölve. Ez nem tetszett, mert az, aki Katniss barátja volt, és segítette a viadali felkészülésben, kettőnél több és érzelmesebb, megrázóbb mondatot érdemelt volna. Igaz, később a lány megemlékezett róla még egyszer-kétszer, de úgy éreztem, mintha Collins csak azért írta volna bele, mert véletlenül eszébe jutott, hogy "hoppá, kifelejtettem, na gyorsan írjunk valamit".
Ahogy fogynak az oldalak, úgy váltja fel a kezdetben laza történetvezetést a gyors, kemény, és nagyban brutális cselekményleírás. A háború nagyon megrázó, és ha ugyanígy filmre akarják adaptálni, akkor 18 karikát kell kapnia, az biztos. Csak hát fel lesz hígítva, hogy a fiatalabb korosztály is megnézhesse. De ez még messze van.            
A szereplőkre egyre nagyobb súly nehezedett, és hiába tartottak ki, azért egy háború, és a velük járó veszteségek érthető módon megviselték mindannyiukat. Elsőként Katnisst említeném, akit eleinte bábuként kezeltek, mert a nép az ő viadali tettein buzdult fel, ő lett a háború arca, és hát a 13. Körzet megadta a népnek amit akart, a Fecsegőposzátájukat. Ez egy darabig simán is ment, de amikor terepre küldték, meglátta azt a sok nyomorúságot, fájdalmat, a belé vetett hitet, reményt, és tovább már nem bírt bábu lenni, igazi katonává akart válni, aki harcol az igazságért. Ennek a lépésnek örültem, mert már kezdett sok lenni a földalatti Körzet, és a sok propagandafilm forgatás. Végre több akció lett, bár tömören, és hirtelen szakad az ember nyakába. Először azt hittem ez megint csak egy forgatási séta lesz, de előbb utóbb leesett, hogy  itt már bizony a háború kellős közepébe csöppentem, ami könyörtelen, és rengeteg halottal járt. Főszereplőkkel.
Peeta ebben a kötetben már korántsem az a hősszerelmes típus, sokkal másabb személyiséggé vált, mint amit megszokhattunk. Megvalósult a legnagyobb félelme, és nem is tudott róla. A kormány játékszere lett.  Miután a Kapitólium elfogta, áttérítették, vagyis agymosást végeztek rajta. Egy ketyegő bombává vált, aki legfőbb ellenségének Katnisst tartotta. Mekkora húzás! De annyiban jó, hogy Peeta sokkal érettebbnek tűnik, nem pedig egy rózsaszín ködös hapsinak. Igaz ez a karakterváltozás nem volt rossz, de a végéhez közeledve kezdtem megijedni, hogy egyáltalán nem talál régi önmagára.
Na, a legfőbb szereplőkről már mindent elmondtam, most jöjjön pár rövid sor a többi karakterről.
Elsőként Johanna Mason jutott eszembe, akit még mindig nem csípek. És nem csak azért, mert ugyanazt akarta tenni a kapitóliumi gyerekekkel, mint anno velük tettek, vagyis hogy egy Arénába sorsolták a bűnhődő éhezőket, hanem mert egyszerűen ellenszenves. Tudom, tönkretették az életét, de akkor sem kellett volna folyton bunkóként viselkednie, ellopni a másik fájdalomcsillapítóját.
Finnick Odair ebben a kötetben lett igazán szimpatikus. És egyben meghökkentő is, mert olyan részleteket árult el a Kapitóliumról, amitől padlót fogtam, és nagyon sajnáltam. Viszont ő és kedvese Annie voltak az egyetlenek, akik valamiféle boldogságot csempésztek szerelmükkel, az egész műbe.
Akiről még szeretnék írni, és most már tényleg befejezem, az Prim. Emlékeztek, az Éhezők Viadalában egy ártatlan, félelmekkel teli kislány volt, viszont az utolsó kötetben már egy bátor, segítőkész nagylánnyá cseperedett. Kedvessége és segíteni akarása minden embert jóérzéssel töltött el, engem is. Örültem, hogy többet szerepelt, ahogy Gale is. Épp ideje volt, hogy Katniss "jóbarátja" több teret kapjon. Bár azt nehezményezem, hogy az írónő olyan hirtelen eltüntette a színről. Igaz nem bántam, de a vége picit összecsapott lett, és ő is pár semmilyen mondat után eltűnt.
A történet vége - nem bírom hangsúlyozni - megrázó, nagyon, de a legfőbb főszereplők okoztak némi megkönnyebbülést, aprócska örömöt. Katniss és Peeta közt sosem volt őrjöngő szerelem, és nem is vártam tőlük szirupos szerelmi vallomásokat, ezért az utolsó szavaik nekem tökéletesen megfeleltek. Néhány betű, de azok tartalmilag felértek ezer vallomással. De ezzel még nem ér véget a kettejük története, mert az epilógusban bepillanthatunk a jövőjükbe. A háború örök, és mély sebet ejtett rajtuk, de az idő és a legfontosabb szeretetteik átsegítik őket a fájdalmas időszakon.

9/10

Mostanában rengeteg rajongó ír különböző Éhezők Viadala fanfiction történeteket, és az általam egyik  legkedveltebb blog főszerkesztője lefordított egy igen minőségi és szép munkát. Olvassátok! :)