Victoria Holt: A szírén éneke

 

     Most egy olyan könyvről lesz szó, ami teljesen megfogott. Ez az egyik kedvencem, és nagyon szeretném újraolvasni, de sajnos anno csak kölcsönbe kaptam. Mindenesetre reménykedem abban, hogy majd valamikor újra lapozhatom ezt a Victoria Holt regényt, és megint bőghetek egyet a végén.

Victoria Holt

     A 18. század elején, az angol trónviszály korában, II. Jakab franciaországi száműzetése alatt játszódik a testvérpár, Carlotta és Damaris által felváltva elbeszélt történet. 

Carlotta, a házasságon kívül született idősebbik lány eltünt szerelmének nyomát keresve, egy utazás során vetődik el a Fekete Vadkan fogadóba, ahol megismerkedik a Jakab-pártiak egyik vezérével, Lord Hessenfielddel. Rövid, szenvedélyes együttlétük után a férfi visszatér száműzetésében, Carlotta pedig – Hessenfield gyermekét a szíve alatt hordozva – szülei otthonába.
Damaris, a húg, aki a csodaszép nővérének árnyékában él, megismerkedik a szomszédban anyjával lakó Matt Pilkingtonnal. S ez a kapcsolat lassan akár szerelemmé is fejlődhetne, de színre lép Carlotta, és a Matthoz fűződő viszony nem Damaris elképzelése szerint alakul...

     Életem egyik legjobb könyve, ennek a műnek köszönhetem az egyik kedvenc regénykarakteremet, a "kis" Damaris-t. Azért tettem a "kis"-t idézőjelbe, mert a történet elején csak egy szürke kisegérnek tűnik, aki imádja csodaszép nővérét - persze az tudomást sem vesz róla, ha pedig igen, akkor sajnálgatja, lekezeli -, de ahogy múlnak a regényévek, úgy erősödik a jelleme, és nemcsak testileg válik felnőtté, hanem érzelmileg is, sőt lelkileg talán túlkorosnak számít, mert az élet nem kíméli...ez legfőképp a nővérkének köszönhető.

A történetet Carlotta kezdi a maga fejezetével, aki már 15 évesen egy harmincvalahány esztendős pasi szeretője lesz, akiről kiderül, hogy csak a szépségét és a pénzét szerette(volna), de ráfázott. Mindegy is, a pasi eltűnt, Carlotta meg tovább várta, mert a maga módján szerette azt a liliomtiprót. Aztán egy utazás alkalmával megismerkedik egy körözött katonafélével, a már fent említett Hessenfield-el. Az a pasi nagyon szimpi lett, őt és Carlotta-t az Elfújta a szél főszereplőihez tudnám hasonlítani. Carlotta elbűvöli a férfiakat - mint a szírén éneke, úgy csábítja mindegyiket a maga balsorsa felé -, s ezt az "adottságát" ki is használja. Hessenfield meg tiszta Rhet Buttler (leszámítva a körözést), olyan erős, akaratos, de egyben melegszívű...főleg a kislányukkal. Igen, a fogadóbéli kalandból egy kislány születik, akit egy darabig nem az apja nevel, hanem egy másik ember, Carlotta "muszáj" férje, akit anno a testvérének hitt. Persze itt most a fejeteket foghatjátok, hogy te jó szagú málnabokor, ez olyan mint egy szappanopera, ami nem is lenne rossz, de én inkább egy mozifilmben szeretném látni megelevenedni ezt a történetet.

Carlotta első elbeszélése után megérkezünk Damaris fejezetéhez, amiben a kislány részese lesz egy "kedves" ruhamegvonásnak. Nem kell semmi rosszra gondolni, egy vénasszony elcsórja a szép ruháját. De már ennél az "apróságnál" látszik, hogy a lány nem épp szerencsés csillagzat alatt született. De a történet végén a sok szenvedés után mégis ő jár aránylag jól.

A történet nagyon jó, az írónő szép lassan adagolja az újabb szereplőket, így nem lehet megkavarodni a sok név láttán. Külön pont azért, mert bár a trónviszály is nagy szerepet kap, de mégsem annyit, hogy elhúzza a művet a zavargások, politizálás sűrűjébe. Szép csendesen megbúj a háttérben, és ez pont elég.
A cselekményvezetés alatt kapunk néhány titkot, aminek megfejtései úgy csapnak arcon, hogy kerekedhetnek a szemek. Egy-két meglepi elég elnagyolt - Carlotta ó szeretőjének sorsa -, de a többség nagyon jóra sikerült.
Bár kezdetben úgy látszik, hogy Carlotta a legfőbb szereplő, de később, talán már a felénél - a Matt PIlkington ügynél - érződik, hogy ennek a történetnek a húgi a meggyötört főhőse, aki erős és talpraesett karakterré válik, és - a mi fantáziánkra bízott - egy lehetséges boldog végkifejlettel búcsúzik.

10/10

  Nem bánnám, ha valamikor tényleg megfilmesítenék ezt a regényt, szerintem sokkal érdemlegesebb filmvászonra mint egy sokadszorra feldolgozott Austen vagy Bronte regény.

Én rájuk osztanám a legfőbb szerepeket: