Egy nimfomániás naplója

     Filmötletek híján, egyre több regényt adaptálnak vászonra, amik közül jó néhány naplóregény, vagy esetleg olyan, ami önéletrajzi ihletésű. Eme két csoportot gyúrja össze Valerié Tasso erotikus és egyben drámai bestsellere, az Egy nimfomániás naplója, aminek 2008-tól már filmváltozatát is láthatjuk, Belén Fabra főszereplésével.

     Valerié (Belén Fabra) hamar belekóstol az élet nagy dolgaiba, azon belül is a szexualitásba. Tizenöt évesen elveszíti ártatlanságát, ám kíváncsisága, kielégítetlensége miatt, gyakorta tereli az erősebbik nem karjaiba. Felnővén elég sokat tud az érzéki életről, amit előszeretettel kamatoztat. Nagyban válogat a férfiak közt, közben éli a dolgozó nők életét.
De egyszeriben, sorozatban kapja a rossz híreket: elveszíti drága nagyiját, kirúgják a munkahelyéről... ám egy nap, álláskeresés közben rámosolyog a szerencse, amikor megismerkedik Jaime-val (Leonardo Sbaraglia).

Találkozgatni kezdenek, majd lángra lobban köztük a szerelem. Val boldog - amin még az sem ront, hogy a férfi nem épp olyan csődör az ágyban, mint amilyeneket szeret -, ám ez az állapot nem marad sokáig tartós, mivel kedvese egyre többször nyúl az alkoholhoz. Kapcsolatuk megromlik, de a férfi ígéreteket ígéretekre halmoz, hogy megváltozik, de a szavai mit sem érnek. Val immár csalódott a férfiakban, egyedül barátnője támogatja.

Pár héttel később viszont a nő ismét magára talál, arra a nőre, aki Jaime előtt annyira élvezte az erotikus életet. Ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve beáll dolgozni egy bordélyba, amely naptól fogva már nem ő választja a férfiakat, hanem ők választják ki őt...

      Ez a film remekül táplálkozik Valérie Tasso önéletrajzi regényéből, sőt nekem jobban tetszik, mint a könyv. A regény lendületesen kezdődik, de a vége olyan, mintha hirtelen elvágták volna az információhalmaz köldökzsinórját. A film pont ennek az ellentéte, mert az eleje döcögős, de a közepétől beindul a sztori, és egész végig fenntartja az érdeklődést. A változtatások nagyszerűek, szép kerek történetet adnak. Viszont nem tettszett, hogy az eleje igen darabos volt. Minden különösebb bevezetés nélkül jöttek a történetmorzsák, amik között nem volt megfelelő kapocs. Mint pl Val egyik pillanatban még az íróasztala előtt van, a másikban pedig már a cuccait pakolgatja, mert kirúgták. De ezt még elnézem, mert ami azután jön, kárpótol mindenért. Jobbak az összevágott jelenetek, úgy látszik, a direktor ráérzett a munkájára.
Az alakításokra nincsen panasz, talán Val barátnőjére egy kicsi. Az a színésznő elég gyengus volt, de igazából nem is rá figyeltem. A főszereplő, Belén Fabra nagyon jól és hitelesen játszott, akárcsak Leonardo Sbaraglia. A tekintetük, a mosolyuk, a gyötrelmeik, ahogy előadták magukat, elhitették velem, hogy egy-egy valós szituációt látok.
Az alakításokon kívül nagyon tetszett a zene. Tökéletesen aláfestették a történetet, mert ahol kellett szexi volt, vagy alkalomadtán drámai. Emellett az operatőri munka nagy része is kellemes, főleg az erotikus jeleneteknél, és még inkább azoknál, amik a film elején láthatóak. A vége monológ tetszett a legjobban, ami felteszi az i-re a pontot, és amiért a történet olykori darabossága ellenére is, adok egy jó pontszámot.
Ja, és külön érdekesség volt számomra, hogy maga az írónő is feltűnt egy pár perc erejéig, valamint az, hogy Val legfőbb pasijai szinte megszólalásig hasonlítottak egymásra - a fürtösökre értem. Talán tinédzserkorának első, kíváncsiskodó élményét akarta újra meg újra átélni a klónokkal? Ki tudja... ötlet?

9/10