2012. szeptember 27., csütörtök

Prometheus - Az emberiség eredete


     Ridley Scott 1979-ben elindított Alien sorozata mára kultikus darabbá vált, aminek a lények mellett Sigorney Weaver is hatalmas sikernek örvendhetett. A négy rész után viszont nem pihentek a "csápos szájú" idegenek, mert 2004-ben Paul Anderson összehozta a filmvilág másik gyilkos földönkívüliével, a Ragadozóval (Alien vs Predator - A Halál a Ragadozó ellen), amit 2007-ben követett a Strause fivérek által rendezett, harmatgyenge folytatás. Ám a mai divatos előzményfilmek listája mit sem érne egy Alien kezdetek nélkül, ezért Scott 2012-ben Noomi Rapace és Charlize Theron főszereplésével bemutatta a Prometheust.


     Egy tudós csoport a távoli univerzum egy Földhöz hasonló bolygójára utazik, ahol az élet kezdetét kutatják. Birtokukban néhány információval rátalálnak egy elsőre barlangnak látszó helyre, ahol nem sokkal később felfedeznek egy területet, s vele együtt egy hatalmas emberre hasonlító arcot, ami az ősök, vagyis a Tervezők egyikét ábrázolja.
A helyen több tucat vázaszerűséget is találnak, ami a levegőváltozás hatására elkezd olvadni.
Az ismeretlen anyag először ártalmatlannak tűnik, de a kis csapat hamarosan olyan szörnyűséges bonyodalomba keveredik miatta, amiről álmodni sem mertek.


Valami ismeretlen, pusztító dolog tör az életükre, amit sok-sok ideje a Tervezők akartak a Földre küldeni, s talán büntetésképpen, ezzel eltörölni az emberi fajt.


     Mondták nekem, mielőtt megnézem a Prometheus-t, először pótoljam az Alien sorozatot, mert annyi utalás van benne, hogy nem fogom érteni ezt az eredetverziót. Ezzel én nem értek egyet, mert ha egy film előzmény is, önállóan is meg kell állnia a lábán, érthetően. A Prometheus-al ez ügyben nem is volt sok gond, csak a szereplők cselekedeteit nem tudtam hová tenni. Például a két krapek ha már dolgozni ment, miért nem maradt a többiekkel az arcnál, és vizsgálódtak ők is? Meg aztán hogy a túróba tudtak eltévedni, nem volt náluk semmiféle műszer, ami kivezette volna őket a barlangrendszerből? Az űrhajóskapitány biztosan megmondta volna nekik a helyes irányt. És ott van az a szituáció, amikor a guruló ősűrhajó elől futottak a nők. Nem bírták jobbra vagy balra venni a kanyart? Csodálkoztam, amikor az egyikük oldalra fetrengett.

A képi világ önmagában nem rossz, de korántsem olyan kiemelkedő, mint amire számítottam. Viszont a filmnek van egy megmagyarázhatatlan hangulata, ami kicsit megfogott, és emiatt nem untam teljesen a játékidőt. Mert az bizony tele volt buktatóval, és megannyi bakival, ami miatt élvezhetetlenné vált a történet.

A színészek közül Rapace volt az egyetlen kedvelhető és értelmes, karakterét is jól alakította, ellenben a többiek átlagos színvonalat hoztak. Theron jó színésznő, de ez a szerep nagyon nem illett neki. A többi színésztársat nem említem, mert, hogy őszinte legyek, rájuk már nem is emlékszem igazán. Ez is bizonyítja, hogy a film szereplő és karaktergárdája mennyire erőtlen volt.

Szerintem a Prometheus csak egyvalamiért marad meg a köztudatban, ellenben a többi egynyári popcorn-mozival, mégpedig mert a híres-neves Alien sorozat előzménye. Mert ha ez a film lenne az első, ami a csápos szájúakhoz kötődik, akkor simán eltűnt volna a süllyesztőben, és csak délutáni matinézgatás közben került volna elő, unaloműzőként.    

3/10      

4 megjegyzés:

  1. Hmmm... És mondd csak, téged nem akart a habzószájú tömeg meglincselni, mert nem tudtál (megjegyzem velem egyetemben :)) kellően elmélyedni, eme fantasztikus és utánozhatatlan film mélységeiben? Én a kritikám után volt, hogy nem mertem kilépni az utcára, nehogy a balesetin kössek ki. :) Remek írás, gondolom nem leplek meg azzal, hogy egyet értek vele. :) Tényleg jó kis írás... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dicsérő szavakat, örülök, hogy eme gyöngyszem mozi terén is egyetértünk. :)

      Nem, senki sem akart meglincselni, mert nem dicsértem a mennyekig ezt a sima tucat-látványfilmet. Volt olyan mázlim, hogy az ismerőseimnek sem jött be a Promi, úgyhogy nem kellett újabb önvédelmi órán törnöm a fejem. ;)

      A vőlegényemmel nemrég elkezdtük nézni az Alien filmeket, és mindkettőnknek sokkal jobban bejön, mint ez az előzményfilm.

      Apropó! Nem jegyezte meg nálad senki sem, hogy azért nem jön be a film, mert a nők nem tudják az ilyen... hogy is mondtad? fantasztikus és utánozhatatlan film mélységeit megérteni? (pont mint a Cabin in the woods-nál)

      De most jut eszembe, a Filmkatalóguson azért meglegyintettek egy burkolt, kósza virtuális pofonnal...

      Törlés
    2. Véletlenül ennél a filmnél nem kaptam meg, hogy azért nem tudom értékelni mert nő vagyok, és hát mint ilyen logikai készségek terén, valahol egy egysejtű szintjén leledzem... :) Ezt a Cabin in the Woodsnál emlegették fel nekem, ha minden igaz... :D De ki emlékszik már rá! Ennél a filmnél fantáziátlannak tituláltak, meg ostobának, amiért nem tűnt fel nekem az sok válasz amit a film a felvetett kérdéseimre, amúgy teljesen egyértelműen megválaszol... Hát nem tudom.
      Még mindig nem tudta nekem senki érdemben megmagyarázni, mi a fenének egy űrsiklóra, egy böhöm nagy balta? Hogy ha tűz ütne ki az űrben, akkor kivághassák magukat? :D Az Alien filmek jók... Leszámítva a negyedik részt... Az már erősen erőltetett, de még így is üti a Prometheust, jó nézegetést hozzájuk. Nekem a második rész az abszolút kedvenc. :)

      Törlés
    3. Uhh te aztán jól megkaptad... :)

      "...mi a fenének egy űrsiklóra, egy böhöm nagy balta? Hogy ha tűz ütne ki az űrben, akkor kivághassák magukat?" XDXD no ezt én sem tudom, de hogy igazán őszinte legyek, nem is emlékszem baltára... már csak kockák maradtak meg a filmből az emlékezetemben. :)

      A második részt tudtuk le eddig, és nagyon bejött. Szépen összerakott munka.

      A Cabin in the woods-ról én is írtam, ha gondolod lesd meg. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...