A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rázós könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rázós könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 5., péntek

Tillie Cole: Raze - Letarol

     Tillie Cole nem ismeretlen a számomra, pár évvel ezelőtt az Ezer csók című kötete kapcsán már felfigyeltem rá. A könyvet ugyan nem olvastam, pedig egyik barátnőm gyakran emlegette a regényt és a molyok többsége is csak áradozott róla, engem valahogy visszatartott az a mellékes infó, hogy sok zsepire van szüksége az olvasónak, mert olyan szívszaggatóan érzelemgazdag. Ám én inkább az írónő dark romance sorozatának nyitórésze, a Raze - Letarol felé hajlottam, mert inkább egy sötét és pikáns sztorival szerettem volna tölteni a szabadidőmet. Amit a Könyvmolyképzőnek köszönhetően pár nappal ezelőtt meg is tettem.

Kiadó
: Könyvmolyképző  
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Scarred Souls #1
Műfaj: dark romance, romantikus, erotikus
Oldalszám: 344
Eredeti cím: Raze
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2023 (eredeti megjelenés: 2014)
Fordító: Sándor Alexandra Valéria 
ISBN: 9789635974597

Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!

     Egy ​férfi, akit megfosztottak a szabadságától, az erkölcseitől… az életétől.

Fogságban idomították arra, hogy öljön, csonkoljon és mészároljon. A 818-as fogolyból megállíthatatlan harcos lett a ringben. Csak az erőszakot ismeri. Miután éveket töltött el száműzetésben egy föld alatti pokolban, csak egy gondolat jár a fejében: a bosszú… a véres, lassú és erőszakos bosszú.

Egy nő, akit megfosztottak a szabadságától, az erkölcseitől… az életétől.

Kisa Volkova az egyetlen lánya Kirill Volkovnak, az Elhallgattatónak, aki a hírhedt New York-i orosz maffia, a Bratva három főnökének egyike. Védelem alatt éli az életét. De tulajdonképpen börtönben. És túl sok ellenség ólálkodik az ajtajuk előtt. Kisa arról álmodik, hogy kiszabadul.

A maffiafőnök apa kizárólagos hatalmat gyakorol az ő világukban. De a vőlegénye, Alik sem jobb: a Barlang ötszörös bajnoka, hidegvérű gyilkos, Kisa életének minden területét irányítja, amitől a lány halottnak érzi magát belül… Aztán egyik este megváltozik minden.

Kisa belebotlik egy tetovált, sebhelyes, mégis lenyűgözően jóképű hajléktalan férfiba az utcán. Valamiért mélyen felkavarja az illető: ismerős, de tiltott vágyakat ébreszt benne. A férfi teljesen menthetetlennek tűnik. Kisának gyorsan el kellene felejtenie… mindkettőjük érdekében.

Ám hetek múlva, meglepetésére ez a férfi lesz a Barlang beugró harcosa, és Kisa tudja, hogy óriási bajban van. A jövevény kérlelhetetlen az ellenfeleivel, Kisa pedig mániákusan odavan érte. Vágyik rá. Sóvárog az érintése után. Magának akarja ezt a titokzatos férfit… akit úgy hívnak, hogy Raze.

2023. március 14., kedd

L. J. Shen: Sparrow

     Bátran kijelenthetem, hogy L. J. Shen, a Bostoni bikák sorozat harmadik része után kedvenc írónőmmé vált. Emiatt nagyon szeretném beszerezni az eddig megjelent könyveit, térmeszetesen élen a sorozat kapcsán sokat emlegetett előzményrészt, a Sparrowt is, amit végül a Könyvmolyképző kiadónak köszönhetően sikerült is elolvasnom.

Kiadó
: Könyvmolyképző 
Kiadói sorozat: Rázós könyvek 
Sorozat: Bostoni bikák #0,5
Műfaj: romantikus, erotikus, dark romance 
Oldalszám: 400
Eredeti cím: Sparrow
Kötés: puhatáblás 
Megjelenés: 2019 (eredeti megjelenés: 2016) 
Fordító: Komáromy Rudolf
ISBN: 9789634574507

Érdekel? IDE kattintva megrendelheted! 

     Troy ​Brennan

A név, amit mindenki ismer Dél-Bostonban. Egy néhai maffiózó fia. A jeges kék szemű szívrabló.
A „lerendező”, aki ebben a városban bárkit simán magasba emel vagy porba tipor.
Ja, és egyébként az újdonsült férjem.

Sparrow Raynes

Ez meg én volnék. A kutya sem bírta megjegyezni a nevemet, amíg Troy be nem csörtetett az életembe.
Aztán kalitkába zárt.
Foglyul ejtett.
És kiiktatott minden lehetőséget, hogy elmenekülhessek onnét, ahol fölcseperedtünk.
Úgy is mondhatnám, hogy Troy Brennan megnyirbálta a szárnyaimat.
Vannak álmaim, méghozzá merészek, de kétlem, hogy valaha is engedi valóra váltanom őket. Fogalmam sincs, miért döntött úgy, hogy feleségül vesz. Azt azonban tudom, hogy ha kiakasztom ezt a pasast, annak nem lesz jó vége. De nem ám.

L. J. Shen a világon mindenütt lakott már, és végül Észak-Kaliforniában állapodott meg, leginkább a borok miatt. Megélhetésként ír és szórakozásként olvas. Egy fiúgyermek büszke anyukája, egy volt kóbor macska gazdija, valamint egy nagyon türelmes férj tuti felesége.

Kemény, de élvezni fogod! Hagyd, hogy elraboljon!

2023. március 2., csütörtök

Ker Dukey és K Webster: Pretty Broken Dolls - Tönkretett babácskák

     Az írópáros a harmadik rész végén is hozta a formáját, csont nélkül kiváltották belőlem a mi vaaan? érzést, miközben az államat a padlón pihentettem. Így természetesen azonnal kaptam a folytatásért, ilyen függővég után csakis!

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Csinos játékbabák #4
Műfaj: dark romance 
Oldalszám: 264
Eredeti cím: Pretty Broken Dolls
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2017) 
ISBN: 9789635970506


     Árulás és düh: nagy, gennyes seb.
Ki lesz a győztes?
Mester vagy Szörnyeteg?

Sérülten, megtörve, de megoldásért kiált: Visszahozni mindenáron az egyetlen jó babát.

Nem megbocsájtható se hűtlenség, se kudarc: A Szörnyeteg bosszúra éhes: ha harc, hát legyen harc.

A mi Mesterünk csak gyengédségre éhezett: A tönkretett babák nem kerülhetik el a végzetet.

A vihar közeleg, mindjárt ránk zúdul a káosz: A két nagy játékos épp most veszi be a várost.

Ki éli túl vajon? Ki nyeri díjként a kedvesét? És kiből lesz végül mindössze járulékos veszteség?

A rajongásig szeretett vagy gyűlölt Csinos játék babák-sorozat utolsó kötete.

Hagyd, hogy megőrjítsen!

„Ezek a »babák« soha nem gyógyulnak meg. Árulás, bosszú, gyűlölet
és szerelem. Mindez több szemszögön keresztül. Köztük két zseniális
őrülttel. Ker Dukey és K Webster egy remekművet írtak közösen.”
– Naiva, moly.hu –

18 éves kortól ajánljuk!

2021. január 24., vasárnap

Ker Dukey & K. Webster: Pretty Lost Dolls - Elveszett babácskák

      Nagyon vártam, hogy folytathassam Dukey és Webster meghökkentő agymenését. 
Az első rész után tátva maradt a szám, még szerencse, hogy sokáig kerülgettem anno, így csak néhány hónapot kellett várnom a második részre, ami már pár oldal után le is döbbentett.

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Csinos játékbabák #2
Oldalszám: 280
Eredeti cím: Pretty Stolen Dolls
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria 
Megjelenés: 2020 (eredeti megjelenés: 2016) 
ISBN: 9789635613595


     Ragadtad már meg más lelkét a saját lényeddel, 
magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon? 
Én igen. 
Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni
- ebben a nagy káoszban, ami körülvesz. 
Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe. 
Nyitva hagytam a lelkemet. 
Nyitva hagytam a szívemet. 
Nyitva hagytam az ajtót. 
Ő pedig elrabolt. 
Dillon... sajnálom. 

Bennynek volt egy beteges babácskája, hajjajaj.
Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.
Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.
Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.
Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.
Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.
Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos kis babácskáját, ajjajaj. 

Egy különleges szerzőpáros páratlal sötét kötete.
Csak erős lelkeknek! 

"K Webster és Ker Dukey újabb sötét és felzaklató körre visz minket. 
Nem tudom, miért kerültem valaha is
az ilyesfajta történeteket, mert ÚRISTEN, annyira imádom
ezt a sorozatot! Piszkosul TÖKÉLETES!!!" 
- Patty ~ Wrapped Up In Reading Book Blog @ GoodReads - 

18 éves kortól ajánljuk! 

2020. szeptember 4., péntek

Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls – Ellopott babácskák


     Valljuk be, mocskos egy világot élünk. Sokszor már nem is merek híradásokat nézni, mert elborzaszt amit benne látok. Ami a leginkább megvisel, a gyermekekkel kapcsolatos tragédiák, főleg mióta édesanya lettem. Ezért sem mertem sokáig kézbe venni Ker Dukey és K. Webster közös sorozatának első részét, az Ellopott babácskákat, mert az alaptörténet szerint egy fickó elrabol egy fiatal lánytestvérpárt, akik közül az idősebb évek múlva megszökik, majd idővel zsarunak áll, és addig nem nyugszik, amíg meg nem találja elrablóját, akinél még mindig ott a húga.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Csinos játékbabák #1
Műfaj: Dark Romance, thriller, krimi
Eredeti cím: Pretty Stolen Dolls 
Oldalszám: 264
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Megjelenés: 2018 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789634572848


      Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia
vagy a másiknak meg kell lakolnia.


2019. június 5., szerda

Leylah Attar: The Paper Swan - Papírhattyú


     Ez a könyv abszolút borítóvásár volt. Jó, azért a vásárlás mellett szólt, hogy a KMK Rázós kategóriásai közé tartozik, valamint a Pushing the Limits mellett végül emellett döntöttem, amikor először rendeltem a kiadótól az egyik szeretetcsomagos akciójuk keretein belül.

Kiadó:  Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Műfaj: Dark Romance, New Adult
Oldalszám: 376
Eredeti cím: The Paper Swan
Kötés: puhatáblás
Fordító: Kamper Gergely
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2015)
ISBN: 9789633999103


     A szerelem nem halhat meg soha.

Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel.

Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.


2019. május 14., kedd

C.J. Roberts: Epilogue ​– Epilógus


     C.J. Roberts Sötét páros sorozata elég nagy mérföldkőnek számít az életemben. Mármint ami az olvasást illeti.
Ez a történet utat nyitott egy olyan világba, amiről csak olvasni akarok. Benne élni, vagy hasonlót megtapasztani, Isten ments, és remélem más is csak a regények lapjain fog találkozni ilyesfajta történettel. Mégis kíváncsi vagyok az áldozatokra: személyiségükre, életútjukra, bátorságukra, ahogy szembenéznek démonaikkal, és egymaguk, vagy párban megküzdenek velük.

Kiadó:  Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Sötét páros #3
Műfaj: Dark Romance
Oldalszám:232
Eredeti cím: Epilogue
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Megjelenés: 2015 (eredeti megjelenés: 2013)
ISBN: 9789633993644

     Azért írom ezt, mert könyörögtél érte. Tudod, mennyire imádom a könyörgést. Sőt, valószínűleg túl sokat tudsz és túl jól. Ki is vagyok én? Próbálok rájönni. Gyermekként prosti voltam, serdülő fejjel gyilkos, férfinak pedig szörnyeteg. Én vagyok az, aki elrabolta Livvie-t. Én vagyok az, akibe szerelmes. Szerelmes belém. Elég beteg, mi? Persze, a történetünk többről szól, mint amennyit néhány rövid mondat felölelhet, de képtelen vagyok ítélkezni az akkori viselkedésem felett. Te már úgyis megtetted. Azért olvasod most ezt, mert érdekel a sztori többi része. Tudni akarod, mi történt azon a forró nyári éjszakán 2010-ben, amikor a Paseóban találkoztam Livvie-vel. Azon az éjszakán megint a feje tetejére állt az életem. Nem pont úgy történt, ahogy Livvie mesélte. Kesztyűs kézzel bánt velem, amikor előadta a történetünket. Az igazság sokkal… összetettebb.

2019. április 17., szerda

CJ Roberts: Seduced in the Dark - Megigézve a sötétben


     Ezt a könyvet anno elég nehezen sikerült beszereznem. Ide kattintva elolvashatjátok az apró okot, hogy miért. De végül annál nagyobb volt az öröm, hogy végül sikerült megszereznem. Aztán fel is tettem a polcra, majd néhány évig hagytam porosodni. Végül ez is bekerült a polctörléses példányok közé. És te jó ég, micsoda kedvencet avattam!

Kiadó:  Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Sötét páros #2
Műfaj: Dark Romance
Oldalszám: 480
Eredeti cím: Seduced ​in the Dark
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Megjelenés: 2015 (eredeti megjelenés: 2012)
ISBN: 9789633993514


     A The Dark Duet második kötete – a Captive in the Dark izgalmas, bizsergető, mozgalmas folytatása.
Mi a bosszú ára?
Calebet egy titokzatos pakisztáni férfi tartotta fogva szexrabszolgaként. Kiszabadulása óta olyan adósságot cipel, amit csak vérben lehet visszafizetni.
Az út hosszú és bizonytalansággal teli, de Caleb és Livvie számára minden véget ér.
Vajon Caleb képes odadobni a szeretett nőt a bosszú kedvéért? Vagy meghozza a végső áldozatot?


2019. január 21., hétfő

J.A. Redmerski: Megölni Sarait


     Évekkel ezelőtt J.A. Redmerski A soha határa című new adult könyvével felkerült a kedvenc íróim listájára. Igaz Az örökké határa nem lett szerelem, az Ének a szentjánosbogarakról-t pedig nem olvastam, de munkássága iránt érzett rajongásom nem kopott meg. Aztán megláttam az új könyvének, a Killing Sarai-nak a borítóját, lelkes magyar olvasók pozitív értékelésének hála pedig tovább buzgott bennem a kíváncsiság, hogy mi újat alkotott ezúttal a dark romance műfajban. Már az új sorozatnév, a Gyilkosok társaságában tovább piszkálta olvasó énemet, s ahogy láttam, hogy egyre több könyv alkotja a sorozatot, úgy kezdtem el egyre inkább drukkolni azért, hogy valamelyik magyar kiadó lecsapjon a jogokra. S lám, a Könyvmolyképző megtette.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Gyilkosok társaságában #1
Műfaj: kortárs, krimi, new adult, dark romance
Eredeti cím: Killing Sarai
Oldalszám: 360
Kötés: puhatáblás
Fordító:Szujer Orsolya
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2013)
ISBN: 9789633996294


     ÚJ ​történet A Soha határa szerzőjétől!

„Más. Kicsavart. Letehetetlen. Izgalmas.” – Szinna, moly.hu

Megérkezett J. A. Redmerskinek, a New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestseller szerzőjének új bűnügyi sorozata, a Gyilkosok társaságában első kötete. A Megölni Sarait fordulatos, izgalmas, veszélyes helyzetekkel és a határokat feszegető főhősökkel teli regény.

Sarai mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja kiszakította az általa ismert világból, hogy attól kezdve egy kegyetlen drogbáró mellett éljen Mexikóban. Idővel a lány elfelejtette, milyen a normális élet, ám sosem adta fel a reményt, hogy egy napon elszökhet a telepről, ahol az elmúlt kilenc évben fogva tartották.

Victor hidegvérű bérgyilkos, aki Saraihoz hasonlóan, kiskora óta mással sem találkozik, csak halállal és erőszakkal. Mikor a telepre érkezik, Sarai meglátja a férfiban a lehetőséget a szökésre. Ám a dolgok nem a terve szerint alakulnak, és a lány egyik veszélyes férfi karmai közül a másik szorításába kerül.

Menekülés közben Victor egyre kevésbé hallgat az ösztöneire, és úgy dönt, segít Sarainak. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Victor azon kapja magát, hogy bármire képes azért, hogy megóvja a lány életét, akár még a testvérével, Niklasszal való kapcsolatát is feláldozná, aki mostanra – csak úgy, mint mindenki – holtan akarja látni Sarait.

Ahogy Victor és Sarai lassan megtanulnak bízni egymásban, a köztük lévő különös vonzódás pedig erősödik. Ám lehet, hogy végül tapasztalata sem lesz elég, hogy megmentse a lányt, mivel az olyan hatással van a férfira, ami a saját halálához vezethet.

Merülj el az izgalmakkal és veszélyes helyzetekkel teli történetben!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...