A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csinos játékbabák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csinos játékbabák. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 8., szerda

Téli olvasónapló #3

     Sziasztok!

Nektek hogy ment a téli időszakban az olvasás? Több időtök jutott bekuckózásra? Én szeretem a téli hónapokat, mert akkor több időm akad olvasásra az évet nagyrészt kitevő hangyamunkák mellett, de még mindig nem sikerült annyit olvasnom amennyit elképzeltem magamnak. De nem panaszkodom, mert igazán jó regényeket sikerült kifognom az utóbbi időben is, úgyhogy meg is mutatnám nektek az elmúlt hónapok olvasmányait.

A decemberi pakkot egy külön bejegyzésben már lathattátok, most pedig megmutatom a januári és februári unaloműzőket.

2023. március 2., csütörtök

Ker Dukey és K Webster: Pretty Broken Dolls - Tönkretett babácskák

     Az írópáros a harmadik rész végén is hozta a formáját, csont nélkül kiváltották belőlem a mi vaaan? érzést, miközben az államat a padlón pihentettem. Így természetesen azonnal kaptam a folytatásért, ilyen függővég után csakis!

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Csinos játékbabák #4
Műfaj: dark romance 
Oldalszám: 264
Eredeti cím: Pretty Broken Dolls
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2017) 
ISBN: 9789635970506


     Árulás és düh: nagy, gennyes seb.
Ki lesz a győztes?
Mester vagy Szörnyeteg?

Sérülten, megtörve, de megoldásért kiált: Visszahozni mindenáron az egyetlen jó babát.

Nem megbocsájtható se hűtlenség, se kudarc: A Szörnyeteg bosszúra éhes: ha harc, hát legyen harc.

A mi Mesterünk csak gyengédségre éhezett: A tönkretett babák nem kerülhetik el a végzetet.

A vihar közeleg, mindjárt ránk zúdul a káosz: A két nagy játékos épp most veszi be a várost.

Ki éli túl vajon? Ki nyeri díjként a kedvesét? És kiből lesz végül mindössze járulékos veszteség?

A rajongásig szeretett vagy gyűlölt Csinos játék babák-sorozat utolsó kötete.

Hagyd, hogy megőrjítsen!

„Ezek a »babák« soha nem gyógyulnak meg. Árulás, bosszú, gyűlölet
és szerelem. Mindez több szemszögön keresztül. Köztük két zseniális
őrülttel. Ker Dukey és K Webster egy remekművet írtak közösen.”
– Naiva, moly.hu –

18 éves kortól ajánljuk!

2023. február 25., szombat

Ker Dukey & K Webster: Pretty New Doll - Csinos új babácska

     Ker Dukey és K Webster a Csinos játékbabák sorozat első két részével brutális utazásba rángatott bele, amiben a perverz örömök, mocsok, fájdalom, halál bűze lengte be a történetet, mégis olyan árnyalt kakterekkel dolgoztak, akik miatt bátran és persze kíváncsian vetettem bele magam az írónők zűrös, morbid szériájába.

A második rész kapott egy "tisztességes" lezárást, de aztán jött egy csattanó, ami belengetett egy olyan tarzanos liánnagyságú szálat, amit félelemmel vegyes izgalommal markoltam meg, majd neki is ugrottam a harmadik résznek.

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Csinos játékbabák #3
Műfaj: dark romance 
Oldalszám: 280
Eredeti cím: Pretty New Doll
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria 
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2017) 
ISBN: 9789635619450


     Vesztél már el annyira, hogy árnyékká változz?

Benny szíve megtört, gyötri a magány.
Elvesztette babácskáját, szerelmét, otthonát.
Sérülten keresgél, s újjászületve,
Barátra lel végül egy igaz emberben.
Tanul a világról, vágyról, késztetésről.
Kell egy új babácska neki, egy új jövő.
Aztán a régi kín új képzetekkel int,
S Benny beteg elméje késért kiált megint.

Érezted már, hogy csak téblábolsz, de nem élsz? A háttérben létezel, ahol senki sem vesz észre. A babám elárult és megölt engem – több tekintetben, mint hitte. Figyelek, várok és vágyakozom. Hamarosan vissza fogja adni nekem, amit elvett… Vicces, hogy így működik az élet.

Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét sorozatának várva várt folytatása.

Csak az jöjjön, aki bírja…

2023. február 18., szombat

Téli könyves Tag

 


     Nemrég molyon Evelena kihívott egy könyves tagre, amit szépen elfelejtettem kitölteni. Hozom a formám... :|

1. Adventi kalendárium - egy könyv, amit jól esett hosszabb ideig olvasni:

Jay Kristoff: Vámpírbirodalom

     A majd' 800 oldalával teljesen lenyűgözött ez a brutális világ, ami dúskált izgalomban, brilliáns karakterekben, lebilincselő cselekményvezetésben és sok helyen még szórakoztató is volt. 

2021. március 8., hétfő

Januári és februári olvasónapló #1

      Ahh de jó újra itt lenni és végre blogolni egy kicsit! Ha nem bánjátok, pár mondat erejéig nyomok egy kis süket dumát, csak úgy, egy kis panasz, mert nincs alkalmam elmenni pszichomókushoz.

Tavaly ősszel úgy éreztem belelendültem a blogolásba és a mémgyártásba meg egyéb könyves-képes szerkesztésbe, majd közelgett a tavasz és bumm! Beborított a sz*rvihar. Jöttek a családi drámák, de úgy kéz a kézben egyik a másik után, a godolataim ezek körül pörögtek, az olvasás döcögősen ment, a blogolást meg hagyjuk is. Gyermekem pechemre leszokott a délutáni alvásról, reggel meg hamarabb kipattan a szeme mint az enyém, úgyhogy pápá énidő. Persze ott vannak az áldásos éjszakák, legalább azt végigalussza, én meg alapból éjjeli bagoly vagyok, csakhogy most nem tudom mi van, de alig bírom végigpislogni az Exatlont (ez az egyetlen tv-műsor amit nézek), szinte rosszul leszek, ha nem teszem le a fejem és alszok. Borzalmas ez az állapot. Most is érzem, hogy az a dög álommanó kopogtatja a fejemet, de szerettem volna megörökíteni a januári és a februári olvasónaplómat, amit azért vonok össze egy bejegyzésbe, mert untam, hogy az utóbbi olvasónaplós bejegyzéseimben két-két könyvről írtam csak. A mostani helyzetemet elnézve, továbbra sem fogom falni a könyveket, úgyhogy úgy döntöttem ezt a rovatot inkább két-háromhavonta hozom majd, hogy egy-két regény helyett többről is szóljanak a jövőbeni posztjaim.


Bocs a fecsegésért! Jöjjön a lényeg, az idei év első olvasmányai:


2021. január 24., vasárnap

Ker Dukey & K. Webster: Pretty Lost Dolls - Elveszett babácskák

      Nagyon vártam, hogy folytathassam Dukey és Webster meghökkentő agymenését. 
Az első rész után tátva maradt a szám, még szerencse, hogy sokáig kerülgettem anno, így csak néhány hónapot kellett várnom a második részre, ami már pár oldal után le is döbbentett.

Kiadó
: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Csinos játékbabák #2
Oldalszám: 280
Eredeti cím: Pretty Stolen Dolls
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria 
Megjelenés: 2020 (eredeti megjelenés: 2016) 
ISBN: 9789635613595


     Ragadtad már meg más lelkét a saját lényeddel, 
magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon? 
Én igen. 
Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni
- ebben a nagy káoszban, ami körülvesz. 
Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe. 
Nyitva hagytam a lelkemet. 
Nyitva hagytam a szívemet. 
Nyitva hagytam az ajtót. 
Ő pedig elrabolt. 
Dillon... sajnálom. 

Bennynek volt egy beteges babácskája, hajjajaj.
Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.
Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.
Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.
Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.
Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.
Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos kis babácskáját, ajjajaj. 

Egy különleges szerzőpáros páratlal sötét kötete.
Csak erős lelkeknek! 

"K Webster és Ker Dukey újabb sötét és felzaklató körre visz minket. 
Nem tudom, miért kerültem valaha is
az ilyesfajta történeteket, mert ÚRISTEN, annyira imádom
ezt a sorozatot! Piszkosul TÖKÉLETES!!!" 
- Patty ~ Wrapped Up In Reading Book Blog @ GoodReads - 

18 éves kortól ajánljuk! 

2021. január 4., hétfő

Polcmustra #10

     Nemrég remekül elterveztem magamban, hogy 2020 utolsó hetében még legalább négy bejegyzést készítek, hát ez elmaradt. Még a szokásosnál is gyorsabban elhúztak mellettem a napok. Sebaj, ha egy "kis" csúszással is, de szeretném tartani a betervezett posztok menetét, amiből a héten kiteszem a  szokásos évzárót, viszont ezt a bejegyzést a tavaly szerzett polclakóimnak szentelem, amiket a sok rizsám után már láthattok is. 


Az idei beszerzéseimből nem tudok tornyot építeni, de minden egyes darab számomra kincs, és a legvágyottabbak, úgyhogy a felsorakoztatott könyvekkel maximálisan elégedett vagyok. 

2020. szeptember 4., péntek

Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls – Ellopott babácskák


     Valljuk be, mocskos egy világot élünk. Sokszor már nem is merek híradásokat nézni, mert elborzaszt amit benne látok. Ami a leginkább megvisel, a gyermekekkel kapcsolatos tragédiák, főleg mióta édesanya lettem. Ezért sem mertem sokáig kézbe venni Ker Dukey és K. Webster közös sorozatának első részét, az Ellopott babácskákat, mert az alaptörténet szerint egy fickó elrabol egy fiatal lánytestvérpárt, akik közül az idősebb évek múlva megszökik, majd idővel zsarunak áll, és addig nem nyugszik, amíg meg nem találja elrablóját, akinél még mindig ott a húga.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Sorozat: Csinos játékbabák #1
Műfaj: Dark Romance, thriller, krimi
Eredeti cím: Pretty Stolen Dolls 
Oldalszám: 264
Kötés: puhatáblás
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Megjelenés: 2018 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789634572848


      Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia
vagy a másiknak meg kell lakolnia.


2020. július 23., csütörtök

Féléves Könyves Kiakadás Tag 2020



     Kedvem szottyant öt év után újra kitölteni a Tag-et. :)

1. A legjobb 2020-as olvasmányod.
 
     Abszolúte Lorraine Heath: A herceg szeretője. Imádtam minden sorát. Olyan borzongatóan jóleső érzés volt olvasni, mint anno a Csábítás kilenc szabályát. 
Erős főhősnő, elbűvölő főhős, akik közt roppant jól működött a kémia. A cselekményvezetés is nagyon tetszett, biztos hogy többször olvasós.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...