Monos Anett: Szenvedélyes hadviselés

     Az idei évem olvasmányait leginkább magyar szerzők történetei uralták, amit nem bánok, mert sok minőségi sztorival lettem gazdagabb, valamint olyan írókat ismerhettem meg, akiknek nem csak regényeik értékesek és érdekesek, de ők maguk is. :) Így történt meg az, hogy a Jóisten összehozott Monos Anett írónővel, a Skarlát Kiadó egyik üdvöskéjével, akit amúgy a C&H Projects keretein belül már sikerült megismernem novellástúl, viszont az új kiadójával már terjedelmesebb történetet csapott le a regényvilág asztalára, aminek előolvasására szemtelenül jelentkeztem.

Nem mondom, hogy a Szenvedélyes hadviselés 564 oldalt számláló hossza nem rázott meg egy hangyányit, de jól felkötöttem a bugyit, teletöltöttem a kávésbögrémet - többször is - és ahol csak tudtam, veszettül olvastam a történetet.

Figyelem, az értékelés csúnya szavakat tartalmaz. Én szóltam! És elnézést. :) 

Kiadó: Skarlát 

Sorozat: Gyűlöllek szeretni #1

Műfaj: New Adult (NA) 

Oldalszám: 564

Kötés: e-könyv 

Megjelenés: 2024. június 13.

Borító: Kocsondi Nelli

ISBN: 9786156781000

     Érdekel? IDE kattintva ingyen letöltheted! 

     Besztercy Bálint bokszedző, az egyéjszakás, fájdalommentes kapcsolatok híve. És jól érzi magát a bőrében. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra a nyakába nem szakad az edzőterem vezetése, és veszélybe nem kerül a megélhetése. Ezért kényszerű döntést hoz: felad egy hirdetést, hogy lakótársat keres. Ám a lány, aki a hirdetésre jelentkezik, összekuszálja Bálint életét. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és a biztonság reményében. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát. Ismét a táncba menekül, hátha megnyugvásra talál. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.

Két ellenség.

Egy közös lakás.

Régen osztálytársak.

Most lakótársak.

Fojtó múlt.

Vágytól terhes jelen.

Mi történik, ha két szenvedélyes, makacs, tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? Garantált az apokalipszis.

Monos Anett

"A kulcs az önbizalom és a határozottság. Amíg te is elhiszed, hogy semmit sem érsz, addig könnyű célpont vagy."

     Nos, kezd herótom lenni az "érzelmi hullámvasút" kifejezéstől, de az a helyzet, hogy én most egy ilyenen ültem. Tudjátok mit? Francokat. Egy kicseszett katapultban. Vagy hogy is hívják azt a széket, amibe úgy beszíjaznak, hogy a legutóbb evett kajád vissza akar integetni, és mikor a gépkezelő azt mondja jön a három perc mámor, te csak forogsz abban a hülye székben, megállsz a cucc tetején fejjel lefelé, miközben a hajad kényelmetlen függönyként pofozza az arcod. Te meg nem tudod eldönteni, hogy imádod-e ezt a bosszantó pillanatokkal teli, de adrenalindús érzést, vagy az ott életed leghosszabb három perce. De aztán kiszállsz abból a "gyomorforgató" székből, és azt mondod "ez kurva jó volt, visszamegyek még egy körre, mert úgy érzem, éltem". És az a helyzet, hogy a Szenvedélyes hadviselésben történtek is ilyen volt: maga az élet.

"Elvesztettem önmagamat, de most itt volt az ideje megkeresnem."

A történet New Adult elemekkel dolgozik: van két fiatal akik közös múlton osztoznak, majd a sors úgy keveri a kártyákat, hogy a jelenük is szorosan egymáshoz kapcsolódjon. Így esett meg az, hogy a toxikus kapcsolatából menekülő Adri véletlenül gyerekkori ellenségénél, Bálintnál talál szállást és idővel biztonságot is. De ne szaladjunk ennyire előre. Foglalkozzunk a múlttal is, ami flasbackek formájában nyújtott alapos felvilágosítást a két jómadár gyűlöletes tiniéveiről.

"Adri nem irányíthatja többé az életemet, az érzéseimet, a tetteimet. Független felnőtt vagyok. Addig ismételgettem magamban, amíg már majdnem elhittem."

"A múlt élesen kirajzolódott mögöttem; a sarkamban loholt, a nyakam után nyúlt, de én a semmibe rohantam előle."

Fuh, ezek a múltbéli részek úgy ütöttek, hogy fájt. Minden egyes pillanata. Bálinté, a kiközösített, szegény, duci srácé, akin a többiek köszörülték a nyelvüket, főleg Adri, a gimi méhkirálynője, akinek szinte életcéljává vált, hogy megkeserítse a srác életét. De ez olyan volt, mint az ovisoknál az a bizonyos "meghúzom a hajad, mert tetszel nekem" divat. Csak itt a hormonok túlságosan bezavartak és egyre durvább csúfolásokba torkolltak. Rossz volt olvasni. Nem azért, mert nem működött volna, mert ó, dehogyisnem működött! Nagyon is. Jól bemutatta a bullying mocskos világát, a lelkiterrort, ami később nem maradt revans nélkül. Viszont nem éreztem elégedettséget, hogy ezt most jól megkaptad, mert folyamatosan hullott szét a karakterek élete az elfajúlt "viccektől". Közben a gyomorsav kínzott Adri miatt. Az otthoni, szeretethiányos élete miatt, miközben helyette is szégyelltem magam a bántalmazó hozzáállásáért. Eszembe jutatta saját magamat, akit sulisként orrba-szájba szívattak, úgy mindenért: kinézetért, túlzott érzékenységért. Meg a fiatal felnőtt életemet, amikor egy félrecsúszott beszólás miatt "te nem fogsz baszakodni velem" címszóval hasonlóképp viselkedtem mással, mint ő Bálinttal. És ez a szégyenfolt máig marcangol, hiába simult el minden a másik fél és köztem. Úgyhogy sokszor lekonyult a szám, de mikor félretettem a saját érzéseimet, muszáj volt megdörzsölnöm a szívem tájékát a főszereplők miatt. Hiába örültem kicsit Bálint egyre erősödő lelkéért, miközben kaptam a szomorú háttérinfókat Adriról. Tényleg olyanok voltak mint a jin és a jang, szinte kioltották egymást, de mégis lángoltak egymásért, ami a felnőtt életükben tovább hatványozódott.

"Farkasszemet néztünk. Átléptük a határt. Átléptük a kibaszott határt mindketten. Szemében tűzvihar tombolt. Fel akart emészteni.

Felemésztettük egymást."

Anett több szálat is besúvasztott a történetbe, s ahogy azokat egyre inkább felgöngyölítette, beláttam, hogy kellett a sztorinak az a sok oldalszám. Mert volt itt minden, a fájdalmas sulis múlt mellett a családon belüli erőszakig. Amik egyre jobban megtörik az ember lelkivilágát. De jó volt látni, hogy mindkét karakternek volt olyan kapaszkodója, ami a felszínen tartotta: igaz barátok, boksz, a tánc. 

"Olyan természetes a tánc az életemben, mint a lélegzés, de megrémültem, ha arra gondoltam, hogy más előtt kéne megmutatnom magam. A lelkem egy darabját teszem a mozdulatokba, amit az emberek aztán megkritizálnak, kielemeznek."

A táncból még több pillanatot is el tudtam volna képzelni. Szeretem, mikor egy könyvben megjelenik a művészet, és imádom róla olvasni a szabadság érzésével teli sorokat. Talán majd a folytatásban, mert lesz neki. De addig is hadd boncolgassam még pár sor erejéig Adri és Bálint kapcsolatát. 

"Néha mindannyian valaki meséjében az ördögöt játsszuk."

"Összerezzentem, amikor kinyílt Bálint szobájának ajtaja, és kicsoszogott egy szál bokszerben. Egy szál bokszerben! Izmos láb, kockahas, kerek fenék, deltás hát. Minden mozdulatnál táncoltak az izmai a bőre alatt. Nem így nézett ki. Évekkel ezelőtt nagyon nem így nézett ki!"

"Szavai visszapattantak a falakról, bútorokról. Mérges darazsakként szurkálták behegesedett lelkemet, de nem sokat értek a fullánkjaik ott, ahol évekkel ezelőtt lándzsák törtek belém."

"– Bókolsz, bocsánatot kérsz, támogatsz, lelket öntesz belém, megtanultál kopogni. Sok minden változott öt év alatt. 

– Te is változtál. Már nem mindig akarlak kinyírni."

Az, hogy viharos volt, nem kifejezés. Az, hogy vággyal teli, az sem. Kocsányon lógó szemekkel bámultam a sorokat miközben a szám szélét rágcsáltam az idegtől, hogy ezek ketten mennyit tökölnek, mennyire beleragadtak a múlt szomorú dagonyájába és nem merik vállalni az igazi érzéseiket. Közben meg az játszódott le bennem, hogy jó ez az út, jó ez az irány, a lassú tempó, a köztük kockáról-kockára felépített bizalom, a megértés. Igaz, néha szívem szerint rágyújtottam volna egy cigire, hogy megnyugodjak egy-egy rossz döntésük után. Bálintra például a mai napig fújok egy elbaltázott döntése miatt. Nem nyelem le és nem hagyom figyelmen kívül, viszont ezért is volt olyan életszerű a történet, mert benne volt az élet egyéb árnyoldala is: a meggondolatlanság, ami hibákhoz és lelkifurdaláshoz vezet. Viszont a romantika és az erotika, az igazi pezsdítő, jó érzelmek és érzések is helyet kaptak a maguk idejében. Amikor a szükség és a vágy már nem bírt magával és a szerelmes szavak elsuttogásra kerültek a sötétben. Jó volt. Szép volt, de végül mégsem azt a felszabadító érzést kaptam amire számítottam. Rögös még ez az Adri+Bálint út, de mindenképp vevő vagyok a folytatásra! Ugye megíródott már, kedves Anett! :)

"Zavaróan ingoványos terepre tévedtünk, ahol a dögölj meg helyett köszönöm van, ahol pofon helyett ölelés."

"A könnyeid tesznek a legerősebbé, Adri. Akárhányszor széttörnek, te képes leszel újra és újra összerakni magad, mert a mi fajtánk ezt csinálja, hallod? Nem számít, hányszor ütnek ki minket, csak az számít, hányszor állunk talpra és szállunk vissza a ringbe."

"Ingerelt. Tekintete mélye, szeme zöldje bűnös élvezettel teli. Nem dőlhetek be neki! Nem engedhetem, hogy beférkőzzön a fejembe, a pólusaimba, a bőröm alá. Nem engedhetem, hogy ott vibráljon minden egyes sejtemben. Bálint veszélyes. (...) Erre nekem nincs szükségem. Mondta az agyam. Viszont a csókjára szükségem lenne. Az érintésére szükségem lenne. A pillanatnyi szeretetre, törődésre, amit adni tud, szükségem lenne. Mondta a szívem."

"Ugyanazon a végtelen tengeren hánykolódtunk, külön tutajon. Mi lenne, ha egy tutajon osztoznánk, építenénk, fejlesztenénk, és így egyikünk sem süllyedne el?"

"... egyszerre csókoltuk le egymásról a vitákat, kétségeket, feszültséget, magányt, és feltöltődtünk élettel, pezsgéssel, villámokkal."

Összesítés: én nem vagyok oda a rajzos borítókért, csak nagyon ritka esetekben fognak meg. Viszont a Szenvedélyes hadviselés coverének minden részlete tetszik, mert tökéletes támpontot ad a történethez, ami a következő oldalon beszippantja az olvasót minden fájdalmával, sérelmével, érzelmével és szenvedélyével. Látszik a történeten a sok munka, a háttérkidolgozás, a szereplők alapos jellemrajza... valamint fejlődése. És bírtam, hogy a sztori informatív az önvédelemmel kapcsolatosan is, ami nagyon hasznos tudás bírtokosává tett. 

"– Olyan kevés jó jut nekünk az életben. Nem érdemes megvonni magunktól azt a kicsit is, ami lehetne."

Szerettem, hogy a könyv megszólított, még ha kényelmetlenséget is okozott, mert felszakította a régi sebeket. Szerettem, hogy a könyv valóságot adott, még akkor is, ha én legtöbbször a cuki rózsaszín sztorikat preferálom. Szerettem, hogy a történet tele volt szerelemmel, még ha fájdalmas is volt, mert tele volt kompromiszummal. És szeretem, hogy ilyen szuper magyar szerzők vannak, akik ennyire hatnak rám írásaikkal, még ha eddig a külföldi írók munkáit szívesebben is vettem a kezembe. Talán ez lassan megfordul. De egy a lényeg, kedves Anett, nem volt félnivalód. Érzékletesen írsz, nagyon megszólítottál ezzel a történettel és csak így tovább! Cincáld meg a lelkivilágomat még nagyon sokszor, de csak úgy, hogy ne akarjam a végén valakinek levágni a tökét!

AJÁNLOM 

Az olvasás lehetőségét köszönöm szépen Monos Anettnek és a Skarlát Kiadónak! 

• Ha ti is szívesen elolvasnátok a történetet, akkor nem kell mást tennetek, mint várni egy kicsit, ugyanis június 13-tól a Skarlát Kiadó oldaláról ingyen letölthetitek! 

     Túl sok jó idézetet találtam, na! De mielőtt még átnéznétek, hadd ajánljak mellé egy kis hallgatnivalót, amit most már csakis ehhez a történethez tudok kötni:

"Mélyet szívtam a cigiből, mintha a füsttel beburkolhatnám a múltat, alaktalan, elmosódott, távoli szellemmé formálhatnám. Megráztam magam, és visszatuszkoltam az agyam egy eldugott zugába, ahova azokat a dolgokat száműztem, amikre nem akartam emlékezni."

"Kurvára nem voltam jó helyen az életemben."

"Nem kételkedtem benne, hogy végig ez volt a célja: befurakodni egy befolyásos famíliába, hogy a hátamba mélyesztett karmokkal kapaszkodjon feljebb."

"Szerettem, és hinni akartam, hogy képesek leszünk átvészelni a nehéz időszakokat. Aztán az elmúlt fél évben már az egész kapcsolat csak nehéz időszakokból állt, már nem beszéltük meg a gondokat, már nem mertem felhozni a gondokat, már többet vett ki belőlem, mint amennyit adott."

"Kínosan ügyelt a külsejére, egy tökéletes kirakatpasi benyomását keltette. Ám a kirakat mögött mocsok örvénylett."

"Most kéne elszökni, most elrejthetne az éjszaka."

"Mit keres a nyolcker közepén ez a sorscsapás?"

"A lábam magától vitt az ismert útvonalon, miközben lelki szemem előtt fekete haj libbent, az orromat a város bűze helyett kókusz csiklandozta."

"Amikor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, az élet kihívóan rám néz: fogd meg a söröm, megmutatom, hogy van rosszabb!"

"Miért ilyen kibaszott nehéz talpon maradni ebben a világban?"

"Felhallatszott az alsó szomszéd csivavájának a visítása, és lehallatszott a felső szomszéd porszívójának a zúgása. Ki a faszom az, aki éjfélkor áll neki takarítani? Egy társasházban, ahol kurva vékonyak a falak!"

"Úsztam az árral, beolvadtam a tömeg hullámzásába, csak egy arc voltam a többi között. Senki nem ismert, és én sem ismertem senkit. Nem kellett a bűntudatommal szembesülnöm a többiek tekintetében."

"A fájdalmamból haragot kovácsoltam, ahogy mindig. Akármit is éreztem iránta, átalakítottam, mert szerepet játszani biztonságosabb volt."

"Nem is voltak barátnőim. Nekem csak ő volt meg a problémáim."

"Kudarcot vallottam. Nem vagyok erős, csak egy imposztor, az erős emberek olcsó utánzata, aki megjátssza, hogy az."

"– Le tudnád győzni ezt a gátat, ha dolgoznál rajta, és le is kéne győznöd.

– Veled – néztem rá kifejezéstelen arccal.

– Velem."

"– Tudod, amikor szomorú vagyok vagy rosszul érzem magam,  elkezdek írni. Kiírom magamból a bánatomat, és megnyugszom. – Elhúzódott tőlem, és szeretetteljesen nézett rám. – Kipróbálhatnád, aztán max nem jön be. Nem veszítesz vele semmit. Talán egy darab papírnak könnyebben megnyílsz."

"– Nem akarom, hogy velem tedd féltékennyé a gádzsit. Láttam, milyen lelkesen csillogott a szemed mesélés közben.

– Rosszak a fények a konyhámban."

"– Szamár vagy, és nehogy elsüss valami szexista poént, mert lehajítalak a gangról!"

"– Mosogatsz, kopogsz… Rád sem ismerek.

Csipkelődős hangja szétáradt bennem.

– Mind tartogatunk meglepetéseket."

"A zenébe öntöttem az összes frusztrációt, minden átkozott napomat, minden sötét rémálmomat, minden dühömet, tehetetlenségemet."

"Kieresztettem a démonokat, hogy felszabaduljak legalább egy időre. Mert a démonok mindig visszataláltak, én pedig jó gazdiként újra és újra befogadtam, teret engedtem nekik, mintha függő lennék. Szabadultam volna a fájdalomtól, a bűntudattól, a gyengeségtől, de a dühöm éltetett. Az évek alatt egybeolvadt velem, a részemmé vált, egyben tartott. Ha nem haragszom a világra, a szeretni képtelen szüleimre, Petire, Bálintra, és ha nem haragszom állandóan saját magamra, akkor mit érzek? Ha nem ezt, akkor mit? Nem lenne, ami összetartana. Féltem elengedni, és azért is haragudtam magamra, mert ennyire kapaszkodtam a pusztító dühbe."

"Egy harcos nem lehet gyenge, márpedig te harcos vagy, baszki!"

"– Mind elcseszettek vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy gyengék is."

"Amikor tegnap este kijelentette, hogy hibás, és meg kell javítania magát, elnehezült a mellkasom. Nem tudom, ki ültette belé ezt a faszságot, de akkor világos lett, hogy ez a felfogás régóta mérgezi őt."

"Az az Adri, akit én ismertem, uralkodott, nem őt uralták le. Ez a mostani Adri viszont nagyot nyelt, megdörzsölte az alkarján a heget."

"– Ne hagyd, hogy egy farok elvegye az önbecsülésedet!"

"– Okos, humoros, karakán és egy rohadtul dögös csaj vagy, és nem mindegyik faszi szemétláda."

"... beburkolt a dohány hívogató illata a fenyő alatt."

"Összekapaszkodott a múlt a jelennel, a tűzzel játszottunk. Egymással játszottunk."

"... lebecsülöd magad.

– Mert nincs miért felbecsülnöm magam.

Bálint elnyomta a cigijét, és ellökte magát a faltól.

– Pedig lenne miért, tigriske."

"– Az önvédelmi kurzuson külön tanították, hogyan kell dicsérni?

Elmosolyodtam.

– Nem, de tudom, hogy az emberek sokkal hatékonyabbak, ha állandó pozitív megerősítést kapnak.

– Nem túlzok, ezeken az órákon sokkal több dicséretet hallottam, mint eddigi életemben összesen."

"– Ki kell állnunk magunkért!

– Igen, de van, amikor egyszerűbb csak elengedni."

"– Néha a felnőtteknek sok a problémájuk, és eszükbe sem jut, hogy a dicséret mennyire fontos."

"Olyan pontokon gyújtott bennem tüzet, ahol eddig soha senki."

"Olyan vagyok, mint egy zsebkendő a mosógépben. Cafatokra tép a centrifuga."

"– Hova tűnt belőled a zen buddhista, aki azt mondta, hogy ne álljak bele feleslegesen a vitákba?

– Nem szoktam megfogadni a saját tanácsaimat – sandítottam rá."

"Nem gyengeség, ha kimutatod az érzéseidet.

– Sebezhetővé tesznek – motyogta.

– Kibaszottul tudom!

Én is éveket töltöttem azzal, hogy pont előle rejtegettem az érzéseimet, mert rendszeresen padlóra küldtük egymást."

"Dagadó örömbuborékkal a mellkasomban bontogattam az ajándékomat. Bálint felkapcsolta a villanyt, hogy jobban lássam a barackszínű pulcsit, ami a takaróra csúszott. Széthajtogattam. Az elejére egy üvöltő tigrisfejet vasaltak, alatta a felirat: HA BASZAKODSZ VELEM… Megfordítottam. A hátulján három vörös karomnyom virított keresztben az anyagon. ODABASZOK! A betűk ugyanolyan vörössel voltak nyomva, mint a karomnyom."

"Bálint szisszenve kinyitotta a sört, és nagyot kortyolt belőle. Felém nyújtotta. Nem rajongtam a sörért, inkább whiskey-s voltam, mégis elfogadtam. Most jólesett. Kiszökkent egy halk büfi is.

– Bocsi! – mentegetőztem.

Bálint felvont szemöldökkel nézett rám.

– Komolyan tőlem kérsz bocsánatot egy böfögésért? Királylány, ebben engem le sem tudnál körözni. Egyszer akkorát böfögtem, hogy Tücsök átkopogott.

Felnevettem.

– Botrányos vagy.

– Csak önmagam vagyok, és mellettem te is lehetsz.."

"– Az én nagymamám olyan zserbót tudott sütni, hogy megszólalt. – Csontos ujjával körözött fölöttük, aztán lecsapott az egyikre.

– Biztos nagyon jó nagymama volt – mosolyogtam.

– Vert minket – mondta színtelen hangon.

Azonnal leolvadt az arcomról a mosoly. Ebbe aztán jól beletenyereltem…"

"– Az őszinte érzéseimet mindig el kellett nyomnom, nem élhettem meg őket szabadon – fejeztem be végül. – Túlélés közben talán elvesztettem önmagamat."

"Jó ember vagy, akivel rossz dolgok történtek, és ahogy mondtad, nem tudtad kezelni. Megértem, én is borzalmas vagyok ebben."

"– Ez már majdnem egy dicséret!

– Nehéz is volt kimondani." 

"Várt. Nagyot sóhajtottam. Feszültség telepedett rám, ahogy mesélni kezdtem. Minél többet meséltem, annál könnyebbnek éreztem magam."