Amikor a könyvmoly ízlése változik

     A minap készítettem instára egy képet a legkedvencebb könyveimről. Igaz van még a kilenc kiválasztottan kívül néhány favorit, viszont a képen látottak mennyiségével mégis elégedett vagyok, mert ezek az én non plus ultráim, azok, amik csillagos tízest érdemelnek, mert azon kívül hogy az első betűtől az utolsóig nagyon szeretem őket, olyan plusz érzést is adtak, ami összvissz tíz év könyvmolyságom alatt kevés történetnek sikerült. Elgondolkodtattak, úgy istenigazán megríkattak vagy leesett az állam a bennük rejlő csavaroktól. Ezeknek a könyveknek a történetei beférkőztek a bőröm alá, és még újraolvasás után is ugyanazt a borzongatóan jó érzést tudják okozni.

Talán ez a poszt szólhatna a kilencek bemutatójáról, de egy kicsit mégis tovább mennék. Arra gondoltam, ez a bejegyzés inkább szóljon az olvasáshoz fűződő kapcsolatomról, azon belül is a műfajokhoz való viszonyomról, ami az évek alatt igencsak változatosra sikerült.

Régen utáltam olvasni. Vagyis felolvasni. Mert csak a suliban, történelem órán olvastam fel az adott anyagot, amit a tanár egy-egy fejezet után átbeszélt velünk. A kötelezőktől is írtóztam, egyedül Kosztolányi Dezső: Édes Annáját olvastam el önszorgalomból (kellett a jó jegy) igaz azt is kínkeservesen, mert a közepénél letettem, több napig pihentettem, végül gyorsolvasással letudtam (valamikor szeretném újraolvasni). 

Édesanyám imádta a romantikus füzeteket, hajnalig képes volt őket olvasni, én meg egyik percben azt mondtam magamban olvasni hülyeség, a másikban meg elgondolkodtam, vajon mi lehet azokban a sztorikban olyan érdekes? Anyum áradozott azokról a történetekről, az ismerőseivel folyton cserélgette a legújabb kiadványokat, én meg egyre kíváncsibb lettem. Aztán egy nap magamhoz vettem a kis gyűjteményét, kivettem a legszimpatikusabb borítójút, elolvastam a tartalmát, majd elbújtam és olvastam. Ha anyum megjelent, mindig eldugtam a lopott portékát, hol a hátam mögé vagy egy párna alá. És tetszett amit olvastam. Lenyúltam még egy történetet, de az már nem fogott meg annyira. Ki is hunyt a láng, elapadt a kíváncsiság, nem olvastam jó darabig szinte semmit. De jöttek az IM, Bravo, Popcorn ifjúsági magazinok, ezeket órákig voltam képes bújni, néha a kezembe került egy-egy képregény is, de ennyi. Addig, amíg kezdett kialakulni egy új baráti társaságom, akik megemlítették, hogy szeretnek olvasni, és el is kezdtek az aktuális regényeikről tereferélni. Én meg figyeltem őket és hallgattam. De nem akartam hallgatni, én is szerettem volna hozzászólni a témához, és kértem, hogy ajánljanak pár könyvet. Így került a látómezőmbe Nora Roberts, akitől már láttam pár regényadaptációt, de addig nem olvastam tőle semmit. Aztán persze ezen változtattam, az első könyv amivel megismerkedtem, A mágia útjai volt, ami három novellát tartalmazott. Az első iszonyúan bejött, a második nem, a harmadik meg elment szódával. De a Kör-trilógia abszolút levett a lábamról, el is határoztam, hogy mindent elolvasok az írónőtől. De közben jöttek az újabb és újabb ajánlások a könyvmoly mentoromtól, Chrisstől, én pedig sorban mindent elakartam olvasni, amire azt mondta jó és tetszene nekem. Így lettem Karen Marie Moning és Jeaniene Frost rajongó a mai napig. A Tündérkrónikák sorozatért oda meg vissza vagyok, hihetetlen jól felépített alapvilága van, eszméletlen hangulatos és borzasztóan csavaros. Csak szuperlativuszokban tudok róla beszélni. Igaz vannak idegesítő momentumai is, de a nagy egész... vagy legalábbis az alapsorozat valami isteni. Frost Cat és Bones sorozata pedig a világ legjobb vámpíros története. Tele van akcióval, humorral, szerelemmel és szenvedéllyel. Nagyon erős sorozat. Cat és Bones sosem megy ki a divatból! De ezeket a történeteket e-könyvben tettem magamévá. Az igazi, fizikai könyvpéldányok iránti rajongásom akkor kezdődött, amikor kézbe vettem az első Leslie L. Lawrence történetemet, A villogó fények kolostorát. Hihetetlenül izgalmas, letehetetlen volt, és ettől kezdve váltam nem csak a történetek, de az igazi könyvek szerelmesévé is. Ettől kezdve döntöttem el, hogy amelyik könyv kicsit is megtetszik, azt megveszem. Persze az áruk már akkor is borsos volt, kárpátaljai lévén viszonteladóktól szereztem be a teljes áras regényeket, úgyhogy rövidesen megálljt kellett magamnak parancsolni. Főleg, miután kinyílt előttem a műfajok kapuja.

Ha rögtön megvenni nem is tudtam minden érdekesnek tűnő regényt, azért csak elolvastam ezt-azt. Leslie L. Lawrence után jött Vavyan Fable az ő szórakoztató és utánozhatatlan stílusával, majd elhatároztam, hogy az Alkonyat filmek után a könyveket is elolvasom, és meg is tettem. Uhh... ami végül rossz élmény volt. De ez nem szegte kedvem attól, hogy újabb adaptációt kapott regényhez nyúljak. Például Cassandra Clare - A Végzet ereklyéi sorozatához pont a Csontváros film miatt kezdtem neki, vagy ott van Suzanne Collinstól Az éhezők viadala, ami annyira tetszett, hogy mindig, mindenhol olvastam. Még séta közben is. Ettől kezdve még több disztópiát akartam olvasni, fel is került a polcomra Lissa Price-tól A testbérlők, aminek első részét szintén imádtam, de második kötetét szívből utáltam. Aztán képbe került az Ulpius és a kikerülhetetlen A szürke ötven árnyalata. Annyira imádtam azt a történetet, hogy el sem tudom mondani. A folytatásait is faltam, igaz azok már nem nyűgöztek le annyira. A trilógia első részét sokáig überelhetetlen kedvencemnek tartottam, de egy újraolvasásnál észrevettem a hibáit, és mára egy gyenge közepes történetnek tartom. Viszont még így is kellemes emlékek kötnek hozzá, hisz ez volt az első erotikusom. Természetesen a trilógia végeztével faltam a hozzá hasonló könyveket, volt ám bőség, nem válogattam, minden ulpiusos kiadványra lecsaptam. Jóra, rosszra egyaránt. A rosszakat gonoszul szétcincáltam (A Blackstone-affér, Amit csak Ő akar) , a jóknak meg örültem, kint majom a banánnak (Crossfire). Közben a kiadó belekezdett a New Adult történetek kiadásába, elsőként J. A. Redmerskitől A soha határába. Annyira földbe döngölt az a könyv... bőgtem rajta, imádtam Andrew Parrisht, órákig hallgattam a könyvben felsorakoztatott dalokat (írtam is róluk véleményt). Az NA sztorik lettek az új kedvenceim, a szexuális defektekkel rendelkező  szereplők erotikába mártott történetei után, átnyargaltam a másfajta lelki sebeket őrző fiatal felnőtteket felvonultató regényekhez. Fogyasztottam is őket szép számmal (a Gyönyörű sorscsapás kimaradt az életemből). Azért olykor megpihentem picit, felfedeztem más műfajokat is és visszakanyarodtam a megismertekhez is: egyszer egy kis urban fantasy, máskor egy horror (Jack Ketchum: A szomszéd lány - hát ettől jó ideig depressziós lettem), néha lazításképp belekóstoltam a chick-litekbe (Papíron príma, Angyali csók), de egy-egy tinis fantasy-s sztori is belefért (Vámpírakadémia). Aztán képbe került Tiffany Reisz az ő Eredendő bűnösök sorozatával, ami elég keményvonalas erotikus volt, és sokkal többről szólt mint puszta szex: toleranciáról, megbocsájtásról, elfogadásról. És micsoda hihetetlen karakterekkel dolgozik az írónő. Eszméletlen.

Közben egyre inkább elkezdtem kacsintgatni a krimi könyvek (Karen Rose), valamint a második világháborús történetek felé. Megvettem Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény c. könyvét, ami összetörte a szívemet, az írónőt pedig kedvencemmé tette. 

Igaz, hogy sokféle műfajba belekóstoltam, de a történelmi romantikusokat inkább kerültem. Nem akartam olyan sótlan, unalmas történetekre fecsérelni az időm, amiben szende lady-k pironkodnak mert rájuk nézett az egyik lord, és a bálok sem izgattak - micsoda hülye előitéletes tyúk voltam. Mígnem rá nem szántam magam Sarah MacLean-től A csábítás kilenc szabályára, ami baromira meglepett. Annyira jó volt! (tudom, már idegesítően sokat áradozom róla) Rögtön azonosultam a kerekded, vénkisasszonynak titulált Callie-vel, aki úgy gondolta titokban kipipálja a bakacslistáján szereplő tételeket, amiben segítsége is akadt tinikori szerelmének személyében. Sablonos történet, de annyira jól megírt, annyira szórakoztató és szenvedélyes. Ha megkérdeznék, hogy melyik könyvet vinném magammal egy lakatlan szigetre, akkor ez lenne az. 

Néha elkapnak az aktuális trendek, sokszor bedőlök a hype-nak, de olykor merész vagyok és bátran belevetem magam a kiadók kísérleteibe. Így lettem KMK-s Rázós könyvek rajongó, ami CJ Roberts - Sötét páros c. sorozatával kezdődött. Nehéz olvasmány egy elrabolt lányról és az elrablójáról, ami fekete alapon rózsaszín csíkos mocsokba van csomagolva. Emlékezetes olvasmányélményt nyújtott az biztos, amit  követett még néhány hasonlóan megrázó történet is (Csinos játékbabák). 

A kisfiam miatt jelenleg a mesék világát kezdem felfedezni, de még nagyon az elején járok, viszont annál inkább élvezem. Nagyon szeretek neki felolvasni, és örömmel látom, hogy nincs ellenére, tetszik neki. Viszont esténként azért jólesik elmerülni egy-egy felnőttesebb világban, visszakanyarodni a régi jól bevált és megszeretett műfajokhoz. Vagy, felfedezni újakat, olyanokat, amiket álmomban sem gondoltam volna, hogy érdekelni fog. Például beterveztem néhány klasszikust (Büszkeség és balitélet, 1984), de mostanában a sci-fik felé is egyre inkább kezd húzni a szívem. Például Cixin Liutól A háromtest-trilógia nagyon érdekesnek tűnik. 

Érdekes ez az olvasói élet. Hogy én annak idején mennyi mindenről maradtam le! Mennyi kalandról, mennyi szórakozásról, mennyi tudásról. A könyvek sok mindenre megtanítanak, vagy felerősítik a régi, meglévő érzéseket. Megbecsülésre ösztönöznek (pl. ne rongáld a könyvet) , elgondolkoztatnak múltról, jelenről és jövőről, emberi kapcsolatokról, saját magunkról. Néha olyanok a történetek, mint egy interaktív játék (oh igen, tudom, direkt vannak is ilyen könyvek, de most nem rájuk gondolok), azonosulsz a szereplőkkel, rokonléleknek érzed magad, együtt nevetsz vagy sírsz velük, persze van aki hidegen hagy, sőt... Vagy olyan akiért megdobban a szíved és elképzeled bár igaz volna, bárcsak a való életben is élne. Vagy képzeletben te is beállsz nyomozónak, és gondolkodsz, hogy ki lehet a tettes. Jól megdolgoztatod az agytekervényeidet, aztán vagy bejön a tipp, vagy nem. 

Egyes történetek összetörnek, aztán a könyv végeztével belegondolsz, de jó, hogy a te életed nem tükrözi az övét... vagy pont fordítva, de jó, hogy az ő élete is olyan elcseszett mint a tied, és az ő története jól végződött, a tied is lehet happy and ha teszel érte. Szóval olvasni csodálatos. És tökmindegy, hogy milyen könyvet veszel a kezedbe, mert mindegyik tanít. Mindegyik könyv íródott valakinek. Mindegyik könyv értékes valakinek. Ezt egy jó ideje már belátom. Olvastam én már annyiféle történetet, jót és számomra vackot is - az elsőből építkezem, az utolsót meg elengedem. Az évek alatt formálódott az izlésem, és változtam én is. De, boldogan fellapozok egy ifjúsági vagy erotikaorientált, félpucérpasis borítós történetet úgy mint egy történelmi romantikust, urban fantasy-t, krimit, thrillert, és ha megkívánom egy szépirodalmi alkotást is. Lehet válogatni, szerencsére van miből, én pedig továbbra is megteszem. 

Nos, dióhéjban és elég kuszán, ez lett volna az én könyvmolyságom története. Köszönöm, hogy elolvastad. :)