The Mortal Instruments: City of Bones - A végzet ereklyéi: Csontváros

     Még premier előtt tartottam egy kis előzetes-szemlét, aminek hatására jó nagy kedvet kaptam a filmhez. Pár hét múlva megnéztem a filmet, de... de... nem véletlen, hogy csak most hozok róla bejegyzést.

     Clary Fray (Lily Collins) tinédzser, akinek az élete gyökeresen megváltozik, amikor a Pandemonium nevű klubban szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. Nem sokkal az eseményt követően anyját elrabolja egy Valentine (Jonathan Rhys Meyers) nevű férfi. Clary nyomozni kezd a tettes után, s közben különös dolgok derülnek ki a múltjából, s olyan változást idéz elő benne, amitől anyja mindig is óvni próbálta őt.

     Újra kellett néznem a filmet, immár a kis jegyzettömbömmel felszerelkezve, mert az első megtekintés után nem sok minden maradt meg bennem. Akkor hát kezdjük...

Az előzeteseknél értékeltem a képkockák alatt látható angyali erő rúnákat, de a filmben szinte mindenütt és minden időpontban ott volt az a krikszkraksz. Alapjában véve tetszenek a rúnák, de attól az egytől már kezdett begolyózni a szemem, a huszadik percben már nem volt érdekes azt játszani, hogy "nini! ott is, meg ott is van egy!".

Na igen, az angyali rúnák sokasága egy idő után kikészített, de a többi látványosságot annál jobban értékeltem, merthogy a film látványvilágáról nincs egy árva panaszszavam sem. Az első szörny, a falánk kutyus jól nézett ki, még akkor is amikor a robbanás után "újraolvadta" magát, az Intézet egyszerűen gyönyörű, a bemutatása alatt felcsendülő zenével együtt. A harcok pedig igényesek, a színészeket dicséret illeti azért, mert a legtöbb jelenetet dublőr segítsége nélkül sajátították el, különösen Jamie Campbell Bower.

A filmesek megpróbálták szinte teljesen visszaadni a könyvben történteket, eredeti szövegekkel együtt. Igaz néhány jelenetet itt is elkaszáltak, vagy egyéb változtatásokkal igyekeztek úgy alakítani a történeten, hogy az követhető legyen, néhol pedig látványos, de mégis, egy túl tömény filmet kaptam, amiben sok az adat, továbbá pörgős, sajnos nem túl jó értelemben. Az események egymásra vannak építve, ami követhető, de mégis... néha túl sok a cselekmény, túl sok a rohanás, a szereplők csöbörből vödörbe esnek. A filmnél az akció részek voltak túlsúlyban, sőt, már a kezdeteknél, amikor elviszik Clary anyját. A változtatásoknak köszönhetően a "nagy szundi" előtt még láthattam milyen az, amikor egy ex-árnyvadász feleleveníti  harctudását a háziasszonyok egyik legjobb barátjával, a serpenyővel.

A könyv ismerői jól tudják mi változott a filmben, és ezek egyike a portál. Nem mondom, érdekesebb volt a vizes megoldás, mint az eredeti tükrös, plusz ezzel elérték azt, hogy ne kelljen megmutatniuk Idrist.
Minden változtatást örömmel fogadtam, de egyet a mai napig nem igazán tudok megemészteni, és az Valentine külsője. Mint egy kerge démon, de JRM játékával azért elégedett voltam.

A többi szereplő is igyekezett a karakterek bőrébe bújni, ami Kevinnek nagyon jól ment, pont olyan ellenszenves volt mint a könyvben szereplő Alec. Godfrey keveset szerepelt, de kollégájával együtt pont úgy hozta a karaktert, ahogy az kellett.
Simon (Robert Sheehan), az ügyeletes italos-fiú először erőltetett volt, poénjaival nem győzött meg, viszont a későbbi érzelemkitörése tetszett.

Jace néha poénos volt, de Jamie nem játszotta jól. Nagy bizalmat szavaztam a srácnak, az előzetesekből ítélve tök jó Jace-nek tűnt, aztán a film alatt... érzelemmentes volt. Nem pökhendi, beképzelt, enyhén bunkó de mégis szerethető árnyvadászt keltett életre, hanem egy unott-pofa, olykor szerelemért sóvárgó személyt. A film elején, amikor először pillantják meg egymást Clary-vel hatásos volt, később viszont a kettejük románca elég erőltetett lett. Úgy éreztem, mintha rám akarnák erőszakolni, hogy igenis higgyem el, ők ketten valóban igazi érzelmeket táplálnak egymás iránt. Nem hittem el.

Utolsó mentsváram Isabelle Lightwood (Jemima West) volt, aki a könyvvel ellentétben a filmben semmis volt. Ott volt, de mégsem. Izzy goromba és egy igazi sötét királylány, aki olykor butuskának tűnik, de ezzel lesz bájos, viszont a filmben csak a gorombaságot sikerült Jemimának hoznia, a karakter többi lényét nem sikerült átütően adnia. Jó. Harcolt. Rendben. De akkor sem nyújtott számomra semmi maradandót. Aki viszont nagyon kellemesen meglepett, az Lily Collins. Sokkal jobb Claryt adott a nézőknek, mint amit a könyvben kap az olvasó. Collins igazán átérezte a szerepet, remekül beleélte magát, amiért hatalmas plusz pont jár a mozinak.

Összesítés: olyan ez a film, mint egy képregény. Jó látni a megvalósult képeket, de mégsem adja vissza az eredeti regény kimértebb menetét, még ha hű is akart lenni a történethez. Zeneileg sem kapott túl erős támogatást, a film albumának hallgatása közben egyre jobban fogtam a fejem. Nem is arról van szó, hogy nem lennének hallgathatóak, csak úgy érzem nem illenek a filmhez. Hanganyagnak én inkább rockosabb dalokat képzeltem el, amit kaptam, azok meg... sok a dance világát tükrözi.  Meglepődtem.
Így vagy úgy, a Csontváros egy középkategóriás adaptációra sikerült, de mégis abból a fajtából, amit többször is, minden további gond nélkül meglehet tekinteni.    

7/10   (roppant jószívű vagyok)

• Még több Árnyvadász képért kattintsatok ide!