Imádom a történelmi romantikusokat, és szeretem a fantasy-t. Így amikor annak idején megláttam a KMK újdonságai közt Hercz Júlia: Arany és Ónix c. könyvét, egyből felkeltette a kíváncsiságomat.
Fantasy-s történelmi romantikus eleggyel dolgozik Gail Carriger is Napernyő protekturátus sorozatában, aminek első részét olvastam eddig, de nagyrészt bejött az a különlegesség. Ezért izgatottan vártam, hogy fellapozhassam Hercz Júlia első könyvét és elmerülhessek egy újab zafír pöttyösben.
Kiadói sorozat: Zafír Pöttyös
Műfaj: fantasy, történelmi romantikus
Oldalszám: 376
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2019
ISBN: 9789634577706
Mi vár az út végén? Szerelem vagy halál?
Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át.
Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője, a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja.
Hat évvel később Asarella úgy él, mint minden úri kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben maradt, és csak ő segíthet rajta.
De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen illetlen kalandra?
Szüksége van egy kísérőre.
Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági. Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia… vagy varázserejű emberek vérét.
Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És ki küldte a titokzatos levelet?
Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz…
A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül.
A történet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye.
Hagyd, hogy megbabonázzon!
„Egy titokzatos, rejtélyekkel és varázslatokkal teli világ, amiben szívesen elvesznél.”
– K. Krisztina –
Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
 |
| Hercz Júlia |
A történetbe most nem mennék bele, a fülszöveg tökéletesen leírja a lényeget. De hogy lebilincselő és sodró lendületű... azzal vitatkoznék.
Az első fejezet után úgy voltam ez igen, ez a sztori megvesz kilóra, annyira izgalmas és jól megírt volt. De a következő sorok kezdték lelohasztani a kezdeti lelkesedésemet, a becsusszanó, amúgy kiküszöbölhető hibákkal. Volt, hogy a néha túl kacifántosra sikerült megfogalmazás zökkentett ki, máskor meg az apró bakik. Például egyik oldalon sherry-ként hivatkoznak az aranysárga, dióaromájú italra, a másikon meg borként.
Szép a fogalmazásmód, de emiatt a sztori túlírt. A túlzott leírás elveszi a figyelmet és a helyet a lényegről, a történetről. Hogy példát is mondjak, ezekkel a szederbíborszínű pöttyökkel tarkított, világoskék íriszekkel kilehetett kergetni a világból. Főleg, hogy hányszor volt elismételve. Már feladtam a számolást Dhelward szerelmének árulástörténetéről is, valamint Dhelward csokoládéhangjának emlegetésénél, és amikor jött a hasonlat, miszerint Asarella hangja meg olyan mint a szitáló eső, felsikítottam "hagyjál békén"!
Látszik, az írónő mennyire odafigyelt az írásmódra, mennyire igyekezett szépen fogalmazni, de a szerkesztője helyében rászóltam volna, hogy a stílus mellett a történetre is figyeljen, és csempésszenek bele közösen több érdekességet, mert a történet igencsak lassú volt és monoton. Asarella unokahúga, Esther valószínűleg bajban van, itt meg napok, hetek telnek el amíg előre lépnek az ügyben. Értem, hogy ez, az, amaz elutazik és nem csöröghetnek rá kérdéssel vagy kéréssel, de basszus, ettől a lasssúú tempótól besokalltam.
"Eddig csupa ellentmondás volt a nő. Egyszer olyan, akár egy holdvérű, harcias, elszánt, máskor, akár az itteniek, szende és rémüldöző. Most se tudta, hogy mit lép majd, csak remélte, nem fogja magát hisztérikus ájulásba pihegni."
Több Esther és Rell jelenetet visszaemlékezések formájában eltudtam volna képzelni, hogy érezni lehessen a köztük lévő erős köteléket. Két-három ilyen jelenet jobb lett volna, mint a felesleges leírások tömkelege.
Reméltem, Rell csak önmaga megnyugtatására gondolta azt, hogy Esther kiszabadítása után jókat sétálnak majd, múzeumba mászkálnak stb.
Amikor már kezdtem kétségbeesni, mert az Istenem add, hogy ne átverés, csapda legyen, és Esther életben legyen aggodalom helyett inkább olyan hangulat jött át, hogy alig várom, hogy ismét kucogjunk, akkor hirtelen valami megváltozott, mert ezt az írónő és Rell is észrevette, és végre olyan gondolatai voltak a lánynak, ami reálisabb volt a történet szempontjából. Kezdtem a lányt komolyan venni, igaz az értelmes pillanatok mellett azért néha-néha csak pislogni tudtam miatta, például amikor egy félreértés következtében azt feltételezte, néhány rongydarab megállíthatja Dhelwardot. De ha ez főhősnőnket megnyugtatta, felőlem. XD
"– Bízom magában.Dhelward szája félmosolyra rándult.– Ahhoz képest, hogy pár órával ezelőtt még menekült előlem, egy evezőlapáttal leütött, majd az ágyhoz kötözött, és majdnem elvágta a torkomat…"
Azért érdekes volt olvasni ezt a könyvet. Mert az eleje kecsegtető volt, a továbbiakat untam, de olykor beköszöntött néhány humorosabb momentum ami szórakoztatott, például amikor Dhelward ismerősei megszólaltak, mindig kínos helyzetbe hozták a külvilágit. Vagy amikor Asarellával hivatalosak voltak Mrs. Forchester vacsorájára. Ezeknek a mulatságos jeleneteknek köszönhetően kezdtem felszabadultabban olvasni a sorokat, és észrevettem magamon, hogy élvezem a történetet. A kezdeti lelkesedés visszatért, de ehhez az is kellett, hogy a történet fókuszáltabb legyen. Mert az lett, valahogy jobban pörgött, már nem a leírásokat éreztem a lapok főszereplőinek, hanem a történetet. Izgalmasabb lett, jobban értékeltem az akcióleirásokat, kezdtem azon agyalni hogy ki áll igazából Esther eltűnésének hátterében és mik az inditékai, kik a tettestársak és miért, valamint jobban figyeltem a karakterekre. Egyre több különleges adottságú szereplő mutatkozott be, akik izgalmasak voltak, de mind közül Dhelward volt az, akire azt mondhatom, kedvenc karakteremmé vált. Nagyon érdekes figura volt a kezdetben tartózkodó, homályba burkolózó holdvérű. Tetszett, amikor megnyílt és mesélt magáról, az otthonáról, amiért érezhetően rajong, bár én ott egy túristakörön kívül nem töltenék több időt, mert a holdvérűek világa elég brutális. De jól megírtak voltak ezek a részletek, és tetszett, hogy az írónő megismertetett ezzel a világgal is.
A történet Esther rejtélyén valamint Rell és Dhelward kényszeres együttműködésén túl, próbál tisztességesen foglalkozni a beigért érzéki vonallal is. Nem mondom, hogy tökéletesen elégedett vagyok, de nem volt rossz, mert érezhetően jól működött a kémia főszereplőink közt, bár több szenvedélyes pillanatot nem bántam volna. De nem akarok többet fanyalogni, végül is az írónő tökéletesen megindokolta Dhelward tartózkodását például a csóktól.
Összesítés: érdekes kor izgalmas alapvilággal, kecsegtető történettel, jó szereplőkkel. Az írói stílus szép, bár sokszor túlírtnak tűnik tőle a regény, a történet az első fejezet után lelassúl, de a későbbiekben magára talál, szórakoztatóbbá, érdekesebbé, kidolgozottabbá válik, és a bimbózó romantikus-szál is kezd egyre jobban kibontakozni.
Olyan volt ez a könyv, mint egy személyes érzelmi hullámvasút. Nem. Ezzel a hasonlattal már éltem párszor. Inkább olyan, mint egy valaki, aki elcsábít, majd elhurcol, jól belök a vízbe, mire a felszínre bukkannál lenyom és ezt megteszi addig, amíg elfáradsz és úgy vagy vele "feladom". De ekkor kiránt a vízből, körbeteker egy pléddel és leültet a tűz elé, majd megvacsoráztat és hazaenged. Te meg ott állsz, a hideg ráz a rossz emlékektől, aztán eszedbe jut a furcsa törődés ami végül is megnyugtatott. Hát, klinikai eset vagyok ezzel a hasonlattal... De summa summarum, a lényeg az, hogy végül jóban maradtunk a történettel. Az eleje szuper volt, aztán jó darabig szenvedtem vele, de kétszáz oldal környékén annyira megfogott, hogy örömmel lestem minden egyes szabad percemben a sorokat.
7/10
A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!
U. I.: úgy elfogadnám Asarella menő legyezőjét.
Nem tudom az írónő tervez-e folytatást, sorozatban gondolkodik, mindenesetre én vevő lennék egy olyanra, amiben minden rész másik FOKA (olyan elit-alakulat, amit külvilági fenyegetettség ellen hoztak létre) taggal foglalkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése