Colleen Hoover: It Starts With Us - Velünk kezdődik

     Colleen Hoovernek a Velünk véget ér című kötetével sikerült beférkőznie a szívembe. Egy véletlen vásárlás eredménye volt amúgy, amire egy kis neten elkapott cselekményleírás miatt figyeltem fel, de abszolút nem bántam. Mert olyan földhözragadt és életszerű élettöltelékekkel volt telerakva, ami megszólított. Abszolút nem egy kellemesen kikapcsoló és szórakoztató történet volt, ami mégis a mai napig gondolkodóba ejt. Kerek sztori volt, aminek nem éreztem hogy folytatásra lenne szüksége, az írónő sok-sok rajongói kérés után mégis bevállalt egy közvetlen folytatást, amiben végre Atlas is bővebb főszerepet kapott, családostul. 

Kiadó: Könyvmolyképző  

Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös 

Sorozat: Velünk véget ér #2

Műfaj: romantikus, erotikus 

Oldalszám: 336

Eredeti cím: It Starts With Us 

Kötés: puhatáblás, keménytáblás, éldekorált 

Megjelenés: 2023 (eredeti megjelenés: 2022)

Fordító: Matyola Melinda 

ISBN: 9789633994184

Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!

     Mielőtt véget ért, Atlasszal kezdődött el.

Lily és a volt férje, Ryle éppen csak beleszokik a közös gyerekfelügyelet ritmusába, amikor Lily hirtelen újra összefut első szerelmével, Atlasszal. A csaknem két külön töltött év után Lily fellelkesül, hogy az idő most az egyszer az ő javukra játszik, és azonnal igent mond, amikor Atlas randevúra hívja.

Ám lelkesedését csírájában fojtja el a gondolat, hogy noha többé nem házasok, Ryle azért nagyon is része az életének, és gyűlölni fogja Atlas Corrigant, amiért jelen van a volt felesége és a kislánya életében.

A Velünk kezdődik ott veszi fel a fonalat, ahol a „lebilincselő, lüktető” bestseller, a Velünk véget ér elejtette azt. Egyre több részletre derül fény Atlas múltjából, és követhetjük a volt férjével hadakozó, közben pedig ismét az igaz szerelem lehetőségébe kapaszkodó Lilyt, mindezt olyan romantikával átitatva, amire csak Colleen Hoover képes. Az év legjobban várt folytatása!

Hagyd, hogy elrabolja a szívedet!

"A szerelmi életem végre egyenesben volt, mindenféle bukkanó vagy kanyar nélkül, főleg azért, mert másfél éve nem létezik.

Erre most olyan, mintha nem lenne más előttem, csak göröngyös talaj, akadályok és sziklák."

     A borító az előző kötethez hasonlóan nagyon szépre sikerült, színvilága megnyugtató, viszont ez az érzés nem csak a külcsínt elnézve fogott el, hanem a történet olvasása közben is. 

"Bárki, aki valaha hagyott el manipulatív, bántalmazó házastársat, és valahogy végig a helyes úton maradt, díjat érdemel. Szobrot. Egy rohadt szuperhősös filmet." 

"A legrosszabbak legrosszabbikát éltem át Atlasszal, de ő mindig elképesztő és tisztelettudó volt velem. Mégis, az ember, akit férjemnek választottam, annyira tiszteletlenül bánt velem, ahogy azt senki sem érdemli meg…miközben életünk csúcsán voltunk."

A regény lélegzetvételnyi szünet után viszi tovább az előző regény cselekményét, amikor Ryle már más szerepet tölt be Lily életében, Atlas viszont egyre inkább visszaszivárog főhősnőnk mindennapjaiba. 

"– Nagyon zűrös az életem. – Nem akarom, hogy figyelmeztetésnek hangozzon, mégis annak hat.

– Segíteni szeretnék, hogy egyszerűbb legyen.

– Attól tartok, a jelenléted csak még zűrösebbé fogja tenni."

Lelkesen követtem végig a sorokat, mert az előző regény végéről hiányoltam egy édes csókot, viszont itt már mindent akartam, mohón vágytam a főszereplők közt felizzani látszó kapcsolatra. Viszont az írónő nem sietett, lassan engedett a románcnak, és ez így is volt jó. Így volt realisztikus. 

"Éveken keresztül gyártottam a kifogásokat, hogy miért nem elég jó neki az életem, de Lily valahogyan mégis mindig beleillett. Tökéletesen beleillett. Ezúttal nem nézem tétlenül, hogy eltűnjön."

"Ugyanúgy hat rám, mint fiatalkoromban, bár akkor naivabb voltam. Nem ismertem fel, hogy milyen ritkák az Atlas-féle férfiak, ezért nem voltam vele tisztában, milyen szerencsés is voltam, amiért ő volt nekem.

Most már persze tudom, ezért rémít halálra, hogy talán elszúrom ezt. Vagy talán Ryle szúrja el."

Közben meg nem felejtkezett el az életet megkeserítő kétségek sokaságával teletömni a sorokat, ahogy a mi életünkről sem feledkezik meg a sors: hogy viszonyuljunk egy kiszámíthatatlan, indulatos emberhez akit nem zárhatunk ki egy szerettünk életéből, így a miénkből sem? Hogy engedjük be az életünkbe a vágyott boldogságot úgy, hogy azzal ne még több bonyodalom járjon, hanem csupa felszabadító érzés? És ha már a magunk boldogsága mellett döntünk, milyen tempóban tegyük magunkévá, hogy igazán tartós maradjon? Bocsássunk meg annak aki ártott vagy dédelgessük tovább a haragot ami mélyre nyúl és naponként emlékeztet a múlt keserű pillanataira? Ezekre keres választ a történet, miközben sorban meg is válaszolja azokat, így egy kis idillt csempész a történetbe. De tudjátok mit? Kellett most nekem ez az idill. Kellett egy ilyen könyv, ami szembe mert nézni a traumákkal, segítette a főszereplőket a feldolgozásban, és velük együtt így az olvasónak is igyekszik segíteni. 

"– Ne azon agyalj, hogy hol voltunk valaha, hanem hogy hol vagyunk most."

"Meggyőződésem, hogy a problémák általában sokkal jobban megoldhatók egy őszinte, egyszerű beszélgetéssel, mint egy drámai beavatkozással..."

"Nem foglalkozunk azzal, ami nem működik. Arra figyelünk, ami igen, és sok mindenért lehetünk hálásak." 

Olvasáskor sokfajta érzelemet éltem át: a bosszúságot Ryle meggondolatlansága és temperamentuma miatt, a büszkeséget Lily ereje és határozottsága végett, valamint a kellemes, "megtaláltam az új könyves álompasim" hangulatot is Atlas személyiségétől. Istenem, az a pasi főnyeremény. Annyira gondoskodó, annyira két lábbal áll a földön, hogy irigyeltem. De ahhoz, hogy ő ilyen legyen, a saját sorsának a kovácsa, kellettek az életbeni nehézségek, amiket lassan, még felnőttkorában is emésztgetett és igyekezett mindenből a legjobbat kihozni. És annyira kellemes volt megtapasztalni ezt az Atlast, aki amellett, hogy végtelen türelemmel állt hozzá a környezetében lévőkhöz, végre nem engedte, hogy a boldogsága, ami Lilyhez kötötte, ismét kifolyjon a markából, mint a víz. Nagyon szerettem a kapcsolatukról olvasni. Jólesett, hogy meglegyintett a szerelmük szele és olyan nyugalommal töltött el, ami nagyon kevés történetnek sikerül. 

Összesítés: amennyire kerek egésznek tartottam a Velünk véget ér című kötetet, és nem vágytam a folytatására, annyira kellemes csalódást okozott a második rész. Igaz az első könyvet csupa gyomrosnak éreztem meg, viszont nem bántam, hogy a Velünk kezdődik nem okozott olyasfajta gyomorgörcsöt mint a kezdőkötet cselekménye. Habár a folytatás is bőven gondoskodott gondolkodnivalóról, mégis a sok pozitív üzenete volt az, ami megfogott: állj ki magadért és ezzel a legjobbat teheted nem csak magadnak, de a szeretteidnek is. Igaz ehhez az is kellett, hogy a szereplők mellett is olyan emberek álljanak, akik támogatásukról biztosították őket. Sokszor az olvasók ezt nem mondhatják el magukról, de ha mégis akad legalább egy ember aki ezt a lelki támogatást biztosítja, azt meg kell becsülni. Másrészt meg ott a sok értékes könyv, amiből erőt lehet meríteni. 

Továbbá tetszett a megértésre és megbocsátásra ösztönző sorok, amik rávilágítottak arra, hogy nem a másik miatt kell megpróbálni elengedni a haragot, hanem önmagunk lelki békéje miatt. A mai világban az ilyen üzenetekből sosem lehet elég. Amik, és a fentebb felsoroltak is meghatottak. De ami miatt az írónő - az első részhez hasonlóan - megint kicsalt egy könnycseppet a szememből, az az volt, mikor a könyvcím felhangzott és értelmet nyert. 

AJÁNLOM 

A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak! 

"Rájöttem, hogy néha elég, ha zenét hallgatok egyedül a kocsimban, vagy alkalmanként egy szelet sütit eszem a Cheesecake Factoryből, és máris kisimulnak az agytekervényeim."

"Arra jutottam, hogy néha a legnehezebb döntések vezetnek a legjobb kimenetelhez."

"Azt hiszem, belefáradtam. Vagy úgy általában vagyok fáradt. Sok fárasztó munka, ami anyagilag nem térül meg. Úgy értem, büszke vagyok rá, hogy sikeres, és hogy ezt én csináltam, de néha arról álmodozom, hogy egy futószalagnál dolgozom.

– Csatlakozom. Egész csábító, hogy az ember csak úgy hazamegy, és nem is gondol a melóra."

"Egy dolog valakit azért nem kedvelni, ahogyan bánik velem, de teljesen másfajta dühöt érzek, ha az emberrel, akit szeretek, rosszul bánnak."

"– Ha inkább hazamennél aludni, áttehetjük ezt a jövő hétre.

– Semmit sem csinálnék szívesebben, mint ezt, Atlas. Majd alszom, ha meghalok."

"Már jóval az első csókunk előtt belezúgtam. Sokkal jobban szerettem őt, mint előtte bárki mást. Jobban szerettem, mint utána bárkit.

Talán még mindig jobban szeretem."

"Nyilvánvalóan fogalma sincs róla, hogy mennyire fontos volt az életemben. Amikor mindenki hátat fordított nekem, ő volt az egyetlen, aki mellém állt."

"– Azt hiszed, ha én valami megalázót csinálok, attól te jobban fogod érezni magad?

Bólintok.

– Igen, ez az univerzum rendje. Szemet szemért, megaláztatást megaláztatásért."

"Részben azért nem jöttem ki velük soha, mert mindig rosszul reagáltak a dolgokra. Ha kérés nélkül segíteni akartam, Tim azzal vádolt, hogy ellenségeskedem vele. Ha nem segítettem, akkor meg azt vágták a fejemhez, hogy lusta vagyok, és hálátlan."

"Nem tudom, hogy ez a tisztelet szilánkja volt-e, de valahogyan képes voltam becsülni benne, hogy életben tartott, amíg kicsi voltam. Csakhogy nem ez-e a legalapvetőbb dolog, amit egy szülőnek tennie kell, ha úgy dönt, hogy gyereket hoz a világra?"

"Fiatalon befolyásolhatóak vagyunk, és ha évekig azt hallgatod, hogy egy senki vagy, azoktól, akiknek valamit jelentened kellene, akkor elkezded elhinni. És lassan kezdesz semmivé válni."

"Te voltál az első az életemben, akit érdekelt, ki vagyok.

Soha senki nem tett fel rólam úgy kérdéseket, ahogy te. Az ismerkedéssel töltött hónapjaink után nem éreztem többé úgy, hogy semmi vagyok. Azt éreztetted velem, hogy érdekes vagyok, és egyedi. A barátságod értékessé tett.

Köszönet ezért."

"Semmi, amit tettél, és semmi, amit tehetnél, nem mentség senkinek, hogy kezet emeljen rád."

"Nem tudom, hogy bizonyítani próbáltam-e valamit másoknak vagy magamnak, de tudni akartam, képes vagyok-e rá. Vágytam a kihívásra, hogy a semmiből teremtsek meg valamit, majd figyeljem, hogyan virágzik és növekedik."

"Semmi sem jobb annál, amikor azzal az emberrel gyönyörködsz a gyerekedben, akivel összehoztad őt."

"... őszintén szólva belefáradtam, hogy állandóan sajnáljam, aggódjak érte, rettegjek tőle, és tekintettel legyek rá."

"... neked természetes ez a gyereknevelősdi.

– Csak jól tettetem. Fogalmam sincs, mit csinálok. Egy szülő sem tudja. Imposztorszindrómások vagyunk, improvizálunk a nap minden egyes percében.

– Miért van az, hogy ez egyszerre megnyugtató és rémisztő?

– Épp most foglaltad össze a szülőség lényegét két szóban."

"Köszönöm, hogy jelenleg az életem legmegnyugtatóbb része vagy. Köszönöm, hogy mindig te vagy a jelzőfény, amire szükségem van, ha elveszettnek érzem magam.

Akár szándékosan világítasz nekem, akár nem. Hálás vagyok neked."

"Ha valami hülyeséget csinálsz, én az a barát leszek, aki megmondja, hogy hülyeséget csinálsz. Nem foglak követni a hülyeségedben.

Azt akarom, hogy a barátaim is így kezeljenek. Többre becsülöm az őszinteséget a hűségnél, mert az őszinteség velejárója a hűség."

"Egy csokrot tart a kezében, de nem virág. Süti.

Átadja nekem.

– Arra gondoltam, van elég virágod."

"Az első csókunk tele volt félelemmel és a fiatalság tapasztalatlanságával.

Ez a csók remény. Megnyugvás, biztonság, állandóság. Minden, amit a felnőtt életemből hiányoltam."

"Néha azt hisszük, hogy ha eléggé szeretünk egy sérült embert, akkor megjavíthatjuk, csakhogy ebből általában az lesz, hogy mi magunk is sérülten végezzük."

"Arcon puszilom, és kényszerítem magam, hogy elengedjem őt.

Ez az egyetlen negatívuma, ha végre azzal vagy, akit neked szánt a sors. Évekig vágysz rá, hogy vele légy, és amikor végre életed fontos része lesz, valahogy még jobban fáj."

"Amíg házasok voltunk, azt a néhány rémisztő esetet elfedte a sok jó, de most, hogy a házasságunk véget ért, csak Ryle legrosszabb oldala maradt meg nekem. A házasságunk élettelteli volt, mára viszont csak a puszta csontváz maradt belőle.

Éles, szúrós sarkokkal, amik az elevenembe vágnak."

"Szerintem Ryle-ban egy szörnyeteg lakozik, aki állandóan sérelem után kutat. A sötét oldala balhéval táplálkozik, és ha ezt senki sem adja meg neki, akkor kitalál magának valamit. De nem játszhatom többé a játékát."

"Jó tudni, hogy szereti, ha nézem munka közben, mert Atlast nézni a kedvenc időtöltésem. Le tudnám élni az életem légyként a falán, és elégedett lennék."

"Azokkal szemben vagyok elkötelezett, akik pozitivitást hoznak az életembe. Akik építeni akarnak engem, és boldognak látni. Ezek azok az emberek, akikért döntéseket fogok hozni az életemről.

Meg fogom tenni a tőlem telhetőt, de ez minden, amit tehetek.

Talán nem mindig a jó időben hoztam meg a jó döntéseket, de arra fogok koncentrálni, hogy volt bátorságom meghozni őket."

"A Lily iránti érzelmeim sokkal erősebbek, mint amit valaha is éreztem. Még annál is erősebbek, mint fiatalabb koromban. Ez most más. Erősebb, mélyebb, izgalmasabb."

"Gyerekként én is nagyon vágytam családra, de több évnyi csalódottság után ráébredtem, hogy pusztán mert valaki beleszületik emberek egy csoportjába, attól még nem feltétlenül ők jelentik számára a családot."

"Sokszor csinálok ilyet. Megjegyzek fontos mérföldköveket, amik jelzik, hogy az életem kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. Nem teszem ezt olyan gyakran, mint szoktam, de jó dolog."

"– Amikor este álmatlanul fekszel, a sértéseidet gyakorolod?

– Nem, ezek spontán jönnek."