2021. március 30., kedd
Sarah MacLean: Hozományvadászok kíméljenek!
2021. március 16., kedd
Veres Attila: Éjféli iskolák
Első pillantásra belezúgtam az Éjféli iskolák csodás borítójába. A gyönyörűség és a borzalom találkozásának ígéretét látom rajta, amit reméltem, a lapokon szereplő történetekben is megtalálok.
2021. március 8., hétfő
Januári és februári olvasónapló #1
Ahh de jó újra itt lenni és végre blogolni egy kicsit! Ha nem bánjátok, pár mondat erejéig nyomok egy kis süket dumát, csak úgy, egy kis panasz, mert nincs alkalmam elmenni pszichomókushoz.
Tavaly ősszel úgy éreztem belelendültem a blogolásba és a mémgyártásba meg egyéb könyves-képes szerkesztésbe, majd közelgett a tavasz és bumm! Beborított a sz*rvihar. Jöttek a családi drámák, de úgy kéz a kézben egyik a másik után, a godolataim ezek körül pörögtek, az olvasás döcögősen ment, a blogolást meg hagyjuk is. Gyermekem pechemre leszokott a délutáni alvásról, reggel meg hamarabb kipattan a szeme mint az enyém, úgyhogy pápá énidő. Persze ott vannak az áldásos éjszakák, legalább azt végigalussza, én meg alapból éjjeli bagoly vagyok, csakhogy most nem tudom mi van, de alig bírom végigpislogni az Exatlont (ez az egyetlen tv-műsor amit nézek), szinte rosszul leszek, ha nem teszem le a fejem és alszok. Borzalmas ez az állapot. Most is érzem, hogy az a dög álommanó kopogtatja a fejemet, de szerettem volna megörökíteni a januári és a februári olvasónaplómat, amit azért vonok össze egy bejegyzésbe, mert untam, hogy az utóbbi olvasónaplós bejegyzéseimben két-két könyvről írtam csak. A mostani helyzetemet elnézve, továbbra sem fogom falni a könyveket, úgyhogy úgy döntöttem ezt a rovatot inkább két-háromhavonta hozom majd, hogy egy-két regény helyett többről is szóljanak a jövőbeni posztjaim.
Bocs a fecsegésért! Jöjjön a lényeg, az idei év első olvasmányai:
2021. február 22., hétfő
5+1 romantikus könyvajánló
Szeretitek a romantikus történeteket? Juj, én nagyon! Mindig is álmodozó típus voltam, de sokáig csak szerelmes a szerelembe. Hála az égnek több mint tíz éve megtaláltam életem párját, viszont tinikorom óta töretlenül rajongok a zsánerért és ez így is marad életem végéig. A Valentin-nap apropóján pedig úgy gondoltam, a figyelmetekbe ajánlok néhány olyan csöpögős, édes, szenvedélyes történetet, ami könyvmolyságom óta a legnagyobb KEDVENCEM.
2021. február 17., szerda
Sarah J. Maas: A Court of Frost and Starlight - Fagy és csillagfény udvara
2021. február 8., hétfő
A Bridgerton család
2021. január 28., csütörtök
Sarah J. Maas: Macskanő - Lélektolvaj
Mondják, hogy nem kell különbséget tenni a DC és a Marvel közt, nekem mégis jobban húz a szívem az előbbi karaktereihez. Főleg az antihőseihez.
Megörültem, amikor pár évvel ezelőtt megláttam a hírt, hogy néhány író közreműködésével megalkották a DC Icons könyvsorozatot, amiben minden részt más híres szerző ír meg. Az öröm mellé aztán a remény is csatlakozott, hogy valamelyik magyar kiadó előbb-utóbb csak megveszi a jogokat, aztán el is töltött a jóleső érzés, amikor arról értesültem, a KMK elkezdte a magyar kiadást.






