2021. február 22., hétfő

5+1 romantikus könyvajánló

   


     Szeretitek a romantikus történeteket? Juj, én nagyon! Mindig is álmodozó típus voltam, de sokáig csak szerelmes a szerelembe. Hála az égnek több mint tíz éve megtaláltam életem párját, viszont tinikorom óta töretlenül rajongok a zsánerért és ez így is marad életem végéig. A Valentin-nap apropóján pedig úgy gondoltam, a figyelmetekbe ajánlok néhány olyan csöpögős, édes, szenvedélyes történetet, ami könyvmolyságom óta a legnagyobb KEDVENCEM. 



 
     Sok-sok drámával, veszteséggel, fájdalommal, utazással, mosollyal, nevetéssel, zenével, szenvedéllyel, kitartással, szerelemmel, bizalommal felvértezett történet ez két fiatal egymásra találásáról, akik az együtt töltött idő alatt megtapasztalják, milyen fontos az élet, a megbocsátás, és, hogy nem szabad elszalasztani az esélyt a boldogságra, megéri érte küzdeni.

Ez volt az a könyv, ami a New Adult történetek rajongójává tett. Minden megvan benne, ami miatt ennyi év után is bátran mondhatom, hogy az egyik legnagyobb kedvencem. A szereplők, a dalok, a cselekményvezetés, mind meggyőzöt, de az utolsó fejezetek tették fel az i-re a pontot. Azokat konkrétan végigbőgtem.





    Ha az előző könyv tehet arról, hogy bírom az NA történeteket, akkor A csábítás kilenc szabálya miatt estem szerelembe a történelmi romantikusokkal. Állati egy sztori ez! Kliséhalom a csúnyácska Lady-ről (aki kibúj a csigaházából és nekikezd a bakancslistás tételeinek kihúzásába) és a rosszfiú Lordról, aki segít hősnőnknek vágyai megvalósításban. Első és második olvasásra is imádtam minden egyes betűjét ennek a jól megírt, vicces, mámorító romantikus történetnek. 


 
      Rachel Gibson mutatta meg, milyen jók tudnak lenni a chick-lit történetek. A Hokisok sorozatával belopta magát a szívembe, főleg az első könyvével. 
Imádok nevetni, sírásig kacagni, ez a történet pedig kihozta belőlem, nem mellesleg nagyon szerettem a szereplőket, az OMG alapsztorit, a kínos szituációkat, az érzéki jeleneteket. Ez is bármikor újraolvasós. 











     Ez a könyv hiába van tele könnyekkel, mégis egy nagyon szép ívű történetet takar, amiben egy több szempontból sérült katona és egy igazán jószívű lány talál végül egymásra. De ez a regény nem csak a veszteségről és a szerelemről szól, hanem az igazi barátságról is, amit ha valaki a magáénak tudhat a való világban is, akkor elmondhatja magáról, hogy végtelenül áldott ember. Mert az igaz barát drága kincs, nem lapul minden bokorban. 




     Dark Romance a javából! Az ilyesfajta történetek romantikus-szálát igencsak nehéz megemészteni, és ez Roberts történeténél is így van. Viszont az írónő olyan jól mozgatta a szálakat, olyan mély érzéseket ültetett a regénybe, hogy Olivia és Caleb történetének kétségkívül helye van ebben a listában. 


Elle Kenned: TheDeal - Az üzlet

     Legújabb "klubtagom" Elle Kennedy Off-Campus sorozatának kezdőkötete lett, ami nehéz témákat boncol, viszont tökéletes egyensúlyban van a humorral. A frappáns, tréfás párbeszédek adják meg a történet sava-borsát, amit csak tetéz a remek fordítás és a szimpatikus, életteli karakterek. 











Ezek lennének hát az én legnagyobb romantikus favoritjaim,. 
Remélem tetszett a listám, köszönöm, hogy végigolvastátok. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...