Ezt a könyvet másodkézből, a kiadótól kaptam, vagyis az olvasás lehetőségét először is nekik szeretném megköszönni, másodszor pedig magának a szerzőnek, Gregus Gábornak, aki pár nappal később felkeresett és megkérdezte, elolvasnám-e a regényét. Kicsit elhúzva az olvasást, de végül meg is tettem.
2021. június 12., szombat
Gregus Gábor: Megjelöltek
2021. június 8., kedd
Shadow and Bone - Árnyék és Csont
Szeretem az adaptációkat. Mert jobban felhívják a figyelmet az alapjául szolgáló könyvekre, könyvsorozatokra, mint egy pár hetes reklám. Persze vannak felkapott írók, akik milliók kedvencei, mint például Sarah J. Maas, de azzal, hogy a Netflix hozzácsapta betervezett adaptációihoz a Tüskék és rózsák udvara c. regénysorozatát, még nagyobb figyelem övezi majd az írónő könyveit. De lehetne itt még sorolni bőségesen a Vajáktól A szolgálólány meséjéig, bár utóbbi nem netflixes, de most maradjunk a közkedvelt streaming szolgáltatónál.
A Netflix jól csinálja. Mert engem személyszerint megvett a Vajákkal, A Bridgerton családdal is, és igaz, hogy egyik sem lett tíz csillagos tökéletesség, de összességében tetszettek, mindegyik sorozatnak megvan a maga hangulata. Emellett tetszik, hogy figyelnek a designra, mert mindegyik ilyen-olyan formában, de látványos. És nem mellesleg az adaptációk meghozták a kedvem a könyvekhez (Vaják, Bridgerton). Úgyhogy kíváncsian vizslatom az újabb híreket, hátha valami olyasmit adaptálnak legközelebb, amiért rajonghatok.
2021. június 7., hétfő
Tavaszi olvasónapló
2021. május 23., vasárnap
Könyvek - amiket akarok #4
2021. május 18., kedd
Csukás István: Süsü, a sárkány
Ki ne ismerné Csukás István klasszikusát, Süsüt, a sárkányt? A zöld cuki bábfigurát, aki imádja a vadkörtét és a lepkéket, és a leghőbb vágya, hogy szeressék.
Bizony, én is Csukás István történetein nőttem fel (pontosabban a történeteiből készült rajzfilmeken), de amíg A nagy ho-ho-ho horgász és Pom pom a kedvenceim közt voltak, addig Süsü kalandjait csak azért néztem, mert nem volt jobb. Kissé mostohán indult a kapcsolatunk, de a Könyvmolyképzőnek köszönhetően hozzájutottam egy, a híres egyfejűről szóló mesegyűjteményhez, ami kellemes csalódást okozott.
2021. május 11., kedd
Amikor a könyvmoly ízlése változik
A minap készítettem instára egy képet a legkedvencebb könyveimről. Igaz van még a kilenc kiválasztottan kívül néhány favorit, viszont a képen látottak mennyiségével mégis elégedett vagyok, mert ezek az én non plus ultráim, azok, amik csillagos tízest érdemelnek, mert azon kívül hogy az első betűtől az utolsóig nagyon szeretem őket, olyan plusz érzést is adtak, ami összvissz tíz év könyvmolyságom alatt kevés történetnek sikerült. Elgondolkodtattak, úgy istenigazán megríkattak vagy leesett az állam a bennük rejlő csavaroktól. Ezeknek a könyveknek a történetei beférkőztek a bőröm alá, és még újraolvasás után is ugyanazt a borzongatóan jó érzést tudják okozni.
Talán ez a poszt szólhatna a kilencek bemutatójáról, de egy kicsit mégis tovább mennék. Arra gondoltam, ez a bejegyzés inkább szóljon az olvasáshoz fűződő kapcsolatomról, azon belül is a műfajokhoz való viszonyomról, ami az évek alatt igencsak változatosra sikerült.
2021. május 3., hétfő
Hercz Júlia: Arany és Ónix
Imádom a történelmi romantikusokat, és szeretem a fantasy-t. Így amikor annak idején megláttam a KMK újdonságai közt Hercz Júlia: Arany és Ónix c. könyvét, egyből felkeltette a kíváncsiságomat.
Fantasy-s történelmi romantikus eleggyel dolgozik Gail Carriger is Napernyő protekturátus sorozatában, aminek első részét olvastam eddig, de nagyrészt bejött az a különlegesség. Ezért izgatottan vártam, hogy fellapozhassam Hercz Júlia első könyvét és elmerülhessek egy újab zafír pöttyösben.






