Gail Carriger: Soulless - Lélektelen

     Nem emlékszem hogy akadtam a könyvre, egyszer csak megláttam, beleolvastam a fülszövegbe, aztán virtuálisan feldobtam a betervezett könyveim listájára, majd idővel sort kerítettem a könyv elolvasására. Most pedig itt vagyok egy kis véleményszösszenettel.

Gail Carriger

     Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?

    A borítóból és a fülszövegből ítélve, tudtam, hogy egy természetfelettivel felturbózott Jane Austen regényt fogok kapni, de ez akkor is kicsit meglepett. Nyugi, jó értelemben... habár...

Történetünk bővelkedik bajt okozó vámpírokban, vérfarkasokban, akik épphogy megtűrik egymás társaságát. Ezek a természetfeletti lények nyugodtan járnak-kelnek az emberek közt, mi több, a társadalom elfogadta őket, sőt legtöbbjük elég előkelő helyet foglal el a ranglétrán.

Ezek a szerzetek nagyon szigorúak ha fajtársaikról van szó, minden egyes új tagot regisztrálnak és nyomon követnek, nehogy egy-egy kósza, "gazdátlan" vámpír vagy vérfarkas felüsse a fejét, és gondot okozzon az emberek közt esetleges féktelen éhségével, ám egy nap mégis megtörténik a baj, amikor új vámpírok jelennek meg a színen, sőt a régiek közül páran nyomtalanul eltűnnek. No ekkor kerül képbe a természeten túli szerzet, vagyis Alexia Tarabotti, egy olyan vénkisasszonynak titulált félvér lány, aki lélektelen, s ezáltal egy érintésével képes a természetfeletti lényeket emberré "varázsolni". Már a történet elején összetűzésbe kerül egy selypítő vámpírkával, akit jó gyorsan leszerel az ő kis napernyőjével, ám ezzel a lépésével még inkább belekeveredik egy krimiügybe, amelynek vezetője a mogorva farkasgróf, Lord Maccon.

Őszintén szólva, a krimiszál eléggé hidegen hagyott. Nekem nem volt túl izgalmas, viszont a vele járó gubancok nagyon is az ínyemre voltak, főleg amikor Alexia és Lord Maccon kénytelen-kelletlen közelebbi kapcsolatba kerültek, főleg a lány ereje miatt. Bizony, néha jól jön az emberré-váloztatós érintés, ha az izmos férfi farkasként próbálja a finom úri hölgyet megtámadni... és a hölgynek muszáj jól ráfonódnia arra a már úriemberre, nehogy visszaváltozzon.
A főszereplők mentették meg nálam a könyvet, mert olyan párost alkottak, akiket nagyon hamar megkedveltem, mert ha már a könyv előtti is az ismeretségük, akkor is kellően bontakozott ki köztük a románc.  Erre később visszatérek, de először szeretnék megemlékezni a mellékszereplőkről, akik közül egy kimagasló egyéniség, ő pedig nem más, mint Lord Aceldama, egy nagyon idős vámpír aki... nagyon aranyos volt. Igen, ez a jó szó, aranyos. Ezt sem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok egy vámpírra, de tény, lordsága nagyon érdekes szereplő volt. Öltözködési stílusával beolvadna Suzanne Collins kapitóliumi népségébe, beszédstílusával pedig Lakatos Márkra emlékeztet. :D Jó, talán túloztam, de kicsit van benne valami.

"A vámpír előkapott egy parfümös zsebkendőt, és játékosan meglegyintette vele Alexia vállát.
– Ejnye, kis cukorborsóm, úgy hallottam, ön nagyon-nagyon csintalan, rossz kislány volt a hercegnő tegnapi bálestjén…!"

Hasonló rokonszenvet éreztem Alexia barátnője, a rémséges kalapokat gyűjtő Ivy iránt is, bár ő nem volt olyan harsány jelenség, mint Lord Akeldama, de helyenként megérte a pénzét.

"Ivy ájulást színlelt, Alexia a karjánál fogva tartotta meg.
– Ne játszd meg magad! – utasította rendre barátnőjét. – Egyetlen fontos ember sincs a közelben, hogy elkapjon.
Ivy gyorsan magához is tért…"

Számomra a humor vitte a könyvet, és persze a már említett főszereplők, akiknél nagyon tetszett, hogy először húzták egymás agyát.

"– Mondja, miért olyan nehéz magával mindig? – kérdezte Lord Maccon elkeseredve, mire Alexia elvigyorodott.
– Talán mert nincs lelkem? – vetette fel.
– Józan esze, az nincs – javította ki a gróf."  

Igen ám, merthogy Alexia elég nehéz teremtés, makrancos hölgy, szereti a maga igazát hangoztatni,

" Tarabotti kisasszony nem tartozott a se hús, se hal típusú hölgyek közé, sőt, éppen ellenkezőleg. A vele való találkozást számos úriember leginkább egy olyan méregerős konyakhoz hasonlította, amelyről az első kortyig azt hitte, gyümölcslé. Amikor azonban legurította, csak áll döbbenten, tetőtől talpig elképedve - és a meglepetés különös, égető érzést hagy maga után."

de persze idővel összecsiszolódtak, és oly sok kellemes bekezdéssel, oldallal, fejezettel ajándékoztak meg.

"– Az vagyok?
– Hogy micsoda? – Miss Tarabotti zavart tettetve lesett ki rá kusza fürtjei mögül. Nem, szó sem lehet róla, hogy megkönnyítse a gróf dolgát.
– A szerelme?
– Nos, ön farkasember, skót, mezítelen, talpig véres, és én mégis fogom a kezét."

Összesítés: Gail Carriger is elég furcsa szerzetnek tűnik, természetes, hogy nem egy átlagos természetfeletti történettel rukkolt elő, ami kellemes emlékeket idézett fel bennem, és emiatt a tervezett pontszámomat egy kicsit meg is emelem.

Mit is mondhatnék még: vámpírok, farkasemberek, egy lélektelen de humoros nőszemély aki még verekedni is tud, sőt mesterien forgatja halálos felszereltségű napernyőjét, továbbá kellemesen szórakoztató mellékszereplők, Alexia családja akiket a hátam közepére sem kívánnék, valamint enyhén unalmas krimiszál, de annál érdekesebb összesimulások, csókok, érzéki és szenvedélyes pillanatok... ó igen, és rengeteg tea. 

8/10