Kölcsönpakkom negyedik darabja nem épp vaskos, de én jó sokáig olvastam. Időm sajnos nem annyi mint a tenger, amiben ez is közrejátszott, de maga a történet sem olvastatta magát annyira, mint számítottam. Hogy miről is szól Az ördöngösök? Tessék, lássék lejjebb:
Ravinel, orvos szeretőjével együtt gyilkos tervet eszel ki a férfi feleségének eltüntetésére, s ennek oka a magas életbiztosítás. A férj követi parancsolgató tettestársa utasításait, ám amikor rákerül a sor, hogy eltüntesse a becsomagolt hullát, enged a késő bűntudatnak,sokkhatásnak, fáradtságnak, és ágynak dől. De mire magához tér, valaha volt neje teste eltűnik. Vajon hová tűnhetett a holttest? Elvitte valaki? Ravinel kétségbeesve keresi az eltűnt porhüvelyt, ám órákkal később, amikor ismerősökkel találkozik, mind azt mondják, percekkel azelőtt látták a feleségét... élve.
A történet érdekes, olyan misztikus fajta, és a kevés lapszám miatt ha az ember nekiül, fél nap alatt kivégzi. Ennek a folyamatos olvasásnak köszönhetően talán engem is jobban megfogott volna, de apránként vettem át, így nem jött át az a hatás, ami eredetileg körbelengi ezt a regényt. Meg ahogy így most belegondolok, a sztori lehetett volna kicsit érdekfeszítőbb, jobban ellehetett volna húzni az egészet, több körömrágós pillanattal, mert az esély bőven megvolt rá.
Szeretem magam beleélni az adott szituációba, a szereplők életébe, boldogsággal, gondokkal egyaránt. Itt most meghökkenés párosult a félelemmel, ami csak Ravinelt kapta el, engem nem. Ez egy olyan könyv volt most nekem, amiben senkivel sem tudtam azonosulni, egész idő alatt csak bámultam ki a fejemből, és vártam a történéseket, amikből túl sok nem volt. Az asszonygyilkosság után többnyire csak a férfifőszereplő nyomorúságáról olvastam, hogy lassacskán mennyire kínozza a bűntudat, és hogy rájön arra, neki bizony hiányzik a kis felesége, szereti őt, és nem érti, miért hallgatott a szeretőjére... miért adta el a lelki békéjét/szabadságát pár milliócskáért.
Olvasás közben egyre csak azon járt az agyam, hogy mi is lehet a csattanó, amibe a vége előtt sikerült is beletrafálnom. Előbb-utóbb kiszámíthatóvá vált a végtörténet, ami bizony nagyon jól volt megírva. Ott egy picit izgultam végre, és Ravinel tette sem lepett meg. Inkább akkor emelkedett volna meg a szemöldököm, ha szembe mert volna nézni a "kísértetével". Az utolsó 2-3 oldal meg bevallom, picit betett, és egy mákszemnyit megálltam szusszanni, és belegondolni, hogy ez a (spoiler) szőke dokinő aztán érti a dolgát, ritka ravasz, és nagy átverő.
7/10
1955-ben Henri-Georges Clouzot rendező Simone Signoret, Vera Clouzot és Paul Meurisse főszereplésével bemutatta eme regényen alapuló filmjét, Az ördöngősök (Les Diaboliques) címmel, aminek alaptörténetét kissé átszerkesztették.
Aztán az amerikai kontinens is felfigyelt erre a történetre, és 1996-ban Az ördög háromszöge-ként (Diabolique) keresztelt Jeremiah S. Chechik mozival elevenítette fel az átverős históriát, olyan színészekkel, mint Sharon Stone, Isabelle Adjani, Chazz Palminteri.
Egyedül talán a nagy átverő szőke nőről nem írtam volna, mert ez így egy kis spoiler. Egyébként a könyv maga tetszett nekem úgy, ahogy van. Viszont ezzel nem azt mondom, hogy maga a kritika nem jó. Az eltérő látásmód ellenére is tetszett. Köszönöm :)
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy az eltérő látásmód ellenére is tetszett a kritikám. :) Az "átverő szőke nő" elé pedig odabiggyesztek egy figyelmeztetést.
Törlés