2022. január 11., kedd

Várós #1

     Sziasztok!

Hirtelen ötlettől vezérelve arra gondoltam, indítok egy új rovatot az aprócska év végi összegzés mintájára, amiben ettől kezdve minden év elején készítek egy mindenes listát azokról a filmekről, sorozatokról, könyvekről és zenei ez+az-ról, amire kíváncsi vagyok.
Fogadjátok szeretettel az első Várós posztomat. :)

  • Megnézném

     Istenem, annyira vágyom egy igazi szórakoztató vígjátékra amin szétröhöghetem magam! Erre pedig Sandra Bullock tavaszal esedékes új filmje, Az elveszett város ad egy kis reményt. Imádom a színésznőt, az egyik nagy kedvencem, drámában és vígjátékokban is nagyon jó. A történet szerint Sandra egy kalandregényeket jegyző írót alakít, akinek egyik kincskeresőskönyvét olvasva egy dúsgazdag rajongója (Daniel Radcliff) azt  vette a fejébe, hogy az írónő meg tudja találni a könyvében szereplő elveszett várost, ezért elrabolja őt. Erre a nő borítómodellje (Channing Tatum) úgy határoz, hogy majd ő megmenti a nőt, ezzel bizonyítva, hogy több mint egy modell, ő ugyanolyan hős, mint a könyvei főszereplője.


     Bevallom, az előzetes első fele annyira nem fogott meg, de a végére elkapott a nevethetnék. Az utolsó snitt, amikor a robbanásnál Brad Pitt megdobja szőke loboncát, Sandra Bullock meg a rá jellemző repkedő mozdulatokkal gesztikulál, ott végem volt. Nagyon várom ezt a sztárparádés vígjátékot, remélem jó lesz.



    Továbbá amennyire nem izgatott a legújabb Batman adaptáció Robert Pattinson főszereplésével, az előzetesek után annál inkább várom a márciusi bemutatót. Nagyon bejöttek a trailerek a sötét depresszív hangulatukkal, a borzongató aláfestőzenékkel, az ütős akciómontázsokkal. Remélem a film is hasonló élményt nyújt majd. 




      Még van egy recikönyvem amit minél hamarabb szeretnék elolvasni, aztán pedig rászabadulok a Vaják második évadára, de idén leginkább a Bridgerton család új részeire vagyok a legkíváncsibb.












Forrás
      A Bridgerton könyvek közül három részért vagyok a leginkább oda, Anthony története pedig ebből az egyik (a másik kettő Eloise-é és Francescaé), úgyhogy nagyon várom! Még úgy is, hogy hiányozni fog Kate Shaffield, és egyáltalán nem rajongok Kate Sharmaért. Akárhogy is próbáltam megerőltetni magam, nem szimpi a Kate-et játszó színésznő.








  • Elolvasnám

     Azt hiszem erre a pontra egy külön bejegyzést kellene szánnom, de azért nézzük. 

 
     Sarah MacLean regénye, A megérdemelt szerető című kötet, ami A szerencsejáték szabályai sorozat második része, abszolút kívánságlistás, ezt idén mindenképp elakarom olvasni. 


     Beterveztem, hogy két megkezdett sorozatot szeretnék befejezni, ezek pedig Karen Marie Moningtól a Tündérkrónikák, valamint Sylvia Day-től a Crossfire. Már beleőszültem, annyit vártam arra hogy valaki felkarolja Moning sorozatát, de sajnos nincs jelentkező, engem meg nagyon izgat a sorozat, úgyhogy mély levegő, szótár elő, és nekiesek angolul. Az első részt tavaly olvastam, úgyhogy szeretném elolvasni a magyarul kiadott részeket, mert sok részletet elfelejtettem már, az meg nem hátrány, ha minden fontosabb aprósággal tisztában vagyok az angol könyvek előtt. Hosszú sorozat, tizenegy részes, elleszek vele egy darabig. 

 
     A Crossfire-ből három rész van a hátam mögött, maradt még két olvasatlan regény a sorozatból, gondoltam azt hamar lezavarom, meg azért érdekel is, hogy mi a vége Eva és Gideon történetének. 

 
     Szerintem Elle Kennedy Off-Campus sorozatát is folytatom. Az első rész, Az üzlet nagyon tetszett, remélem a többi is hasonló jó élményt nyújt majd.

 
     Egy klasszikust is szeretnék a magamévá tenni, a választásom pedig Jane Austen Büszkeség és balitéletére esett, ha már nemrég megvettem. 
Mivel elég hangulatolvasó vagyok, ezért nem merek több könyvet betervezni, inkább hgyom, hogy a kiszemeltek mellett sodorjon az a drága ár, és élvezetből olvashassak. 


  • Meghallgatnám


      Nagyon kíváncsi vagyok Gerendás Dániel milyen új zenékkel rukkol majd elő ebben az évben, eddig nagyon tetszik az, amit a vendégelőadóival letett az asztalra. 

 
      Valamint a látómezőmbe került az X-faktoros Mardoll is, aki a Crazy, Get Back és Molly Molly című dalaival keltette fel az érdeklődésemet.



     Így a végére még egy kis apróság, ami az értékelésekkel kapcsolatos. Eddig tizes pontrendszert használtam, ami egy ideje nem igazán tetszett, ezért szeretnék áttérni egy szöveges verzióra. Így az értékelések végén pontok helyett az alábbiakat találjátok majd:
- MÉG BOTTAL SEM
- EGYNEK ELMENT
- NEM ROSSZ
- AJÁNLOM
- NAGYON AJÁNLOM

Úgy érzem ezek a végső értékelő szavak jobbak lesznek mint a pontrendszer, mert például egy 7 pontos történetet az ajánlom pakkba raknék, ami azért jobban mutat mint az a számocska, ami lehet, hogy inkább eltántorítana valakit az adott könyvtől. Persze ott lenne az értékelésem, ami vagy felkelti az érdeklődéseteket egy-egy könyv iránt vagy sem. Csak na... arrivederci, pontrendszer. Ami persze ott marad továbbra is az oldalsávban, ha szeretnétek közöttük böngészni, csak odabiggyesztek még egy nagybetűs sort.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...