Christi Caldwell: A gróf ágyában

     Bevallom, nagyon borírómániás vagyok. Egy szép borítóért legtöbbször másodpercek alatt képes vagyok beadni a derekam. Ha a fülszöveg és az értékelések, vagy legalább az értékelések bíztatóak - mert ugye a szinopszis nem mindig figyelemfelkeltő és informatív -, akkor kevesebbet gondolkodom a megvásárláson.

A General Press ebből a szempontból éllovas, mert bár megvan néhány favorit szerző akitől mindent is elakarok olvasni, de a hangulatos borítóikon mindig legeltetem a szememet. Főleg úgy, hogy a romantikus kiadványaik is egyre inkább ínyemre való fedőlappal látnak napvilágot. Nekem tetszenek ezek a nyalakodós típusú borítók. Emiatt is szúrtam ki magamnak néhány nevet a mostani repertoárból, köztük Christi Caldwellt is, akinek ugyan tetszik A gróf ágyában című történetének a borítója, de most a fülszöveg győzött meg. Plusz tetszik a Verity név, és mivel egy korábbi olvasmányomban elég ellenszenves személy viselte ezt a különleges nevet, most már szerettem volna egy szimpatikus karakterhez kapcsolni.

Kiadó: General Press

Kiadói sorozat: Romantikus Regények 

Sorozat: Lost Lords of London #1

Műfaj: történelmi romantikus 

Oldalszám: 414

Eredeti cím: In Bed with the Earl

Kötés: puhatáblás 

Megjelenés: 2021 (eredeti megjelenés: 2020)

Fordító: Harcsa Henrietta 

ISBN: 9789634525189

Megrendelem 

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az önfejű újságíró, Verity Lovelace minden követ megmozgat annak érdekében, hogy megoldja a londoni arisztokráciát foglalkoztató legújabb rejtélyt. Ezért még arra is képes, hogy lemerészkedjen a város csatornarendszerébe. És pontosan ez az a hely, ahol rátalál Maxwell grófjának eltűnt örökösére, Malcom Northra.

A férfi, akit még gyerekkorában raboltak el az otthonából, elégedett az életével, amelyet önerőből épített fel, és egyáltalán nem óhajtja elfoglalni az őt megillető helyet az előkelő társaságban. Miután azonban Verity a címlapon leplezi le a kilétét, Malcom kincsvadászból hirtelen a lányos apák célpontjává válik. A férfi pedig egyetlen módot lát arra, hogy távol tartsa magától az elsőbálozókat: megkéri Verityt, hogy tegyen úgy, mintha házasok lennének. Végül is miatta került ebbe a helyzetbe... 

Christi Caldwell 

     A fülszöveg a fele könyvet elspoilerezi, de szerencsére még így is tartogatott érdekességeket, izgalmas pillanatokat. 

"Kézbe vette a botját, és folytatta a menetelést az alagútban. Miközben utat vágott magának a vízen keresztül, fürkész tekintettel pásztázta a téglafalakat. A falakat, amelyek az otthonának számítottak, és búvóhelyet biztosítottak számára azok elől a gazemberek elől, akik abban lelték örömüket, hogy egy megrettent utcagyereket zaklattak, akinek senkije sem volt széles e világon."

Kezdetben megismerünk egy arisztokrata kisfiút, akit elraboltak, majd a csatornába dobtak. Aztán a cselekmény jónéhány évvel később veszi fel a fonalat, ahol a gyermek már szigorú férfivá érett, és akinek rejtélyes életéről egy feltörekvő újságíró, Verity Lovelace kezd el cikkezni, ám a kutatómunka alatt beletörik a feladatba a bicskája, amikor is egy "kedves" kollégája ellopja tőle a munkáját. De főhősnőnk nem hagyta magát, felvette a kesztyűt, és még jobban belevetette magát a munkába. A célért pedig nem félt beleugrani a csatornába sem.

"Most, hogy a világ megismerhette az eltűnt arisztokrata nevét, mindenki majd elepedt azért, hogy újabb és újabb részleteket tudhasson meg a férfi életéről és a tartózkodási helyéről. Ugyanolyan hevesen sóvárogtak utána, mint az angolok a tea után."

Eleinte vegyes érzések kavarogtak bennem olvasás alatt. Az előforduló szóismétlések kicsit kiakasztottak, meg az, hogy bár főhősünk számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a csatornájában mászkáló Verity nem lány, hanem nő, de a szerző mégis lányként emlegeti hősnőnket. Minek? Az írónő meg akarta várni amíg a cím értelmet nyer? Nem tudom, de az írói stílus ezeket leszámítva mégis tetszett. Viszont nem ragadt meg annyira, hogy ne tudtam volna nyugodt szívvel félretenni a regényt, akár egy fejezet kellős közepén is. De amikor főhősnőnkről olvastam - a törvénytelen arisztokrata leányról, aki újságírással próbálja eltartani magát, a húgát és a valamikori dajkájukat -, változott a véleményem, már nem ment olyan könnyen a könyv lerakása. A poziciójáért való küzdelmét látva, főleg miután ellopták a munkáját, a bennem lévő feminista is felbosszantotta magát, és látni akarta, hogy Verity mennyire harcol az igazáért. Drukkoltam neki. 

"... Verity élő emlékeztetőül szolgált, miszerint a nők többre is képesek, és jóval többek is lehetnek ezekben a szakmákban, amelyeket a férfiak olyan elszántan próbáltak kisajátítani maguknak."

Közben Verity-ék régi dadájának, Berthának folyamatos negativitása lehozott az életről. Bármennyire is igazakat szólt, egy kis reményteli szöveg jólesett volna. Hát még főhősnőnknek.

" - Ki maga? - kérdezte halkan, és a kérdés abból a kíváncsiságból fakadt, amely az általa végzett, hőn szeretett munka velejárója volt.

- Az ördög maga."

Verity és Malcolm első találkozásánál könny szökött a szemembe. És ez csak fokozódott Verity tragikomikus jelenetei után. Majdnem visítva felröhögtem. Csak az gátolt meg, hogy ismét éjszaka olvastam, és nem akartam felverni a családot. Ettől kezdve eszméletlen szórakoztatóvá vált a könyv, és eszem ágában sem volt letenni. Addig olvastam, amig le nem ragadt a szemem. Aztán másnap minél hamarabb folytattam. 

"Alkut kötöttél az ördöggel, te lány." 

Hát, hogy ez a Verity milyen szerencsétlen! Pont, mint én. Úgy érzem, rokonlélekre találtam. Ámde akárhogy is, Miss Lovelace nagyon jó karakter. A helyzetkomikumok centruma, de talpraesett, küzdő alkat. Kiváló főhősnő.

"A kétségbeesés, amiről beszélt, olyasmi volt, amivel Malcolm is azonosulni tudott, és ami az általa fehalmozott javak, valamint a megszerzett vagyon ellenére mind a mai napig ott rejtőzött benne a felszín alatt. De persze éppen ez volt az, ami megkülönböztette a kelet-londoni embereket az előkelő társaság tagjaitól:  szenvedés, amelyet sosem lehetett igazán elfelejteni. Még akkor sem, ha az embernek sikerült felemelkednie és megszabadítania magát a túlélésért folytatott mindennapos küzdelemtől. "

" Legalább annyira égett a vágytól, hogy kideríthesse Verity Lovelace titkait, mint amennyire a lány sóvárgott az ő titkai után."

"... nem én vagyok az a szánalomra méltó teremtés, aki megalázkodik egy idegen előtt, megfeledkezve a becsületről és a józan észről egy testvér miatt, nem igaz? 

Malcolm arra számított, hogy ezzel sikerül felingerelnie a lányt, de ő helyette csak szomorúan mosolygott rá. 

- Ennek ellenére én mégis inkább egy olyan életet választanék... hogyan is fogalmazott? Megalázkodó és szánalmas? Benne azokkal az emberekkel, akiket szeretek, ezzel a rideg, üres és érzelmektől mentes létezéssel szemben, amit kialakított magának."  

Tetszett, hogy Verity mindig szembe szállt Malcommal, bármennyire is megijesztette. Ahogy néha lelkifurdalást kreált a férfinek, akinek a szíve körül lassan repedezni kezdett a jég, és végre képes volt érezni. Persze ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be, jó sokáig igen nyakas volt a nem kedves főhős fickónk. Viszont a köztük lévő izzás az első pillanattól kezdve érezhető volt, amit az írónő kisebb-nagyobb mértékben igyekezett adagolni. Két veszekedés közt először inkább az incselkedő, bujasággal megspékelt pillanatok jellemezték a kapcsolatukat, majd vált barátibbá, finomabbá, ahol már a szív is közbeszólt. Érzelmi szempontból a megszokott mederben folyt ez a történet is, de mégis nagyon szerettem. 

Összesítés: az első Christi Caldwell regényem után biztos vagyok abban, hogy nem ez lesz az utolsó olvasmányom az írónőtől. Szerencsére a fülszöveg valóban olyan történetbe csalogatott be, amire vágytam. Egy ízig-vérig szenvedélyes sztoriba, ami nem csak az ágyjelenetekben mutatkozik meg. Ennek a regénynek leginkább az alaptörténet, és még inkább a főszereplői voltak a fényes csillagai - a mogorva gróf, de leginkább a kitartó és céltudatos Verity, aki mindent megtett a családjáért és az álmaiért. A szereplők megszólítottak, a történet meg legtöbbször eszméletlenül szórakoztatott. Nagyon jólesett sokszor hangosan felkacagni, és érezni, ahogy élettel töltöttek el a helyzetkomikumok, és egyre inkább kezdtem megszeretni a fő és mellékszereplőket (megkönnyebbüléssel töltött el, hogy kiderült, Verity húgának, Livvie-nek mégis volt sütnivalója), akikkel egy nagy családot alkottak. 

A vége már-már tulcsordult a giccstől, de megkockáztatom, még ez is jól állt a történetnek. 

AJÁNLOM 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!