2020. október 18., vasárnap

Könyvek - amiket akarok #3


     Melyik könyvmoly nem vezet kívánságlistát, igaz? Ez alól én sem vagyok kivétel, bizony van jó pár olyan könyv, amit mindenképp szeretnék beszerezni. Viszont ez a csúnya koronás járvány a rendeléseimnek is alaposan betett, mivel az újra és újra bevezetett határzár miatt jelenleg nem tudok hozzájutni az áhított könyvekhez, amik egyre csak gyűlnek.

Sebaj, nem maradok olvasnivaló nélkül, majd lecsapok később az újdonságokra. És, hogy mikre vágyik a pici szívem? Azonnal megmutatom.


General Press

 

     Egy időtlen indíték, amely nemzedékeken át szedi áldozatait

Egy régészeti gyakorlat során a hallgatók emberi csontokat találnak. A West Midlands és a West Mercia rendőrkapitányságok határán húzódó magánbirtokra mindkét illetékes rendőrség felügyelője kiérkezik. Kim Stone és Tom Travis egykor munkatársak voltak, így jól ismerik egymást, de ha tehetik, messze elkerülik a másikat. Ezt az ügyet azonban ismét közösen kell megoldaniuk. Hamarosan kiderül, hogy a Preece család birtokán egy tömegsír őrzi az áldozatokat, akik embertelen körülmények között vesztették életüket.
Miközben Kim a névtelen áldozatok gyilkosa után kutat, a csapata a környéken egyre inkább elszaporodó gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatban nyomoz. Amikor azonban az egyik kollégája élete veszélybe kerül, Kim azonnal a segítségére siet.
Lehet, hogy mindvégig rossz helyen keresték a tetteseket? Hogyan lehet megállítani egy eszmét, amely fertőzőbb, mint a vírus?

 
   
     Kim Stone felügyelő nehéz helyzetben van. Az aktuális eseténél nem számíthat a teljes csapatára; két társa egy magára hagyott kisbaba ügyében nyomoz a helyi román közösségben, amíg a felügyelőnő egy fiatal prostituált gyilkosát keresi. Ahogy újabb és újabb áldozatok kerülnek elő, nyilvánvalóvá válik, hogy egy sorozatgyilkost kell megállítaniuk. Az elkövetési mód egyre brutálisabb, az áldozatok pedig a legelesettebbek és a legvédtelenebbek közül kerülnek ki. Stone-éknak azok haláláért kell igazságot szolgáltatniuk, akiket senki sem keres.
Angela Marsons legújabb regényében az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság jelenségét járja körül. Ebben a közegben a kizsákmányolás és az öncélú kegyetlenkedés mindennapos, a helyszín pedig nem egy távoli világ, hanem a mindennapjaink, az áldozatok ugyanis közöttünk járnak. Marsons fordulatos krimijével oda irányítja a figyelmünket, ahonnan a legszívesebben félrenéznénk.



     A Kim Stone sorozat nálam etalon. Nagyon-nagyon nagy kedvencem! A sorozat első öt része megvan, naná, hogy kell a polcra a másik két rész is.
Nem bírtam ki, a Holt lelkeket elolvastam e-könyvben, nem okozott csalódást, természetesen kell belőle egy fizikai példány is. Alig ocsúdtam fel, máris szembe jött velem a hetedik rész, a Törött csontok - miatta is viszket a tenyerem, úgy olvasnám már!

Minden egyes Kim Stone résznél megjegyzem, hogy milyen szépek a borítók. Most nézzetek rá a fentebb látható két coverre, hát nem gyönyörűek?
 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

     Bruce elit katonái közül Robert „Haramia" Boyd a legfélelmetesebb. Igazi hazafi, akinek puszta keze halálos fegyver, és mindennél jobban gyűlöli az angolokat. Ám a bosszú keserédessé válik, amikor egy rajtaütés során véletlenül foglyul ejti legfőbb ellensége húgát, és a férfinak meg kell küzdenie a szenvedéllyel – egy olyan csatában, ahol semmiképp sem akar veszíteni.
Lady Rosalin Clifford alig ismeri fel a lázadó rabot, akit évekkel korábban megmentett a kivégzéstől. Az igazság iránt mélyen elkötelezett lányt éveken át gyötörte a lelkiismerete, amiért cserben hagyva a bátyját, segített megszökni a veszélyes férfinak. Az árulása most újra kísérteni kezdi, ám nem tud ellenállni a megkínzott harcosnak és a szenvedélynek. De vajon egy igazi angol rózsa szerelme elég ahhoz, hogy felszabadítsa Skócia legrettegettebb harcosát a bosszú terhe alól, mielőtt túl késő lenne?



     Imádom a történelmi romantikusokat! Azon belül a skótszoknyás/kiltes, harcos fazonokról és amazonjaikról szóló történeteket is örömmel olvasom. 
Monica McCarty A Felföld retegett fiai sorozata pont ilyen. A Haramia is kell nekem, a bajtársai már nagyon várják.



Agave

     A ​becsvágy hajtja.
     A küzdelem élteti.
     De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.



     Bevallom, első látásra sokalltam az új Éhezők viadala kötet árát. 4500 forint, az bizony nem kis pénz. Oké, az is igaz, hogy terjedelmes kötetről beszélünk. Na, hát addig gyötrődtem a "vegyem, meg? ne vegyem meg?" játékkal, amíg be nem kacsintott a határzár, úgyhogy még egy darabig nemhogy valamilyen csoda folytán akciósan, de teljes áron sem tudok hozzájutni.



Könyvmolyképző

     Selina tökéletes tolvaj.

Luke gondterhelt hős.

Gotham Cityben nem mindenki az, aminek látszik.

A #1 New York Times bestsellerszerző Sarah J. Maas mutatja be a felnőtté váló Selina Kyle-t, aki biztosan elrabolja az olvasók szívét az új, várva várt világszenzáció YA regényben, az akciódús és izgalmakkal teli Macskanőben!

Két évvel azután, hogy kijutott Gotham City nyomornegyedéből, Selina Kyle a titokzatos Holly Vanderheesként tér vissza. Batmant elszólítja egy fontos küldetés, így könnyű préda a város .

Mindeközben Luke Fox be akarja bizonyítani, hogy Batwingként képes segíteni az embereken. A Macskanőt veszi célba, az újonnan felbukkanó tolvajt, aki Méregcsókkal és Harley Quinn-nel portyázik. Emberére akadt volna?

Selina ádáz küzdelmet folytat: éjszakánként Batwinggel, napközben pedig a pokolian jóképű szomszédjával, Luke Foxszal. Vajon képes lesz-e végrehajtani a legfontosabb tervét, miközben a múlt egy darabkája veszéllyel fenyegetve a nyomába szegődik?



     Azt mondják, nem kell választani a DC és a Marvel közt. Lehet mindkettőt szeretni. Aláírom, ez igaz, de én mégis DC fannak érzem magam. 
Meglepődtem, amikor angolul megláttam a DC Icons sorozatot, de örültem, aztán meg elmormoltam egy fohászt, hogy magyarul is kiadja valaki. Lám-lám, a KMK végül megtette. 

A borító szemrevaló, Sarah J. Maas pedig ha nem is kedvencem, nem óckodom tőle, azért az ACOTARral nálam is letett valamit az asztalra. 
 


     „Harcos ​nővértársam, pajzsod és kardod vagyok.

Amíg én élek, az ellenségeid számára nincs menedék.
Számíthatsz rám az utolsó leheletemig, a te ügyed az enyém is.”
– AZ AMAZONOK ESKÜJE –

Diana, az amazonhercegnő leghőbb vágya, hogy kivívja legendás hírű nővérei elismerését. Amikor azonban dicsőséget szerezhetne magának, nem él a lehetőséggel, hanem a száműzetést kockáztatva megszegi az amazonok törvényét, és megmenti egy halandó életét. Ám ezzel az egész világot végveszélybe sodorja.

Alia Keralis csak egy rövid időre akar elmenekülni folyton atyáskodó bátyja elől a tengerre. Nem sejti, hogy az életére törnek. Ellenségei úgy vélik, már a puszta létezése kirobbanthat egy világháborút. Amikor Alia hajóján bomba robban, egy rendkívüli erejű, rejtélyes lány menti ki őt a vízből. Hamarosan szörnyű igazsággal kell szembenézniük: Alia Háborúhozó, a hírhedt trójai Helené leszármazottja, akinek az a sorsa, hogy elhozza a világra a Vérontás és Szenvedés korát.

A két lány egy seregnyi ellenséggel találja magát szemben, akiknek eltökélt szándéka elpusztítani a Háborúhozót. És csak együtt van esélyük megmenteni a világaikat.

New York Times bestseller

Vajon a jó most is győz, vagy ezúttal a világ pusztulását okozza?
Élvezd a történetet!

„Tetszeni fog ez a könyv, akár a Wonder Woman-képregényekért rajongsz, akár a mozifilmért, akár Leigh Bardugóért, vagy ha egyszerűen csak szereted a Young Adult regényeket.” – Hypable

Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.



     Ha már DC Icons, itt egy újabb rész, méghozzá kedvenc amazonommal a főszerepben. A borító ezúttal is telitalálat, bár a macskanős a lilás külcsínnel egy icuripicurit jobban bejön. 

Nem olvastam még Leigh Bardugotól, de nem bánnám, ha ezzel a kötettel kezdeném az ismerkedést.



     Magával ​ragadó és megdöbbentő. Egyszerűen nem lehet letenni.

Claire Contreras New York Times bestseller szerző.

Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.

Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.

Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait.

Egy egyedülálló romantikus thriller a New York Times bestseller szerző Colleen Hoover tollából.



     Colleen Hoover a Velünk véget érrel beírta magát a kedvenc írónőim közé, amit a Reménytelennel csak tovább erősített. Szeretném elolvasni a többi könyvét is, de a kínálatból a Verity-re áhítozom. 
Tetszik a fülszöveg, tetszik a borító, és bízom Hooverben, hogy ezzel a regénnyel sem okozna csalódást. 


     Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia   
vagy a másiknak meg kell lakolnia.



     Az Ellopott babácskákat jó ideig tologattam, de egy hirtelen ötlettől vezérelve végül nekiestem. Atyaég! 2020 egyik legjobb olvasmánya volt! Naná, hogy ebből is akarok egy saját példányt! 


      Ragadtad ​már meg más lelkét valaha a saját lényeddel,

magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon?
Én igen.
Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni
– ebben a nagy káoszban, ami körülvesz.
Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe.
Nyitva hagytam a lelkemet.
Nyitva hagytam a szívemet.
Nyitva hagytam az ajtót.
Ő pedig elrabolt.
Dillon… sajnálom.

Bennynek volt egy beteg babácskája, hajjajaj.
Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.
Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.
Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.
Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.
Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.
Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos babácskáját, ajjajaj.
Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét kötete.
Csak erős lelkeknek!

„K Webster és Ker Dukey újabb sötét és felzaklató körre visz minket.
Nem tudom, miért kerültem valaha is
az ilyesfajta történeteket, mert ÚRISTEN, annyira imádom
ezt a sorozatot! Piszkosul TÖKÉLETES!!!”
– Patty ~ Wrapped Up In Reading Book Blog @ GoodReads –


     Az első rész után lerágtam mind a tíz körmömet. Az a befejezés, huh... mihamarabb folytatásért kiált! Végül is nem bánom, hogy későn olvastam az Ellopott babácskákat, mert lassan itt a második rész, az Elveszett babácskák. *majdkiugrikabőréből
 


      Meddig feszíthető még a húr?

A 17 éves Abby kemény, független lány. Alig akad néhány ember, akit közel enged magához. Lakóhelyén, a Kentucky állambeli kisvárosban mindenki tudja róla, hogy drogot árul, bár azt, hogy miért, még a legjobb barátai sem sejtik. Ám amikor egy üzlet balul sül el, Abby veszélybe kerül. Vonakodva ugyan, de kénytelen elfogadni a fenegyerek Logan segítségét, a srácét, aki épp olyan nyughatatlan slélek, mint ő maga.

Logannek is megvan az oka, miért keresi Abby társaságát. Arra azonban nem számított, hogy épp ennek a lánynak köszönheti, hogy képes lesz szembenézni a démonaival, amik elől oly régóta menekül.

Előttük a nagy döntés: hagyják, hogy a pillanatnyi helyzetük rátelepedjen az egész életükre… vagy küzdjenek egy jövőért, amiről most még úgy hiszik, számukra elérhetetlen.

A tökéletes lezárás.

Ne hagyd ki.



     Katie McGarry-től eddig csak a Pushing the Limits-t olvastam, de az annyira meggyőzött, hogy szép lassan beszereztem a sorozat többi részét is. Igaz, szegények azóta is a polcomon vannak olvasatlanul, de ha beszerzem az utolsó részt, a Vágyálmokat, biztos hogy tartok egy maratont. 

Fura, eddig minden résznél egy párocska turbékolt a borítón, ezen pedig csak egy kalászt símgató kéz van. Vajon minek köszönhető ez a váltás? Annyira elüt a többitől. Nem zavar... annyira, mert úgyis a történet az igazán lényeges. 



     Még a jövőben is akadnak bajba jutott hölgyek…

(Mert néha még a legerősebbeket is meg kell menteni…)

Cress mindent kockára tett azért, hogy figyelmeztesse Cindert Levana királynő gonosz tervére; még úgy is, hogy gyerekkora óta egy műholdba zárva él, netmonitorok társaságában. A rengeteg képernyő előtt töltött idő alatt Cress zseniális hackerré vált. Csakhogy parancs érkezett Levanától, hogy keresse meg Cindert és az ő jóképű tettestársát.

Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik. Cress végre kiszabadul, ám ezért súlyos árat kell fizetnie. Mindeközben Levana királynőt semmi sem állíthatja meg abban, hogy feleségül menjen Kai császárhoz.

Lehet, hogy Cress, Scarlet és Cinder nem önként vállalkozott arra, hogy megmentse a világot, de talán egyedül ők képesek rá.
Vajon megtalálják a kiutat a legreménytelenebb helyzetekből



     A Holdbéli krónikák egy elég macerás sorozatom. Az első rész keményborítós, anno nem tudtam otthagyni cirka 1500 forintért. A második résznek bonyodalmas útja volt hozzám, és nem mellesleg, ez már puhaborítós. A harmadik rész meg szintén puha, de ez már KMK-s kiadás. Hát, nem lesz egységes. :D De ez engem cseppet sem zavar, csak sikerüljön beszerezni. Ha már az első két rész megvan. 



     A Megtalálni Edent a Calder útja folytatása és befejezése.

Miből merítesz erőt, ha vége annak a világnak, amit ismertél, és a szeretteidet elmosta az özönvíz? Ha az új világban, amibe belecsöppentél, pont olyan magányos vagy? Hol találod meg a reményt, ha összetört a szíved, és bizonytalan a jövőd?

A Megtalálni Edent az erőről, a felfedezésről, a megbocsátásról és a halhatatlan szerelemről szól. Arról, hogy a sorsnak engedelmeskedve követni kell a békéhez vezető utat.



     Mia Sheridan könyvei még mindig gyűjtői fázisban vannak, de ami késik nem múlik, előbb-utóbb olvasni szeretném őket. Addig meg csak beszerzem a Megtalálni Edent



Fumax
 

    A ​Császárnak nekromanták kellenek.

A Kilencedik Ház halottidéző hercegnőjének pedig egy rettenthetetlen kardforgató.

Gideonnak van egy jó kardja, pár izgi szexlapja, meg a hócipője, ami megtelt már az élőholt rendek baromságaival.

A lovaglány ugyanis eddigi életét halottimádó apácák, csontvázszolgák és ősöreg szektások között töltötte, így bármire hajlandó lenne, hogy végre kiszabadulhasson a rendház szolgaságából és beállhasson a Dominicus naprendszer Császárának fényes seregébe. Úrnője és egyben gyermekkorának megkeserítője azonban csak egyetlen feltétellel hajlandó útjára engedni…

Harrowhark Nonagesimus, a Kilencedik Ház páratlan csontmágus boszorkánya rendkívüli küldetés előtt áll. A Császár valamennyi Ház örökösét halálos próbatételre szólította, amelyhez minden tudásukra, erejükre és ravaszságukra szükségük lesz. Na, meg egy-egy tehetséges lovagra. Amennyiben Harrow kiállja a próbát, a Feltámadás halhatatlan, nagyhatalmú szolgájává emelkedik, azonban, ha az ő képességei és bajnoka, Gideon pengéje kevésnek bizonyul, a Kilencedik Házra biztos pusztulás vár.

Persze, jól tudjuk, hogy a halál nem feltétlenül az út vége.

Tamsyn Muir új-zélandi írónő debütáló regénye a 2019-es év legnagyobb meglepetése lett a sci-fi- és fantasy-irodalomban, amely az összes nagyobb díj döntőjéig eljutott, majd elnyerte a Locus-díjat a legjobb első regénynek járó kategóriában, illetve az újonc szerzők számára alapított Crawford-díjat.



     Ennek a könyvnek az árától is dobok egy hátast, majd' 5000 forint, azért ettől rám jön egy köhögési roham. De az, hogy keménytáblás és közel 450 oldal, kicsit mellette szól. 
A vagány borítója miatt figyeltem fel rá még tavaly, aztán most, hogy magyarul is napvilágot látott, és meglestem a beleolvasót, ismét felhorgadt a kiváncsiságom. 



     Húsz ​évvel az után, hogy Malorie és gyermekei biztonságba jutottak a folyón át, még mindig egyedül a szemfedő védi meg őket az őrülettől. Még mindig ott ólálkodnak körülöttük a lények, amikre, ha egyetlen pillantást is vet valaki, azon visszafordíthatatlanul elhatalmasodik a téboly és az erőszak.
Továbbra sincs magyarázat, menekvés vagy megoldás. Malorie csak annyit tehet, hogy életben marad – és vasakarattal örökíti át ugyanezt az élni akarást a gyermekeire.
Ám váratlanul hihetetlennek tűnő hírek jutnak el hozzájuk, Malorie pedig hosszú idő óta először ismét reménykedni kezd. Valaki, aki fontos számára, akit már halottnak hitt, talán mégis életben lehet.
Malorie-nak végzetes döntést kell hoznia: tovább él elszigetelten a mindeddig oly hatékony túlélési szabályait betartva, vagy gyermekei és a saját életét kockára téve újra elindul a sötétségbe, ahol talán a remény várja… vagy valami egészen más. Egyesek ugyanis foglyul ejtett lényekről, szörnyűséges találmányokról suttognak, és azt beszélik, hogy maguk a lények is megváltoztak…
Josh Malerman az eredeti regény folytatásában nem csupán újabb láthatatlan borzalmakat hív életre, de azt is bemutatja, hogy gyakran maga az ember a legnagyobb szörnyeteg.



     A Madarak a dobozban az egyik kedvenc könyvem lett. Nagyon parás a hangulata, emlékszem, reszkető gyomorral olvastam minden sorát. 
Meglepődtem, hogy Malerman folytatást írt hozzá, de nem bánom, csak jó legyen. 



Maxim

     Vérre menő versenyfutás után Zélie-nek és Amarinak végre sikerült visszahozniuk Orisa földjére a mágiát. Csakhogy a szertartás a vártnál félelmesebb erőket szabadított fel, és nemcsak a mágusok képességeit adta vissza, de a mágus-ősöktől származó nemesség varázsló örökségét is feltámasztotta.
Zélie most egy olyan országban küzd a mágusok egyesítéséért, ahol az ellenség ugyanolyan hatalmas, mint ők. Mikor a királyi udvar a hadsereggel szövetkezik Orisa uralmáért, Zélie harcba száll, hogy támogassa Amari trónigényét, és megvédje az új mágusokat a zsarnokság dühétől.
A polgárháború fenyegetésétől pattanásig feszült helyzetben Zélie rájön, hogy vagy módot talál az ország egyesítésére, vagy végig kell néznie Orisa széthullását.



     A Vér és csont gyermekei egy igazán pörgős fantasy. Nekem egy kicsit  túlságosan is az volt, de ez mitsem változtat a kíváncsiságomon. 
Nagyon szép, szemrevaló borítót kapott a második rész is, sőt szebbet mint az első, remélem a történetvezetés is jobban sikerült. 



     Ez lenne hát a jelenlegi könyves csokrom, amit idővel szeretnék fizikálisan is begyűjteni. Drukkoljatok, hogy mihamarabb sikerüljön. :) 
Ti, milyen könyveket szeretnétek mostanában beszerezni.?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...