Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei

     Általában a hype-olt könyvek nagy részével nem foglalkozok, de vannak kivételek, amiknek én sem tudok ellenállni. Így voltam a Vér és csont gyermekeivel, amit mikor megláttam, hogy érkezik magyarul a Maxim kiadó gondozásában, gondoltam megpróbálkozok vele. A kiadónak köszönhetően pedig el is olvashattam.

Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Dream Válogatás
Sorozat: Orisha legendája  #1
Műfaj: kaland, fantasy, YA
Oldalszám: 510
Eredeti cím: Children of Blood and Bone
Kötés: puhatáblás/füles, kartonált
Fordító: Sóvágó Katalin
Megjelenés: 2018
ISBN: 9789632619712 

Rendeld meg!

Megölték ​az anyámat.

Elvették a mágiánkat.

El akartak temetni bennünket.

Itt az ideje a felkelésnek.

Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte.

Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől.

A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének
megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát.

Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.

Tomi Adeyemi

     Nem is tudom, először szidjam ezt a történetet vagy inkább dicsérjem? Esetleg fordítva? Mindegy, menet közben kiderül.

Először beszéljünk a külalakról.
Fenségesen gyönyörű ez a könyv! A magyar cím, a betűtípus és a borítókép szemet gyönyörködtető és mágikus. Azok az ezüst szemek igézőek. A könyv, kinyitás után sem veszít szépségéből, na meg az a térkép, nyami. Mondom mindezt úgy, hogy engem mindig hidegen hagytak a könyves térképek.

A szerző utószavát olvasva a könyv a színes bőrűek ellen irányuló igazságtalan fellépések miatt íródott, ami nagyon szomorú és vérforraló, de nem mehetünk el amellett, hogy most itt egy fantasyregény áll igazán középpontban, ami nem mentes a megszokott kliséktől: elnyomó uralkodó, és egy lány a tömegből, akiről kiderül mennyire különleges és ő a kulcs a sanyargató hatalom megdöntéséhez.

"Még egy halat sem tudtam eladni úgy, hogy ne pusztítsam el az egész falumat. Hogy lehetnék a mágusok egyetlen reménye?"

Klisé ide vagy oda, ez a történet megnyert magának. Nagyon tetszett a világfelépítésben a különleges erőkkel megáldott, fehér hajú mágusok, akik közé tartozik az egyik főszereplő, Zélie is. A lány igencsak forrófejű, ami miatt pillanatokon belül bajba keveredik, de szerencséjére mindig ott van neki a nagytesó, Tzain, aki folyton azon fáradozik, hogy húgát megvédje, vagy éppen kirángassa a bajból. Csakhamar melléjük csapódik az "áruló" hercegnő, Amari. A lány kedves, de ugyanakkor egy igazi harcos rejtőzik benne. Jelleme fejezetről fejezetre fejlődik, a végére pedig egy igazán erős, szimpatikus karakterré válik, kár, hogy ezt a többi szereplőről nem nagyon lehet elmondani.
Az ő triójuk, plusz a Nailah nevű Napmacskával kiegészülve indul el arra a nehézségekkel kikövezett útra, amelynek végén talán vissza tudják hozni világukba a mágiát, hogy a sanyargató gonoszt, a mágiagyűlölő királyt legyőzhessék. Útjuk egyik megnehezítője Amari bátyja, aki elszántan próbálja nyakon csípni Zélie-t. Miközben gyűlölete egyre előrébb hajtja, útja során meg kell birkóznia saját "démonaival" is, ami egyszer sikerül, és meglepő fordulatokhoz vezet, ám nem sokáig. Inan érdekes karakter lett volna, mert eleinte csak egy apukának bizonyítani akaró gyenge jellem volt, később erősebbé és határozottá vált, ám a végére csak egy agymosott idióta maradt.

"A mágia előtt hangyák vagyunk."

A történetet három szemszögből ismerhetjük meg. Mesélőink Zélie, Amari és Inan. Azt hittem Tzain is kap "hangot", de ő csak sima szereplő maradt. Viszont a narrátorok közül nekem Amari fejezetei tetszettek a legjobban, sokat dobott a történeten.  

"Most először nem Sarant vagy Inant látom, ha ránézek. A lányt látom, aki ellopta a tekercset.

A leendő harcost látom."

Zélie-é tele volt fájdalommal, tépődéssel, bátorsággal, család iránti szeretettel, kitartással, néha megfutamodással, és zavaró rózsaszín köddel. Még az ő fejezetei is jók voltak. Többé-kevésbé. Egy fantasyköntösbe bújtatott tinidráma sorozatot kaptam róla.
De Inan szemszöge szimplán irritált. Főleg mikor azt hittem végre megjött az esze, aztán mégsem.

A történetvezetést méltatni kemény dió. Ezzel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Mert az tény, hogy tele van izgalmas jelenetekkel, viszont annyival, hogy azt még egy akciókalandfilm is megirigyelné.
Az tetszett, hogy sosem hagyott a regény unatkozni, de az már kevésbé, hogy az írónő túlpörgette a cselekményt - áh nehéz nekem megfelelni. A szereplőknek folyton harcolni vagy menekülniük kellett, szinte egy pillanatra sem álltak meg. A történetvezetés annyira adagolta az adrenalint, hogy kezdett kiégni az agyam. Legalább két könyvre való cselekmény volt összesűrítve ebben az első kötetben. Ötletem sincs mi lesz a következő két regényben, ha valóban trilógia lesz.

"Működni fog?

Bólintok, ez egyszer nem félek a harctól. Valamikor Napmacska voltam.

Tzainért és Zélie-ért ismét az leszek."

Összesítés: pörgő cselekmény, néha már túlságosan is, ami cunamiként sodorja el az olvasót ebbe a jól kitalált történetbe. Nem mentes a szokásos YA kliséktől, de javarészt jól működik, érdekes, izgalmas, és a karakterek nagyja is kedvencek dobogójára való. Bár nem mondom, néha még ők is tudtak bicskanyitogatóan viselkedni.
Megszerettem a történetet, értem a körülötte kialakult hype-ot, viszont nem hibátlan. Néhány sebből azért vérzik, mert bár jó a pörgő cselekmény, de ebben is lehet túlzásokba esni, ami itt érzésem szerint megtörtént. Adeyemi nem hagyott kellő időt a pihenésre, sem szereplőinek, sem pedig olvasóinak. Pedig jólesett volna néhány olyan szusszanni hagyó, megmosolyogtató rész, mint a holdfény alatti fürdőzés. De nem csak ebben lett eltúlzó az írónő. Sajnos a szerelmi szálak is hagynak némi kívánnivalót. Bár az való igaz, az egyik még csak kezdetleges, bimbózó, ami pont jólesett, de a másiknál elszaladt a ló. Gyors tempójú, hiteltelen, fullasztó nyáltenger (erről eszembe jut a mondás, hogy a szerelmet és a gyűlöletet egy hajszál választja el), amire remélem a későbbiekben nem lesz példa.

"Valóban azt gondolod, hogy a segítségem nélkül elintézheted ezeket a harcosokat?

Várom, hogy belássa az igazamat, de csak bámul dacosan.

- Hallgatásod ritka pillanatát ezennel nemleges válasznak tekintem."

Mindent összevetve nem bántam meg az olvasást, mert a fanyalgásra okot adó részeket leszámítva tetszett a történet, bizalmat szavazok Adeyeminek, csak remélem, a továbbiakban jobban odafigyel az arányokra, és akkor rajongója leszek.

8/10

A könyvet köszönöm a Maxim kiadónak!