Szeptemberi olvasónapló

 Sziasztok!

Már egy ideje érlelődött bennem az elhatározás, hogy bevezetek az oldalon egy új rovatot, amiben a havi olvasmányaimról írok pár mondatot. Csak valami mindig elterelte a figyelmem, és a hónapok közepén jutott eszembe a kis tervem. Na de most aztán belevágok!

Lássuk is, miket olvastam szeptemberben.

     Nyáron elég sok krimit és thrillert fogyasztottam, és egy nap, amikor ismerősömmel, Nikivel beszélgettünk, felhangzott Stephen King és Agatha Christie neve. Ő mindkét írót szereti, főleg Kinget, én pedig addig a napig nem olvastam a két legendától semmit. Meg is kérdeztem, mit ajánlana tőlük? Erre Kingtől a Tortúrát, Christie-től pedig a Tíz kicsi négert és az ABC-gyilkosságokat ajánlotta, majd pár napra rá, kölcsön is adta a felsorolt köteteket.

     A Tíz kicsi négert szeptember elsején fejeztem be, úgyhogy még beleesik az első olvasónaplómba. 

A történet szerint a Néger-sziget titokzatos új tulajdonosa, meghív néhány embert az otthonába. Viszont a nyolc vendég és a kétfős személyzet hiába várja Mr. és Mrs. Lucky-t, azok nem jelentkeznek, sőt időközben vihar támad, így a szigetet sem tudja senki elhagyni. S amíg a szereplők azt várják, hogy csituljon az időjárás, és visszatérhessenek a civilizációba, addig valaki a tíz kicsi néger mondókáját követve, egyesével meggyilkolja őket. 

Ez a könyv az írónő legjobbja, de nekem egyáltalán nem tetszett. Nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy valami pozitívumot találjak benne. 

A történet száraz volt, csak a tényekkel foglalkozott, a karakterek kétdimenziósak, a történetvezetés unalmas. Csak egyetlen szereplőt éreztem kidolgozottnak, és szerintem csak ő reagált a halálesetekre normálisan.  

De nem akartam félbehagyni, egyrészt mert rövid volt, másrészt pedig mert érdekelt ki az elkövető és miért gyilkolt. Ez a csattanó pedig jól ki is volt dolgozva. 

     A Tíz kicsi négeres kudarc után, kicsit félve kezdtem neki Az ABC-gyilkosságoknak.

Ebben a történetben egy újabb sorozatgyilkos borzolja a kedélyeket, aki tettei után nyomot hagy Hercule Poirot-nak, valamint levelekkel bombázza, amiben incselkedik nyomozónkkal, és egy "kapj el, ha tudsz" játékra invitálja.

Itt sem rágtam le a körmöm az "érdekes" cselekmény miatt, de azt bevallom, Poirot bejött. Tetszett ahogy nyomozott, ahogy kérdezett és a gyanusítottak által elejtett félmondatokból összerakta a kirakóst, és leleplezte a gyilkost. 

Krimiknél szeretem a nyomozókkal együtt felcsipegetni a morzsákat és azon agyalni, hogy ki az elkövető, de itt ötletem se volt. Azt el kell ismerni, hogy Christie bravúros végső csavarokat ír. Nála aztán még véletlenül sem lehet kitalálni, ki a hunyó. De ezért az érdekes rejtélymegoldásért nem éri meg hosszú órákat szánni egy nagyrészt érdektelen cselekményvezetéssel bíró történetre.

Az biztos, hogy ez a két Christie regény egy életre elég volt. 

    A krimik után egy kis nevetésre vágytam, valami könnyedre, ami kikapcsol. Így esett a választásom a Csokoládéimádók harmadik részére, amiben a hat fős baráti társaság immár minden tagja házas, és több gyerkőcük is van. 

Ez a regény Jenny-t és Drew-t helyezi középpontba, akiktől tartottam, mert az előző könyvekben nem csíptem őket. De érdekes volt a könyv alapsztorija, amiben több éve házasok, és a második baba után kezd kihülni a kapcsolatuk, amire megpróbálnak megoldást találni. 

Két szóval tudnám jellemezni ezt a könyvet: az elmegy és a fárasztó. Na jó, nem volt ez rossz, néha megnevettetet, Jenny-ben pedig pozitívan csalódtam. Nem olyan buta ő, mint ahogy az első két részben Sivec lefestette. De Drew legtöbbször  borzalmas volt. Gyengeelméjű figura, az biztos. Amikor - egy kis segítséggel - végre leesett neki, hogy többet törődhetne az asszony érzéseivel, ott szimpatikus volt. 

     A humoros vonalon maradva, belevágtam egy rég betervezett könyvbe, az Indul a bakterházba. Nem hiszem, hogy ezt be kellene mutatnom, mert hát ki ne hallott volna Regős Bendegúzról, aki gyerekként rákényszerűl, hogy elszegődjön a Szabó bakterhoz tehénpásztornak, ahol a bakter anyósával, alias banya, mindig összeakasztja a bajszát. A filmben ebből a konfliktussorozatból származnak a leghumorosabb jelenetek. Amúgy a filmet imádom, bármikor megnézném. Gondoltam a könyv is olyan jó, ha nem jobb. De óriásit csalódtam. Normális cselekményvezetése vagy valamilyen lezárása hírből sem volt, a szereplők unszimpatikusak voltak, egyebet sem csináltak csak ittak, meg verekedtek. Csak Bendegúz szavajárása volt érdekes. 

Bánom, hogy elolvastam. De legalább rövid volt. 

     Az utolsó Namsara-t még olvasom, maradt még pár oldal. 

Kíváncsi voltam mit tud nyújtani ez a sárkányos história. Az alaptörténet ígéretes: elátkozott történetek, amiknek hatására mesélői romlottak; áruló sárkányok, akik a múltban az emberek ellen fordultak; egy sárkányvadász hercegnő, akit gyerekkorában megégetett az Ősárkány, és aki emiatt bosszút esküszik, közben pedig szeretné elkerülni a kényszerházasságot az apja által kijelölt erőszakos taplóval. És, hogy a romantikafan énem se maradjon lógva, képbe kerül egy kedves és rendes rabszolga. 

Lassan végzek a történettel, de nem vagyok tőle elájulva. Az első kétszáz oldal nem volt valami mozgalmas, kissé unalmas, de az utolsó százharminc oldalra beindul a történet. Eddig közepes, kiváncsi vagyok, az utolsó fejezetek változtatnak-e a véleményemen. 

     Sajnos a szeptember nem adott katartikus olvasmányélményt, a kiszemelt regények a rossz és az egynek elment mezsgyén billegnek. Remélem októberben csupa jó könyvet sikerül kifognom, és a következő olvasónaplóban már áradozhatok egy sort. 

     Ti miket olvastatok szeptemberben? Melyik volt közülük ami a legjobban illetve a legkevésbé tetszett?