Jeaniene Frost: Síri csendben

     Van pár könyvem, amit szeretnék elolvasni, bele is kezdtem néhányba, de annyira magával ragadt ez a vámpírtörténet, hogy nem tudok tőle szabadulni. Tetszik, hogy mindegyik könyv egy másik történetet mesél el, újabb és újabb ellenségeket bemutatva. Tetszik, ahogy Cat és Bones kapcsolata alakul, ahogy szívből szeretik és védelmezik egymást. Ezt nevezem én igazi vámpírszerelemnek!

Kiadó:  Ulpius-ház
Sorozat: Cat és Bones #3
Műfaj: urban-fantasy, erotikus, romantikus
Oldalszám: 366
Eredeti cím: At Grave's End 
Kötés: puhatáblás
Fordító: Hoppán Eszter
Megjelenés: 2010 (eredeti megjelenés: 2009)
ISBN: 9789632543505

     És megnyílik a föld… síri csendben.
Cat Crawfield és élőhalott szerelme, Bones összeszokott párost alkot. Számos csatát nyertek a halandók oldalán az elvetemült vámpírok ellen, de most fordult a kocka. Cat hiába él rejtőzködő életet, ellenségei leleplezik, és ez akár az életébe is kerülhet. Eközben Bones egykori szerelme, a fekete mágia ismerője is a nyomukban liheg, és Cat ügyessége és esze ez egyszer kevésnek bizonyul a gonosz hatalma ellen. Csakis vámpírösztönében bízhat, ha meg akarja menteni szerelmét a síron túli sírtól.



     Szeretem ezt a sorozatot, viszont ez a rész rendesen felhúzott. Nem a sunyi ellenséggel van bajom, hanem Tate-tel. Már azt hittem lekopik Cat-ről, de ebben a részben annyira nyomult, hogy legszívesebben magam eresztettem volna egy ezüsttárat a szívébe. Annyira ellenszenves, ahogy nem bírta beleverni abba a tök fejébe, hogy kussolhatna már Cat-től, mivel semmit sem akar tőle a csaj. Basszus, azért egy vámpírnak van türelme, értem ezalatt Bones-t, mert a helyében inkább szárazra szívtam volna, minthogy...

Ebben a történetben egy vámpírasszony gonoszkodik, aki jól rám ijesztett, de oldalak múlva megnyugodtam, és egy nagyon szép jelenetnek lehettem a tanúja, ami vámpírpárosomhoz kötődik.

Előtte azért részem lehetett egy elégedett vigyorgásban, amikor Cat megfenyegette azt a barom Tate-et. Hehe...

A mellékszereplők egyre több teret kapnak, mint például Spádé, Mencheres, Denise (szegény asszony)... amit nem bántam, egész jó figurák ők. Igaz Mencheres is szeret játszadozni a pulzusommal, ahogy állandóan kerülgeti a lényegre törő válaszadást, mint macska a forró kását. Spádé jó fej, már várom, hogy a saját könyvének kezdjek neki, noha elég sok "hideget" hallottam róla. Mellékszereplőknél még ott jeleskedik Juan, aki tapizgatós modorával simán ellenszenves lehetne, de valahogy mégis olyan kis aranyos hapsi, pont olyan, akivel örömmel ellehet ökörködni.
A főszereplők még mindig alakítanak, Bones személyisége még mindig lehengerlő, Cat viselkedése miatt néha viszketett a tenyerem, de a humorérzékével továbbra is szeretteti önmagát, bár az előző kötetekben jobban brillírozott. Néha utáltam a nyomozóstílusát, máskor meg előfordult, hogy jót nevettem rajta, pláne amikor egy szado-mazo swingerklubban kellett elvegyülnie a többiekkel a cél érdekében, de támadt egy kis bökkenő:

"Egy túlbuzgó asszonyság meglökött és pofon is ütött partnere helyett, aki az utolsó pillanatban fordult el. Bocsánatot persze nem kért.
– Nem neked szántam az ajándékot! – csattant fel, és csúnyán nézett.
– Akkor vissza is adom – feleltem, és embereset lekevertem neki. Itt nem ismerik azt a szót, hogy „elnézést"?"    

 Maga az egész könyv jó volt, mondjuk az előzőek sokkal jobban tetszettek, hiába akadtak ebben kedvenc részeim. De Tate totál kiakasztott, úgyhogy az értékelésem:

8/10

... ha már az előző borítókról megemlékeztem, akkor erről hadd mondjam el, hogy a magyar kiadás hangyafarknyit jobban bejön, mint az eredeti. Ez is ritka...